Az elementárisra sikeredett tavaszi budapesti koncert után természetesen nem volt kérdés, hogy élni kell a lehetőséggel, és ha már egy éven belül kétszer is Magyarországra látogat a Slayer, az egyik leghangulatosabb vidéki fesztiválon is muszáj megnézni őket. Még akkor is, ha szerencsétlen Jeff Hanneman továbbra is csak lábadozik, és nincs társaival, pedig áprilisban még mindenki reménykedett benne, hogy július közepén már megint ő gitározik majd a csapatban. Egy nyári fesztiválbuli természetesen sok szempontból nem kelhet versenyre egy modern arénában rendezett eseménnyel, de ezt úgyis mindenki tudta előre, és most még az is izgalmas bónuszkérdésnek tűnt, vajon milyen a zenekar az Exodus főnök Gary Holttal Jeff helyén.
A fesztivál elemzésébe több okból sem akarok itt belemenni, egyrészt mert csak erre az estére tudtam lejönni – az Airbourne és a Mastodon így sajnos kimaradt –, másrészt mert a többiek nyilván megteszik majd ezt a részletes Hegyalja beszámolónkban. A közvetlenül Tom Arayáék előtt fellépett Guano Apes-ből elcsípett szűk húsz perc sem feltétlenül kiált klaviatúra után, mert az itt látottak alapján a zenekar ugyanolyan semmitmondó, mint tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt, csak van egy jó énekesnőjük, aki sokakkal el tudja hitetni, hogy nem azok... A lényeg, hogy a nagyjából pontos, valamivel este tizenegy utáni kezdésre hatalmas tömeg gyűlt össze a nagyszínpad előtti placcon, majd kezdetét vette 2011 második hazai Slayer fellépése.
időpont:
2011. július 15. |
helyszín:
Tokaj, Hegyalja Fesztivál |
Neked hogy tetszett?
|
Ha össze kell hasonlítanom ezt a koncertet az áprilisival, a leglényegesebb minőségi eltérést a hangzás jelentette, ami itt sajnos távolról sem sikeredett tökéletesre. Egyszer sem láttam még őket élvezhetetlen megszólalással, és szerencsére itt is a küszöb fölött voltunk, de a gitárok sajnos elég tompán és emellé még pont a kívánatos hangerőnél egy-két fokozattal halkabban reszeltek. A mostanában papírforma-szerű World Painted Blood – Hate Worldwide nyitáshoz képest a koncert közepére valamennyit javult az összkép, de lényegesen jobb sajnos később sem lett. Ahogy utólag beszéltem másokkal, a két évvel ezelőtti Machine Headdel szemben itt most az sem jelentett sokat, hogy ki hol állt, az elülső régiókat leszámítva mindenütt ugyanez volt a probléma. Mondhatod persze, hogy egy sörvedelős fesztiválon mindez mellékes az összképhez képest, és valamennyire igazad is van. Előzetesen egy pillanatig sem vártam, hogy úgy szólnak majd, mint az Arénában, és különösebben nem is zavarta a dolog a műélvezetet. Elvégre ez itt mégiscsak a Slayer...
Könnyű lenne annyival megúszni az egészet, hogy ezzel mindent el is mondtam, csak éppen nem lenne igaz. Ugyanis furcsa vagy sem, igenis voltak különbségek a Pat O'Briennel és a Gary Holttal felálló Slayer között. Ezek nem nívóbeli eltérések, hiszen az intenzitás alapvetően ugyanolyan elsöprő, Holt meg eleve a thrash színtér egyik legjobb gitárosa, aki makulátlanul hozta az elvárható szintet. Maximális mértékben alkalmazkodott a kisegítői poszttal járó követelményekhez, vagyis nyoma sem volt Exodus gitárhangzásnak vagy pláne egyéni villogásoknak, teljesen alávetette magát a feladatnak. Azon viszont már az első dalok alatt is csak vigyorogtunk, hogy miközben Hannemannel szemben Kerry King makkegészségesen hegesztett a rendezői jobbon, Gary bizony nemcsak Jeff szólóiból vett át párat, hanem az övéiből is. Sőt, néhol Hanneman alapvetően melodikusabb, hangulatosabb megmozdulásait is leszögletesítette, megbolondította azokkal a védjegyszerű tremoló-rángatásokkal, amik alapvetően Kingre jellemzőek. Túlzás lenne olyanokat mondani, hogy ez így kicsit olyan benyomást keltett, mintha egy dupla Kerry Kinggel felálló Slayert látnánk, de a klasszikus H-Teamben is mindig Rick Hunolt volt a dallamos gitáros, nem pedig Gary, és az Exodusban most is inkább Lee Altus felel a dúdolhatóbb, finomabb futamokért. Pat O'Brien ellensúlyként tehát egyértelműen jobban érvényesült Kerry mellett, és nem azért, mert jobb gitáros Holtnál, hanem mert egyszerűen más a stílusuk.
