Shock!

Pokolian hosszúnak tűnt, de végül csak befejeződött az év, amire garantáltan örökre emlékezni fogunk. Viszont akkora üres közhely elmondani 2020-ról, hogy mennyire szürreális, groteszk és rossz év volt, hogy igyekszünk nem túlhangsúlyozni ezt. De tény: nem könnyű. A koronavírus éve a zene- és turnéiparban a satufék behúzását hozta, meg persze másoké mellett a rockműfaj két igazi korszakalkotó gigásza, Eddie Van Halen és Neil Peart halálát – és egyelőre senki sem merne tippelni, mikorra lesz képes kiheverni a színtér ezt az egészet, amiből most már alighanem kifelé tartunk, de még jó ideig elhúzódhat. És ugyan a következő hetekben még szokás szerint számos kimaradt 2020-as albumot veszünk sorra a kritikák között, valójában nektek is csak azt tudjuk javasolni: innentől próbáljunk meg előre tekinteni. Mi mindenesetre az alábbiakat hallgattuk tavaly.

A szerkesztőség kedvencei

1. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
2. Armored Saint: Punching The Sky
3. Sepultura: Quadra
4. AC/DC: Power Up
5. Fates Warning: Long Day Good Night
6. Killer Be Killed: Reluctant Hero
7. Ozzy Osbourne: Ordinary Man
8. The Night Flight Orchestra: Aeromantic
9. Ørdøg: Ø3
10. Mad Robots: Pareidolia

Valentin Szilvia

Nem is zárhattam volna stílszerűbben a tavalyi évértékelőmet annál, hogy jó egészséget kívántam mindenkinek... Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a téma ennyire súlyosan végigkíséri 2020-at, hiszen az év eleje még remekül indult, millió terv volt az évre, sok utazással, tengernyi koncert közül lehetett válogatni, és év elején még néhány színházi előadásra is eljutottam. Aztán... Március közepén megállt az élet ezen a téren, és kevés kivételtől eltekintve úgy is maradt. Pedig akkor még bizakodtam, hogy ősszel újra beindul a világ, csak azt nem találtam el, hogy melyik ősszel. Tavasszal még néhány stream koncert feldobta a napjaimat a zenekarok is elég nagy vehemenciával vetették bele magukat az online jelenlétbe. Nem meglepő módon elég gyorsan kifulladt a „karanténkoncert"-sorozat zoomos otthoni felvételekkel, és egy idő után már senkit sem érdekeltek a vicces és kevésbé vicces instás sztorik sem a ház körüli történésekről. Annak ellenére, hogy néhány platformon elkezdtek átállni a stream-előadásokra (színházak is), nem gondolom, hogy ez lenne (még) a jövő, hiszen közösségi élményről beszélünk minden ilyen esetben, és legfőképpen energiahömpölygésről, ami egyáltalán nincs meg ebben a formában. Év közben rengetegszer éreztem, hogy valami fura, disztópikus másik dimenzióba kerültem, és nem találok vissza a saját világomba – illetve olykor még mindig ezt érzem.

Persze felesleges „mi lett volna, ha..." képzeletbeli útvonalakat felrajzolni, azért igyekeztem kiaknázni a szűkös lehetőségeket, így ebben az évben többet ástam, mint valaha, és végre elkezdtem archiválni egy helyre a koncertfotókat (végeláthatatlan folyamat). A tavasz fénypontja az volt, amikor az Örkény színház Vers csak neked kezdeményezésén belül Gálffi László felhívott, kicsit beszélgettünk, majd két (!) Arthur Rimbaud verset is elmondott. Viccen kívül, ebből az élményből töltekeztem hónapokig. (És még mindig összeszorul a gyomrom jó értelemben, ha visszagondolok erre.) És ki hitte volna, hogy egy világjárvány kell ahhoz, hogy a home office elfogadott és természetes legyen – ez az év talán egyetlen pozitív hozadéka.

Mindamellett nyögvenyelős és minden téren inkább elég rossz volt ez az 2020, mint jó, rengeteg minden elmaradt személyes szinten is, a koncertek hiányával az életem jelentős részét űr töltötte be, amit még mindig nem nagyon tudok érdemben pótolni. Folyamatosan aggódom a zeneipari barátok, szakemberek miatt, és csak bízni tudok abban, hogy majd egyszer valahogy pozitívan fordulnak ki ebből az egészből. Aztán sajnos év végén egy közeli családtagot is elvesztettem, aki már odafentről integet...

