Shock!

november 27.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Shock! Top 20 - 2011

Még ha valakinek minden porcikája ellenkezik az év végi számvetések ellen, decemberben-januárban akkor is minden alkalommal összegzi az elmúlt 12 hónapot, elmélázik a szép pillanatokon és leszűri a tanulságot mindabból, ami rosszul alakult. Az előző Shock! Top 20-at átnézve úgy tűnhet, mintha évek teltek volna el azóta. 2011-ben rengeteg izgalmas lemez született, a világ néha a feje tetejére állt: minden szempontból elmondható, hogy a tavalyi év hosszú, kanyargós és kiszámíthatatlan hullámvasútnak felelt meg. Nem szeretnénk túlságosan messzemenő jóslatokba bocsátkozni, de az már most is érződik, hogy ez a hullámvasút csak folytatódni fog, és bizony kemény évünk lesz idén is, sok meglepetéssel – és remélhetőleg számos pozitív eseménnyel. Ám zúghat körülöttünk bármi, a Shock! stabil, és Nektek köszönhetően döbbenetesen gyorsan szárnyal felfelé az olvasottságunk a megújulás óta. Az meg talán nem csak nekünk öröm, hogy a hosszú évek óta stabil teamhez lassacskán régi-új arcok csatlakoznak. Íme hát a mi értékelésünk 2011-ről.

Shock! Top 10 2011 – szerkesztőségi összesített lista


  1. Anthrax: Worship Music
  2. Machine Head: Unto The Locust
  3. Megadeth: Th1rt3en
  4. Mastodon: The Hunter / Arch / Matheos: Sympathetic Resonance
  5. Vain: Enough Rope
  6. A Pale Horse Named Death: And Hell Followed Him
  7. The Haunted: Unseen / Djerv: Djerv
  8. Mr. Big: What If...
  9. Journey: Eclipse
  10. Symphony X: Iconoclast

Valentin Szilvia
Az év lemezei


  1. Anthrax: Worship Music
  2. The Haunted: Unseen
  3. Djerv: Djerv
  4. Jolly: The Audio Guide To Happiness, Part 1
  5. Pain Of Salvation: Road Salt Two
  6. Mastodon: The Hunter
  7. Megadeth: Th1rt3en
  8. Korn: The Path Of Totality
  9. Jasta: Jasta
  10. 3: The Ghost You Gave To Me
  11. Cavalera Conspiracy: Blunt Force Trauma
  12. A Pale Horse Named Death: And Hell Will Follow Me
  13. Symphony X: Iconoclast
  14. Superbutt: Music For Animals
  15. Thy Catafalque: Rengeteg
  16. In Flames: Sounds Of A Playground Fading
  17. Staind: Staind
  18. Machine Head: Unto The Locust
  19. Arch Enemy: Khaos Legions
  20. Baaba Kulka: Baaba Kulka
Sokáig biztos voltam benne, hogy a The Haunted marad az első helyen, de aztán jött az Anthrax és vele az, amire nem számítottam: a Worship Music szédületes sebességgel férkőzött a bőröm alá. Még most, a lista összeállításakor is vacilláltam, hogy melyik lemez kerüljön az első helyre, de végül az érzéseimre hallgattam. A Djerv és a Jolly biztosította az éves „derült égből villámcsapást”, amit oly nagyon szeretek – noha a lista második felében is akad néhány olyan előadó, akik a látómezőmben sem voltak néhány hónappal ezelőttig. A lista körülbelül ötödik helyezettjétől random módszer szerint rakosgattam az albumokat, a sorrend lényegtelen, ezek tetszettek a legjobban. Akik már nem fértek fel, és közel nem tartom tökéletesnek egyik lemezt sem, de jólesett meghallgatni őket: ICS Vortex, Steel Panther, House of Lords, Artillery, Turbo, Believer, az év végén megismert Myrath, a kukacoskodó Dr. House, azaz Hugh Laurie kiváló albuma, Sixx A.M. (bár tőlük többet vártam), és a Dream Theater is viszonylag tisztességes anyagot hozott össze.

Top 20 dal

  1. Anthrax: In The End
  2. The Haunted: All Ends Well
  3. Djerv: Madman
  4. Korn: Narcissistic Cannibal
  5. Superbutt: The Murder Of Socrates
  6. Jolly: Radiae
  7. Pain Of Salvation: 1979
  8. Djerv: Headstone
  9. Anthrax: Crawl
  10. Baaba Kulka: Flight Of Icarus
  11. Jasta: The Fearless Must Endure
  12. Megadeth: 13
  13. 3: React
  14. Myrath: Merciless Times
  15. Cavalera Conspiracy: Killing Inside
  16. A Pale Horse Named Death: As Black As My Heart
  17. Mastodon: Curl Of The Burl
  18. ICS Vortex: Dogsmacked
  19. Staind: The Bottom
  20. In Flames: Liberation
  21. Hugh Laurie and Tom Jones: Baby, Please Make A Change
Mert imádunk listázni. A 2011-es dalok közül egészen egyszerűen ezek adták meg azt a bizonyos pluszt, amire szükségem volt. Legalábbis amit bele tudtam szuszakolni ebbe a húszas listába. Az első öt sorrendje szent és sérthetetlen, a többi random.

Koncertélmények 2011-ből

Úgy alakult, hogy 2011-ben jóval kevesebb koncerten vettem részt, mint az előző években, de így is számos kiemelkedő bulit láttam. Nem kétséges, hogy az év koncertje a Slayeré, méghozzá az áprilisi, noha Jeff Hanneman nélkül jöttek idén (kétszer is) hozzánk, de energiában messzemenően a legtöbbet hozták – nem csak éves szinten. Közel hasonló, de mégis teljesen eltérő élményt nyújtott Roger Waters és a Rammstein: látványban ez a két produkció vitte a prímet egyértelműen. A Sziget most más volt, mint az elmúlt években, például kurvahideg volt végig, és bizony azért is, mert a metal színpad más jelleget kapott, az eddig megszokott családiasabb hangulat a múlté, ellenben most olyan neveket nézhettem meg, mint a Motörhead és a Judas Priest – sokak számára megbotránkoztató módon: először (utóbbit persze csak Rob Halforddal először). A tavalyi Sziget kevesebb, de jobb produkciót hozott, a The Haunted és a Deftones is ezek közé tartozott. A nyár fő attrakciója a végre-valahára hozzánk is eljutó Black Label Society volt, ami minden szempontból toplistás élményként maradt meg. Az év első fele bővelkedett – számomra – izgalmasabb koncertekben, a Riverside remek volt élőben, a Power of Metal fesztivál Psychotic Waltz, Nevermore, Symphony X triásza is emlékezetes maradt, az Overkill erejét meg kétlem, hogy hosszan kellene ecsetelnem, és ha már thrash, a Sodomot is meg kell említenem. Nem túl metal, illetve részben az, de a Die Krupps-ot is szenzációs élmény volt annyi év után újra látni, és az év eleji Acceptről is maradt néhány kellemes emlékem. Év végét pedig a felejthetetlen Orphaned Landdel zártam. És, hogy minden évre jusson valami popzene is, idén kipipálhattam a Roxette-et, ellenben Prince grandiózus show-ja nem lett kedvencem.

