Shock!

Valentin Szilvia
2005 legfontosabb lemezei

Tavaly már bevált nálam, hogy nem írok pontos fontossági sorrendet az adott évben megjelent kedvenceimről - így a 2005-ös kedveltjeimet is csak csoportosítani tudom. Meg igazából most sem volt egy darab olyan album, amely kizárólagos arculcsapást eredményezett volna, viszont elég sok olyan zene megjelent, amit módfelett sikerült megkedvelnem.

A lista sajnos megint hiányos lesz, még most sem sikerült mindent meghallgatnom, amit igazán akartam (pl. az Exodus, khm, khm), viszont néhány zenekarnak sikerült meglepnie olyan bikaerős lemezzel, amire egyáltalán nem számítottam - elsősorban a Soulfly. Őket már teljesen leírtam magamban, most meg izgatottan várom a koncertet.

Az ismeretlenek közül egyértelműen a dán Smaxone és a francia Olen’k az, akik lehengereltek, bár utóbbi egyáltalán nem metal, de mindenképpen a listámon akartam látni a lemezüket.
A System Of A Down kiadta a leggitárosabb poplemezt (vagy lemezeket), igazából nekem a Mezmerize az etalon, a Hypnotize kevésbé jött be - de talán megint csak azért, mert kevés idő jutott rá, illetve nem volt akkora meglepetés.
Prog zenék közül magasan a Redemption vezet nálam.
A Meshuggah meg Meshuggah, bár megértem, miért használtak dobprogramot, azért ezzel mégsem vagyok kibékülve teljesen.
A Rammsteintől meg nem vártam volna, hogy még ennyi puskaporuk legyen az egyszerre felvett anyagaikból.

A hazai lemezek közül egyértelműen a Remorse győzött meg és pont. (Az IHM majd három hónap múlva érik be, ahogy ismerem magam.) Ők ketten ráadásul kiérdemlik az év legjobb (Remorse) és legrosszabb (IHM) cd borítója címét is.
Ja, és igen, tudom, a Nevermore nem hozott semmi újat, sőt, de akkor is.
Megint húsz fölé csúsztam a lemezekkel, noha már így is ritkítottam némelyest. Tovább ritkítani nincs szívem.

ők tetszettek irgalmatlanul és megkérdőjelezhetetlenül, eszembe-jutási sorrendben:

Nevermore: This Godless Endeavor
Soulfly: Dark Ages
Meshuggah: Catch 33
Redemption: The Fullness Of Time
System Of A Down: Mezmerize
Rammstein: Rosenrot
Olen’k: Silently Noisy
Smaxone: Regression
Remorse: Harc!

ők pedig nagyon-nagyon:

Fear Factory: Transgression
Zero Hour: A Fragile Mind
Strapping Young Lad: Alien
Isten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás
Extol: The Blueprint Dives
Porcupine Tree: Deadwing
Continuo Renacer: Continuo Renacer
James LaBrie: Elements Of Persuasion
Brand New Sin: Recipe For Disaster
Hypocrisy: Vírus
Insane: King Of Fools
System Of A Down: Hypnotize

tetszenek, de picit mégis csalódtam, hogy mégsem annyira olyanok, mint vártam:

Korn: See You On The Other Side
Biomechanical: The Empires Of The Worlds
Audioslave: Out Of Exile

Amúgy meg irdatlan kánikula tényleg nem volt szerencsére, a Star Wars harmadik része meg jó lett, és még láttam pár igen kellemes filmet is, plusz igényes képregényeket is kezdenek megjelentetni végre magyarul, szóval nem panaszkodom.

Kedvenc koncertjeim 2005-ben

Mintha az égiek figyelték volna a 2004-es kívánságlistámat, hogy kiket szerettem volna látni (Fates Warning, Nevermore, Slayer, Pain Of Salvation, Devin Townsend, Machine Head, Meshuggah, The Haunted, Soilwork, Biomechanical, Mötley Crüe, Megadeth, Dead Soul Tribe, Jorn Lande, Testament, Mnemic, a-ha, Deftones, Korn, Disturbed, Evergrey.) Amelyek közül nyilván volt pár, amiről tudtam, hogy esélytelen, de így is bőven ott voltak a nagyobb nevek, akiket vártam. Sajnos volt, aki jött és én mégsem tudtam megnézni (The Haunted, Exodus), de azért így sem panaszkodnék, főleg, hogy már biztos hozzánk látogat néhány név 2006-ban.

Aki ismer, nem tévedhet, hogy két dobogósom is lett: egészen nyár végéig nyilvánvalóan a Slayer csücsült a csúcson, de elérkezett az ősz és vele a Nevermore... Akik egészen egyszerűen és lazán lemostak mindenkit.
A Pain Of Salvationnel úgy voltam, hogy biztos nem tudnak élőben jobban magukhoz láncolni, mint ahogy azt a lemezeikkel tették, nem hittem volna, hogy ENNYIRE jó koncertbanda. Pedig de. Kapituláltam, ahogy sokan mások is a sok száz emberből. Sajnos viszont az Evergreyt már jóval kevesebben látták (hélóóó, milyen jó ez a zene, tessék már odafigyelni rájuk!), pedig a csúfosan kis nézőszám ellenére hangulatos koncertet adtak a “feketébe burkolt, sejtelmes kisugárzású fickók”. Viszont a Fates Warningra szerencsére többen voltak kíváncsiak, és azt hiszem, nem voltam egyedül azzal, hogy régi álmom teljesült, hogy láthattam őket élőben.

Akiket nagyon vártam, de a koncert - számomra és ez csak és kizárólag szubjektív - nem úgy sikerült, ahogy vártam, az bármilyen furcsa is - a Meshuggah. Az első szám alatt gyakorlatilag majdnem kettéroppantam, mikor a kordont a színpad felé szorította a tömeg, aztán ahogy sikerült onnan kimásznom és újra életre kelnem, már csak hátulról nézhettem a koncert háromnegyedében - a plafont... De azért sokan mondták, hogy jó kis koncert volt, szóval elhiszem. Remélem jönnek még hozzánk, titánpáncélban megyek, az már biztos.

Hazai zenekart viszonylag keveset néztem meg tavaly, közülük is a Remorse tetszett a legjobban, meg persze a Wackorok, bárhol, bármikor - még mindig. A Watch My Dying továbbra is az a zenekar számomra, akiket élőben KELL látni. A három tavalyi általam látott Wendigo koncert közül meg a Fates Warning előtti tetszett a leginkább. Az viszont tök jó, hogy nem láttam a Kornt, legalább egy csalódással kevesebb, azt viszont sajnálom, hogy kihagytam az Orphaned Land fellépését, de a legjobban mégis a Rammsteint bánom, de hát a piszkos anyagiak...

Csalódásaim, bánataim 2005-ből

Érthetetlen, miért alakult újjá az Anthrax, kivágva egy olyan karizmatikus frontembert, mint John Bush, nem is kommentálnám tovább a dolgot. A Kornos Head parádéját szintén nem kommentálnám, viszont nélküle is életképes maradt a zenekar. Lemezen legalábbis...
A Haelo énekesváltását igenis fájlalom, bár külön-külön sok szerencsét kívánok mindkét félnek abban, amit szeretne.

Szomorú, hogy egyre-másra fogynak a hazai prog zenekarok, a Varso is jegelte magát - azt is sajnálom, hogy nem láttam a búcsúkoncertjüket, továbbá a Cadaveres De Tortugas is pont akkor esett szét, amikor igazán nagy dolgokat vihettek volna véghez. Meglátjuk, hogy a Mangod és a Cadaveres zenekarok miképp boldogulnak külön-külön.

Vártam nagyon a Black Label Society koncertet, ami mégsem valósult meg.
A metalcore műfajtól tavaly már szabályosan kiütést kaptam, nem hittem volna, hogy a “találjunk minden bokorban death vagy black csapatot” áradatot überelni tudják, pedig de. Hiába felkészültebbek zeneileg, ha 99%-uk egykaptafa, és totálisan jellegtelen dalokat ír.
Sajnos tavaly is eltávozott néhány zenész, közülük számomra a legfontosabb: Dennis “Piggy” D’Amour, a Voivod gitárosa. R.I.P.

