Shock!

Április 21-én azt hihette a naiv magyar néző, hogy a hónap első napja eddig elmaradt az olaszoknál, netán ekkor tartják az afterpartyját. Merthogy alapvetően két bandát követtünk szemeinkkel és füleinkkel két napon át úgy, hogy eredetileg csak 21-én, csütörtökön akartunk rakkendrollt pénteki hazaúttal. De az első este olyan csalódást hozott, hogy újráztunk pénteken, 22-én...

Az első estén meglepetésbandaként a kis híján szó szerint helyi, vagyis trieszti Bluerose lépett fel az Il Deposito nevű észak-olasz klubban. Ha ők elmaradnak – gyakorlatilag érdeklődés hiányában egyébként –, akkor talán befért volna legalább a Purple Rain, ha már pont aznap lett oda Prince, JSS nagy inspirálója, akiről felkonferálás szerint megemlékezett volna. De a klub a dolgozók lejáró munkaideje, valamint a kevés fogyasztó vendég jelenléte miatt a SOTO-koncert közben, még a ráadásblokk kezdete előtt elkezdte lekapcsolni a villanyokat arra való hivatkozással, hogy ők éjfélkor zárnak. Na de ne szaladjunk ennyire előre... Jeff Scott Soto projektjét egy, a Gotthardot idező svájci banda kísérte európai turnéján, így Olaszországban is, a Vanadine. Alapvetően négy „szomszéd fiú Svájcból" a (majdnem) szupergroup, akik bennem egyértelműen kellemes benyomást keltettek, amit albumuk megvételezésével is kifejeztem.

Friss SOTO projekt ide vagy oda (Jeff Scott Soto – ének, Jorge Salán – szólógitár, BJ - billentyűs hangszerek, gitárok, David Z – basszusgitar, Edu Cominato – dobok), illetve az olaszok tradicionális Soto-szeretete ellenére ezúttal a mester saját maga által is kiemelt módon élete legkisebb nézőszáma előtt lépett fel: én konkrétan huszonkét rockert számoltam össze, aminek miattunk csaknem a harmada magyar volt. Persze már akkor gyanakodhattunk volna, amikor a helyszínre érkezésünkkor alig lézengett valaki rajtunk kívül a klub előtt. Igaz, este hétre (!) írták ki a kezdést, amit én némi szkepticizmussal fogadtam, tekintve, hogy már egy ideje olaszokkal dolgozom, de a fanatikus útitarsak miatt nem volt apelláta, odaparkoltunk hétkor a klub elé... A slusszpoén azonban nem a gyér közönség volt, hanem a fentiekben is említett, klubéletnek alig nevezhető durvaság: vagyis még egyszer leírom a hitetlenkedők kedvéért, köztük kikacsintva a Shock! főszerkesztő-asszonyára is, hogy gyakorlatilag kikapcsoltak minket zenekarostul éjfélkor. No comment, es akkor most még PC voltam. Nem personal computer, a másik.

Az előzőekkel ellentétben már két klassz koncertet láttunk másnap, azaz április 22-én az ugyancsak észak-olaszországi Varedóban, Milánó mellett, egy motoros – konkrétan harley-s, természetesen – klubban. A Vanadine négyesfogata ismet brillírozott, ráadásul a performaszot külön feldobta Sotóék közreműködése: a nem csak takarítónői mellekről szóló, Da Boobs című opuszukra ugyanis még hajilag is törölközőbe csavarva, mopokkal felszerelkezve vonultak be asszisztálni a dal magasröptű mondanivalójához a headlinerek, abszolút sztárallűröktől mentesen.

És akkor lássuk, milyen is egy ingyenes SOTO-buli – még ő maga is kiemelte, hogy ez a pénz aztán pláne visszakérhető nemtetszés esetén – némi amerikai motoros dizájnnal és mexikói kajával övezve: fogyasztani ugyanis illett civilként is, illetve a hely pazar terülj-terülj asztalkámot varázsolt a művész urak elé is. Ezúttal minden terv szerint alakult/robbant be, és a közönség is a megfelelő módon volt jelen, így a klasszikus Freakshow (kikacsintás az előző napra is?) után szépen sorjáztak a nagy slágerek: Colour My XTC, The Fall, Fall From Grace, Break, I'll Be Waiting és a többi.

A show(mankedés) végig fesztelen volt, a fogyasztó vendégek jelenlétében ment a kikacsintás David Z-re, hogy ő ugye – cukorbetegsége miatt – nem fogyaszthat alkoholt, bezzeg a grappát BJ például azért magára erőltette, amikor Jeff nem átallott a garatjára önteni. Az olaszok (és magyarok!) pedig nagy lelkesedéssel fogadták az eszetlenkedést, aminek nyilván a péntek esti időzítés is kedvezett – szemben az előző, munkanapi fellépéssel, ugye, oké, fogjuk erre is a kevésbé sikeres első megmozdulást... Nem maradtak el a másoknak is tisztelettel adózó dalok sem: JSS korábbi munkahelyeit a Don't Stop Believin'-nel, illetve az I Am A Vikinggel és az I'll See The Light, Tonighttal idézték meg, de volt Billie Jean Michael Jacksontól, a Vanadine-nal együtt pedig a Thunderstruck, a Crazy Train, a The Trooper, az Enter Sandman, az Under Pressure és az előző nap eltávozott Prince Purple Rainje hangzott el. Utóbbi már csak azért is durrant nagyot magyar füllel, mert ugye mi láttuk-hallottuk, hogy ezt előző este bizony nem látjuk-halljuk a fentebb részletezett viszontagságok miatt... Záróakkordként pedig a Stand Up csendült fel.

Összességében tehát kaptunk hideget és meleget, de a második buli miatt kellemes élménnyel gazdagodtunk, így végül az olaszországi koncertek sem játszották el utolsó esélyüket kis csapatunknál.

Fotó: Christian Civati