Mindez persze nem baj, csupán egy észrevétel, hiszen Gary ettől eltekintve hozta a formáját a hibbant fejrázásokkal, csípőrázós miniugrásokkal, ritmusfronton meg olyan szinten gördülékenyen dobálták egymásnak a labdát Kerryvel, mintha legalábbis úgy 1983 óta el sem mozdultak volna egymás mellől a deszkákon. A két latino eközben a megszokott visszafogottsággal tette a dolgát: Tom Araya azokkal az utánozhatatlan, imádnivalóan joviális mosolyokkal kísérte a dalokat, és ugyanolyan lemezminőségben hozta az énektémákat, mint legutóbb, Dave Lombardo meg állítólag itt-ott tévesztett párat, de bevallom, nekem ezek nem nagyon tűntek fel. Sőt, itt-ott még a felpörgetett tempó mellett is többet figurázott a lemezverziókhoz képest, akárcsak tavaly a Sonisphere-en.
A setlist:
01. World Painted Blood
02. Hate Worldwide
03. War Ensemble
04. Postmortem
05. Temptation
06. Silent Scream
07. Dead Skin Mask
08. Hallowed Point
09. The Antichrist
10. Spirit In Black
11. Mandatory Suicide
12. Chemical Warfare
13. Ghosts Of War
14. Seasons In The Abyss
15. Snuff
---
16. Angel Of Death
Magán a programon elég sokat variáltak az európai bulikon egymáshoz képest, vagyis nem nagyon lehetett előre megtippelni, itt mi kerül elő és mi nem, de végül úgy alakult, hogy kimondottan old schoolra vették a figurát. Az utolsó lemezt leszámítva csak az 1990-nel bezárólag kiadott albumokról játszottak, tehát Tokajban kimaradtak a műsorból az olyan újonnan visszavett későbbi dalok, mint a Dittohead, a Stain Of Mind vagy a Bloodline. Az elsőt ezek közül nagyon vártam, így egy cseppet sajnáltam a dolgot, de a Chemical Warfare és a Ghosts Of War gyilkosan összefűzött kettőse igazából bármiért kárpótolt volna... Nálam ezen az estén egyértelműen ez a duó vitte el a pálmát, bár a titkos favorit Spirit In Blacknél is csak szélesen vigyorogni tudtam. Tegyük azért hozzá mindehhez, hogy valószínűleg ők sem hallottak odafent mindent tökéletesen, a Dead Skin Mask elején származott is ebből némi apró gebasz, itt Holt szerintem nem igazán tudta kivenni, hol tartanak éppen. De aztán szerencsére gyorsan a helyére rázódott minden.
Tulajdonképpen csak a koncert vége sikeredett igen kurtán-furcsán, erről azonban nem a banda tehetett. Nagyjából a Seasons In The Abyss legvégén elkezdett villámlani, ami alapból roppant hangulatos aláfestés lenne egy Slayer bulihoz, itt azonban sajnos a dolog rövidre zárásához vezetett: a Snuff után alighanem szólhattak nekik, hogy a szupercella nem tréfadolog, így már csak egy ráadásra jöttek vissza az Angel Of Death-tel. Azaz a három további menetrendszerű pluszdal (South Of Heaven, Raining Blood, Black Magic) sajnos kimaradt. Az eső egyébként önmagában nem volt vészes, de okozhatott volna komoly problémákat, nyilván az Angel Of Death végén sem véletlenül szállt el a teljes hangosítás néhány pillanatra... A legendás dobkiállást így csak a kontrollból élvezhettük, utána egy gyors búcsúzkodás után levonultak. A sors iróniája, hogy körülbelül abban a másodpercben, amikor Lombardo elhagyta a színpadot, szinte varázsütésre vége szakadt a zuhénak...
A gyengébb hangzást és a kényszerű finist leszámítva a Slayer most is hozta a formáját, ezektől eltekintve szerintem aligha akadt olyan, aki csalódottan távozott volna. A körülmények miatt a mérleg nyelve egyértelműen az áprilisi budapesti fellépés irányába billen, de Arayáék a Hegyalján is hengereltek, és a hangulatra sem lehetett panasz.
További fotók:
Slayer
Hozzászólások
Azért olyat mondani a Slayerre, hogy nagyon aranyosak!! De értem én :)))
Nagyon köszönöm. Végre látok is valamit, nem úgy, mint ott. :( Nagyon aranyosak. Nagyon szeretem a Slayert. :D
War Ensemble
http://www.youtube.com/watch?v=sSK-4DYTeHM
Temptation
http://www.youtube.com/watch?v=9SyF95N-aDY
;)
Kérek szépen youtube linkeket. :)
Hangzás sajna... a lábdobot nem értettem miért...
Javítottam a számlistát setlist.fm-en, mert a sorrend nem volt jó. Mondjuk emlékezetből én sem tudnám összerakni :D
http://www.setlist.fm/setlist/slayer/2011/hegyalja-festival-tokaj-hungary-43d3474b.html
Azért kicsit idegesítő, hogy máshol tudnak 25 számot játszani, akkor mi miért 16-ot kapunk... :(
Voltak érdekes jelenetek, így utólag, pl mikor Kerry emeli a karját Temptation-ben, hogy csápoljon a közönség, hát ilyet is ritkán látni tőle... csekkoljátok youtube-on :)
A Dead skin mask-nál meg a szeméhez mutogatott, nagyon élt a zenével :D
a gary holt pengetőért meg külön köszönet a technikus arcnak :)
ja és felőlem rá lehet szoktatni őket, h évente legalább 2x jöjjenek :):)