Mire leszek kíváncsi 2006-ban?

Akár bemásolhatnám a tavalyi listám egy részét ide, mint ahogy meg is teszem, továbbra is égető kíváncsisággal várom a következő zenekarok új lemezét: Slayer, Testament. Kíváncsi vagyok, mit alkot az új felállású Megadeth és mi lesz a vége a Queensryche opuszának. Remélhetőleg nem nagy bukta. Kíváncsian várom az Evergreyt, meg egy rakás lemezt, lepjen meg bárki bármivel.
Azt meg csupán remélem, hogy Mike Amott kidobja a hörgőskisasszonyát, és végre egy hallgatható énekessel (akár egy jobb hörgőssel) készíti el a következő Arch Enemy lemezt.
És persze a Voivodot is várom.

A hazaiak közül kiváló lemezt várok a következő csapatoktól: Gire, Haelo, The Dethroners, CasketGarden, Stereochrist, Superbutt, Age Of Nemesis, Bridge To Solace (megint nagyrészt a tavalyi lista), meg nyilván a Wendigo-tól is, ez nem kérdés. Ja, Wackor is legyen új.
Az Aebsence pedig végre feltámadhatna tetszhalottságából...
A „feltörekvő” zenekarok közül sokat várok a Salvustól, a Dystopiától és a Manikin Fainttől és az Ad Astrától.
A Type O Negative és a Tool is megmozdulhatna, meg még egy tonna zenekar, akik perpill nincsenek a napi forgatagomban.

Koncertileg már most nem panaszkodom, akikről tudni lehet, hogy jönnek, azok közül már borítékolom nagyjából magamnak a 2006-os év koncertjét, hehe. Egyébként pedig nagyon szeretnék már egy Devin Townsendet vagy Strapping Young Ladet vagy bármi ilyesmit látni-hallani. Meg szeretném, ha a Testament tényleg eljönne az elmaradt Metalmania fesztes bulijuk helyett, és kérek szépen megint egy Slayert, köszönöm.
Egyébként meg jöjjön csak bármi és bárki.

Bátky Zoltán
2005, ahogy BZ látta / hallotta

Lemezek…

Tyű, fogalmam sincs. Baromi sok jó lemez jött ki tavaly, meg egy tonna borzalmas. És bizony ez utóbbiak egy idő után úgy eltakarták a jó albumoknak még az emlékét is, mint lócitrom az igazgyöngyöt. Azért próbálkozom. Természetesen képtelen vagyok őket sorba rendezni… Íme.

A „Nagyon tetszett, mert megpendített valamit lelkem fémhúrján” kategória:

Alanis Morrissette: Jagged Little Pill Acoustic
Coheed And Cambria: Good Apollo I’m Burning Star IV Vol. I.
Disturbed: Ten Thousand Fists
Isten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás
Nevermore: This Godless Endeavor
Place Vendome: Place Vendome
Porcupine Tree: Deadwing
Remorse: Harc!

Az „Ezt is jó volt hallgatni, mert gépzsírral kenegette fáradt fülgépezetemet” kategória:

Arena: Pepper’s Ghost
Billy Idol: Devil’s Playground
Glenn Hughes: Soul Mover
Insane: King Of Fools
James LaBrie: Elements Of Persuasion
Michele Luppi’s Heaven: Strive
Redemption: The Fullness Of Time
Soilwork: Stabbing The Drama
Strapping Young Lad: Alien
System Of A Down: Mezmerize

Persze a lista nem teljes, mert sajna jó pár olyan lemez nem jutott el a hallójárataimhoz, amik biztos itt lennének, ha már sikerült volna belefülelnem. Ilyen az Allen/Lande album, az új Dead Soul Tribe, a Smaxone, az Iommi/Hughes-féle Fused, meg még egy csomó olyan, amikről még nem is hallottam, pedig biztos szívesebben füleltem volna ezeket, mint a Centvriont.

Koncertek

No, volt nekünk egy Nevermore koncertünk. Egy furán „elfogyott”, de talán mégis ettől erőre kapó Warrellel, két csoda-gitárossal és zseniális dalokkal. A Slayer vidámat zúzott, na meg hát nekik még a nóta elejének teljes elcseszése is jól áll, na. Kiváló Pain Of Salvation és Evergrey fellépéseket is végigélhettem, kár, hogy a svéd Örökszürkékre gyakorlatilag szinte minimál-közönség volt kíváncsi. Brutális fekete pont mindenkinek, akik nem voltak ott, na. Fura, hogy a Fates Warning kicsit szürkébb volt, mint vártam, bár attól még ők a Fates Warning, és ugyan már nem Zonder dobolt, no meg Alder hangja is karcosodik az évek súlya alatt, az összkép egyértelműen pozitív volt.

Hangulatos volt az Asia Pecsás koncertje, ahol ráadásul egy méltatlanul alulértékelt gitáros zsenit is sikerült élőben megvizslatni. Tony Martin koncertjéről hallottam hideget is, meleget is – én mindenesetre brutál nagyot tomboltam a számomra legkedvesebb Sabbath éra dalaira. Glenn Hughes a Rock Hangja, aki nem hiszi, wimp és pózer, no meg kifelé a teremből… A Queent hagyom a végére, szándékosan. Ambivalens volt, nem is kicsit, mert ugyebár akármilyen nagy név Paul Rodgers, nem tudtam kiűzni a fejemből a „ki a fene az az ürge Freddie helyén” érzést. És mégis könnyfakasztó volt legalább két eredeti taggal meghallgatni a Dalokat.

Háztáji szinten Wackor- és Remorse-mániában szenvedek, előbbiek mosolygós és kaotikus koncertjei, utóbbiak iszonyatosan feelinges, csont-amerikai thrash alapvetései miatt. Közös turnét nekik azonnal, no meg Wacmorse for prezident! A WMD betonozott, a Haelo elrepített, a Dimebag Emlékest pedig méltóképpen állított emléket a gitármesternek.

Bánkódások

Itthon Cserháti Pityi, odakint Piggy. Nincs idehaza és odakint, csak odafent.
A Dream Theater lemez bár kísérletet tett rá, hogy elfeledtesse velem az utóbbi pár „vitánkat” – az Octavariumnak se sikerült, csak neki másképp nem. Kár. Az Anthrax üzletileg próbált gondolkodni, elkövetve ezzel az év egyik merényletét ellenem és még sokak ellen szerintem… A Korn eddig se volt a szívem csücske, na de a Szigetes koncert… Gyerekek, ha még egy-két Repatarurgyán is elhangzik Jonathan szájából, Debrecenben éreztem volna magam! Szánalmas volt – és ne jöjjön senki azzal, hogy technika így meg úgy!

A magyar zenekarok forgatókönyvében is fekete tollal írtak jó pár lapot, oszlott / alakult a Haelo, a CDT, a Varso. De hátha ezzel nyerünk majd, mikor meghalljuk a friss, dühös és bizonyítási vágytól égő utódzenekarokat. Hm?
Sajnos meg kell említenem egy „N” című, 2005-re datált EP-t is a csalódások között. Hogy miért csalódás? Mert eredetileg „S” volt a címe, és 2003-ban kellett volna megjelentetni. Aztán csak szavak mentek szerte a világba, és az igazság még mindig hallgat. Meg a nem megemlített társszerző is, mert nem akar vitát és feltépett sebeket.

Reménykedések

Ugyanannyira remélem, hogy jó lesz a Queensryche-féle Mindcrime folytatás, mint amennyire rettegek is tőle az utóbbi lemezek (és „nem szeretjük a metalt” nyilatkozatok) tükrében. Biztos lesz új Evergrey, és valószínűleg Nevermore is, állítólag Sebastian Bach lemeze is a kanyarban figyel. Ha valaki elhozza kis hazánkba Devin Townsendet és bármelyik utazó őrültekházát, annak a lába nyomát fogom csókolgatni a koncert helyszínén, nyilvánosan. Vagy legalábbis valami ezzel egyenértékűt fogok tenni. Pletykálnak Extreme és Crimson Glory újraalakulásról is, amik bármelyikén szintén sírva tudnék fakadni gyönyörileg.