Ahogy teltek a hónapok év közben, és amikor már képtelenség volt úgy eltölteni egy napot, hogy ne ömöljön ezer helyről az arcunkba a nyomasztás, amitől egy idő után önkéntelenül is rosszabbul érzed magad, majd elkezdesz immunissá válni a rémhírekre, eljött az év vége és az érzés, hogy holnaptól más lesz (nem lesz). Hosszú lesz még az út abba a világba, ami normálisnak mondható és nagy eséllyel a járvány előtti változata soha nem tér már vissza. Más lesz minden, alkalmazkodni kell az új helyzethez, és bizakodni, hogy 2021-ben már találkozunk néhány koncerten (is). Én bizakodom, hogy jobb lesz. Nem lehet más.

2020 legjobb lemezei

1. Bruce Springsteen: Letter To You
2. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
3. Armored Saint: Punching the Sky
4. Mad Robots: Pareidolia / Ørdøg: Ø3
5. Ozzy Osbourne: Ordinary Man
6. AC/DC: Power Up
7. Killer Be Killed: Reluctant Hero
8. Soilwork: A Whisp Of The Atlantic
9. Black Swan: Shake The World
10. Conception: State Of Deception
11. Testament: Titans of Creation
12. Sons Of Apollo: MMXX
13. ARO: Vacare Adamaré
14. Sepultura: Quadra
15. Pain Of Salvation: Panther
16. Deftones: Ohms
17. Gösta Berlings Saga: Konkret Musik
18. Pure Reason Revolution: Eupnea
19. Ulver: Flowers Of Evil
20. Deep Purple: Whoosh!

• +1. Erasure: The Neon

Lemezek terén – visszanézve az előző év listáját – határozottan úgy érzem, hogy erősebb évet zártunk. Ugyan túlságosan most sem szórtam a tíz pontokat, de nehezebb volt a végső húszas listát összerakni, és „futottak még" kategóriába helyezni még egy rakás kimondottan erős lemezt. Igazából az első hét helyezett tetszőleges sorrendben felcserélhető. Két nagy öreget említenék meg külön. Ozzy Osbourne új lemeze ugyan rettenetesen műanyag hangzású, de szívmelengetőek a dalok, Elton John vendégeskedése meg tízezer pont (egyébként meg Elton önéletrajzi könyve magasan az egyik legjobb, ami valaha megjelent), a vén ausztrálok meg szintén szívmelengető és jó dalokat hoztak össze, rég tetszett ennyire sorlemez tőlük. Magyarázatra szorul még a tizenharmadik helyen álló, ARO nevű előadó, ami Ozzy legnagyobb lányát, Aimée Osbourne-t takarja, elektronikus zenéje talán Chrysta Belléhez áll közel, de sajnos beszerezhetetlen (mp3-ban és vinyl formában TALÁN megjelent valahol).

Hazai fronton is két olyan lemez betalált nálam, amiért kimondottan rajongok, és képtelen vagyok egyiket a másik elé helyezni. A Mad Robots hangulatában, ízeiben, dallamvilágában tökéletes zenei csemege, az Ørdøg pedig imádnivaló szöveges easter eggeket rejt, és nem titok, hogy a zenéjük is kedves a szívemnek, és az eddigi legjobb énekdallamokat csikarta ki magából András. Manapság a legizgalmasabb hazai dalszövegírók egyike Vörös András, ki hitte volna annak idején, hogy általa a magyar irodalom néhány nagyja ennyire szépen belesimul majd egy metálzenekar mindennapjaiba.

Aránylag sok album akad még, ami lemaradt a listáról, sokat hallgatom például a Long Distance Calling, a Paradise Lost, a Perfect Plan, a The Night Flight Orchestra, a Haken, a The Ocean, a Lonely Robot, a Body Count, Derek Sherinian, Brian Culbertson, az Arkan és a Bonded albumait. Érdekes módon a Fates Warninggal nem tudom még, hogy állok, nem ütött be egyáltalán, aránylag sokat hallgattam, de nem ér fel számomra (például) egy Disconnecteddel, ami még mindig tartós libabőr. Hozták a kötelezőt, de semmi extra, és ez nekem kevés tőlük. Tetszett még a Svart Crown, a Static-X, a gitárhősök közül Reb Beach és Kiko Loureiro lemezét szeretem (noha Rebtől SOKKAL többet vártam), John Petruccit is jó hallgatni, de egyáltalán nem okozott revelációt. Filmzenék közül meg természetesen Hans Zimmer Wonder Woman 1984-e szerethető jó szokás szerint (noha a film természetesen rémálom).