2011-es csalódások

El kell fogadnunk, hogy egyre több zenész fog távozni az élők világából, ami szomorú, de ez van. Az idén megjelent lemezek közül egyáltalán nem tetszett az új Devildriver, az Evergrey is merő unalom, az Amorphis biztonsági játékot játszik, Devin Townsend rettenetesen rossz irányba megy egy ideje, a Queensryche meg konkrétan egy vicc. A Metallica & Lou Reed kooperációban akad néhány izgalmas pillanat, de a célcsoportot talán még ők sem találták meg maguknak, én sem fogom agyonhallgatni a Lulut. Egy kimondottan erős koncert után nem sokkal szétesett a Nevermore, és ha már váratlan válásokról esik szól: a Judas Priestből ugyan hiányzott K.K. Downing személye a koncerten, ám a zenekar topformában volt így is. És ugyan a Pain of Salvationben mindig egyvalaki akarata uralkodott, annak sem örülök túlságosan, hogy ennyire kihullottak a régi tagok.

2012 reménységei

Noha az idei év prioritása nem a koncerteké lesz, de az alábbi zenekarokat látni szeretném: Anthrax, Stone Sour, Audrey Horne, és persze Slayer. Kíváncsian várom, mivel rukkol elő az újjáalakult Black Sabbath, a System Of A Down, a Coal Chamber, és a Slipknot előtt is kérdőjelekkel teli a jövő útja. A God Forbid egészen biztosan bivalyerős lemezt hoz, a Paradise Lostban sem hiszem, hogy nagyot kellene csalódni, abban meg csak titkon bízom, hogy a The Cult összehoz néhány jó dalt. Az Adrenaline Mobtól várok sokat az előzetes alapján, a Sanctuaryra is kíváncsi vagyok, bár az nem teljesen az én világom, ellenben lesz új Jeff Loomis szólólemez, és jön a friss Meshuggah is, valamint ha már tavaly sikerült alaposan rákattannom, az új Lillian Axe lemezt is tűkön ülve várom.

Draveczki-Ury Ádám
Az év albumai


 

  1. Machine Head: Unto The Locust
  2. Anthrax: Worship Music
  3. Arch / Matheos: Sympathetic Resonance
  4. Journey: Eclipse
  5. Protest The Hero: Scurrilous
  6. Mastodon: The Hunter
  7. Steel Panther: Balls Out
  8. Vain: Enough Rope
  9. Night Ranger: Somewhere In California
  10. The Black Dahlia Murder: Ritual
  11. Mr. Big: What If…
  12. Five Finger Death Punch: American Capitalist
  13. Megadeth: Th1rt3en
  14. Morbid Angel: Illud Divinum Insanus
  15. The Haunted: Unseen
  16. Jasta: Jasta
  17. Crowbar: Sever The Wicked Hand
  18. Korn: The Path Of Totality
  19. Onslaught: Sounds Of Violence
  20. Alice Cooper: Welcome 2 My Nightmare

A fenti húszas listával az ilyenkor szokásos nehézségeim jöttek elő: az első tizenegynéhány helyen nem kellett gondolkodni, mert egyértelmű volt, a fennmaradó néhány pozícióra azonban legalább harminc potenciális jelentkező akadt. Csak nagy szívfájdalom árán tudtam lehagyni a Symphony X, az A Pale Horse Named Death, az Artillery, a Lazarus A.D., az Iced Earth, a Charred Walls Of The Damned, a Black Stone Cherry, a Bullet, a Black Country Communion, a Vicious Rumors, Michael Monroe és a Sixx: A.M. lemezét, de még tényleg hosszasan sorolhatnám, mi minden tetszett 2011-ben. Abba meg inkább bele sem megyek, milyen potenciális favoritokat nem volt még időm megfelelően áthallgatni… Itthonról a Turbo, a Chronology és a Superbutt voltak a 2011-es befutók.

Az év dalai

  1. Steel Panther: Just Like Tiger Woods
  2. Mastodon: Curl Of The Burl
  3. The Haunted: Disappear
  4. Mastodon: The Hunter
  5. Vain: Enough Rope
  6. Anthrax: In The End
  7. Mr. Big: Undertow
  8. Machine Head: Be Still And Know
  9. Arch / Matheos: Neurotically Wired
  10. Jasta: Set You Adrift
  11. Vain: The Distance Of Love
  12. Steel Panther: 17 Girls In A Row
  13. The Black Dahlia Murder: Moonlight Equilibrium
  14. Crowbar: Let Me Mourn
  15. Five Finger Death Punch: The Pride
  16. Korn: Narcissistic Cannibal
  17. Protest The Hero: Moonlight
  18. Cavalera Conspiracy: Target
  19. Journey: City Of Hope
  20. Morbid Angel: Ten More Dead

Ilyen kategóriát még sosem csináltunk, de most Timár kolléga felvetette, szóval miért ne, és ha már lúd, akkor ugye az az igazi, ha jó kövér is egyben. Arról persze nincs elképzelésem, mennyiben lenne másmilyen a fenti Top 20 mondjuk fél év múlva, de majd kiderül. Most mindenesetre úgy érzem, ez a húsz dal ment a legtöbbször a belső lejátszómban.

Az év koncertjei

Mivel 2011-ben még önmagam többszörös klónozásával sem tudtam volna maradéktalanul eleget tenni minden magánéleti és munkahelyi elfoglaltságomnak, elég sok koncertet kellett kihagynom (köztük egyetlen hegyaljás estét leszámítva például az összes nyári fesztivált is). Ezeket természetesen sajnálom, bár harminc felett az ember már nem vág eret magán az ilyesmi miatt, főleg, hogy a még/megint létező kedvencek nagyrészét azért többnyire láttam már élőben legalább egyszer. Ebben a kategóriában ugyanakkor vélhetően akkor sem lenne más a végeredmény, ha történetesen az összes magyarországi rock/metal bulin részt tudok venni. Ugyan ki is vitathatná el a világ legjobb koncertzenekarának elsőségét, pláne, hogy 2011-ben kétszer is megfordultak Magyarországon? Az áprilisi sportarénás buli ráadásul még Jeff Hanneman távollétében is talán a legjobb Slayer koncert volt, amin csak valaha megfordultam, így a dobogó tetejére egyértelműen ez kívánkozik. Tom Arayáék Tokajban is igencsak kitettek magukért, bár a körülmények ott azért messze nem voltak annyira ideálisak. A képzeletbeli ezüstérem az Overkillt illeti meg, a bronz pedig a Morbid Angelhez vándorol, de óriási élménynek bizonyult az Accept, a bécsi Bon Jovi, a Kyuss Lives!, a Mr. Big, a Black Label Society, a Destruction és a Heathen is. A Megadeth-t és Steve Lukathert szintén mindig jó látni, idén végre a Whitesnake sem okozott csalódást, a Lizzy Borden budapesti jelenése pedig minden bizonnyal egyszeri alkalom volt. Koncertínségtől szerencsére 2012-ben sem kell tartanunk, és ugyan – főleg az év első felében – valószínűleg ismét elég durván szelektálnom kell majd a bulik között, az már most is látszik, hogy a hazai szervezők folyamatosan igyekeznek kitenni magukért.

Az év csalódásai

Sajnos idén is számos kiváló muzsikust veszítettünk el: Gary Moore, Jani Lane, Phil Kennemore, Mike Starr, Würzel, Scott Columbus, Matt LaPorte, inkább nem is folytatom tovább. Az ember lassan már az aznapi aktuális tragédiáktól félve nyitja meg reggelenként a nagy külföldi metal híroldalakat… A régi nagyok egyre öregszenek, a rockzenészkedés pedig alapból is embert próbáló szakma, így az utóbbi évek emelkedő halálozási tendenciája nyilván 2012-ben is folytatódik majd. Ez ellen sajnos nincs mit tenni.

