Shock!

Valentin Szilvia
2006 legfontosabb lemezei

Az elmúlt két évben képtelen voltam egy vagy két „év lemezét” kiemelni, ezért három csoportra osztottam a megjelent kiadványokat. Most is hasonló merényletet készülök elkövetni, azzal a különbséggel, hogy 2006-ban kivételesen sikerült néhány albumot olyannyira megszeretnem, melyeket gondolkodás nélkül helyezek a trónszékre – illetve lett „leg”-album is, ami nem más, mint a Stone Sour második korongja. Tőle egy paraszthajszállal maradt le a Madder Mortem új alkotása. A Cataract 2006-os lemezére pedig teljesen véletlenül, már 2007 januárjában bukkantam rá, de olyan szinten rácuppantam (még akkor is, ha folyamatosan nyúlnak a Slayertől), hogy odamasírozott a legkedvencebbekhez rögvest – mély bánatomra az alapító gitáros otthagyta a csapatot, így kétségessé vált a sorsuk.
Természetesen újfent azt hittem, képtelen leszek húsz lemezt összeszedni, aztán ismét csak feljebb csúsztam a mennyiséggel, de nem volt szívem kihagyni a kedvelteket, ez van.

Az első helyezettjeim, így sorrendben:

1.1: Stone Sour: Come What(ever) May
1.2: Madder Mortem: Desiderata
1.3: Cataract: Kingdom

A második csoportba azokat a lemezeket helyeztem, amelyek a szokásos „irgalmatlanul tetszettek” kategóriát merítik ki, gyakorlatilag megunhatatlanok. Igen, itt van a Wendigo is, akiknek zenéje tudom, hogy akkor is ugyanígy tetszene, ha nem ismerném őket egyáltalán (igazából simán beraknám őket a fenti kategóriába is, de tudom, hogy lesz még jobb albumuk.).

A Satyricon lemeze meg a koncertjük után ért be igazán, van ilyen. A 3 nevű zenekar bár Európában ez újrakiadása egy USA-ban már megjelent lemeznek, de úgy érzem helyet kell, hogy kapjanak izgalmas zenéjükkel.
Hazai frontról a Blind Myself készítette el a magyar év albumát, őket egy hangyabokányival követi a Watch My Dying. A Slayer meg Slayer, és nem lettek benne a fenti első csoportban, vannak még a világon csodák. A Deftones is épphogy csak lecsúszott az év lemeze kategóriából (vagy egyelőre keveset hallgattam), újra csúcskategóriás lemezt adtak ki – lehet jót tett nekik egy kis mosolyszünet.

Az irgalmatlanul tetszők, ABC-ben:

3: Wake Pig
Beautiful Sin: The Unexpected
Blind Myself: Ancient Scream Therapy
Cannibal Corpse: Kill
Casketgarden: Open The Casket, Enter The Garden
Deftones: Saturday Night Wrist
Katatonia: The Great Cold Distance
Lamb Of God: Sacrament
Pure Inc.: A New Days Dawn
Satyricon: Now, Diabolical
Slayer: Christ Illusion
Stereochrist: Live Like A Man (Die As A God)
Watch My Dying: Fényérzékeny
Wendigo: Let It Out

A harmadik csoport a nagyon tetszőket tartalmazza, amiket időhiány miatt még nem egészen sikerült megemésztenem, illetve azok is itt kaptak helyet, akiktől csúcsteljesítmény helyett „csak” egy kiváló albumot kaptunk. Két newcomer zenekar is helyet kapott a listában, egyik az olasz Ueickap, a másik a hazai Sun Workshop, akik igen erős debütálással indítottak, de érezni, hogy lesz ez még jobb is.

Továbbá ide került a Killswitch Engage, akik hiába írnak tökegyforma lemezeket, valamiért mégis hallgattatja magát a dolog, viszont kiszámítható sajnos a teljesítményük. A Strapping Young Lad is mintha picit kifulladóban lenne korábbi önmagukhoz képest. A Tool meg jó-jó, de valahogy mégsem az igazi a 2006-os lemezük számomra.

A nagyon tetszők társasága, ABC-ben:

A Disillusion új lemezét nem tudom hova tenni, néha tetszik, néha pedig a falat kaparom tőle, a Voivodtól jobbat vártam, bár ez nehéz téma, nem is ecsetelem tovább.

Akik abszolút csalódást nyújtottak: The Haunted, Brand New Sin, Superbutt, Neck Sprain, Mnemic, Trivium. Ez utóbbit egy nagy blöffnek tartom, a kezdeti ügyes csapatból gyakorlatilag készült egy korai Metallica klón.
Nem utolsó sorban: az új Mastodon nekem nem tetszik, össznépi hype ide vagy oda. Az első két kiadványuk volt az igazi. Rob Zombie gyengül, az Audioslave meg egyértelműen mélyrepül.

Kedvenc koncertjeim 2006-ból

A legkedvencebb koncert címkét nem kérdés, hogy első számú kedvencem a Nevermore kapja. Őket bárhol, bármikor bármennyiszer meg tudnám nézni, ráadásul igen jó formában voltak ittjártukkor (és még Steve is velük zenélt). A Metalmania amúgy is bővelkedett jó csapatokban, a Soilwork is tetszetős volt, illetve a Stereochriston lepődtem meg jól.
Remekül éreztem magam a nyári Billy Idol koncerten – igen, nosztalgia volt a javából, illetve tökéletes nyári szabadtéri buli. A Deftones is tiszteletét tette nálunk végre, és a szauna ellenére sokkal jobb koncertet adtak, mint amire számítottam, remélem lesz még hozzájuk szerencsénk.
Kiemelkedő eseményként él bennem a Satyricon bulija, bármilyen meglepően is hangzik ez tőlem.
Az In Flames kellemes, de semmi extra bulit tolt, ott inkább a Sepultura fellépésének örültem.

Amit sajnálok, hogy ki kellett hagynom – rajtam kívülálló okok miatt – az az Exodus, illetve ott inkább a Biomechanicalért fáj a szívem. A Beyond Fear, illetve a Guns N’ Rosest is megnéztem volna, ha úgy alakul, már csak a kipipálás kedvéért is, bár a sok évvel ezelőtti, eső mosta koncertjüket nem überelhették volna úgysem – amikor még zenekar volt a zenekar és nem hisztis Axl és társasága.
És, hogy legyen ilyen is: igen, a Wendigo koncertek is tetszettek igencsak, ja és ne feledjük az After Crying 20 éves Művészetek Palotájában tartott hangversenyét, a Danubia szimfonikusokkal, na ez esemény volt a javából!

Csalódásaim, bánataim 2006-ból

A fent említett néhány lemezes csalódáson kívül mély szívfájdalmam az elmaradt Whitesnake koncert, illetve az Alice In Chains / Stone Sour páros – különösen ez utóbbit fájlalom, no és a Kornról se feledkezzünk meg.
Sajnálom, hogy Oláh Szabolcs és a Haelo útja kettévált, remélem, hogy előbb-utóbb a csapat megtalálja A Hangot, amit akarnak.
A Gire lemez húzódását meg nem is tudom hova írjam, a csalódásokhoz vagy a 2007-es reménységekhez.
Ja, és gyenge hakni volt a Soulfly koncertje.

Mire leszek kíváncsi 2007-ben?