Hazai vizeken továbbra is rendületlenül bízom a Salvus töretlen és példaértékű fejlődésében, no meg olyan nevekben, mint a Station X, a Dystopia, a Manikin Faint – ők talán még ismeretlennek tűnhetnek, de érdemes rájuk figyelni! Ott van aztán a CDT másik fele, a Mangod, tűkön ülök, mit hoznak majd össze. Lesz Stereochrist lemez is, jóval erősebb énekessel, mint az előző albumon, ide bele a fülembe, most! Legyen Wackor lemez is, mert jó hallgatni, meg önző is vagyok persze. Meg CasketGarden. És a Gire anyagra is kíváncsi vagyok, lassan remélem, elérnek a stúdiózás végire.

Draveczki-Ury Ádám
Az év lemezei

01. Iommi-Hughes: Fused
02. System Of A Down: Mezmerize & Hypnotize
03. The Mob: The Mob
04. James LaBrie: Elements Of Persuasion
05. God Forbid: IV: Constitution Of Treason
06. Exodus: Shovel Headed Kill Machine
07. Nevermore: This Godless Endeavor
08. Hellfueled: Born II Rock
09. Roadrunner United: The All-Star Sessions
10. Soulfly: Dark Ages
11. Avenged Sevenfold: City Of Evil
12. Death By Stereo: Death For Life
13. Crowbar: Lifesblood For The Downtrodden
14. Spiritual Beggars: Demons
15. Clutch: Robot Hive / Exodus
16. Bruce Dickinson: Tyranny Of Souls
17. Audioslave: Out Of Exile
18. Brand New Sin: Recipe For Disaster
19. Soilwork: Stabbing The Drama
20. Corrosion Of Conformity: In The Arms Of God

Az évtized eddigi legcombosabb mezőnye verődött össze 2005-ben lemezfronton. Irgalmatlanul erős volt az idei felhozatal, komoly fejtörést okozott összeállítani a fenti listát, de még így is nagyszerű és mellesleg rengeteget hallgatott lemezeket (Astral Doors, Trivium, Forty Deuce, Allen - Lande, Black Label Society satöbbi) voltam kénytelen kihagyni a Top 20-ból, és persze nagyon kellemes meglepetések is akadtak (a 4. és a 10. hely birtokosai például). Röviden: bárcsak minden év ilyen termést hozna!

Az év koncertjei

Ebben a kategóriában aránylag könnyű dolgom van, ugyanis a papírforma jött be: az év koncertjét természetesen a Slayer adta, szorosan felsorakoztatva maga mögé a Nevermore-t és az Exodust. Szintén hallatlanul élveztem a Dream Theatert a PeCsában és a Judas Priestet Brnóban, habár ők mindketten csalódást okoztak aktuális lemezeikkel, az Anthrax visszarendeződésének meg egy cseppet sem örülök, de el kell ismernem, hogy Mezőtúron még a zuhogó eső és a térdig érő, cuppogó sár ellenére is gyilkos bulit nyomtak. A Crowbar, Glenn Hughes és az Opeth is hozták a tőlük elvárható magas színvonalat, a Velvet Revolver fellépését pedig még a tehetségtelen keverősök sem tudták tönkretenni.

Szerencsére becsúszott néhány igazi kuriózum is: óriási élmény volt a Pain Of Salvation lélegzetelállítóan profi koncertje, a Meshuggah agyzsibbasztó gyalulása és a Fates Warning visszafogottsága, de tudtam örülni a Cornerstone valószínűtlen pesti fellépésének is. Kellemes haknik is akadtak, igaz, ezeket azért nem szabad túl komolyan venni: Paul Di’Anno, Adler’s Appetite, Tony Martin.

Az év csalódásai

Amiket már fentebb is említettem - Judas Priest és Dream Theater lemezek, illetve a minősíthetetlenül szánalmas Anthrax visszarendeződés -, azok mellett mindenképpen a negatívumok közé sorolnám a Biohazard feloszlását, a Black Label Society és Sick Of It All koncertek elmaradását, illetve azt, hogy a Morbid Angelt, a mezőtúri Soulflyt és a szigetes Hellacopterst rajtam kívülálló okok miatt kihagyni kényszerültem. A Kornt meg jó volt látni a Szigeten, csak azt a véramatőr üresjáratot tudnám feledni. És természetesen R.I.P. Piggy!

2006 reménységei

Valahol nevetséges, hogy újfent ugyanazokat a lemezeket várom a legjobban, amiket az utóbbi pár évben mindig. Példának okáért jó, hogy háromszor járt nálunk a Slayer a legutóbbi lemez óta, de ideje lenne már összedobniuk valamit. Ugyanígy a Testament is elszánhatná magát egy új albumra, mindegy nekem, milyen felállásban, csak csinálják már végre. Még jó, hogy a friss Sebastian Bach, Trouble, Lillian Axe és Stuck Mojo a jelek szerint végre tényleg kijön 2006-ban… Ezek mellett nagyon várom a Machine Head következő albumát és az új Megadeth felállás bemutatkozását, és felettébb örülnék, ha végre Ozzy Osbourne is előrukkolna valami újdonsággal, lehetőleg Zakk-kel az oldalán.

A Velvet Revolver második lemezétől is sokat remélek, akárcsak a Mastodontól, a Shadows Falltól, a Killswitch Engage-től, az Unearth-től, és habár ők nem fognak világot váltani, garantáltan szeretni fogom az Iron Maiden, a Motörhead és a Black Label Society menetrendszerű friss alkotásait is. A fentieknél kétesélyesebb dolog, de felettébb érdekel, mihez kezd magával a Metallica, mert van egy olyan megmagyarázhatatlan érzésem, hogy az új album végre tényleg ütni fog (aztán persze ki tudja). A megismert előzetesek alapján bízom a Queensryche-ban is, bár eleve borítékolható, hogy akármilyen is lesz az Operation: Mindcrime folytatása, köpködés fogadja majd. Ami a reménytelen vágyakat illeti, egy új Whitesnake lemezt szeretnék leginkább az Aldrich / Beach gitárpárossal, de egy Extreme vagy Forbidden újjáalakulás is fel tudna lelkesíteni. Na meg persze az is, ha csaknem egy évtized hitegetése után 2006-ban végre tényleg napvilágot látna a Guns N’ Roses Chinese Democracyje…

Kántor Tamás
Kedvenc lemezek

Top 5 (nincs sorrend)

Extol: The Blueprint Dives
Porcupine Tree: Deadwing
Opeth: Ghost Reveries
Coheed and Cambria: Good Apollo, I’m Burning Star IV (Volume I)
Zero Hour: A Fragile Mind
+ Aeon Spoke: Above the Buried Cry (mivel a tavalyi listámon is szerepelt, de elvileg 2005-ös lemez)

És a többi jóság:

Green Carnation: The Quiet Offspring
Primordial: The Gathering Wilderness
Buckethead: Enter the Chicken
Strapping Young Lad: Alien
Spiritual Beggars: Demons
Meshuggah: Catch 33
Life Of Agony: Broken Valley
System Of A Down: Mezmerize/Hypnotize
Stryper: Reborn
Nevermore: This Godless Endeavor
Stonehenge: Nerine
Avenged Sevenfold: City Of Evil
Soilwork: Stabbing the Drama
Isten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás

Egyéb ütős kiadványok:

Annie Hall: Napkönnyek
Kátai Tamás: Erika szobája
Salvus: Imago (EP)
In Between: Corridor (demo)
Force Feedback: Wonderful World (demo)
Day Six: Promo 2005 (Hollandia)

Az Orphaned Land – Primordial buli után jöhetett volna bármi, az bizony mindent vitt idén – főleg az izraeli csapat zseniális, szívből jövő koncertje volt életre szóló élmény. Dobogós még az Opeth és a Nevermore fellépése, bár profizmusuk nem volt meglepő, mivel már láttam őket régebben is. Szorosan mögöttük jön a Meshuggah és a Fates Warning, no meg Steve Vai is. A két legérdekesebb élmény pedig a Katatonia szegedi klub-bulija és a családias Stuck Mojo koncert Bécsben.