Lemezfronton mindenképpen a Queensryche okozta a legnagyobb csalódást, akikkel eddig tűzön-vízen át tartottam a lépést, a zavaros, koncepciótlan és végtelenül semmitmondó Dedicated To Chaosszal viszont már én sem tudtam mit kezdeni. Méghogy a 21. század Empire-je, muhaha… Másoknál szerencsére messze nem volt ennyire drámai a helyzet, de a Triviumtól, a Devildrivertől és a Chickenfoottól is lényegesen többet vártam annál, amit letettek az asztalra, Sebastian Bach albumáról meg csak egy normális énekes hiányzott ahhoz, hogy tetsszen. Az év legtöbbet köpködött albumát, Lou Reed és a Metallica kollaborációját nem éltem meg különösebb csalódásként, mert egyfelől ez nem egy ’tallica soralbum, másrészt eleve nem is vártam tőle semmit. Inkább csak az bosszant, hogy elpazaroltak rajta egy rakás erős témát, amik akár a következő Hetfield & Ulrich Művek lemezen is jól festettek volna… A Dream Theater zeneileg ugyan hozta az elvárható minimumot, azt azonban sajnálom, hogy megint kapkodtak, és nem használták ki a tagcserével természetesen adódó lehetőséget a zenéjük régóta esedékes felfrissítésére. Ha már tagcsere: K.K. Downing és a Judas Priest szakítása nyilván komoly érvágás, és akármilyen tökéletes pótlás is Richie Faulkner, K.K. távozása mindenképpen csalódást jelent. A Nevermore szétesése felett viszont nem nagyon tudtam bánkódni, ugyanis mind Warrel Dane, mind Jeff Loomis szólóalbuma lényegesen jobban tetszett az utolsó lemeznél. Ami nem megy, azt lehet, hogy nem is kell mindenáron erőltetni… Koncertfronton pedig a Forbidden és a The Poodles budapesti fellépéseinek elmaradását sajnálom leginkább, remélem, előbb-utóbb mindkét buli pótlásra kerülhet majd.

2012 reménységei

2012 elsőszámú reménysége nyilván nem is lehet más, csak az eredeti felállású Black Sabbath visszatérése. Még akkor is, ha teljesen nyilvánvalóan nem tudnak majd olyan lemezt készíteni, ami igazolná az előzetes várakozásokat. Mégis csak a műfaj leghatalmasabb legendájáról van szó… Nem tagadom, kis félsz bennem is munkál, de ez inkább csak a névnek és a múltnak szól, és mivel eddig még sem Iommi, sem Ozzy, sőt, még Geezer sem volt képes olyasmihez adni a nevét, ami nálam ne működött volna, mindenképpen megelőlegezem a bizalmat az öregeknek. Ha már reunion, sokat adnék azért is, ha életem első – és ezáltal alighanem legfontosabb – rockbandája, a Guns N’ Roses is képes lenne végre összeszedni magát. A 2012-esnél ideálisabb csillagállást áhítani sem lehetne a nagy összeölelkezéshez: jön a Rock And Roll Hall Of Fame beiktatás, nyáron huszonöt éves az Appetite For Destruction, és az alapötös tagjai közül ketten, W. Axl Rose és Izzy Stradlin is átlépik a bűvös ötvenest az év első felében. Persze Axl esetében alighanem illúzió abban reménykedni, hogy rájöjjön: ő sem lesz már fiatalabb. Így aztán náluk én is inkább arra fogadnék, hogy nem lesz kibékülés a két főember között. De ha mégis, annak örömére biztosan pezsgőt bontok.

A Soundgardennél hálistennek gördülékenyebben haladtak a dolgok, így a visszatérő album egyértelműen 2012 egyik legnagyobb durranása lehet. Róluk valahogy nem is tudom elképzelni, hogy elbaltázzák. Mike Portnoy és John Sykes egyelőre név nélküli projektje is nagy reménységem (főleg, mert egyik kedvenc gitárosom hosszú évek után végre hajlandó csinálni valamit…), sőt, ha már Mike, az Adrenaline Mob első teljes albumát is várom a remekül sikerült EP alapján (bár a vállalhatatlan nyilatkozatok mennyiségét tekintve Portnoynak már inkább Dave Mustaine-nel és Sebastian Bach-hal kellene muzsikálnia – nem is lenne rossz…). Az eddig kikerült részletek alapján a Rex Brown és Vinny Appice fémjelezte Kill Devil Hill is abszolút az én zeném lesz, remélem, sikerül összehozniuk egy elejétől végéig ütős albumot. Ami Rex korábbi társait illeti, most még elég furcsának tűnik, hogy a Down EP-kkel tér majd vissza nagylemez helyett, de alighanem ez a jövő egyik útja, az új dalokat pedig természetesen fogcsikorgatva várom. Kijöhetne végre az évek óta ígérgetett új Trouble is, Slash és Myles Kennedy duójában pedig egyszerűen nem tudok nem bízni az óriási koncertanyag után.

Durvább vonalról az új Lamb Of Godot már hallottam – és természetesen nem is okozott csalódást –, így őket inkább csak kötelező jelleggel írom ide. Kíváncsi vagyok, mivel rukkol elő a Testament és az Overkill, a God Forbid, a Shadows Fall és a Killswitch Engage (remélem, visszahívják Jesse Leech-et!), várom a megbízhatóság szobrának számító Soulflyt, illetve Max Cavalera és Greg Puciato projektjét, a hármas Terrorizert, az ellen-Venom Mpire Of Evilt és a következő Obituary, illetve Entombed műveket. A furcsa körülmények között visszatérő Biohazard lemeze is érdekel, de az eddig kikerült három dal alapján itt azért sajnos benne van a pakliban egy komolyabb csalódás is, a Prongnál meg már legfeljebb csak reménykedni tudok, hogy vállalhatóbb lesz az új album, mint az utolsó kettő. A trióban nyomuló Corrosion Of Conformity lemezét biztos szívesen hallgatom majd, de legbelül azért már inkább a Pepper-féle újjáalakulásra gyúrok, ha nem gond. Új Slayer, Alice In Chains, Tool és Metallica szerintem még nem lesz 2012-ben, de már az is valami, ha legalább megkezdik összerakni a dalaikat, a Suicidal Tendenciesnél meg elég volt a dumából, egyszerűen semmi sem indokolhatja, hogy egy ilyen csúcsformájú bagázs ne vegyen fel új albumot.

Tradicionális vizeken a Crimson Glory és a Fifth Angel visszatérését várom nagyon az új énekesekkel, de izgalmas kérdés a következő Judas Priest és Accept is. A Sanctuarynél már kicsit óvatosabb vagyok, Warrel Dane gáz kamusikolyait ugyanis a két klasszikus lemezen is elég nehezen tolerálom, de azért persze az ő lemezüket is minél előbb hallani szeretném. A Deep Purple is csinálhatna még legalább egy nagyon erős albumot a közelgő nyugdíj előtt. Aztán lesz még Stone Sour, Rush, KISS, Paradise Lost, The Cult, Dokken, ZZ Top, Motörhead, Lillian Axe, Lizzy Borden és Taking Dawn is, vagyis unatkozni biztosan nem fogunk.