Ez nem kérdés: elsősorban a Nevermore-tól szeretnék új lemezt (noha ebben egyáltalán nem vagyok biztos, hogy lesz), illetve a dvd-t várom epedve, no meg a tagok szólóalbumait. Jeff Loomistól egy igazi shredder lemezt, Steve Smythtől remélhetőleg sok ízben gazdag muzsikát, Warreltől pedig lövésem sincs mit várhatunk.

A Pain Of Salvationről már tudható, hogy újabb alapművet tett le az asztalra, illetve az idei év lemezei között ott lesz biztos a Machine Head és a Type O Negative. Az Anthrax sorsa sejtelmem sincs, hogy mi lesz, remélhetőleg visszamegy Bush és valami ütőset kalapálnak össze. Aztán hamarosan itt az új Megadeth! Várom az új Redemptiont is nagyon az Ayreon mellett, és remélem, lesz Testament album is – épp ideje lenne. Meg a Down hármasra is kíváncsi vagyok természetesen. Vinnie Paultól pedig bármit várok, csak doboljon végre.
A Dream Theater viszont menjen három éves szabadságra azonnal.
Hazai fronton várom az új Wackort, a Dystopia (EP-t, lemezt, nemtommit), és a Salvustól is albumot akarok, meg a Mangod inc. éledezését is kíváncsian figyelem.
A Testament koncertért pedig elepedek már mostan, az Evergrey meg marha jó volt.

Fejemben kotorászó akárkik, ilyen koncerteket akarok még: Nevermore, Stone Sour, Megadeth, Nevermore, Machine Head, Nevermore, Type O Negative, Nevermore, Redemption, Nevermore, Slayer, meg bármi meglepetés. Ja, és klubkoncertet kérek, egyiket sem a Szigetre, köszönöm.

Bátky Zoltán
Bézé kétezerhatja a fémes elemeket tartalmazó zenék tükrében

A fene tudja, valahogy a tavalyi évvel kapcsolatban nem érzem azt, mint jó pár előző évben, miszerint wuuuuhhh, mekkora lemezek estek a nyakunkba, valamint isten koncertek tapostak egymás sarkába nap mint nap. Persze ennek ellenére volt több fontos momentum is mindeme téren, szóval akkor most igyekszem felidézni ködös emlékezetemből a számomra jelentős lemezeket és eseményeket.

No meg persze, öregszik az ember, és egy idő után visszájára is fordul az a folyamat, amikor egy szerkesztőségbe naponta áramlik a cédéáradat, amiből 99,5 százalék hallgathatatlan szemét vagy jobb esetben egyforma tucat, és csak fél százaléknyi érték bújik meg a halomban. Ilyenkor még a legedzettebb fülű zenehallgató is visszatér az 5-10 éves, jól bevált kedvenceihez... Sebaj, azért igyekszem:

Az lemezekrül:

Bizony, hiába próbáltam, nem tudtam se húsz lemezt összekapirgálni, sem pedig a meglévőket sorba rendezgetni, így inkább felsorolás jelleggel térnék ki a számomra fontosabbakra:

A szép emlékek közé sorolnám a rég várt Winger visszatérést, a legújabb Derek Sherinian lemezt, nagy meglepetés volt a svájci Pure Inc. amerikaibbnál is amerikaibb rockja. A koncertlemez alapján a Whitesnake is erősebb mint valaha, a Stone Sour pedig megmutatta, hogy van értelme józanul zenélni, hehehe.
Meglévő eszközök újszerű felhasználásáért innováció díjas a „3” nevű kiváló csoportosulás, a feelinges és igényes rockzene ápolásáért pedig a Toto album kapja a jól megérdemelt plecsnit. „Csajos” lemezből is akadt néhány, amelyik megnyugtatott abban a hitemben, hogy metal zenére a nők nem csak áriázni tudnak, és ez bizony milyen jó is: A frissen felfedezett olasz Ueickap Evanescencébb az Evanescencénél is, azaz fogós és modern, de mégsem tucat. A Beautiful Sin pedig szimplán dögös, semmi csipke, tupír meg faxni. A Stereochrist sikeresen vegyítette a mocsarat a sivataggal, és a riffek fölött végre olyan énekes ugrál, aki Énekes.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném kiélni gumipopper énemet is, és az év egyik kedvenceként idevésni Paul Stanley Live To Win című alkotását, ami maga az életigenlés és a modern glam, valamint biztosíték arra, hogy nyugdíjkorhatár környékén is lehet hitelesen csajozós zenét nyomni. A Vanilla nevet (végre) elhagyó Ágnes első maxi-nótája pedig olyan szinten rakendról, hogy most már tényleg nem mosom le magamról, hogy bizonyára a fejemre esett egy diszkógömb.

A középmezőnyben olyan lemezek figyelnek, amiket megjelenésükkor jó volt hallgatni, de valahogy mégsem maradtak bent a lejátszóban, vagy esetleg pár kellemes momentumot hoztak ugyan, de egészében leverték a lécet. Ilyen a Mastodon, a Voivod, a Slayer, a Black Label Society, Devin Townsend szólóban és a SYL kötelékében is, az Entwine lemez, a Trivium keresztes háborúja, és saját meglepetésemre Glenn Hughes utolsó anyaga is. Velük kapcsolatban mind azt éreztem: Jó, jó, de tudnak ők sokkal jobbat is, többüknél egy futószalag képe rémlett fel lelki szemeim előtt...

Jó lett az új Blind Myself, de sajnos nálam baromi hangulatfüggő, mikor talál be. Az egykori CDT egyik fele, a Cadaveres sajnos szintén nem győzött meg száz százalékosan, de ez inkább stílusfüggő, így biztos van olyan, akinek meg nagyon bejön. A Watch My Dying lemezt is szokni kell, egy dolog tény, továbbra sem normálisak, és látám, hogy ez jó. Érdekes módon a Neck Sprainnel is így vagyok: Koncerten leviszik a fejem, a lemez hallgatása közben is izomtömegek gyűrődnek a nyakam köré, de ahogy vége az utolsó dalnak, valahogy nem marad meg konkrétum a hallójárataimban, csak az irgalmatlan zúzás emléke.

Első hallásra bejött az utolsó Evergrey is, viszont azóta is ott motoszkál bennem, hogy Englund mester és csapata kezdi eladni a bennük rejlő egyediséget némi love metal feelingért és túlzott közérthetőségért. Kár volt. A Dream Theater megakoncertlemeze sajnos sokadik a sorban, bár örvendetes a kamarazenekarosdi, és mintha James mester is vett volna pár énekleckét – ennek ellenére a koncertlemezek sorozata kissé fárasztó kezd lenni.

Érdekes volt a Madder Mortem album is, sajnos a női ének őrülete itt is hangulatfüggő, bizonyos állapotokban inkább idegesít, mint feldob. Biztató viszont a hazai prog vonal újszülöttje, a Mindfields – ők énekfronton (és angolságilag) még kissé agyoncsapják a zenét, az alapok viszont végre ígéretesnek tűnnek, és felrázhatják a hazai prog állóvizet. Azt meg végképp nem értem, hogy a Europe tagjai miért váltottak angol indie-pop-rock zenekarok majmolására ahelyett, hogy saját kútfőből csillognának: ez egy jó lemez lett, ami mégis szar, ez van. Kevin Moore borult elektro-művészieskedése is túlzottan eluralkodott az OSI albumon, az első lemezen még jó volt az arány, itt már sajnos sok nekem a depressziós pittyiputty. Ha bárkit kihagytam a sopánkodásból, szóljon, vagy hallgassa el örökké, ámen.