A hazai színtér is igen jó megmozdulásokat produkált: többször is voltam Wackor, Angertea, IHM, Wendigo és In Between bulin, és mindig hatalmas hangulatú muzsikát kaptam. A Salvus, Gire, Watch My Dying és Force Feedback csapatokat először csíptem el élőben, és mind felülmúlták elvárásaimat. Amit pedig elképzelhetetlennek hittem: a Pink Floyd Roger Waters-szel a G8-on – bár csak tévéből, de akkoris.

Csalódások

A prímet mindenképp Szigetes (le)szereplésével Jonathan Davis és a Korn viszi, skótdudástul, bőrszoknyástul. A Dream Theater koncertje és új cd is úgy elment mellettem, mintha nem is lett volna. Végül pedig utálom magam, mert elhittem az őszi buliról szóló pletykát, és kihagytam a Pain of Salvation koncertjét.
Aztán az itthoni dolgok, a miskolci szentháromság kapcsán: Oláh Szabolcs kikerült a Haelo-ból, amit igencsak sajnálok. Az Eclipse-ről semmi hír, a rég beígért Slowsonic lemez immár a „hazai Chinese Democracy” címet is kiérdemli. A Varso feloszlása pedig kb. olyan érzést váltott ki belőlem, mint anno Unkasz halála. Bakker.

2006 remény(ség)ei

Először is: Mindenki kösse fel a gatyáját, aki a Katatonia új lemezét überelni szeretné! Az Anathema csinálhatna egy lendületes lemezt, a Europe kijöhetne a Start from the Dark utódjával, a Pain of Salvation megmutathatná, hogy merre vezet a progresszív zene jövője (esetleg a Spiral Architect is), Steve Wilson (Porcupine Tree / Blackfield főnök) pedig biztos szolgáltat valami zenei csemegét az új évben is. A Day Six, a Complex 7 és a Psycho Symphony is kijöhetne valami meghökkentővel.

Ha pedig a Believer tényleg mozgolódik, a Saviour Machine már keveri a Legend 3/2-t, a Tourniquet tagsága pedig megint rugdalózik, akkor „white metal” kedvenceimtől is lesz mit beszerezni.
Itthon pedig: az Angertea új lemeze egy gyalugép, csak ki kéne adni hamar – ugyanez vonatkozik a Perfect Symmetryre is. Várom a Flop, a Gire, a Wendigo és a The Dethroners anyagait, no meg az Aebsence is megtörhetné végre a csendet egy szívbemarkoló csujjogatással.

Kátai Tamás

01. Antimatter: Planetary Confinement
02. System Of A Down: Mezmerize/Hypnotize
03. Harmaa - Airut: Aamujen
04. Bolt Thrower: Those Once Loyal
05. Sigur Rós: Takk
06. Ulver: Blood Inside
07. Behemoth: Demigod
08. Isten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás
09. Soulfly: Dark Ages
10. The Moon And The Nightspirit: Of Dreams Forgotten And Fables Untold

Kiss Gábor
2005 legjobb lemezei

Mikor év végén meg kell írnom az adott év legjobb 20 lemezének listáját, mindig hihetetlenül nagy feladatnak tűnik összeszedni 20 tényleg remek albumot, mindössze 12 hónap terméséből. Aztán mikor leülök, és szépen kezdem összegyűjtögetni az esélyes cuccokat, mindig jóval 20 fölé kúszik a listára kívánkozó lemezek száma. Idén is kb. 35 albumból kellet vért izzadva kiválogatnom a húsz „legjobbat”. Nagyjából így néz ki tehát, mondhatjuk, hogy ezeket hallgattam a legtöbbet idén:

Iommi: Hughes: Fused
Beyond Twilight: Section X
Biomechanical: Empires of the World
Exodus: Shovel Headed Kill Machine
Symphorce: Godspeed
System of a Down: Mezmerize / Hypnotize
Russel Allen’s Atomic Soul
Hartmann: Out in the Cold
Kreator: Enemy of God
Tribuzy: Execution
Wall of Sleep: Sun Faced Apostles
Primal Fear: Seven Seals
Nevermore: This Godless Endeavor
Redemption: The Fullness of Time
Strapping Young Lad: Alien
OverKill: ReliXIV
Kamelot: The Black Halo
Gotthard: Lipservice
Metalium: Demons of Insanity
Astral Doors: Evil is Forever

Egy hajszállal ugyan, de kimaradt az idei Best of-ból a Destruction (na, hogy őket egyszer kihagyom év végén, azt sosem gondoltam volna), a Shadow Gallery (valahogy nem fogott meg a Room V annyira, mint elődei), a Moby Dick, a Nocturnal Rites, az Apocalyptica, a Brainstorm (a zseniális Soul Temptationt nem tudták túlszárnyalni a srácok) és a Grave Digger utolsó lemeze, valamint Russel Allen és Jorn Lande közös produkciója.

Kedvenc koncertek

Koncertek terén az idei év igen bőséges volt, láttam egy csomó király bandát megint. Leginkább azokat emelném ki, akikkel ez volt az első találkozásom: A Fates Warningot körülbelül 8-10 éve vártam, idén végre sikerült meglesni őket, még ha kicsit rövidkére is sikerült a buli. Remek kis csemege volt év elején a Cornerstone családias bulija a Wigwamban, valamint novemberben az Anvil / Phantom X duó a Kék Yukban. Az év koncertjei azonban egyértelműen a mezőtúri Anthrax, Belladonnával, valamint az A38-as Tony Martin. Mindkettő 100% nosztalgia volt, elejétől a végéig libabőr és hidegrázás.

Hazai bandák közül új kedvencet avattam idén a Stereochristtal, akik pár hete a Marco Poloban szedték le a fejemet. Király koncerteket láttam még a Haelo-tól, a Replikától, a Wisdomtól, a Cyborntól, és a Moby Dicktől. Jó volt a Kiss Forever Band szülinapi bulija, a Nemesis monstre koncertje október 23-án, valamint örülök, hogy ott lehettem az utolsó pesti Varso bulin.

Ugyanakkor néha fanyalogtam is. Nagyon sajnálom, hogy elmaradt a Grave Digger / Tankard duó júniusi koncertje, hogy hiába vártuk a Royal Huntot, hogy anyagi okok miatt ki kellett hagynom az Exodust, hogy a rossz hangzás tönkrevágta a Symphorce koncertjét a X. Farkasnapon, valamint, hogy a már jó előre beharangozott OverKill mégsem pusztította el a Hammer színpadot a Szigeten.

Mit várok 2006-tól?

Remélem, igaznak bizonyulnak a pletykák, és King Diamond mester tényleg ellátogat hozzánk tavasszal, ha mégsem, hát utazunk. Rajta kívül jó lenne még legalább egyet elkapni élőben az AC/DC / Megadeth / Machine Head hármasból, mivel őket még sosem láttam.

Lemezek tekintetében kíváncsian várom a Solitude Aeturnus és a Trouble már biztosan érkező friss anyagát, az Operation: Mindcrime folytatását a Queensryche-tól, valamint kíváncsi leszek Alan Tecchio visszatérésére a Seven Witches berkeiben. Ezeken kívül igazán kijöhetne már végre az évek óta ígérgetett Testament és Slayer korong is.

Itthoniak közül, remélem, érkezik a legígéretesebb itthoni true metal fogat, a Wisdom első anyaga és a Cyborn is megörvendeztet minket néhány kiváló dallal. Örömmel venném kézbe az Age Of Nemesis és egyéb oldalhajtásainak cuccait is, valamint a Stereochrist kettes lemezét is. Fiatal, feltörekvő bandák közül leginkább a Manikin Faintnek és a prog vonalon egyre otthonosabban mozgó Dreyelands-nek drukkolok.

Csalódások

Sajnos az idei év bővelkedett zenészhalálban, amikhez képest az, hogy valamelyik lemez gyengébb, esetleg kimondottan rossz lett, jelentéktelen csekélység csupán. Legérzékenyebben a Metal Church / Reverend torok David Wayne, a VoiVod gitáros Piggy, valamint a jó öreg P. Box-os Pityi elvesztése érintett. Legyen nekik könnyű a föld, nyugodjanak békében!