Szándékosan hagytam a végére a két skizofrén dinoszauruszt, a Van Halent és az Aerosmith-t. Eddie-éknek tizennégy, Steven Tyleréknek tizenegy év után kell bizonyítaniuk, hogy igenis képesek normális új dalokkal ellensúlyozni a folyamatos variálásokat, balhékat, úgy általában véve a totális hitelvesztést. Ez még úgy sem lesz könnyű, hogy egyébként bármelyikük röhögve tölt meg akárhol akármilyen arénát… A Van Halennél szerintem alapvetően David Lee Roth-on áll vagy bukik majd a dolog, aki régen is inkább frontemberként volt zseniális, mintsem énekesként, manapság meg aztán tényleg el sem tudom képzelni, miként hozzák magukat egy dimenzióba a Van Halen tesókkal (főleg úgy, hogy köztudottan tiszta szívből utálják egymást). Az Aerosmith esetében mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy végre nem 21. századi slágerkovácsokkal vonultak stúdióba steril modern rádiós nyálat írni, hanem régi producerükkel, Jack Douglasszel bútoroztak össze. Remélem, mindez hallatszik is majd a végeredményen!

Kiss Gábor
Az év lemezei


Anthrax: Worship Music
Arch/Matheos: Sympathetic Resonance

Amik nagyon bejöttek idén

Mr. Big: What If…
Destruction: Day Of Reckoning
Jag Panzer: The Scourge Of The Light
Artillery: My Blood
Whitesnake: Forevermore
Vicious Rumors: Razorback Killers
Uriah Heep: Into The Wild
Saxon: Call To Arms
Symphony X: Iconoclast
Sebastian Bach: Kicking & Screaming
Brainstorm: On The Spur Of The Moment
Charred Walls Of The Damned: Cold Winds On Timeless Days
Iced Earth: Dystopia
Riot: Immortal Soul
Megadeth: Th1rt3en
Alice Cooper: Welcome 2 My Nightmare
Skindred: Union Black
Pagan’s Mind: Heavenly Ecstasy

És amik nem

Az Opeth és a Pain of Salvation idei lemezével egyértelműen bizonyította, hogy már nem nekem szólnak, a Queensryche pedig azt, hogy továbbra sem várható tőlük a gödörből való kilábalás: a Dedicated To Chaos rém unalmas és ötlettelen. Háttérzenének viszont tökéletes, de úgy gondolom – Geoff Tate nyilatkozatai ide vagy oda –, egy Queensryche kaliberű bandának nem erről kellene szólnia. Sajnos a remek fehérvári koncert ellenére új lemezével a Dream Theaternek sem sikerült meggyőznie, ahogy Heavy Devy idei produkcióit is kifejezetten gyengének tartom.

Ami jó volt

Az utóbbi pár évre egyértelműen igaz, hogy hazánk is bekerült a nemzetközi rock-körforgásba, már ami a bulik gyakoriságát, az országot elérő turnék számát illeti. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, hogy idén is bődületes mennyiségű külföldi banda által adott koncertre sikerült ellátogatnom – szám szerint pontosan harmincra – és ebből mindössze a bécsi Judas Priest - Whitesnake párosításért kellett átlépnem a határt.

Hangulatos klub-bulik, király fesztiválok és profi aréna-koncertek is akadtak szép számmal, ezért azt, hogy melyik koncert volt 2011-ben a legjobb, nem is tudom megmondani. Összességében egy sem okozott csalódást, mind más miatt volt jó, azt viszont egyértelműen leszögezhetem, hogy a legnagyobb élményt november 29. napja jelentette, mivel ezt régi favoritjaim, a Vicious Rumors tagjainak társaságában, Budapesten lófrálva tölthettem el. Különleges és örökké emlékezetes élmény marad a közös forraltborozás, kajálás, meg persze a kötelező városnézési körök is. A főnök Geoff Thorpe-pal azóta is kapcsolatban vagyok, így nagyon bízom benne, hogy lesz még folytatás.

Mivel a Slayer az abszolút kedvenc bandám, egyértelmű, hogy 2011-es két koncertjüket az év kiemelkedő pillanatai között tartom számon, annak pedig külön örülök, hogy Jeff Hanneman mindkét helyettesével megleshettem őket. Bár az Exodus is régi lieblingem, mégis meg kell valljam, Pat O’Briannel jobban tetszettek, arról nem is beszélve, hogy azon az estén volt ott még egy bizonyos másik fellépő zenekar is. Megingathatatlan vagyok abban, hogy élőben a thrash csapatok a legjobbak, és ezt tavaly is sikerült maximálisan bebizonyítaniuk. A korántsem angyali Death Angel - Suicidal Angels páros pusztított, ahogy a Voivod is, az OverKill pedig egészen egyszerűen hengerelt, és ugyan sem a Heathen, sem a Destruction nem kispályás, a márciusi bulin világosan látszott, hogy Blitzék azért másik ligában fociznak.

Teljesen más jellegű, de roppant nagy hatást gyakorolt rám Roger Waters profi Fal-showja, melyhez hasonló előadást (szándékosan nem a koncert szót használtam) még sosem éltem át. A klubkoncertek közül kiemelkedő volt a Mr. Big, a zseniális formában és végre egy kifejezetten erős új lemezzel visszatért Iced Earth, valamint az iszonyat nagy bulit teremtő Skindred. A többieket (Accept, Apocalyptica, Sodom, Riverside, Ripper, Kyuss Lives, Marty Friedman, Kamelot, Scorpions, Uriah Heep, Morbid Angel, Lizzy Borden, Cynic, Orphaned Land) pedig egész egyszerűen csak jó volt ismét – vagy épp első alkalommal – látni.

Fesztiválok tekintetében is piszok sűrű volt a nyaram, mivel azonban sok remek koncertet láttam, bőven megérte annyit utazni. Kezdésnek a Metalfest rögtön tarolt köszönhetően elsősorban a Kreatornek, és az E-Force-nak, de tetszett a While Heaven Wept, a mindig megbízható Saxon, az Astral Doors, a Lanfear és a sokkal gyengébbnek várt Stormwitch is. A Pafén a Twisted Sister haknija okozott kellemes perceket, Hegyalján pedig az überalles Slayer mellett az Airbourne volt a legkirályabb. Fezenen nekem kifejezetten tetszett a poszt-Portnoy Dream Theater előadása, és kellemes meglepetést okozott a Richie Kotzen - Rhapsody Of Fire duó, a fesztiválszezont pedig a szigetes Motörhead, Suicidal Tendencies, Judas Priest trióval zártam, akik ugyanúgy lenyűgöztek, mint eddig bármikor.

És ami rossz...

Idén nagyon sokan haltak meg régi kedvenceim közül, de talán ex-Motörhead gitáros Würzel elvesztése volt a legfájdalmasabb. Nagyon sajnálom még az ex-AIC basszer Mike Starrt, Mac-et a Thresholdból, Scott Columbust és persze Gary Moore-t.

Mindenképpen csalódás, hogy mégsem lett tartós Ark és Exhorder reunion, illetve hogy a Jag Panzer, a Machine Men, a Metalium és a Symphorce is bedobta a törülközőt.