Az konczertekrül:

Marha jó volt ez a Whitesnake koncert!!!! Egy hamis hangot se játszottak!!!! Csak hát, nem hamisat se... Az a nap így szégyenszemre csak az özönvízszerű eső által okozott iszonyatos megfázás miatt marad emlékezetes. Bárcsak tényleg visszajönnének valamikor... Ellenben a Toto profi volt és fenséges, kivéve a kiégett, harákoló, bumburnyákfejű énekest. Billy Idol is bemutatta, hogyan szokás profin szórakoztatni, és az utolsó lemezének fásultsága ellenére élőben újra élvezettel szedte szét a fülemet Glenn Hughes is. Keith Emerson showja is emlékezetes marad az esetenként becsúszó időhúzások ellenére is, szintén a „kellemes” kategóriában szerepel a Pecsás Deftones (nem számítva a pállott, esőerdei klímát persze).

A Metalmanián természetesen Nevermore-ilag bólogattam a legnagyobbat, de a Soilwork is egész bejövősre sikerült. Hazai vonalon bármikor széles mosollyal hallgattam a Salvus egyszerre intelligens és ultrahangulatos bulijait, de szomszédaik, azaz a Dystopia munkássága is egyre kiforrottabb. A Remorse mindig kihozza belőlem az állatot (még az év végi, kaotikus tagságú vésztartalék-koncert is kiválóan sikerült), az ígéretes magyar koncertbanda díját pedig megosztva lógatnám a Stonedirt és az Ad Astra nyakába. A Wackor zúzós táncmetalja és a Stereochrist hungarotexasi arculcsapásai mindig képesek felrázni, de köszönhetek kellemes 2006-os koncertélményeket a The Dethroners és a Neck Sprain tagságának is.

Az Úr (Azúr?) 2007-es évirül, vágyakrul és félelmekrül:

Pain Of Salvation minden mennyiségben! A promo alapján már 2007 legelső másodpercében megvan az idei kedvenc lemezem, csinálhat bárki bármit. Ez van. Scarsick lemezen, Scarsick koncerten, az esztendő nem is kezdődhetne jobban! Lesz Wackor és Mangod Inc album is, már előre gyúrom a táncoló talpaimat (na, attól mentsen meg mindenkit az ég). A bemutatkozó EP alapján, ha a Mindfields még egy kicsit tisztul, főleg ének és angolság terén, akkor bizony újra lesz hazai prog kedvencem is. Namileszmég. Ha minden igaz, kapunk a nyakunkba Nevermore DVD-t, és három tag is dolgozik szólóanyagon (Jeff, Steve és Warrel), remélem, azokra se kell sokat várni.

Ágnes lemeze mindenkinek orrbavágós meglepetéseket tartogat, tessék elfelejteni a popzene jelzőt sürgősen. Testament koncertünk is lészen ordító indiánnal, és kíváncsi leszek, tényleg elindul-e a Black Sabbath tagok Dio-val kiegészülő turnégépezete (és elhozzák-e kicsiny országunkba a cirkuszt). Na meg elvben Ozzyval is készül egy Sabbath lemez, szóval az ügy kusza, majd meglátjuk. Ayreon album is érkezik a jelek szerint, tehát újabb stílusmix és oktatóanyag kerül a gondolkodni se rest metalfejek kezébe, és talán végre Sebastian Bach is fényes korongba préseli magát 10-12 nóta erejéig. Amit viszont nem várok, az az Anthrax reunion lemez Primadonnával – annak ellenére, hogy rajtuk nőttem fel anno, egy We’ve Come For You All lemez után ez az egész nem más, mint amerikai Győzike show gitárokkal.

Az értékelés lezárásárul:

Nem, nem. Csakazértsem fogom kimondani, milyen fasza volt az a lemez! Meg milyen jó kis koncerteket nyomott az a zenekar! Nem fogjátok kihúzni belőlem! Nem vallok! Nem is olyan zseniálisak, komolyan! Ugyan már? Milyen W betűs banda?.

Draveczki-Ury Ádám
A 2006-os év lemezei

01. Lamb Of God: Sacrament
02. Killswitch Engage: As Daylight Dies
03. Trivium: The Crusade
04. Winger: IV.
05. Queensryche: Operation Mindcrime II.
06. Tool: 10.000 Days
07. Slayer: Christ Illusion
08. Toto: Falling In Between
09. Celtic Frost: Monotheist
10. Unearth: III: In The Eyes Of Fire
11. Mastodon: Blood Mountain
12. Lostprophets: Liberation Transmission
13. Black Label Society: Shot To Hell
14. Eighteen Visions: Eighteen Visions
15. Leatherwolf: World Asylum
16. Sick Of It All: Death To Tyrants
17. Amon Amarth: With Oden On Our Side
18. Stone Sour: Come What(ever) May
19. Rob Zombie: Educated Horses
20. Audioslave: Revelations

2006 lemezfronton talán nem volt olyan erős, mint az előző év, de panaszkodni azért így sem támadt okunk, a fenti lista is csak hosszas kínszenvedés árán állt össze, és akárcsak 2005-ben, most is egy csomó sokat hallgatott lemezt kellett róla lehagynom (Rebel Meets Rebel, Jorn, Vicious Rumors, In Flames és még sorolhatnám hosszasan). Ezek mellett pedig biztos lesznek olyanok is, amik csak később jutnak el hozzám a 2006-os év terméséből, és szintén listára kívánkoznának (mint például a 2005-ös eresztésből az utolsó King’s X vagy Hardcore Superstar). Annyit még azért hozzátennék ehhez a Top 20-hoz, hogy élő anyagokat nem akartam rátenni, de az idén megjelentetett Whitesnake DVD – és kisebb mértékben a dupla koncertlemez is – alighanem hosszú évekre meghatározza majd, mit tekintek etalonnak a live kiadványok terén.

A 2006-os év koncertjei

Nagyon sok jó buli volt ebben az évben is, egyértelmű csúcspontot nem is nagyon tudnék kiemelni közülük. Az Exodus ezúttal is megsemmisítő, megalázó, fölényesen profi és úthengerszerű volt, akárcsak a vérengző Amon Amarth. Talán ezen a két koncerten éreztem magam a legjobban, de közel ennyire emlékezetes maradt a hatalmas pozitív csalódást jelentő Sepulturával megerősített, szokásos gyilkos formáját hozó In Flames vagy a Soulfly a PeCsában. Nagy élmény volt látni a Beyond Fear / Vicious Rumors duót, King Diamondot, a Backyard Babiest és a Totót is. A Deep Purple és Glenn Hughes szintén hozták a megszokott formát.

A nem feltétlenül száz százalékos, simán csak jó koncertek közé sorolom a Nevermore / Soilwork kettőst a MetalManián, Jon Olivát vagy a Children Of Bodomot, míg a Szigetről a Sick Of It All, Robert Plant, a Living Colour és a Fear Factory maradt meg bennem leginkább. Hazai fronton a Wendigo lemezbemutatót emelném ki, bár az Iron Maidnem ötórás monstre jubileumi bulija sem volt éppen kispályás vállalkozás.