Hazai fronton a Stardust, a Slowmesh, a Thy Catafalque, a The Hellfreaks és az Omega Diatribe okozott számomra maradandó élményt, és igazából a novemberben megjelent Ocean Hills is listára illeszthető lenne, de tavaly már méltattuk Zoli Bandként a Santa Monicát, azóta csak formára igazították a külsőségeket is. Biztos kimaradt megint egy csomó minden, de most direkt lényegesen több időt szántam egy-egy lemezre, nem gyorsfogyasztottam, meg is hálálta a törődést némelyik.

Akad néhány előadó, akinek az idei alkotása kimondottan csalódást okozott, az új Ayreont képtelen voltam egynél többször meghallgatni, Joe Satriani is unalmasabb formáját hozta, a Devildrivert inkább feledjük is, sajnos a tagságilag átvariált Oceans Of Slumber nem jó irányba folytatta, de sajnos ez benne volt vastagon a pakliban, Corey Taylor szólólemeze meg teljesen hidegen hagyott, de ha szigorúan nézzük, a feljebb említett Fates Warningot is megemlíthetném itt.

2020 dalai

1. Armored Saint: Fly In The Ointment
2. Psychotic Waltz: While The Spiders Spin
3. Mad Robots: Wildfire
4. Bruce Springsteen: House Of A Thousand Guitars
5. AC/DC: Kick You When You're Down
6. Ozzy Osbourne feat. Elton John: Ordinary Man
7. Armored Saint: Lone Wolf
8. Ørdøg: VIII
9. Mad Robots: Silent Water
10. Psychotic Waltz: Devils And Angels
11. Bruce Springsteen: If I Was The Priest
12. ARO: House Of Lies
13. Conception: Waywardly Broken
14. Deftones: Radiant City
15. Killer Be Killed: From A Crowded Wound
16. Soilwork: A Whisp Of The Atlantic
17. Ørdøg: A legszebb szín
18. Conception: Anybody Out There
19. Ulver: Little Boy
20. Project Ultralocrian: Into The Unknown
21. The Night Flight Orchestra: Divinyls
22. Erasure: Hey Now (Think I've Got A Feeling)
23. Deep Purple: Throw My Bones
24. Soilwork: Death Diviner
25. Deftones: Ohms

Koncertek

Minden egyes koncertet elmondhatatlanul bánok, amire nem mentem el március közepéig. De szerencsére néhányra így is sikerült eljutnom. A Slipknot / Behemoth előbbi penetráns hangzása miatt finoman szólva nem lett sajnos a legjobb, de ma már a két kezemet összeraknám egy hasonlóan penetránsan szóló bármilyen arénás koncertért... Utána jött rögtön a Uriah Heep, imádom az öregeket, mélységesen szeretnivaló figurák. Még február elején a Dream Theater játszotta el a teljes Scenes lemezt, és ez maradandó élménnyé vált, LaBrie élő teljesítménye ide vagy oda. Utána érkezett el számomra az év eseménye, a Bad Wolves / Megadeth / FFDP hármas, és bizony, ekkor már elkezdett terjengeni ez a rossz nyavalya Európa-szerte, és őrületes mázlinak tartom, hogy ők nem halasztottak, na az nagyon szíven ütött volna, ha a szent Megadeth zenekart sem láthatom. (És hogy milyen apróságok tudnak örömet okozni, hiperventilláltam, amikor a Megadeth megosztotta fbookon egy koncertfotómat.)

Március elsején mentem számomra az ezévi utolsó külföldi koncertre – mintha évek teltek volna el azóta, ráadásul többszörösen utolsó, hiszen a Dürer is megszűnt azóta, a Myrathot láttam utoljára ott, viszont a kis 11 éves unokahúgomat meg először vittem koncertre, szóval történt azért valami pozitívum is idén. Aztán... sok hónap szünet, majd augusztusban volt egy különleges, hajnalba nyúló Superunknowns / Storm The Studio az A38-on, aztán az általam nagyon várt, sajnos már pandémiás, szomorkás hangulatú, de odacsapós Slowmesh / Mad Robots a TRIP Hajón, szintén utána hajnalba nyúlva. És akkor nálam itt megállt a koncertlátogatás. Kulturális szempontból november elején még voltam színházban, de már az „egy néző, két szék üres, kötelező maszkos" új szabályok szerint, nem sokkal utána a színházak is becsukták kapuikat, és maradt a stream.