Miklós Bernát
Az év lemezei - TOP 16

Összességében nem volt kiemelkedő év metal-szempontból a 2005-ös. Rengeteg megbízható produkció volt, de a legnagyobbak, a Judas Priest, vagy egy Bruce Dickinson, vagy a kisebb sztárok közül a Paradise Lost vagy a Dark Tranquillity nem tudták felülszárnyalni korábbi munkáikat.
A személyes kedvencek közül ugyanez mondható el a Nevermore, az Opeth és a Meshuggah esetében is. A Dream Theater önismétlő lemeze kifejezetten beletaposott a lelkembe, míg az agyongondolkozott Pain of Salvationhöz egyszerűen nem volt türelmem, pedig lehet, hogy több mint egy év alatt azért lett volna idő befogadni.

A metalcore vonulat sem kényeztetett el, nem dobtam el az agyam a IV-es God Forbidtól és a második vonal lemezeitől sem, de mondjuk az Avenged Sevenfold alapján még lehet tartalék a mozgalomban. Mindent egybevetve tehát két kezemen meg tudom számolni azon lemezeket, melyek maradéktalanul elnyerték a tetszésemet, de ezek közül is csak a briliáns System Of A Down és a The Mars Volta lemezekről gondolom azt, hogy már most bérelt helyük lenne a rocktörténelemben.

Koncertek 2005-ben

Ha a lemezek tekintetében nem is volt kiemelkedő ez az év, a koncertdömping egyszerűen elképesztő volt, szinte követni is alig lehetett. Ráadásul újabb “gyerekkori” kedvencekkel gyarapodott a repertoár, láttam egy remek formában lévő Rusht Rotterdamban, egy príma Fates Warningot a Wigwamban, egy beteges Meshuggaht a Hajón, ugyancsak ott egy felkavaró Pain of Salvationt a tortán habnak pedig egy hifi hangzású Opethet, akik a záró Deliverance-szel az év egyik csúcspontját pakolták oda. Az év nagy dobása nekem a Graspop fesztivál volt a holland-belga határon, ahol újra ámulhattam Mustaine-en a Hangar 18-ben és láttam egy erőtől duzzadó Soilwork túrást.

Láttam az idei év két kiemelkedő lemezét bemutató koncerteket is: a System of a Down a Graspopon nagyon jó volt, de nem átütő, mondjuk egy old school Megadeth koncert után ez szinte bárkinek lehetetlen feladat lett volna. Londonban viszont a legendás Brixton Academyn ájulás közeli állapotba kerültem a The Mars Volta-n, akik nem csak zenéjükkel, de hozzáállásukkal is a 70-es évek elejének aranykorát idézték.
Idén pedig jön a Depeche Mode, kétszer is!

Mit várok 2006-tól?

Elsősorban egy új Lacuna Coil lemezt. Cristináék Graspopos fellépése utólag bearanyozta az egész fesztivált, és az új szám is nagyon bíztató volt. Ezenkívül bármilyen kiadványt a The Gatheringtől, a My Dying Bride-tól, az Anathema-tól, a The Hauntedtól, a The Dillinger Escape Plantől, a Fates Warningtól, a Thy Catafalque-tól és egy új lemezt, új számokkal a Mastodontól.

Fogalmam sincs, hogy mi lehet a Prototype, a Sikth, az Ark, az Into Eternity, a Vanden Plas vagy a Without Warning háza táján, de összekaphatnák már magukat, akárcsak a Spiral Architect és a Symphony X, hogy újabb mesterműveket hallgathassunk tőlük leesett állal. Azt hiszem egy Divine Regale lemezben már kár lenne reménykedni, és sajnos új Voivod lemezt is hiába várok már … (egy új még lesz pedig - a szerk.)

Végső soron pedig azt szeretném kérni, hogy a Dream Theater oszoljon fel, mert önmaguk karikatúrájává váltak. Nem igaz persze, hogy Kevin Moore távozásával oda lett az igazság, ezt a Scenes from a Memory is bizonyítja, de a lélek mára teljesen kiveszett valaha tökéletes zenéjükből.

Nagy Andor
2005 legjobb húsz lemeze

Na, csapjunk bele! Sorrend az persze nincs, csak analfabetikus (hehe…), mert nem hinném, hogy nagyon értelme lenne, vagy egyáltalán lehetne más-más stílusú lemezeket rangsorolgatni. Az viszont biztos, hogy ezek tetszettek 2005-ben leginkább, és az is, hogy a két legjobb albumot a Spiritual Beggars és a Clutch szállította. Legalábbis számomra. Ők mondjuk ezt általában hozzák is, ha új albummal jelentkeznek.

A fikkantások elkerülése végett: biztos jó pár cuccot lefelejtettem, meg egy nagy csomó mindent nem is hallottam, amit pediglen kötelező lett volna. De hát csak két füle van az embernek, meg szabadideje is egyre kevesebb. Annyira korszakalkotó album egyébként szvsz nem is nagyon volt tavaly, olyannyira nem, hogy a Nevermore, a System és a Meshuggah is felfért a listámra, akiktől pedig azért egy hangyányit többet (a SOAD esetében inkább mást) vártam volna.
Végezetül csak annyit, hogy valóban nagyon kevés (tán három) hazai banda figyel a listámon, aminek az egyik oka az, hogy meg kell hagyni, öléggé sápadékony a honi mezőny, másrészt pedig hazai kedvenceim - a Superbutt és a Wackor – tavaly nem adtak ki lemezt. Sebaj, majd idén. Na jó, befogtam…

Audioslave: Out Of Exile
Biohazard: Means To An End
Black Label Society: Mafia
Brand New Sin: Recipe For Disaster
Candlemass: Candlemass
Cathedral: The Garden Of Unearthly Delights
Clawfinger: Hate Yourself With Style
Clutch: Robot Hive/Exodus
Hollywoodoo: Karmolok, harapok
Isten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás
Meshuggah: Catch 33
Nevermore: This Godless Endeavor
Obiat: Emotionally Driven Disturbulence
Omegalord: Hammer Down
Rammstein: Rosenrot
Soulfly: Dark Ages
Spiritual Beggars: Demons
Strapping Young Lad: Alien
System Of A Down: Mezmerize
Wall Of Sleep: Sun Faced Apostles

Kedvenc koncertek 2005-ben

Az elmúlt évek megroggyant hagyományát folytatva, idén sem vittem túlzásba a koncertlátogatást, de azért még így is sikerült elcsípnem jó pár klassz concertót. Engem is meglepett, de azt kell mondjam, hogy egész erős volt idén a Sziget, úgymint kurva jó volt a megveszekedett északi rakenroller páros: a Turbonegro (sokáig el sem hittem, hogy jönnek, de azért nagyon bíztam benne) meg a Hellacopters (de jók voltak ők is, Istenem, csak egy ilyen magyar csapat lenne…), emellett főként a funk rock királyai, a Fishbone (kibaszott forró hangulatú buli volt ez is, aki ott volt, az tudja miről beszélek), meg az éppen búcsúzó Sentenced (náluk pedig az „itt a vége” hangulat jelentett némi pluszt) érdemelnek említést. A legjobban mégsem a fentieket vártam, hanem egyik régi idolomat, Kávé Nicket meg az ő Bad Seeds-ét, és hát nem is néztem meg miatta az Opethet sem. Legyen elég annyi, hogy nem bántam meg a döntésemet, de hát hogy is lehetne csalódni egy olyan koncertben, ahol felhangzik a Mercy Seat meg a Stagger Lee?

Elég tetszetős volt Mezőtúron (mondjuk egyszer mintha „Hello Budapest”-et hallottam volna Joey-tól, hehe) az Anthrax, jó volt végre Belladonnát is látni, bár én inkább néztem volna John Busht újra, mivel számomra (és ahogy a söntésnél beszélgetve hallottam, jó pár ember van így ezzel) az Anthrax vele az igazi. Ez így inkább egy nosztalgiaparti volt, de nem baj, kell az is.
Voltam még egy-két idegenszívű bandán, de a legszívesebben a fentiekre emlékszem. Meg verem a fejem a falba, amiért kihagytam a Rammsteint, meg a Slayert (igen azt is, beteg voltam, de köpjetek le nyugodtan, megérdemlem!). Persze mindkét csapatot láttam már többször is, de ezt elszúrtam, meg kell hagyni.