Akadtak persze felemás dolgok is. A Guns N’ Roses akár az év legjobb koncertje is lehetett volna, ha Axl Rose megspórolja a három órás késést, zenészeit pedig nem kényszeríti végtelen szólóorgiákba, amíg ő éppen ki tudja, mivel szórakozik a színfalak mögött. Így pusztán csak maradandó élmény volt ez a furcsa éjszaka az Arénában. A W.A.S.P. önmagában szintén nagyon tetszett, de az alig több mint egyórás játékidőt enyhén szólva is pofátlanságnak éreztem, a The Cultot meg jó volt végre látni, de amit Sopronban nyújtottak, az azért messze volt az első ligától, és ezt mindannyian nagyon jól tudjuk, akik ott voltunk.

A 2006-os év csalódásai

2006 csalódásai szinte kizárólag a koncertfronthoz kötődnek: az év legnagyobb szívása kétségtelenül a vis major által meghiúsított Whitesnake buli volt, nagyon remélem, hogy mielőbb sikerül tető alá hozni David Coverdale-éknek egy újabb budapesti jelenést, amit nem fúj majd el a vihar. Nagy kár és egyben arcpirító szégyen is volt az Alice In Chains / Stone Sour koncert érdektelenségbe fulladása és elmaradása, de kimondottan sajnáltam az európai Korn turné lefújását is, mert Jonathanék a PeCsában tutira kiköszörülték volna a szigetes csorbát. Akadtak persze olyan koncertek is, amikre ilyen-olyan személyes okok miatt nem jutottam el: a hegyaljai Motörheadet, a mezőtúri Entombed-ot és a pesti Deftonest a mai napig sajnálom, főleg, hogy utóbbi két bandát még nem is láttam élőben.

2007 reménységei

VMivel két legnagyobb régi kedvencem tavaszra tolta új lemezének megjelenését, így értelemszerű, hogy a nagyon súlyosnak és komplexnek ígért friss Machine Head és az új felállású Megadeth következő anyaga izgat elsősorban. Őket élőben is mindenképpen meg akarom nézni idén (lehetőleg Budapesten). Végre van hivatalos megjelenési dátuma a Trouble visszatérő albumának is februárra – a magyar koncertről nem is beszélve, csak el ne kiabáljam… –, Sebastian Bach és a márciusban szintén Magyarországon fellépő Testament viszont lassan ugyanolyan szánalmas a folyamatos tologatással, mint a Guns N’ Roses. Pedig ezeket a lemezeket tényleg hosszú évek óta baromira várom, ráadásul nem csak én… Sebaj, a hármas Down bizonyára a többi zenekar hülyesége miatt is kárpótol majd, és alighanem ugyanilyen biztos befektetés lesz majd Ozzy Osbourne Zakk Wylde-dal közösen megírt következő albuma meg az új Clutch is. A Rush sem valószínű, hogy túlságosan mellélőne…

A dallamosabb vonalról a Lillian Axe, a Def Leppard, a Tesla, a Velvet Revolver és természetesen a Whitesnake visszatérését várom nagyon, a súlyosabb kedvencek közül pedig az Exodus, a Shadows Fall és a Nevermore új dalait. Örülnék egy friss Agent Steel, Death Angel és The Cult lemeznek, de Vinnie Paul visszatérése is több mint ígéretesen hangzik a Mudvayne-es arcokkal. Ezeknél kétesélyesebb az új Metallica, ami az eddig kikerült ötletek alapján ugyanúgy lehet majd kimondottan jó, mint borzalmasan gyenge. Enyhe fenntartásaim vannak a Judas Priest Nostradamus-sztorijával szemben is, remélem, nem egy olyan kiszámított és kiszámítható lemez születik majd belőle, mint amilyet legutóbb produkáltak. A megint új albumra készülő Dream Theater esetében is jobban díjaznám, ha pihennének még 1-2 évet és csak akkor térnének vissza, ha tényleg van mondanivalójuk.

Az Anthrax esetében örülök Joey Belladonna újonnani távozásának, remélem, sikerül visszacsábítaniuk John Busht és leszállítani egy gyilkos új lemezt. Ha valami miatt mégsem így történne, kárpótlásul egy friss Armored Saint anyagba helyezném a bizalmamat.

Gregus-Szabó Gergely
Kedvenc lemezeim 2006-ból

Nem szeretném túlmagyarázni, mit szerettem 2006-ban és mit nem, az tény, hogy tavaly is megvoltak azok a momentumok, amiért érdemes kicsit várakozni. Ilyenek várt dolog volt az Amorphis feltámadása, ami egy bődületesen jó lemezt eredményezett egy általam eddig ismeretlen énekessel, vagy ilyen volt az új My Dying Bride is, akik bár nem csináltak semmi különöset, de azért leraktak az asztalra egy 10 pontos lemezt. Lelkes vigyort csalt az arcomra a Wendigo debüt albuma, és baromi jó lett az új Watch My Dying korong is, így nem volt felemás az év, magyar földön is születtek nagyon jó lemezek. Persze, hogy azért ne legyen minden tökéletes, megjegyezném, hogy jó lett ugyan az új Black Label Society, kimagaslik a mezőnyből, de azért Zakktől ennél többet vártam, a Mafia pölö azért jobb volt kicsit. Örültem még nagyon az Old debütálásának is, ezzel a Darkthrone-szerű, Motörhead-feelinget black metalba oltó zenével nagy sikert arattak nálam. Na mindegy, nem tépem tovább a számat, nekem a következő 20 album okozta a legnagyobb örömöt (sorrend nincs csak úgy össze-vissza):

Draconian: The Burning Halo
Wendigo: Let It Out
Watch My Dying: Fényérzékeny
The Gathering: Home
Suffocation: Suffocation
Slayer: Christ Illusion
Satyricon: Now, Diabolical
Runemagick: Invocation of Magic
Old:  Down With The Nails
Napalm Death: Smear Campaign
My Dying Bride: A Line Of Deathless Kings
Into Eternity: The Scattering Of Ashes
Grave: As Rapture Comes
Depths Of Depravity: Insensible Extinct Mechanical World
Decapitated: Organic Hallucinosis
Cradle of Filth: Thornography
Casketgarden: Open The Casket, Enter The Garden
Black Label Society: Shot To Hell
Amon Amarth: With Oden On Our Side
Amorphis: Eclipse

Kedvenc koncertek 2006-ban

Nos ez a bejegyzés pöttyet rövid lesz. Sajnos anyagi, és egészségügyi okokból nagyon kevés koncerten voltam 2006-ban, de azért a vitrinben pont elfér a Gire koncertje a Szegedi Ifjúsági Napokon Zöld Zivatarral, Eocén Expresszel. Megígértem magamnak, hogy jövőre (azaz idén) azért megpróbálok többre eljutni.

Itt egy megjegyzést azért megér a vidéki koncert/klub helyzet. Volt alkalmam a Depths of Depravity és a Világi Zoli-féle Keepers of Jericho vendégeként részt venni néhány koncerten, és hát elkeserítő, hogy a legtöbb helyen összejön mondjuk 100 ember, amiből koncert alatt 50 a büfében van, 35 a fal mellett álldigálva nézi a színpadot, 10 be mer állni a nézőtérre, és a maradék öt ember megpróbálja élvezni. Nem irigylem a vidéken koncertező zenekarokat ezek után, 5-10 embernek játszani nem lehet túl lelkesítő. Na mindegy.