Amit várok

A legnagyobb izgalommal a Black Sabbath újjáalakulást várom, de mindenképpen szeretném idén végre élőben is megnézni a – ha minden igaz, tényleg új lemezzel jelentkező – Van Halen és Aerosmith páros legalább egyik tagját, és a System Of A Downtól is jó lenne hallani egy olyan bivaly anyagot, ami elfeledteti velünk Serj harmatgyenge utóbbi cuccait.  A kisebb bandák közül az ismét mozgolódó Coroner okoz most leginkább bizsergést.

Amit kívánok 2012-re:

- Koncertek tekintetében sok olyan sűrű időszakot, mint a 2011-es fesztiválszezon vagy az év vége volt
- Geoff Tate-nek, Daniel Gildenlöw-nek és Mikael Åkerfeldtnek kisebb egót,
- Black Sabbath, Van Halen és Aerosmith lemezt,
- Black Sabbath, Van Halen, Aerosmith, Mercyful Fate és Coroner koncertet,
- sok-sok kellemes meglepetést bármelyik régi vagy új kedvencemtől,
- de mindenekelőtt Boldog Új Évet mindnyájatoknak.

Nagy Andor
Ez volt 2011


Tavalyi évértékelésemben azt írtam, hogy a 2010-es ritka rohadék egy év volt. Hát, akkor nem is tudom, mit mondhatnék 2011-ről: forradalmak jobbról, természeti katasztrófák balról, középütt meg csak úgy hullottak a milliók által körülrajongott (vagy épp leköpött) régi vágású szupersztárok – gondoljunk csak Kadhafira, bin Ladenre, vagy épp Kim Dzsongilre – és az eurózóna is nagyon-nagyon köhögött már az év vége felé. Mi közben kicsiny hazánkban szorgalmasan törlesztettük a véget, tanultuk az ország új elnevezését, ültünk az Alaptörvény Asztalánál, és gazdasági szabadságharcot vívtunk. Ilyen viszonyok között már tényleg csak a hülye nem bolondul meg. Még jó, hogy nekünk, szerencséseknek mindig kéznél van a rockzene, a többi meg úgysem érdekes.

És hát tavaly is volt azért mit hallgatni, annyi szent! Ismét akadtak nagy visszatérők (Crowbar, Anthrax, Red Hot Chili Peppers, Primus, Jane’s Addiction, és más fronton Tom Waits), azonban ez az év nekem elsődlegesen mégsem róluk szólt. Hanem azokról a lelkes fiatalokról, akik teljes mellszélességgel vállalták fel a ’60-as évek vége, ’70-es évek eleje őserejű rockzenéjének ápolását, és bizony jobbnál-jobb korongokkal kápráztatták el a nagyérdeműt. Elég csak az Orchid-Graveyard-Blood Ceremony-Tracer listás csoportosulásra gondolni, de volt jó pár olyan, aki az év végi listámra nem fért ugyan fel, de azért ütött rendesen: Automatic Animal, Riotgod, Turbowolf, El Camino, Sigiriya – de hát mindenki nem szállíthatja le az év lemezét azért.

Sorrend persze most sincs, van viszont személyes favorit, nem más, mint a mezőny fekete (izé, fakó) lova, Sal Abruscato mester remekműve az A Pale Horse Named Death. Mert nálam bizony az And Hell Will Follow Me forgott a legtöbbet 2011-ben, pedig a Mastodon Huntere és a Crowbar Severje sem sokat feküdt a polcon porosodva.

Ímé, a lista:

Alice Cooper: Welcome 2 My Nightmare
Anthrax: Worship Music
A Pale Horse Named Death: And Hell Will Follow Me [2011 legjobb lemeze]
Black Country Communion
: 2
Blood Ceremony: Living With The Ancients
Crowbar: Sever The Wicked Hand
Foo Fighters: Wasting Light
Graveyard: Hisingen Blues
Machine Head: Unto The Locust
Mastodon: The Hunter
Megadeth: Th1rt3en
Moby Dick: A holnapok ravatalán
Orchid: Capricorn
Primus: Green Naugahyde
Puscifer: Conditions Of My Parole
Red Fang: Murder The Mountains
Tracer: Spaces In Between
Turbo: Lost Measure
Tom Waits: Bad As Me
Weedeater: Jason… The Dragon

2011 koncertjei

Ezen a fronton számomra bizony a legkevésbé sem volt kiemelkedő esztendő a 2011-es. Azért két, minimum életre szóló élmény csak ért: a márciusi Kyuss Lives! és a Black Label Society júniusban. Sem a sivatagi csávókat, sem pedig Zakk Wylde-ot még sosem láttam élőben, így aztán gondolhatjátok…

Ezen kívül persze volt még Hegyalja Fesztivál is, a felülmúlhatatlan (de azért ennél eddig majdnem csak jobb koncerten elcsípett) Slayerrel, az élőben sajna nem Ölő-szinten acélos Mastodonnal, az őrült Parkway Drive-val és az ausztrál energiabomba Airbourne-nal. A magyarok közül a Turbo és az Isten Háta Mögött itt volt zseni, az Angertea, a Baby Bone és a Blind Myself meg máshol/máskor. (Érdekes, hogy az IHM viszont a SZIN-en már baromira nem jött be, végtelenül punnyadt műsorukkal.) És a Szegedi Ifjúsági Napokon ismét bebizonyosodott, hogy kevesen csinálnak feelingesebb bulit az eszement Danko Jones-nál. Aki akár ezt a fellépést, akár a klubbulit kihagyta (ha mindkettőt, arra végképp nincs mentség), bizony rohadtul sajnálhatja.

2011 csalódásai

Sajnos egy nagy csomó olyan lemez is eljutott hozzám, ami enyhén szólva nem jött be, elég csak az új RHCP korongot megemlítenem, ami bizony az eddigi legszarabb munkájuk szvsz, és sem az új Incubus, sem pedig a friss Limp Bizkit sem tetszett (ezeken mondjuk annyira nagyon azért nem lepődtem meg). Azon viszont annál inkább, hogy mekkorát váltott a Superbutt, és nekem bizony ez sokkal inkább rossz hír, mint jó, az új Beatrice pedig egész egyszerűen csapnivaló lett. Az, hogy a Black Label Society The Song Remains Not The Same-je a legkevésbé sem tetszik, nem nagy ügy, ez úgyis csak egy szedett-vedett korong, és a pesti koncert mindent szépen helyre tett, azt viszont tényleg sajnálom, hogy az Isten Háta Mögött befejezte (vagy csak épp egy hosszabb szünetet tart, ki tudja?).

Ja igen, attól sem lett jobb kedvem, hogy a hazai QOTSA koncert elmaradt, de hát ilyen a mi szerencsénk. Azt meg, hogy a Rammsteint és Roger Waterst is kihagytam, csak magamnak (és a borsos jegyáraknak) köszönhetem.

És Isten nyugosztalja Garas Dezsőt! (Neki ugyan a rockzenéhez vajmi kevés köze volt, de akkor is, azt hiszem, ez a minimum.)

Remények 2012-re

Nincsen remény, 2012-ben eljön a világvége. Maximum addig bulizzunk még egy jót utoljára!

 

Oravecz Zoltán
Az év lemezei

A totális világvége előtti évet újdonságok terén kísérletezősnek, esetenként meglepőnek, ám egyúttal ínyencségekben szegénynek is éreztem. Nem is volt könnyű összegyűjtenem az elmúlt esztendőből a kedvenceimet, de azt azért hozzátenném, hogy amik tetszettek, azok aztán tényleg betaláltak nálam. A listához különösebb sorrendet nem is társítottam, talán az első öt volt az, amiket a legtöbbet nyüstöltem mind közül. Viszont ha minden igaz, ez az első olyan listám, ahol egyenesen négy magyar produkció is szerepel, ami külön örömmel tölt el.