Magyar fronton bárhol és bármikor szívesen nézem meg a Superbuttot, az Isten Háta Mögöttet, az Angertea-t, a Wall Of Sleepet, a Stereochristot, a Wackort, a Blind Myselfet, a Watch My Dyingot, a Bridge To Solace-t, a Moby Dicket, de mondhatnám a Hollywoodoot vagy akár Ákost is. Az újabbak közül meg hajrá Cyborn és Cadaveres! A felsoroltakat Kovács Művész Úr kivételével sikerült többször is elcsípni, jók is voltak, mi kéne még? Talán egy igazán tökös rock'n’roll / stoner formáció, az nagyon, de nagyon, de nagyon.

2005 csalódásai

2005 legfájóbb pofonjait természetesen – mint minden évben - a halálesetek jelentik, számomra leginkább a Voivodos Piggy halála tragédia, de nem szabad elfeledkezni a magyar hard rock-színtér emblematikus figurájáról, Cserháti Pityiről sem. Emellett olyan dolgok, mint hogy csalódunk mindenféle zenekarok mindenféle albumaiban – részemről legfájóbb az új Queens Of The Stone Age, de nem igazán tudok rajongani az új C. O. C.-ért, Crowbarért és Black-Outért sem – nem is számítanak igazán. Nem tesznek jót az ember jókedvének a feloszlások sem, így én sem tapsoltam örömömben, hogy megszűnt a Biohazard, itthon a Cadaveres De Tortugas, meg úgy hallom, hogy tán már a Varso is.

Koncertek tekintetében a citromdíj persze megérdemelten a Korn névre hallgató tánc- és szalonzenekar Szigetes haknijáé. Amennyire vártam őket, épp akkora tökön rúgást jelentett az első találkozásunk – mind a tetemes késés, mind a műsor rövidsége, de legfőképp a produkció színvonala miatt. Fütyültem is, ahogy csak bírtam a 15-20 perces „szarakodás” alatt, pedig már hosszú-hosszú évek óta nem fütyültem ki zenekart.

Remények 2006-ra

Vannak állandó jellegűek, ezeket továbbra is fenntartom, olyanok, hogy: európai turné az AC/DC-től (új albummal, vagy anélkül, tökmindegy) és a Black Sabbathtól (új albumot, most!!!), térjen észhez a Metallica és Dave Mustaine (ezekben már egyre kevésbé bízom), az új Red Hot Chili Peppers ne tingli-tangli legyen már, és felejtsék el végre Kaliforniát (esélye nulla).
Aztán persze töménytelen mennyiségű új album minden listán szereplőtől, és listán nem szereplőtől (túl hosszú lenne felsorolni őket), meg hallottam valami új kooperációról Josh Homme és John Garcia között, az biztos falrengető lesz, ha lesz. A fő álmom persze még mindig az, hogy az első sorban őrjöngök egy pesti Clutch / Fu Manchu / Orange Goblin bulin, de aztán belelóg a kezem… Itt a vége (2005-nek), pont.

Kirsch J. András
2005 legjobb lemezei

Ha a 2005-ös évet zeneileg kéne pontoznom 10-es skálán, egy erős hetest adnék rá. Egyéb történéseit tekintve meg voltam győződve róla, hogy kábé negyven év után igaza lesz a világvégét jósoló tévéprédikátoroknak. Szerencsére az apokalipszis még Marilyn Manson hazai fellépésének hírére sem szándékozott eljönni, ellenkező esetben nem lett volna lehetőségem egy ilyen pofás kis lemezlista összeállítására:

01. The Gathering feat. Wim Kratsborn: The Musical History Tour
02. Life Of Agony: Broken Valley
03. System Of A Down: Mezmerize / Hypnotize
04. Audioslave: Out Of Exile
05. Black Label Society: Mafia
06. Crowbar: Lifesblood For The Downtrodden
07. Napalm Death: The Code Is Red... Long Live The Code
08. Soulfly: Dark Ages
09. Staind: Chapter V.
10. Wall Of Sleep: Sun Faced Apostoles
11. Hellacopters: Rock’n Roll Is Dead
12. Spiritual Beggars: Demons
13. Madball: The Legacy
14. Biohazard: Means To An End
15. Strapping Young Lad: Alien
16. Fear Factory: Transgression
17. Cathedral: The Garden Of Unearthly Delights
18. Rammstein: Rosenrot
19. Zeke: ’til The Living End
20.Clawfinger: Hate Yourself With Style

Az első helyezetthez nem is igazán fűznék (publikus) kommentárt, annál inkább a Life Of Agony visszatérő lemezéhez. Nos, mi tagadás, a második helyhez némi nosztalgikus elfogultság is hozzájárult, de az is kétségtelen, hogy a Broken Valley a csúnya áthallások ellenére is kegyetlenül hozzánőtt a szívemhez. (Lehet, hogy a jogdíjak egy része már ott fortyog Scott „tiszta vagyok” Weiland kiskanalában.) A „jó, jó, de azért jobbat vártam” kategóriában ebben az évben a Clawfinger és a Fear Factory indult, akiket még így is képtelen lettem volna lehagyni. Továbbá súlyos hiányosságokat kell pótolnom, a Roadrunner United album, az új Korn, az új IHM és a Kátai Tamás szólólemez ugyanis nem jutott el hozzám. Az érintettektől szíves elnézésüket kérem.

Az év koncertjei

Nagyszerűen indult az év egy E-Klubos Tiamat koncertnek álcázott családias hangulatú fekete misével. Az Agnostic Front és a Crowbar is erős folytatást ígért, ez utóbbi nem csak hangzás, de esztétikum szempontjából is élményszámba ment. Hatalmas volt továbbá a Soulfly Mezőtúron, a Clawfinger Tokajban, a Hellacopters a Szigeten, valamint a Madball az A38-on.
Az év lúzerségeként pedig a Slayer, valamint a Napalm Death hangversenyek azonos napra szervezését említeném meg. (Továbbá, hogy ezen sorok írója egyiken sem vett részt.)

A Leukémia reunion party is felejthetetlen élményt nyújtott, ugyanakkor maximálisan sikerült megingatnia abban a hitemben, hogy a közönség javát alkotó őspunkok ezen csoportja valamikor a korai jégkorszakban kihalt volna.
Egyéb hazai koncertesemények összegyűjtésére nem vállalkoznék, ugyanis majd’ minden hétre jutott egy, és senkinek nem szeretnék gyógyíthatatlan mentális sebeket okozni azáltal, hogy feledékenységemből kifolyólag kimarad a felsorolásból. (Azért a Flash együttes Szigetes performanszát – Barcs Miki felettébb szentimentális lelkületére való tekintettel - kötelességemnek érzem megemlíteni.)

Az év bánata

Chuck Schuldiner és Dimebag Darrell után újabb zseniális gitáros távozott el közülünk tragikusan fiatalon. Dennis “Piggy” D’Amour, nyugodj békében! Hiányozni fogsz!

Az év csalódása

Ebben a kategóriában az Anthrax újjáalakulása egyértelmű első helyezett. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy olyan fenomenális frontember mellett, mint John Bush mi szükség volt arra, hogy visszavegyék Derzsi Vezér hasonmását. Borzalmasan kínos volt továbbá a Korn bénázása a Szigeten, ahol is Jonathan kommunikációs, valamint a zenekar technikusainak problémamegoldó készsége egy pár nyúlszőr mamuszéval vetekedett.
Tudom, hogy ezzel feliratkozom a The Dethroners-es Adamskij által likvidálandók listájára, de az utolsó Paradise Lost lemezen egyetlen értékelhető számot véltem felfedezni.

Végül pedig: három számomra kedves formáció is beadta a kulcsot, úgy mint a Cadaveres De Tortugas, a Varso és a Biohazard. Bár öröm az ürömben, hogy a műkedvelők ez utóbbi formáció frontemberét biztosan viszontláthatják még, amint színművészi kvalitását csillogtatja bájos neje társaságában. Ja, és idén sem jelent meg a Chinese Democracy, pedig megígérték. Basszameg!