2006 csalódásai

Nem voltam túl boldog mikor a Nevermore-os Steve Smyth betegségéről hallottam, és még nem merek örülni annak a hírnek, hogy veseátültetés után jobban van.
Akkor sem voltam boldog, mikor megkaptam a hírt, hogy Jon Nötveidt a Dissectionből feladta, és öngyilkos lett, így értelemszerűen a Dissectiont is feloszlatta.

2007 reménységei

Címszavakban:

Új albumot várok az Amorphistól, a Mayhemtől, a Borknagartól, a Nevermore-tól, a Dream Theatertől, rajtuk kívül nagyon sokat várok a Trouble-tól és nagyon várom a hármas Down lemezt is.
Remélem újra eljutok egy My Dying Bride koncertre, és nem lenne rossz kijutni egy nagyobb fesztiválra.
Nos számomra ilyen volt a 2006-os év.

Kántor Tamás
Kedvenc lemezek

Katatonia: The Great Cold Distance
Disillusion: Gloria
Zero Hour: Specs Of Pictures Burnt Beyond
Europe: Socret Society
Madder Mortem: Desiderata
Scar Symmetry: Pitch Black Process
Aghora: Formless
Evergrey: Monday Morning Apocalypse
Green Carnation: The Acoustic Verses
Twisted Into Form: Then Comes Affliction to Awaken the Dreamer
Norma Jean: Redeemer
My Dying Bride: A Line Of Deathless Kings
Amorphis: Eclipse
To-Mera: Transcendental
Strapping Young Lad: The New Black
The Devin Townsend Band: Synchestra
Communic: Waves of Visual Decay
Stuck Mojo: Southern Born Killers
Mastodon: Blood Mountain
Killswitch Engage: As Daylight Dies

Magyarok:

Angertea: Rushing Towards the Hateline
Wendigo: Let It Out
Watch My Dying: Fényérzékeny
Sun Workshop: Marilyn More Low
Eclipse: Slowsonic

Három 2005-ös lemez, ami csak idén ért el:

3: Wake Pig
Gojira: From Mars To Sirius
The Old Dead Tree: Perpetual Motion

Koncertek

Az év rendezvénye mindenképpen a MetalMania fesztivál, ahol az Anathema és a Nevermore holtversenyben adta az év koncertjét, de a Soilworköt is nagyon jó volt látni. Remélem,, hogy a 2007-es rendezvény is hasonló nagyágyúkat tud majd felvonultatni – az előrejelzések egyelőre bíztatóak.
A Sziget egyetlen napján voltam, ahol is az Evergrey nyújtott maradandó élményt (és tette az januárban újfent …)
Az év végén szerencsére eljött hozzánk a Katatonia, hogy az év lemezét élőben is bemutassák – szintén fantasztikus este volt.

Az A38-on két igen jó bulin vettem részt: a nyáron Fishbone őrült csapata hatalmas káoszt vezetett elő, majd pár hónapra rá a Subscribe és társai (a profizmusával nagy meglepetést okozó Shell Beach, a mindig hihetetlenül energikus Fish! és az immár abszolút kultikus státuszt élvező Isten Háta Mögött) töltötték meg a hajó gyomrát.

Hazai fronton különben toronymagasan ver mindenkit az Angertea, akiket bárhol és bármikor szívesen megnézek, mert úthengerként gyalulnak, és dalaik minden mozzanatát akkora beleéléssel vezetik elő, hogy már nekem fáj a végén.
Különben pedig tanúja lehettem az új felállású Perfect Symmetry első mocorgásainak (hol a lemez???). Jó volt látni az örökifjú Satrianit, de igazán minden utóhatás nélkül vonult el a buli, hasonlatosan az After Crying 20 éves szimfonikus megmozdulásához is, ahol sajnos a kissé erőltetett mondanivaló elnyomta a színtiszta zenét. És bár örülök, hogy elmondhatom, hogy kamaszkorom nagy nótáit élőben is hallhattam a Guns n’ Roses révén, de a körítés és a változatlanul késő lemez sajnos fonnyadt lufivá avanzsálja a produkciót. Axl Rose mondjon le.

2007-es reménységek

Pain Of Salvation lemez, Blackfiled II, Orphaned Land, Gire, Salvus, Dystopia, Wackor lemezek (ja, és a Solar Scream új anyaga, khömm...)
A „szentháromság”: Saviour Machine, Tourniquet, Believer (mint mindig, de most talán joggal).
Ja, és a Katatonia is ígért anyagot 2007-re.

Kiss Gábor
Az év 20 legjobb lemeze szerény véleményem szerint

01. Slayer: Christ Illusion
02. Sadus: Out for Blood
03. Voivod: Katorz
04. Winger: IV.
05. Vicious Rumors: Warball
06. Leatherwolf: World Asylum
07. Seven Witches: Amped
08. Beyond Fear: I.
09. Adagio: Dominate
10. Metal Church: A Light in the Dark
11. Ministry: Rio Grande Blood
12. Manitou: Deadlock
13. Celtic Frost: Monotheist
14. Devin Townsend: Synchestra
15. Iron Maiden: A Matter of Life and Death
16. Jorn: The Duke
17. Vanden Plas: Christ O
18. Rebel Meets Rebel
19. Rage: Speak of the Dead
20. Firewind: Allegiance

A hazaiak közül meg ők vitték el nálam a pálmát:

Replika: Igazi kép – Live
Stereochrist: Live Like a Man (Die as a God)
Wisdom: Words of Wisdom
Stardrive: Rust
Angertea: Rushing Towards the Hateline

Kedvenc koncertek

2006 a US power, illetve thrash csapatok éve volt nálam, hiszen sikerült egy csomó, kultikus régi kedvencet elkapnom élőben, olyanokat, mint az Armored Saint, a Flotsam & Jetsam vagy épp a Leatherwolf. Mindezt ráadásul két nap alatt a Bang Your Head!-en, már ez elég lett volna egy jó évhez! Ehhez járult még, hogy a Death Angel a szokásosan gyilkos formát hozta ugyanitt, de a záróakkord Whitesnake is nagyon szép emlék - ezer éve vártam már rájuk – plusz említhetném a bemelegítő estés Tony Martin bulit is. Király volt még látni az Apocalypticát, Rippert a Beyond Fear élén valamint az Evergreyt, ráadásul mindhárom csapatot kétszer.

A cseh Masters of Rock is nagyon odatette magát idén a Metal Church-csel, a Kreatorrel és újra csak a Whitesnake-kel.
Itthon meg az Exodus pusztító koncertje, King Diamond mester teátrális showja és a szintén ezer éve várt Vicious Rumors buli jelentette a legnagyobb élményt, illetve a Szigeten a Fear Factory / Evergrey / Cathedral hármas. Meg persze a zseniális Biomechanical!