Minden más

2020-ban folytattam a teljes diszkográfiák végighallgatását és végérvényesen Helloween-rajongó lettem, de tényleg. Shockilag elkezdtük a DiszKgráfia rovatot, és másféle listázásokat is kitaláltunk, haladunk ezekkel jövőre is. Nagyon sokan meghaltak idén, zenészek, színészek, akik fontosak voltak számomra. Nem is sorolom, mindenkinek megvannak a saját ideáljai, akik nélkül kevesebb lett a világ.

Minden új lemeznek örülni fogok, ami a kedvenceimtől érkezik, és nagyon szeretném már látni a koncertfotós barátaimat... De addig is David Lynch youtube-os napi időjárásjelentései tartják bennem a lelket.

2021-re ismét jó egészséget kívánok mindenkinek (beleértve magamat is), stresszmentes életet, és egy élhetőbb világot, mint a 2020-as volt. Maradjatok velünk, és remélhetőleg találkozunk néhány koncerten, ahogy feljebb említettem, én bizakodom. Csak így lehet nekivágni.

Draveczki-Ury Ádám

1. Armored Saint: Punching The Sky
2. Killer Be Killed: Reluctant Hero
3. Fates Warning: Long Day Good Night
4. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
5. Ulver: Flowers Of Evil
6. Protest The Hero: Palimpsest
7. Perfect Plan: Time For A Miracle
8. The Black Dahlia Murder: Verminous
9. Ozzy Osbourne: Ordinary Man
10. Firewind: Firewind
11. Cirith Ungol: Forever Black
12. Black Swan: Shake The World
13. Vandenberg: 2020
14. Magnum: The Serpent Rings
15. The Night Flight Orchestra: Aeromantic
16. John Petrucci: Terminal Velocity
17. Sepultura: Quadra
18. Dool: Summerland
19. Sons Of Apollo: MMXX
20. Disciples Of Verity: Pragmatic Sanction

Szerintem nyugodtan elmondhatjuk: ha más téren nem is, a lemeztermés vonatkozásában erős év volt a 2020-as. Az első négy helyezettemet például meglehetősen nehezen tudtam rangsorolni... A fentiek mellett a futottak még kategória is igen combos: a teljesség igénye nélkül tetszett még az AC/DC, a Trivium, a Necrophobic, a Pain Of Salvation, a Thundermother, a Vampire, az Onslaught, a Paradise Lost, a Wolfheart, a Warbringer, a Code Orange, a Lost Society, a Bonded, a Hatebreed, a Havok, az En Minor, a Hjelvik, a Molassess vagy Kirk Windstein lemeze is. A hazai bandák közül is többen jelentkeztek kimagasló teljesítménnyel: különösen bejött a Mad Robots, az Ørdøg, a Lazarvs, az Omega Diatribe és a Stardust albuma. Más vizekről a Meteor, a Midnight Danger vagy Dana Jean Phoenix aktuális produktumait emelném ki.

Ami a csalódásokat illeti, kissé skizofrénnek érzem magam: a Lamb Of God, a Body Count, a Heathen vagy a Testament alapjáratos albumaitól például egyértelműen többet vártam, de azért hallgattam ezeket is, szóval nagy dráma itt sem történt. Az Oceans Of Slumbernél már egy fokkal rosszabb a helyzet, de nyomtalanul elment mellettem az Ayreon, a Devildriver vagy a Vicious Rumors is. A System Of A Downnak pedig a két meglepetésszerűen kihozott dal alapján nem igazán érdemes már ennyi év után új albummal kísérleteznie, mert úgysem lesznek képesek megfelelni az elvárásoknak.

Az év dalai

1. Killer Be Killed: Reluctant Hero
2. Armored Saint: End Of The Attention Span
3. Psychotic Waltz: All The Bad Men
4. Ozzy Osbourne feat. Elton John: Ordinary Man
5. Corey Taylor: Black Eyes Blue
6. Fates Warning: Now Comes The Rain
7. Armored Saint: Standing On The Shoulders Of Giants
8. Sons Of Apollo: Desolate July
9. Firewind: Rising Fire
10. Trivium: The Ones We Leave Behind
11. Perfect Plan: Time For A Miracle
12. Armored Saint: Fly In The Ointment
13. Protest The Hero: The Fireside
14. Vandenberg: Light Up The Sky
15. Ulver: Nostalgia
16. Black Swan: Long Road To Nowhere
17. The Black Dahlia Murder: Sunless Empire
18. Thundermother: Free Ourselves
19. Paradise Lost: Darker Thoughts
20. Magnum: House Of Kings