Az év csalódása reménységei

Mint az ismeretes a Voivod tagok több albumra való gitártémát találtak Piggy számítógépén, így a hírek szerint még idén új lemez várható. Hatalmas reményeket fűzök továbbá az új Tool albumhoz, de most már tényleg. Ha minden igaz, nemsokára a The Gathering is új anyaggal jelentkezik, amire akár meg is előlegezném a maximális pontszámot. Most már csak az kell, hogy a lemezbemutató turné hozzánk is elérjen. A Red Hot Chili Peppers dupla lemezét türelmetlenül várom, ugyanakkor felhívnám Sziámi és Gerendai urak figyelmét, hogy az említett formáció igen jól mutatna a Nagyszínpadon. További koncertkívánságok: Life Of Agony, Machine Head, Bad Religion, Audioslave, Type O Negative, Killswitch Engage, Danzig (esetleg nyitóbanda lehetne a North Side Kings).

A CDT utódzenekarainak egyikét már ismerheti a törzsközönség, reménykedjük, hogy a Perso vezette Mangod bemutatkozása is legalább olyan sikeres lesz. A gyomorforgató, ám tingli-tangli Fürgerókalábak meg igazán előrukkolhatna már új lemezzel, a homokos számmal meg azzal a porszívós baromsággal má’ kivan a tököm!

Pálinkás Vince
Az év lemezei

Nos, megint csak problémát okoz az év végi toplista felállítása. Ezt tavaly az ABC-sorrenddel próbáltam áldiplomatikusan megoldani, ezért idén nem nyúlhatok ehhez a mankóhoz, hiszen az Olvasók nyilván változatosságra vágynak. Az ez évi recept a következőképpen néz ki: egy erőnek erejével összeállított (összeszenvedett) valós toplista mellett kategóriánként osztok babérokat.

A 2005-ös Top 10 tehát 2005. december 31-ével a következőképpen fest:

01. Bruce Dickinson: Tyranny Of Souls
02. Judas Priest: Angel Of Retribution
03. Beyond Twilight: Section X
04. Iommi-Hughes: Fused
05. Kamelot: The Black Halo
06. Shadow Gallery: Room V.
07. Rob Rock: Holy Hell
08. Pagan’s Mind: Enigmatic: Calling
09. Russell Allen’ Atomic Soul
10. Space Odyssey: The Astral Episode / Richard Andersson: The Ultimate Collection

A fentiekhez semmi kommentár nem szükséges. Ha az életem függene tőle, ezen lemezeket tudnám „legjobbakként” aposztrofálni. A további kategóriák, amelyek szerint a maradékot osztályozom, alant olvashatóak. Kérem, bocsássa meg az Olvasó a listákhoz tartozó tudálékoskodó szófosást – néha nem bírtam a grafomániával, muszáj volt hozzászólnom pár szóval azokhoz az alkotásokhoz, melyekről nem én írtam eredetileg (amelyekhez nincs külön komment, ott már mindent elmondtam a vonatkozó ismertetőkben, tessék bátran böngészni).

„Futottak még” (ami a top 10-ből kimaradt, de benne is lehetne):

Circle II Circle: The Middle Of Nowhere – na, ezt Sava-lemezként is elfogadtam volna, az előző C2C-ből meg Oliva szólólemezéből is hiányzott nekem valami; itt viszont nagyon bejött a keményebb, riffesebb irány
Brainstorm: The Liquid Monster – ezt inkább hagyjuk, kétszer is kihagytam idén a Brainstormot (lásd még az Év koncertjeit)
Firewind: Forged By Fire – ezt a zenét kellene europowernak hívni, mert ez bizony power metal a javából! Gus G rulez!
Starbreaker: Starbreaker – a tavalyi TNT lemezt simán mossa ez a Tony Harnell-project, az ideiről még sajnos nem tudok nyilatkozni
Astral Doors: Evil Is Forever
Redemption: The Fullness Of Time – ez meg a Dream Theater lemezt mossa (Alder miatt meg még a tavalyi Fates-t is – kicsit Matheos is visszavehetne a művészieskedésből!)
Primal Fear: Seven Seals
Tony Martin: Scream
Dream Theater: Octavarium – a “Drím” számomra még mindig “Drím”, Images meg Awake második rész már úgyse lesz soha, a többi meg nem számít
Soul Sirkus: World Play – lüktető, természetes, játékos, emberi: Russell Allen szólóalbuma mellett 2005 hard rock albuma

Idén felbukkant, ismertebbé vált nevek / full ismeretlenek:

Malpractice: Deviation From The Flow
Audiovision: The Calling
Circus Maximus: The 1^st Chapter
Casus Belli: In The Name Of The Rose
Mirador: The Azrael Tales
Tribuzy: Execution
Machine Men: Elegies
Heed: The Call
Powerwolf: A Return In Bloodred
Biomechanical: The Empires Of The Worlds

Ezek közül egyedül az utolsó kettőtől nem én emlékeztem meg. A Powerwolf albuma bár nem egy eget rengető alapmű, a borzongató Hammond és a zene misztikus/horror (konkrétan Mercyful Fate) hangulata miatt nagyon megfogott a csapat. A Biomechanicalre kicsit haragszom, mert még extrémebbre vették a figurát, mint legutóbb; plusz John K a Balance Of Powerből is kiszállt eredeti bandája miatt – ugyanakkor olyan előremutató XXI. századi metal lemezt csináltak, hogy a Nevermore felkötheti a fehérneműt (nem vicc, kedves szerk. :-)).

Magyar albumok:

Katarzis nélküli kellemes percek okozói:

Albumok, amelyek icipici csalódást okoztak:

Ezekben az esetekben elsősorban az tűnt fel, hogy az a lelkesedés, amellyel vártam a lemezeket, nem volt egyenes arányban a hallgatásuk közben tapasztalt érzéssel. A minőség megkérdőjelezhetetlen, de ezek az anyagok most nem visznek mindent… az egyetlen kivétel a Jacobs Dream, ami viszont egyáltalán nem lett jó.

Nos, ennyit 2005 engem érintő/érdeklő lemezterméséről. Azaz, dehogyis! Hiszen idén is sikerült jó néhány fontos album beszerzésével elcsúsznom. Így a következő hónapok feladata lesz a 2005-ös Candlemass (hahaha, pedig a Priest után ezt vártam legjobban – égő, mi?) valamint a Helloween új Keeperének áthallgatása; ill. az új Hellfueled, a Brazen Abbot, a TNT, a Gamma Ray, a Place Vendome művek kiértékelése. De nem hallottam a dupla System Of A Down második felét sem még és a Nevermore Godless-ét, a Twisted Sister gitáros Eddie Ojeda szólólemezét (rajta Ronnie Dio-val!) is baromira meg kellene hallgatni (és akkor még nem is beszéltünk a The Mob meg a Gotthard lemezekről).

Szerencsére a Thunderstone Tools Of Destructionje időközben eljutott hozzám, baromira tetszik is, de két autós hallgatás után még nem raknám be a toplistába. Szóval, így vagyok én ezzel a 2005-ös évvel, ha 365 helyett 666 napból állna az év, talán mindenbe bele lehetne ásódni – még szerencse, hogy nem vagyok mindenevő, hehe.

Az év koncertjei

Idén nálam a Manowar vitt mindent a cseh Masters Of Rock feszten, egész pontosan a koncert első órája DiMaio-féle szájtépés nélkül. Úgy zenéltek és úgy énekelt Eric Adams, ahogy konkrétan senki nem képes rajtuk kívül.
Ezenkívül a Cornerstone és a Fates Warning végzett dobogós helyen, ezekről már akkor, év elején tudtam, hogy nem nagyon überelhetők. A Glenn Hughes / The Lizards buli is óriási volt az A38-on, ahol nagyot alakított Carl Palmer bandája is a besúlyosított ELP-klasszikusokkal, valamint Tony Martin a Gottharddal és a Pandora’s Box-szal vállvetve. Apropó, Box: az év hazai különlegessége számomra egyértelműen a Cserháti Pityi emlékkoncert volt, amelyen Koriék mellett a klasszikus P. Mobil is színpadra állt. És ha már hazai nosztalgia, akkor nem felejthetem ki a Jelek felállással kiálló Oment sem a Forr-A-Dalom fesztiválon.