Csalódások

Lemezek terén kisebb csalódást okozott számomra a Queensryche Operation: Mindcrime második része, illetve a Strapping Young Lad idei anyaga is; valamint ehhez kapcsolódóan az, hogy Heavy Devy úgy döntött, 2007-től kicsit visszavesz a tempóból. Szintén nagy érvágás, hogy a kiváló World Asylum album ellenére Wade Black máris távozott a Leatherwolfból, illetve ha már a tagcseréknél tartunk, akkor a Masterplan körüli kavarás, illetve a metal mohikán Mike Terrana valamint a Rage szakítása miatt sem repestem az örömtől.
Koncertek terén egyetlen volt, ahonnan elégedetlenül távoztam, Blackie Lawless arcoskodása nekem élvezhetetlenné tette a W.A.S.P. Wigwamos fellépését.
Itthon a legsajnálatosabb esemény 2006-ban kétséget kizáróan az, hogy a P. Box végül feladta a harcot, és úgy néz ki, hogy – Vikidál Gyula kissé kapatos fogadkozásai ellenére – befejezik egy időre a muzsikálást. Kár értük!
Rossz szemmel néztem még Oláh Szabi és a Haelo szakítását, főleg, hogy a zenekar eléggé eltűnt az utóbbi időben. Nagy küzdők a srácok, remélem ezt az időszakot is átvészelik!

Mit várok 2007-től?

Az már biztos, hogy a nyáron nálunk játszik a legendás Trouble, illetve áprilisban végre a Kamelot is felbukkan Budapesten. Ez a két koncert biztosan kiemelkedő lesz, csakúgy, mint a 2007-es BYH (is), ahova sikerült leszervezni a Heaven and Hellt, Dioval, Iommival, Geezerrel és Bill Warddal. Muszáj lesz tehát utazni, megint!

Lemezek terén talán egy esetleges Testamentet illetve Iced Earth-öt fogadnék a legszívesebben, vagy ha Away nekiállna összedobni szegény Piggy hagyatékából a Voivod Katorz folytatását. Meg jó lenne végre egy Heathen lemez is!
Ugyancsak kihozhatna valamit a két évvel ezelőtt írt évértékelésemben kifejtett kívánságomnak megfelelően – biztos olvassák a Shock!-ot - nemrégiben újra mozgolódni kezdett Mekong Delta is. Egyébként mivel a 2004-es ennyire bejött, szeretnék most kérni egy újabb reuniont: Forbidden! Előre is köszi!

Hazai zenekaraink közül sok sikert kívánok a következőknek: Replika, Stardrive, Dreyelands, Manikin Faint, Wall of Sleep, Age Of Nemesis, Stereochrist, Moby Dick, Wisdom, Cadaveres, Remorse, Angertea, Mindfields, Stonedirt, WMD, Nervekiller, Cyborn, Haelo, Eclipse, illetve 2007-ben is remek koncerteket várok kiváló tribute zenekarainktól: Iron Maidnem, Cry Free, Kiss Forever Band!

Nagy Andor
2006 legjobb lemezei

Hogy csak visszafogottan lelkendezzek, azt kell mondanom, hogy 2006 lemeztermés szempontjából kibaszott erős év volt. De hát mit is várhatunk egy olyan esztendőtől, amelyikben a világ talán legegyénibb és legzseniálisabb bandája új lemezzel ajándékoz meg bennünket? A Toolról beszélek, naná. Ennek megfelelően a 10.000 Days az év lemeze, jóhogy, bár még mindig nem bogoztam ki teljesen, de ez így is van rendjén. Sorrend persze megint nincs, mert nem érzek magamban elég mazochizmust ahhoz, hogy éjszakákat hánykolódjak át álmatlanul, csak azért, hogy megállapítsam, hogy a Christ Illusion tetszett-e jobban, vagy az új Danko Jones. Így is háromszor írtam át a lenti listát, negyedszer pedig már nincs hozzá kedvem.

Még csak annyit, hogy nem is emlékszem olyan évre, amikor ennyi jó hazai album jelent volna meg, tavaly tényleg kitettek magukért fiaink. Az új Ektomorf, Hollywoodoo meg a debüt Cadaveres ugyan már nem fértek fel a listára, de ezek is rendesen odabasznak, szó se róla. Panaszra tehát nincs okunk – legalábbis ebben a tekintetben…

Angertea: Rushing Towards The Hateline
Audioslave: Revelations
Backyard Babies: People Like People Like People Like Us
Black Label Society: Shot To Hell
Blind Myself: Ancient Scream Therapy
Danko Jones: Sleep Is The Enemy
Deftones: Saturday Night Wrist
Helmet: Monochrome
Ignite: Our Darkest Days
Katatonia: The Great Cold Distance
Mastodon: Blood Mountain
Neck Sprain: Heavyweight – 3rd Round
Sick Of It All: Death To Tyrants
Slayer: Christ Illusion
Stereochrist: Live Like A Man (Die As A God)
Stone Sour: Come What(ever) May
Tankcsapda: Mindenki Vár Valamit
Tool: 10.000 Days [2006. legjobb lemeze]
Watch My Dying: Fényérzékeny
Wendigo: Let It Out

2006 koncertjei

Ez volt az az év, amikor végképp elvesztettem a hitemet a Sziget névre hallgató pénzcsináló-gépezetben. A HammerWorld sátor ismét elnyerte a minden idők lexarabb hangzású helyének járó Arany WC-papír díjat, ennél azt hiszem már tényleg nem lehet lejjebb menni. Egyszerűen botrányos volt, ahogy például a Sick Of It All szólt, de mondhatnám bármelyik fellépőt, tényleg bármelyiket. Ez aztán ahhoz vezetett, hogy egyik nagy kedvencemet, a Cathedralt már nem is mertem megnézni, nehogy csalódjak bennük. A visszajelzések alapján kivételesen hihetetlenül jól döntöttem, állítólag ők is okádék hangzást kaptak. Csak azt nem értem, hogy akkor a többi sátorban hogy a pélóba lehet fényévekkel jobb hangzást kreálni, mi?

Az is ez az év volt, amikor eljött az idő, hogy a „régi” nagyokból is kiábránduljak. Ott volt mindjárt a Guns N’ Roses, a világ legrohadékabb frontemberével, a koncertre való két – két és félórás várakozással (ekkorát szopni, fúúú), aztán meg a hangzás sem volt jó, istenigazából csak a záró Paradise City alatt éreztem úgy, hogy na igen, ez az. Méltó párja volt a soproni Cult-buli, hááát. Az egy dolog, hogy Astburyt világéletemben ki nem állhattam (csak a hangját, de azt nagyon), de amilyen enerváltan ott előadta magát, az már tényleg sok volt. Ha tényleg ennyire unja ezt az egész cirkuszt, akkor nem tudom, miért nem húz el a büdös francba hobbikertésznek, vagy mit tudom én minek. Az Astbury-imádóktól bocs, de tényleg berágtam a fickóra.

Azért persze volt olyan concertó is, amit élveztem, például az In Flames, hát még jóhogy. Azt viszont nem vártam volna, hogy a Deftones legénysége azért utazik kicsiny hazánkba, hogy 2006 legjobb koncertjét adja. Pedig így történt. A Backyard Babiest pedig jelentem alássan, kihagytam. Csak tudnám, hogy ki az az akasztani való idióta, aki kitalálta, hogy a Jövő Házában, vagy mi a francban lépjenek fel. Ez már majdnem olyan, mintha az Egészséges Fejbőrék egy zsinagógában zajonganának, nem?