  1. Anthrax: Worship Music
  2. TesseracT: One
  3. Morbid Angel: Illud Divinum Insanus
  4. Yob: Atma
  5. Thy Catafalque: Rengeteg
  6. Vader: Welcome To The Morbid Reich
  7. Autopsy: Macabre Eternal
  8. Septic Flesh: The Great Mass
  9. Müon: Hét Ég
  10. Nagaarum: Nanoverzum
  11. Puscifer: Conditions Of My Parole
  12. Sepultura: Kairos
  13. Cavalera Conspiracy: Blunt Force Trauma
  14. Ulcerate: The Destroyers Of All
  15. Nader Sadek: In The Flesh
  16. Moby: Destroyed
  17. Steven Wilson: Grace For Drowning
  18. Incrustator: Spectral Whirlwind
  19. Iced Earth: Dystopia
  20. GuilThee: Homunculus Paradoxon

Koncertek

E téren kultikus volt az év, a végére már azon gondolkodtam, hogy a bal szempillámra rátetováltatom azt, hogy „trv”. De nem tettem. Inkább elmentem az undorítóan sikeres, ezért kötelezően gyűlölendő Rammstein koncertjére, és hatalmasat szórakoztam.

Nile: Budapest, 2011. január 22.
Power Of Metal: Budapest, 2011. március 14.
Kyuss Lives!: Budapest, 2011. március 20.
Black Label Society: Budapest, 2011. június 29.
Rammstein: Budapest, 2011. november 10.
Iced Earth,: Budapest, 2011. november 24.
Morbid Angel: Budapest, 2011. november 27.
Orphaned Land: Budapest, 2011. december 7.
Cynic: Budapest, 2011. december 13.

Csalódások

Akikben zenei téren a leginkább csalódtam 2011-ben, az az Opeth volt, akik összeollóztak és saját néven kiadtak egy Camel-Yes-King Crimson válogatáslemezt. Az elhalálozott zenészek miatt nem csalódtam, inkább szomorú voltam, csakúgy, mint a Dismember feloszlása miatt.

Reménységek 2012-re

Remélem, hogy az új Tool album még kijön a világvége előtt. A többit majd meglátjuk.

 

Pálinkás Vince

2011 mérlege nálam: temérdek nagyszerű zene, rengeteg fontos muzikális esemény, ellenben minden eddiginél kevesebb idő arra, hogy ezekkel foglalkozzam. Már úgy értve, hogy „újságírásilag”, „shockilag”, ami azt hiszem, tavalyi cikkeim számában is lemérhető, viszont csak részben fogható megsokasodott teendőimre és az általános stresszfaktor eredményezte fáradtságra. Jócskán benne volt lustaságom is, de szerencsére vannak aktívabb kollégák is, akiknél mindig csodálattal vegyes értetlenséggel próbálom találgatni, honnan csipkedik le azokat az órákat, amelyekben párjukat ritkító írásaikat készítik, szerkesztik, tisztázzák (az olvasókat még csak-csak megértem, magam is az vagyok és tényleg, valahogy kényelmesebbnek tűnik a helyzet).

A fentiek miatt tehát ezúttal úgy döntöttem, hogy a rizsát minimálisra fogom, a felsorolást viszont annál bővebbre eresztem, elvégre az eredmény a fontos, nem a körítés. Az mindenesetre biztos, hogy bitang jó évet zártunk 2011-ben is – persze szigorúan (kemény)zenei értelemben, de ezen az oldalon tulajdonképpen csak ez számít. A való életet majd megéneklik-megzenésítik a bandák.

Az év lemezei
Abszolút top


Anthrax: Worship Music
Arch/Matheos: Symphatetic Resonance
Five Finger Death Punch: American Capitalist
Hurtsmile: Hurtsmile
Iced Earth: Dystopia
Jag Panzer: The Scourge Of The Light
Journey: Eclipse
Machine Head: Unto The Locust
Megadeth: Th1rt3en
Mr. Big: What If...
Riot: Immortal Soul
Symphony X: Iconoclast
Vain: Enough Rope
Vicious Rumors: Razorback Killers
Whitesnake: Forevermore

Szintén tetszett:

Artillery: My Blood
Sebastian Bach: Kicking & Screaming
Charred Walls Of The Damned: Cold Winds On Timeless Days
Hell: Human Remains
Hibria: Blind Ride
Lazarus AD: Black Rivers Flow
Legion Of The Damned: Descent Into Chaos
George Lynch: Kill All Control
Mastodon: The Hunter
Moby Dick: A Holnapok Ravatalán
Myrath: Tales Of The Sand
Pain Of Salvation: Road Salt Two
Queensryche: Dedicated To Chaos
Redemption: This Mortal Coil
Saxon: Call To Arms
Uriah Heep: Into The Wild

Csalódások

Nem dobtam magam hanyatt a Dream Theater, a Brainstorm és a Pagan's Mind aktuális produkcióitól, de a Black Country Communion kettes anyaga sem ütött akkorát, mint tavaly az első (biztos, hogy máris kell az a harmadik?). Ez utóbbi a Chickenfootra és a Sixx A.M.-re is érvényes. Persze ettől még mindezen zenék igen-igen távol állnak a rossztól, sőt még a középszerűtől is.

Az év koncertjei

Accept – Budapest és Bang Your Head
Slayer/Megadeth – a főbanda szintén kétszer, másodszor Bang Your Head, ráadásul alaposan megkavart setlisttel
Ripper/Tirana Rockers – Pécs
Mr. Big – Budapest
Scorpions – Budapest
Vanden Plas – Bécs
Roger Waters – Budapest
Black Label Society – Budapest
Bang Your Head „kicsik”: Legion Of The Damned, Psychotic Waltz, Hardcore Superstar, Quiet Riot, Jeff Scott Soto
Iced Earth – Budapest
Lizzy Borden – Budapest
Orphaned Land – Budapest

Szomorú hírek

A Jag Panzer váratlan és értelmetlen feloszlása (ha hét évig nem adnak ki előtte lemezt,  minek hivatalosan lehúzni a rolót, mikor takaréklángon akár működhetnének is tovább?) mellett ezen cikkre való készülődéskor tudtam meg, hogy az Ark és a Machine Men is beszüntette ténykedését mielőtt újrakezdhette volna azt. Kár a Symphorce-ért, mert ők is elstúdiózgathattak és -koncertezgethettek volna még sokáig szökőévente – nullszaldóra biztos kijönne a dolog még az ő szintjükön is.

Persze ezek mind álproblémák a halálesetek mellett. Sajnos idén is elment pár igazán nagy kedvenc: Gary Moore, Scott Colombus, Phil Kennemore, Mike Starr, Andrew McDermott, Jani Lane... Utóbbi három ugyan maga is nagyon sokat tett ezért, de ilyenkor ezzel a „vigasszal” nem sokra megyünk.

Fény azz alagút végén

Black Sabbath, Van Halen, Psychotic Waltz – tőlük várok sokat 2012-ben. Jó koncertek úgyis lesznek bőven, bár róluk írni nem lesz több időm.