Az év koncertjei

Tavalyelőtt nagyon kevés bulira jutottam el, így azt terveztem, 2020-ban bepótolom a mulasztást, és úgy tűnt, minden korábbinál több lehetőségem is nyílik majd erre. Visszaolvasva szinte mulatságos, hogy a tavalyi évértékelőmben még azon lamentáltam, vajon elbír-e a magyar piac ennyi nemzetközi bulit, vagy kipukkad a lufi. Mert végül ugye kipukkadt, csak éppen nem abban az értelemben, ahogy tartottam tőle... Így aztán mindössze két arénás buliban merült ki a 2020-as koncertmenüm, ami természetesen abszolút negatív rekord a korai tizenéveim óta. Még szerencse, hogy ezek közül a Five Finger Death Punch elképesztően hangulatos, Zoli hazatérése miatt érzelmileg is igencsak túlfűtött fellépése volt az egyik, habként a tortán egyik leghatalmasabb ős-kedvencemmel, a tökéletes zenei formát villantó Megadeth négyesével, illetve a szintén kiváló Bad Wolvesszal. Ez a koncert kétségtelenül az utóbbi évek legjobbjai közé tartozott itthon, és aki ott volt, aligha felejti el valaha is. A Slipknot és a Behemoth kettős jelenését is élveztem, de Corey és társai sajnos borzalmasan szarul szóltak, és ezt leszámítva sem ez volt életük fellépése. De ugye mit meg nem adnánk így, lassan egy év távlatából akár a hasonló, „elmegy"-kategóriás nemzetközi koncertekért is, nem igaz?

Tragédiák

Ha valamiből, hát tragédiából bőven kijutott idén. Eddie Van Halen és Neil Peart halála rockzenei téren persze minden másnál jobban mellbevágott, hiszen hangszerük leghatalmasabb, legnagyobb hatást kifejtő egyéniségeiről beszéltünk, akiknek munkássága személyes szempontból is rengeteget jelentett számomra. Ezt nem is akarom tovább ragozni, hiszen megtettem a maga idején a visszaemlékezéseinkben. És ugyan így, negyvenen túl én is másképp szemlélem a világot, mint mondjuk két évtizeddel ezelőtt, és nem üt már meg annyira zsigerileg általam személyesen nem ismert zenészek halála, mint lánglelkű fiatalként, azt azért elárulhatom: különösen EVH búcsúja így is felért egy alapos gyomrossal. Rendesen kóvályogtam utána egy ideig, és heteken át nem is nagyon akaródzott mást hallgatnom, csakis Van Halent.

Kétségtelen, hogy 2020 a koronavírus miatti turnéstopok mellett Eddie és Neil halálának éveként él majd a kollektív rockzenei emlékezetben, de azért persze nem kizárólag őket búcsúztattuk el tavaly. Ahogy peregtek a hetek ebben a bizarr évben, úgy sorjáztak egymás után az újabb és újabb gyászhírek, legyen szó a rockzene hőskorának pionírjairól (Little Richard, Lee Kerslake, Ken Hensley, Leslie West, Peter Green, Steve Priest, Florian Schneider), a műfaj fénykorának nagy egyéniségeiről (Pete Way, Paul „Tonka" Chapman, Bob Kulick, Frankie Banali, Brian Howe), túl korán távozott underground titánokról (Alexi Laiho, Reed Mullin, Sean Reinert, Jason Rainey, Tony Costanza, Riley Gale, Sean Malone, Bill Rieflin) vagy stúdiógurukról (Keith Olsen, Martin Birch). És persze ne feledkezzünk meg Ennio Morriconéről, meg a hazai legendákról, hiszen nincs többé Benkő László, Mihály Tamás, Bergendy István és Balázs Fecó sem. Ráadásul hosszasan sorolhatnám a további ikonokat, akik 2020-ban távoztak: Diego Maradona, Kobe Bryant, Terry Jones, Sean Connery, Kirk Douglas...