2006 csalódásai

Sajnos, továbbra is folytatódik az a folyamat, miszerint az igazán fajsúlyos, extrém zenét művelő gitárosok hullnak, mint a legyek. Ezúttal Jesse Pintado-nak legyen könnyű a föld. Jesse halálánál is jobban a szívembe mart azonban, hogy elment az Őrült Gyémánt is. R. I. P. Syd Barrett! Bár a külvilág számára (és viszont) már régóta halott volt, most már tényleg az. Furcsa dolog, hogy egy olyan szám fog róla elsőként eszembe jutni - míg világ a világ - amit nem is ő írt. Na mindegy.

Volt tavaly is igen tetemes mennyiségű lapos lemez, meg sok szar (vagy elmaradt) koncert, de hát ez mindig is így volt, mindig is így lesz. Tavalyhoz képest most kevesebbet is csalódtam albumokban (biztos már nem várok el annyit), hazai terepen mondjuk a Superbutt Fekete Levese számomra tényleg az lett, a kintiek közül meg Scott Reeder lepett meg egy öreges, összetákolt szólóalbummal. Meg persze a Red Hot Chili, de hát tőlük már nem is vártam mást, mint belassult, élettelen pöszmötölést, úgyhogy ez végül is bejött.
De a leginkább azért vertem a fejem a falba, mert elmaradt a pesti Alice In Chains buli, amit istentelenül vártam. Az tényleg gáz volt.

Remények 2007-re

Legalább olyan jó zenéket, mint 2006-ban. Mondjuk, új Tool (meg Slayer, meg ilyesmi) nyilván nem lesz, de hát lesz majd akkor mást. Fu Manchu például egészen biztosan (februárban, ha minden jól megy), meg is indult a nyáltermelésem. Meg szeretnék egy olyan albumot is, amire az van ráírva, hogy Down III. De nagyon.

Mintha tavaly nem adott volna ki lemezt a Wackor, úgyhogy ezt majd mindenképp. Továbbá mindenki figyeljen oda egy Phaidon nevű csapatra, mert az ő lemezük – ha végre megjelenik – sok állkapcsot fog padlóra küldeni. És legyen nagyon sikeres az Angertea elnevezésű fiúcsapat, mivelhogy megcsinálták a tavalyi év legjobb magyar lemezét. De tényleg.

Pálinkás Vince
A 2006-os év lemezei

Megfogadtam, hogy idén rövidre próbálom fogni. Úgysem lehet idén sem teljes a lista: amikor pl. elkezdtem összeírogatni azokat a lemezeket, amelyekre kíváncsi lettem volna idén, de nem sikerült meghallgatni, gyakorlatilag hosszabb lett a felsorolás, mint a magamévá tett kedvencek esetében. Ráadásul volt olyan csúcslemez, amely egyenesen decemberben ért utol, hogyan is beszélhetnénk tehát reprezentatív listáról?? Mégis, nagy nehezen sikerült létrehoznom egy top 10-et, az alábbiak tehát tényleg a best of the best kategóriába tartoznak, már ami az én 2006-omat illeti. Kéretik odafigyelni a diplomatikus ABC-sorrendre!

És ami (egyelőre) kimaradt:

Ne is nagyon menjünk bele, elég lesz év elején mindet beszerezni, hehehe. A teljesség igénye nélkül: Eidolon a Pagan’s Mind énekessel, Angra, Veni Domine, Evergrey (ez legalább a koncert miatt már megvan), Space Odyssey, Talisman, Solitude Aeternus, Circle II Circle stb., stb., stb., sőt: Blind Guardian.
Wendigot írtam már? Még nem? Pedig az is, hehe.

A 2006-os év koncertjei

2006 a Kígyó Éve volt, akármit is mond a kínai naptár. Igaz, ezt pont itthon nem tapasztalhattuk meg, de kétszer azért sikerült elcsípni Coviékat (Bang Your Head, Masters Of Rock), a zseniális zenészek közül Reb Beach-et pedig a Winger soraiban is láttuk Münchenben – ha egyetlen top-koncertet kellene megneveznem, hát az lenne az. Dupláztunk a Beyond Fearrel is, első alkalommal a Bang Your Head előestén láttuk Ripperéket, ahol Tony Martin csapata is alaposan helybenhagyott minket; másodszor pedig itthon, családias körülmények között, a színpadon kíméletlenül brutális, a színpadon kívül pedig hihetetlenül barátságos Vicious Rumors társaságában.

Ami nekem még kiemelkedően nagy élmény volt, az két régóta kipipálandó alapvetés. Egyik a W.A.S.P., amely ugyan már korántsem olyan sokkoló(an vicces), mint a nemrég megtekintett 84-es koncertvideón és Blackie Lawless tényleg egy igazi nagy f@szkalap, de ugyanolyan gyilkosan és intenzíven játszották a nagy nótákat a Wigwamban is, remélem, idén mindezt újra egy jó lemezzel fejelik meg. King Diamond mesterrel szintén duplázni szerettünk volna, de a vén boszorkánymester Pozsonyban valószínűleg idegenvezetést tartott társainak, ezért a koncert elmaradt. Pesten azonban semmihez nem fogható élményben volt részem. Ha nem számítjuk a fesztiválos csúcspontokat, ezek voltak a legjobb pillanatok tavaly.

És ami a fesztiválokat illeti, a Bang Your Head! kult-csemegéitől utólag is összefut a nyál a számban: Hellfueled, Communic, Leatherwolf (az azóta már lelécelt Wade Blackkel az élen és egy fantasztikus visszatérő lemezzel a tarsolyban), Flotsam & Jetsam, Jon Oliva’s Pain, Death Angel, Foreigner, Armored Saint, Y&T… Nem volt gyenge a csehek felhozatala sem: Kreator, Evergey, Helloween és főleg: Metal Church (nekik kellett volna csatlakozniuk a Beyond Fear és a Vicious Rumors turnéjához a kutyaütő Corageous helyett)! És mindkét helyen ott volt a már említett Whitesnake: ezt a felállást bárhol, bármikor!

Sokan kritizálták a The Cult soproni, Volt-fesztes buliját, nekem a rövidségén kívül semmi bajom nem volt vele, azt sem bántam, hogy szarrá áztunk előtte, és hogy térdig jártunk a sárban utána. Király volt a Rage buli is (akkor még nem tudtuk, hogy utoljára láttuk őket Terrana-val); Udo mester az A38-on; a jó öreg Carl Palmer szintén a hajón; szomorúan ugyan, de elbúcsúztattuk a Pandora’s Box legénységét; az Exodus / Biomechanical / Remorse trió pedig brutálisan zárta a 2006-os koncertszezont.

És, hogy ne csak a hanyatló Nyugatot dicsőítsem, van azért néhány tisztán hazai koncert is, amelyre szívesen emlékszem vissza: két Age Of Nemesis (Fehérvár és Rocktogon), a Stereochrist / Stardrive / Sunday Fury doom-szeánsz a Kultiplexben és egy Rocktogonos Wendigo. Na meg persze a 2-3 Szekeres / Dreyelands klubest, amin jelen voltam.

Bizony sok minden ki is maradt ilyen-olyan okokból: rögtön az év elején a Deep Purple, amelyet egy londoni utazás húzós költségvetése miatt kellett kihagynunk. Jon Oliva-n nem is tudom, miért nem voltunk, még szerencse, hogy a Bang Your Head!-en sikerült megnézni. Satrianit csak hallgattuk a Pecsa gyepen, de egy G3 DVD megtekintése után biztos állíthatom, hogy ez nem fog többet előfordulni (úgy értve: ezentúl bent a helyem). A Toto-t egy amúgy jól sikerült esküvő miatt kényszerültünk skippelni, bár, ha belegondolok, az ott ellopott fényképezőgépünk ára jócskán meghaladta a két koncertjegy árát.