 

Timár Attila
Az év lemezei


  1. Blindside: With Shivering Hearts We Wait
  2. Subscribe: Bookmarks
  3. Machine Head: Unto the Locust
  4. Kaura: That Which Defines Us
  5. Civet: Love & War
  6. Djerv: I.
  7. Vain: Enough Rope
  8. Lower Than Atlantis: World Record
  9. Mastodon: The Hunter
  10. Michael Monroe: Sensory Overdrive
  11. The Haunted: Unseen
  12. A Pale Horse Named Death: I.
  13. The Idoru: Time
  14. Burn Halo: Up From The Ashes
  15. Decoder: I.
  16. Life In Your Way: Kingdoms
  17. Falling Up: Your Sparkling Death Cometh
  18. Turbo: Lost Measure
  19. Reckless Love: Animal Attraction
  20. Balance and Composure: Separation

Huszonvalahány év rockzene-hallgatás megtanított rá, hogy valójában nincs értelme jó vagy rossz évekről beszélni: nagy átlagban minden év hasonló, vagyis mindig számíthatok olyan régi kedvencekre, akik ismét remek formát hoznak, (ilyen volt idén nekem például a Vain vagy a Subscribe), és új kedvencekben sincs hiány sosem. A friss bandák közül 2011-ben legjobban a Djerv és a Kaura talált el (mindkettő kifejezetten karizmatikus frontemberrel/asszonnyal rendelkezik), de szégyen, nem szégyen, a Turbot és a Lower Than Atlantist is csak idén sikerült felfedeznem. Az első helyre viszont végülis csakis a dallamos poszt-hardcore svéd üdvöskéi kerülhettek, akiket ugyan – nagy sajnálatomra - még a saját menedzserük se tudott rávenni arra, hogy interjút adjanak nekünk, ám idei visszatérő lemezük akkora telitalálat lett, amelyet simán oda lehet tenni 2002-es csúcsalkotásuk, a Silence mellé.

Az év számai

  1. Subscribe: Bitter Boundary
  2. Falling Up: Circadian
  3. Kaura: Tether’s End
  4. Secret Empire: Plastic Wrist
  5. Blindside: Cold
  6. Machine Head: Be Still and Know
  7. Rooftop Revolutionaries: I Am A War
  8. A Pale Horse Named Death: Heroin Train
  9. Mastodon: The Sparrow
  10. AFTER: Bones
  11. Vain: Enough Rope
  12. Lower Than Atlantis: Could You, Would You
  13. Burn Halo: Stuck In A Rut
  14. Tesla: 2nd Street
  15. Michael Monroe: Superpowered Superfly
  16. Decoder: Holding On
  17. Twin Atlantic: Vivarium
  18. Skold: Miserable Never Ever
  19. Korn: Chaos Lives In Everything
  20. Memories Of A Dead Man: The Other Way Round

Az év csalódásai

Volt egyszer egy zenekar, akiknek lemezeit páratlan elismerés övezte szakmailag és a közönség körében is. Aztán a fő dalszerzőjük kivált, elment hivatásos pilótának és hobbiként kiadott egy roppant gyenge alt. country/grunge anyagot, miközben eredeti csapata egyre haloványabb produkciókkal járatta le az egykor hatalmas nimbusszal bíró nevet. Mindezt végül azzal tetézték, hogy még az egykor nagy sikert aratott konceptlemezük folytatását sem átallottak megcsinálni, persze mindezt azután, hogy évtizedeken át körberöhögték az ötletet, és végig azt hangsúlyozták, hogy ők bizony sose süllyednének idáig... És így esett, hogy egykori nagy kedvenceim, a Queensryche idei lemezét már meg se hallgattam... Mint ahogyan a kritikánk mutatta, nem is igen vesztettem vele semmit...

Rajtuk kívül az Incubus altató hatású lemeze ugrik még be, bár az előzmények ismeretében az már nem is volt olyan meglepő. Mindenesetre az If Not Now, When? holtversenyben nyerte az év legunalmasabb lemeze díját az új Red Hot Chili Peppersszel: mindkettőt korlátlan példányszámban küldetném a nyugdíjasotthonok kulturális programfelelősének.

Az év koncertjei

Családom gyarapodása miatt idén alig jutottam élő zenéhez, így kimaradt többek között a Sziget is, az állítólag tökéletes formát mutató Deftones-zal, plusz még néhány olyan bandával, akiket most inkább nem is emlegetnék, mert még így utólag is túlzottan fáj a koncertjük kihagyása.

Így aztán a legnagyobb koncertélmények a biztonsági kürt futva is nagy élményt nyújtó Scorpions, a hátborzongató Psychotic Waltz és a kőkemény terápiás élményt nyújtó Hatebreed nevéhez fűzödtek idén. A legemlékezetesebb pillanat pedig az év koncertjét előzenekarként, a Boysetsfire előtt adó Letlive frontemberéhez fűződik: a méretes színpadszőnyeg minden előzmény nélküli kikúrása kihajítása a tömegbe, úgy hogy szó szerint súrolta az arcomat, számomra tökéletesen megtestesítette a rockzene lényegét.

Remények 2012-re

Ebben az évben még inkább előtérbe kerülnek majd a (főként Ausztráliából érkező) új prog. zenekarok, vagyis a minden bizonnyal új lemezt kiadó Dead Letter Circus vagy a Karnivool még szélesebb táborhoz juthat majd el. Nagyon remélem, a Turbot is felfedezik külföldön, én például már küldeném is őket egy DLC turnéra előzenekarnak.

A régi nagy nevek közül várom a Rush és a Soundgarden új lemezét, (ezekben azért lehet bízni). A Buckcherry és az Aerosmith viszont igazán észbe kaphatna már, és eszükbe juthatna, hogy olyan lemezeket írtak régebben, mint a Time Bomb vagy a Toys In The Attic (na, jó, maradjunk a Permanent Vacationnél...). Állítólag a Rancid is friss anyaggal jelentkezik majd, bízom benne, kiköszörülik vele az előző, cseppet haloványra sikerült album által ejtett csorbát. Legjobban persze arra várok, megvalósul-e idén minden idők legjobban várt reunionja, de hát tegye fel a kezét, aki nem szeretné végre megint egy színpadon látni Axlt és Slasht... (meg persze Izzyt és Duffot.)

Az év projektje címet pedig már előre megkapja a wildheartos Ginger új formációja, amelyben ráadásul az egyik szereplő nem más, a mint klasszikus Therapy? lemezek dobosa, Fyfe Ewing. A rocksztárélettől húzódozó zenész az elmúlt 15 évet egy barlangban elzárva töltötte, de mindez cseppet sem homályosította el azt a tényt, hogy ő minden idők egyik legegyénibb rock ütőse, akinek a játékától a mai napig bármikor magam alá csinálok. Vagyis elő a pelenkát, jöjjön 2012!

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#31 Cseke Feri 2012-02-10 22:37
Idézet - Gregus-Szabó Gergely:
Tényleg ennyire jó lemez lenne az Anthrax? Háááát....


A "fémzene országútján" 2011-ben, a Charred Walls of the Damned úgy hagyta le az Anthrax-et, mint egy Ferrari egy BMW-t...De ettől még a BMW is piszok jó autó!:)))
Idézet
 
 
-3 #30 neal and jack and me 2012-02-09 10:17
egyáltalán nem.
Idézet
 
 
-3 #29 Gregus-Szabó Gergely 2012-02-09 10:10
Tényleg ennyire jó lemez lenne az Anthrax? Háááát....
Idézet
 
 
+2 #28 Cseke Feri 2012-01-23 14:03
Nagyon jók a listáitok! Örülök, hogy vannak még, akik hallgatják és megosszák a kedvenc Zenéiket!