Fantasztikus volt ismét eljutni a német Bang Your Head! fesztre is, ahol nagyon komoly produkciókat láttunk a Morgana Lefay-től, az Excitertől, de verhetetlennek bizonyult a Kamelot, a Saxon, a Vicious Rumors, a Jag Panzer, Axel Rudi Pell, a Candlemass, és természetesen a legnagyobbak legnagyobbika: Dio is. Egyértelműen ezek a csúcspontok, és remélem, nem hangzik degradálónak, ha csak a simán „jó” jelzővel látom el Yngwie Malmsteen, a Sonata Arctica / Machine Men, a Gamma Ray / Nocturnal Rites és a Strato / Hammerfall / Shakra koncerteket. Ugyanis utólag ezeket is sajnáltam volna, ha kimaradnak. Költségvetésünk felborulása miatt így is ki kellett hagynunk a Brainstorm / At Vance duót tavasszal a Heavy Metal 2005-ön, a Pain Of Salvationt az A38-on és a Sziget legfémesebb napját, amikor újfent a Brainstorm, ill. a tavalyi elmaradt bulit bepótolandó, a Saxon játszott. Kárpótlást nyújthatott volna a Brainstormért Andy B. Franck másik bandája, a Symphorce a már említett Forr-A-Dalom rendezvényen, de sajnos éppen hogy az idei év legrosszabb koncertje lett ez, főleg hangzás tekintetében.

Három igazi csemege is befigyelt idén. A Bang Your Head! meglepetésvendégeként hatalmas bulit csinált Mike Tramp újra White Lion néven; remegő térdekkel és elszorult torokkal fotózkodhattunk az élő legenda Paul Di Annoval nem kevés Maiden klasszikust felvonultató (jééé!) haknija után; az überkultikus Anvil pedig überkultikusan megzúzta mind a 20 embert a US power Phantom X-szel együtt – semmihez nem fogható (mondhatni überkultikus) volt az az élmény, amit Lips-ék nyújtottak! Különlegessége miatt ezt jelölném az év top-koncertjének, ha mindenáron választani kellene.
Utoljára még a Queen + Paul Rodgers koncertet említeném meg 2005 emlékezetes eseményeként.

Az év csalódásai / 2006 reménységei

A Nightwish körüli cirkusz mindkét alkategóriába belefér: sajnálom a szakítást, de mivel nem azok közé a rajongók közé tartozom, akik Tarjával azonosították a csapatot, remélem, találnak egy megfelelő énekesnőt (tudok pl. javasolni egy bizonyos Miss K-t, hehe) és 2007-ben jöhet a könnyes összeborulás!

Amúgy pedig 2006-ban a Crimson Glory reunionon meg a Queensryche Operation: Mindcrime 2-n kívül nem nagyon érdekel semmi! Midnightékat remélem, élőben is sikerül elcsípni; az OM 2-t pedig szeretném az év lemezének kikiáltani már megjelenésekor! A QR honlapon korábban megjelent 2 bootleg felvétel bizakodásra ad okot, remélem, örökre elfelejthetjük a „törzsi” ritmusokat.
Teljesen felesleges ideírnom, hogy sok jó zenét és koncertet szeretnék 2006-ban. Ugyan minek, hiszen már most biztos, hogy lesz Pesten King Diamond koncert; kedvelt műfajaim pedig továbbra is élnek és virulnak.

Pfleger Bea
Kedvencek 2005-ből, nem sorrendben

Raintime: Tales from Sadness
Savage Circus: Dreamland Manor
Rammstein: Rosenrot
Judas Priest: Angel of Retribution
Lacrimosa: Lichtgestalt
Nocturnal Rites: Grand Illusion
Divinefire: Glory Thy Name
Korpiklaani: Voice of Wilderness
Scar Symmetry: Symmetric in Design
Apocalyptica: Apocalyptica
Sentenced: The Funeral Album
Sabaton: Primo Victoria
Supreme Majesty: Elements of Creation
Beyond Twilight: Section X

Néhány szót a fontosabb behatásokról, melyek az év folyamán értek. A listám – szokás szerint – nem sorrendet tükröz. Kiollózható belőle, hogy idén (is) egyformán helyet kaptak rajta régi kedvencek, valamint vadonás titánok. Cseppet sem meglepő módon jeleskednek kedvenceim közt a skandi hordák, illetve a germán csapatok. A newcomer kategória abszolút győztese a Raintime lett, de a Divinefire teljesítménye szintén kiváló értékelésre érdemes. Nevében ugyancsak újnak hathat a Savage Circus – noha vérprofi arcok bújnak meg a tagság soraiban. Az elvárásnak megfelelően szerepeltek a nagy-nagy szívcsücskök, mint a Rammstein, illetve a Lacrimosa.

2005 csalódása

A Tarja / Nightwish konfliktus. Igazi trauma volt számomra.

2005 koncertje

Egyértelmű, ez csakis az Apocalyptica / Rammstein buli lehet számomra. Óriási élmény volt mind látványilag, mind zenei téren. Szintén kellemes estét sikerült szereznie év elején a Tiamat tagságának.

2005 filmjei

Batman: Kezdődik
Galaxis útikalauz stopposoknak
Világok harca
Harry Potter és a tűz serlege
Fűrész 2.

Remények 2006-ra

Nem ártana a lelkemnek egy Priest-turné, de azt se bánnám, ha a Rammstein a Rosenrot albummal is útra kelne. Kívánok magamnak / magunknak sok-sok nagyszerű, színvonalas metal albumot.

Tóth Levente
Az év lemezei

Azt hiszem, ebben az évben jobb volt a termés, mint tavaly, minden műfajban születtek említésre méltó alkotások.
Egyetlen lemezt helyeznék mindenféle sorrend nélkül az összes anyag fölé; egyetlen lemez volt ami külcsín és belbecs tekintetében nálam mindent vitt, ami a bennem lévő gondolatokat, érzéseket találta meg, és öntötte zenébe, dalokba:

Primordial: The Gathering Wilderness

Ami még nagyon-nagyon megtalált:

Bruce Dickinson: Tyranny Of Souls
Candlemass: Candlemass
Crowbar: Lifesblood for the Downtrodden
Hypocrisy:Vírus
Iommi-Hughes: Fused
Nevermore: This Godless Endeavor
Nile: Annihilation Of The Wicked
Opeth: Ghost Reveries
Rammstein: Rosenrot
Soilwork: Stabbing the Drama
Sólstafir: Masterpiece Of Bitterness
Soulfly: Dark Ages

Ami a “kisebb” nevek közül bejött:

Moonsorrow: Verisakeet
The Bronx Casket Co.: Hellectric
Vanishing Point: Embrace the Silence
Mortal Love: I have Lost
Draconian: ArcaneRain Fell (jó-jó, ez totál MDB-lenyúlás, de amig Aaronék nem adnak ki új lemezt, addig....)
Brand New Sin: Recipe For Disaster
Bolt Thrower: Those Once Loyal
The Killers: Hot Fuss (na jó, ez elég soft…)

Csalódások 2005-ben

Cserháti Pityi elvesztette a harcot a rákkal szemben – nagyon jó zenészt, és szimpatikus embert veszített el a magyar rock-társadalom.
Meglepett a Nevergreen szétszakadása, azonban nem lepett meg, hogy a Nightwish megvált Tarjától. Kellemes volt a Candlemass újbóli visszatérése, csalódás volt azonban a ’80-as évekbeli thrash kedvenc Assassin újjáalakulása.
Csalódás volt az is, hogy sajnos a jobb koncertekre nem tudtam eljutni családi / anyagi / egészségi okokból, leginkább a Funeral fesztivált sajnálom, mert az Orphaned Land, meg a Primordial is nagy kedvenc (Ciarán McUilliammel már a Spirit… album után megbeszéltük, ha eljönnek Magyarországra akkor lejattolunk, ezért is vártam a koncertet, az élet fintora, hogy pont ő sem jött el, hehe).

Amit várok 2006-ban/-tól

Elsősorban az Amorphis, Katatonia, és Slayer új albumokat!
Az F.O. System februári koncertjét.
A Soulflyt (mivel sajnos még élőben őket sem láttam).
Azt, hogy a felfutó magyar zenekarok jól folytassák (esp. Szeg, Hard, Ámok, Vale Of Tears, Dying Wish, De Facto, Garden Of Eden - néhány a kedvencek közül).
Hogy még mit várok? Nem lesz világvége, és a Metallica is feltámad poraiból!