Érdekelt volna Billy Idol, Keith Emerson és természetesen a Guns is, de ezek sem jöttek végül is össze. Na sebaj, majd legközelebb: mindhárom buli volt olyan sikeres, hogy egy következő turné esetén számíthatunk újrázásra.

2007 reménységei

Igyekeztem sok lencsét enni Újévkor, hogy minden idénre tervezett kirándulást finanszírozni tudjak. Lesz ugyanis Black Sabbath Dio-val és Steelheart a Bang Your Head!-en, House Of Lords Prágában, Rage szimpatikusok és Pink Cream 69 a Masters Of Rockon, de hogy ne feltétlenül hagyjuk el lakhelyünket: a Kamelot és a Trouble is tiszteletét teszi Budapesten… és ez még csak a kezdet. A koncertkínálat tehát ismét kegyetlen lesz, de a lemeztermés miatt sem aggódom.

Pfleger Bea
Kedvencek 2006-ból

Miként az előző években, úgy ezúttal sem tükröz nálam sorrendet az albumok listája – azt azonban megjegyzem: a dobogós helyezettek képzeletbeli nyakában azért vadul ott himbálóznak az érmek! A befutók tehát az alábbiak:

Valójában a listára kívánkozik még a Timeless Miracle remek albuma, az Into the Enchanted Chamber, hisz ez is 2006-ban került a birtokomba, ám mivel az anyag 2005-ös keltezésű, sajnálatos módon csak zárójelben tehetek róla említést. Abban is biztos vagyok, hogy jó néhány 2006-os album csak 2007 első félévében ér el hozzám, de hát erre mondjuk, hogy szelaví…

Néhány szó a fentebbi művekről. A Wuthering Heights tökéletessége ragozhatatlan, miként a Dragonforce gitártúró-tépő agyamentsége is. A Beyond Twilight ismételten elkápráztatott muzikalitásával, meglepő fordulatosságával – és azért valljuk be, nem minden nap futunk össze olyan albummal, amely egyetlen óriási megaszerzeményt tartalmaz.

Mámorító örömmel töltött el Mathias Blad visszatérése a Falconer legénységéhez. Varázsos hangja, valamint az albumra pakolt jó néhány álommelódia ismét hozzájárult ahhoz, hogy a banda előkelő helyen végezhessen. A Scar Symmetry továbbra is elborultan nyomatja azt, ami a legjobban fekszik neki, míg régi cimboráinknak, a Steel Attacknek sikerült überelniük cseppet sem gyenge Enslaved albumukat, amiért külön piros pont jár a legényeknek.
Jon Oliva művészetét, stílusát vagy ismeri valaki, vagy fölösleges ódáznom róla: újra egy hiperérzékeny, nem kissé hisztérikus, ugyanakkor erősen Sava-hangulatú korongot kaptunk idén a mestertől. Szintén nagy örömmel üdvözöltem a tényt, mely szerint a Vak Kardigánok sikeresen visszataláltak az emészthetőség és élvezhetőség ösvényeire. Csak így tovább, üzenem Hansiéknak!

Jó látni, hogy a „régi nagyok” töretlenül hajtják a malmot (ide sorolom: Blind Guardian, Crematory, Oliva bácsi), ugyanakkor a számomra szintén nagyon fontos és szívcsücsök északi vonulat sem gyengül, hisz bőszen munkálkodik a Korpiklaani, az Ensiferum, a Falconer, illetve a Steel Attack – de említhetnék még skandi hordákat csokorszám.

Mire leszek kíváncsi 2007-ben?

Túl sok reménnyel, elvárással nem rendelkezem, mindössze annyit kérnék, hogy egyik kedvenc bandám se oszoljon fel, hanem inkább járjanak mifelénk mind gyakrabban turnéikon.

Azt viszont nem kérem, hanem követelem a Sentencedtől, hogy hagyják már végre abba a marháskodást és folytassák a bazsevát, mert máshoz úgyse értenek, a rajongóiknak viszont igencsak hiányoznak.
És kívánok még sok-sok színvonalas albumot, szintén zsákszámnyi, minőségi horrorfilmet, valamint azt, hogy a hazánkban létező egyetlen horrormagazin, az általam igen kedvelt Fangoria, állja a sarat és ne dobja be a törülközőt.

Tóth Levente
2006 legjobbjai

Nagyjából bejött a papírforma, hiszen a nagyobb nevek ott figyelnek a listán, ámde… kérdés az, hogy ha még több kisebb zenekar lemezét megismertem volna, akkor nem maradt volna le néhány a nagyágyúk közül? Példának okáért: jó-jó az új Slayer, meg a Maiden is, de nem a 2006-os évi lesz a kedvenc lemezem tőlük… akármennyire is próbálom megszeretni ezeket a lemezeket, egyelőre nem sikerül. És sajnos nem jutott idő és pénz az olyan anyagokra, mint pl. a Killswitch Engage, a Bridge to Solace, vagy a Mastodon új albuma, pedig lehet, hogy ezek most ott lennének a listán. A triumvirátus harmadik tagja a My Dying Bride, az ő lemezük azért lassan-lassan beérik, érzem már a súlyát, mélységeit. Abbathék lemeze pedig igazi METAL, ez nem csak ezért van ott, mert Immortal-elvonási tüneteim vannak.

Aztán megismer az ember új csapatokat is, (vagy régiek új anyagait), ezeket is lehet sorolni… Ahab, Angel Blake, Wuthering Heights, Undertow, Madder Mortem…

Szomorú, hogy a Voivod lemeze már csak posztumusz anyag, de Piggy zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. És Anneke-ben sem kellett csalódnom, rengeteg érzést hordoz az új The Gathering. A svéd szomorkodóknak, a Katatoniának is bérelt helye van a listámon, noha a Viva Emptiness borongásait nehéz lesz felülmúlni.

Hogy az új Metallicára hiába vártam? Így van ez. Talán majd 2007-ben… amikor is még olyan zenekaroktól várok (várhatok?) lemezt, mint pl. Moonsorrow, Judas Priest, Crowbar, Dew-Scented, Exodus, Down, és persze kíváncsi lennék, az Iced Earth lép-e valamit.

Ahab: The Call Of The Wretched Sea
Amon Amarth: With Oden On Our Side
Cataract: Kingdom
Depths Of Depravity: Insensible Extinct Mechanical World
Die Verbannten Kinder Evas: Dusk And Void Became Alive
I: Between Two Worlds
Iron Maiden: A Matter Of Life And Death
Katatonia: Long Cold Distance
Madder Mortem: Desiderata
My Dying Bride: A Line Of Deathless Kings
Napalm Death: Smear Campaign
Pearl Jam: Pearl Jam
Slayer: Christ Illusion
Stereochrist: Live Like A Man (Die As A God)
The Gathering: Home
Undertow: Milgram
Voices Of Masada: Another Day
Voivod: Katorz
Walls Of Jericho: With Devils Amongst Us All
Wuthering Heights: The Shadow Cabinet