Annak ellenére, hogy a Zene nem verseny, azért nekem is akadtak kedvenceim 2011-ben. Ha másra nem is jók ezek a listák, legalább így nagyobb az esélye annak, hogy felfedezhetünk közöttük olyan új Zenéket és csapatokat, amik egyébként elmennének mellettünk... Lehet, hogy többet ér egy ilyen lista, mint egy 2 oldalas kritika...?:)))

http://xmusic.weboldala.net/2011.html
Idézet
 
 
-3 #27 Necro 2012-01-20 11:00
"Devin Townsend rettenetesen rossz irányba megy egy ideje"

Ezt inkább nem kommentálnám...Éljen a hozzáértés hiánya!
Idézet
 
 
+2 #26 tiBikEEe 2012-01-20 11:00
Mastodon Hunterje volt az év lemeze egyértelmű :)) 2012ben meg ha a Tool is úgy gondolja hogy csinálni kéne már vmi lemez félét akkor akkor egészen biztos hogy az lesz 2012 legjobbja ebben bízom leginkább... egy új System sem lenne utolsó! Nah meg az évtized(?) koncept albumára is kíváncsi vok a Stone Sourtól... :D
Idézet
 
 
+2 #25 mrataxi 2012-01-18 15:32
Idézet - Palinkas Vince:
[quote name="Equinox"]Nagyon jó a Krux, de (nekem legalábbis) későn érkezett.


ezzel magam is így vagyok! (meg pár más lemezzel is)
Idézet
 
 
+1 #24 neal and jack and me 2012-01-18 12:11
defect noises-t, vagy continuo renacer-t senki nem hallgat, csak én?!
:D
Idézet
 
 
+1 #23 Palinkas Vince 2012-01-18 12:02
Idézet - Equinox:
Nagyon szép lemezeket látok, de nincs Krux, ennyire csak az én ízlésem? (de az tökéletesen). Engem újra letaglóztak. Amúgy nálam is a szokásos nagy öregek játszottak thrash fronton, Machine Head, Anthrax mindenképp, de Destruction is pl. A Vektort nem hallgattam, de az Essence is ügyes anyagot hozott (totál Artillery, igen, meglátszik, h dánok - és az anyabanda is erős volt idén).

Thy Catafalque volt nagy még, a Pale Horse tudtommal tavalyi, de idén szólt nálam nagyot. Azaz 2011-ben, habár 2010-es hivatalosan. Vader nagyon bivaly volt még DM fronton meg Autopsy és Vallenfyre. Obscura meg a technikásból. A Mastodon megint továbblépett kicsit, kiemelkedőt alkottak újra, ők a 2000-es évek metal bandája számomra. Meglátjuk az új évtizedben kinek jár ki ez a cím.


Nagyon jó a Krux, de (nekem legalábbis) későn érkezett.

Apropó, itt a nagy plénum előtt bevallom, kimaradt a House Of Lords a listámból.
Idézet
 
 
+3 #22 Equinox 2012-01-16 22:57
remények: Black Sabbath egészséges Iommival, koncerten és lemezzel kápráztasson. Lesz új Rush, Fates Warning, Psychotic Waltz, Rage Against the Machine, talán Arcturus is. A Cathedral visszavonuló lemeze is jó lesz. Reménykedjünk az új Van Halenben, Thin Lizzy csomag is jönni fog. Meg hát meglepetés úgyis lesz, várjuk azokat is.

Candlemass koncertet a búcsú évében!
Idézet
 
 
+1 #21 Equinox 2012-01-16 22:55
Power metalból Myrath, Iced Earth, de volt több nagyon erős még. Heavyből feltétlen Riot emelkedik ki, de volt egy nagyon erős Saxonunk is.

Progban Mastodon mellett (bár ez stoneresebb lett), Symphony X, Dream Theater és Leprous emelendő ki szerintem.

Teljesített az Arch Enemy, Nightwish, Amorphis is, csalódás a Megadeth, Morbid Angel és Opeth lemeze.

Koncerteken a márc 15-ei hosszú hétvége dömpingje (Psychotic Waltz/Symphony X/Nevermore, Death Angel/Suicidal Angels és Overkill/Heathen/Destruction) meg a cseh Brutal Assault (Morbid Angel, Sepultura, Motörhead, Cathedral, Cryptopsy, ...) vert oda nagyon. Klubkoncertek közül Karma to Burn füvezése vitte a prímet talán. Sok jó koncert volt, stadionos kevesebb sikerült, de fesztivál, sportcsarnokos és kis klubos több is.
Idézet
 
 
+2 #20 Equinox 2012-01-16 22:12
Nagyon szép lemezeket látok, de nincs Krux, ennyire csak az én ízlésem? (de az tökéletesen). Engem újra letaglóztak. Amúgy nálam is a szokásos nagy öregek játszottak thrash fronton, Machine Head, Anthrax mindenképp, de Destruction is pl. A Vektort nem hallgattam, de az Essence is ügyes anyagot hozott (totál Artillery, igen, meglátszik, h dánok - és az anyabanda is erős volt idén).

Thy Catafalque volt nagy még, a Pale Horse tudtommal tavalyi, de idén szólt nálam nagyot. Azaz 2011-ben, habár 2010-es hivatalosan. Vader nagyon bivaly volt még DM fronton meg Autopsy és Vallenfyre. Obscura meg a technikásból. A Mastodon megint továbblépett kicsit, kiemelkedőt alkottak újra, ők a 2000-es évek metal bandája számomra. Meglátjuk az új évtizedben kinek jár ki ez a cím.
Idézet
 
 
#19 Tibor0908 2012-01-16 21:50
Amit idén a leginkább várok: kijöhetne már az új Circus Maximus album. De tényleg. Jó régóta dolgoznak rajta a norvég srácok: eredetileg 2009-re ígérték, legutóbb (tavaly) pedig többrészes videoblogban mutatták meg, hogy hol tartanak, de csak nem akar napvilágot látni. 2007-ben nagyon magasra tették a lécet olyan számokkal, mint pl. a Mouth of Madness, kíváncsi vagyok, mire képesek ennyi év után…
Idézet
 
 
#18 mrataxi 2012-01-16 20:40
1. Revocation: Chaos of Forms
2. Arch / Matheos: Sympathetic Resonance
3. The Haunted: Unseen
4. Neal Morse: Testimony 2.
5. Obscura: Omnivium
6. Arsonists Get All The Girls: Motherland
7. Scar Symmetry: The Unseen Empire
8. Believer: Transhuman
9. The Famine: Architects of Guilt
10. August Burns Red: Leveler

Csalódás: Amorphis (stagnálás), Protest The Hero (csak önmagukhoz képest), Between The Buried And Me lemez rövidsége (lehetne kétszer olyan hosszú)

Koncert: Psychotic Waltz, Classic Petra, Theocracy (Pozsony), KFT
Idézet
 
 
#17 Palinkas Vince 2012-01-16 18:59
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Kiss Gábor:
Így olvasgatva a ti listáitokat is, lehet, hogy tényleg velem van a baj, amiért nem jött be az Unto The Locust?

Egyértelműen :D


Fene tudja - a lista többi része egész korrekt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.