Reménységek

A COVID-19 visszaszorulása és a járulékos korlátozások fokozatos fellazítása, meg ha már a Shockmagazin hasábjain vagyunk, mindennek zenei kihatásai, nyilván. De ezzel aligha mondtam sokat, hiszen tényleg, szó szerint mindenkinek halálosan tele van a töke a jelenlegi állapotokkal. A jelek szerint most már okkal reménykedhetünk a helyzet lassú javulásában, ugyanakkor óva intenék mindenkit attól, hogy 2021-re nagy nemzetközi – főleg interkontinentális – turnékban, arénakoncertekben, több tízezres nyári fesztiválokban reménykedjen. Cáfoljon rám az élet, de turnéfronton reálisan nézve szerintem legkorábban az év második felében, sőt, talán csak 2022 elején indulhat meg a visszarendeződés. A felépülés pedig évekbe telik majd – és nem is feltétlenül vagyok benne biztos, hogy valaha is képes lesz még ugyanúgy, ugyanoda felpörögni a koncertpiac, mint ahol 2020 elején állt. Mint ahogyan a film- és mozibizniszben is teljesen egyértelműen alapvető, jelentős és tartós változásokat hoz majd a járvány, a zene világában sem lesz ez másképp. Meglátjuk...

Érthető, hogy ebben a helyzetben lemezfronton is kivárásra játszik a többség, hiszen az albumok most már elsősorban jó ideje a turnék felpörgetését segítik, szemben a hőskorszak modelljével, amikor ugye mindez fordítva ment. A rocktábor persze konzervatív, és igényli az új lemezeket (én is így vagyok ezzel), de az alaphelyzet ettől még világos, senki sem ítéli szívesen feledésre az aktuális produktumát. Mindenesetre amennyire bármi is biztosra vehető jelenleg, lesz új Megadeth, Exodus, Winger, Mastodon, Gojira, Carcass, At The Gates, Tribulation, Ghost, Rob Zombie, Steve Lukather, Helloween, Vio-lence, Obituary és Cannibal Corpse. Sanszos még egy új Ozzy és – elvileg – egy friss Iron Maiden, albumot ígér a Journey, sokat remélek Adrian Smith és Richie Kotzen közös projektjétől és az újjáéledt Vektortól, most már tényleg baromira megjelenhetne az Extreme, a King's X, a Dark Angel, King Diamond és John Sykes új lemeze, de – szintén elvileg – nem tétlenkedik a Metallica, az Anthrax és a Slipknot sem. Ezeket mindet várom, aztán meglátjuk, mi mást tartogat még 2021. Kellemetlen meglepetésből remélhetőleg minél kevesebbet...

Bertli Zoli

Legjobb lemezek

1. The Night Flight Orchestra: Aeromantic
2. Reb Beach: A View From The Inside
3. H.E.A.T: II
4. Jeff Scott Soto: Wide Awake
5. Stardust: Highway To Heartbreak
6. AC/DC: Power Up
7. Joscho Stephan, Richard Smith, Rory Hoffman: Transatlantic Guitar Trio

Nem rosszak ezek se:

• Stryper: Even The Devil Believes
• Wildness: Ultimate Demise
• Passion: Passion
• Girish & The Chronickles: Rock The Highway

Az első három lemezzel én már ki is vagyok békülve, amennyit a rockzene adhat mostanában, a többi csak ráadás, jobb így realistán felfogni ezt az évet. Nagyon kellemes meglepetés volt a Stardust bemutatkozó albuma, hazai munkák ebben a műfajban nem nagyon látnak napvilágot ilyen színvonalon, akár a dalok színvonalát, akár a hangzásképet vesszük alapul. A svéd táncközpontú rockcsapat felhőromantikus lemeze kérdés nélkül végzett a listám első helyén, a maguk keretein belül is újabb irányba kanyarodtak, egy jóval összetettebb, szellősebb, de nagyon kiművelt anyagot adtak ki idén.

Reb Beach funkkal átszőtt instrumentális gitárlemeze remek kis hallgatnivalóvá vált, sokkal többet adott második-harmadik hallgatás után, mint amilyennek elsőre tűnt. Egyúttal ismét csak bosszankodni kell, hogy ez a művész nem nyomul többet saját neve alatt, mert minél több saját dalt ad ki, annál kevesebbnek tűnik, amit eddig kiadott, remélem, érthető: minél többet tudok, annál kevesebbet tudok. Na, már megint ezek a svédek! Az alapstílusuktól kissé elkalandozott ötös, a H.E.A.T újrafogalmazta, mit szeretnének játszani, hogyan akarnak megszólalni, és – mint ez nemrég kiderült – Erik Grönwall utolsó H.E.A.T-lemezén kiválóan összeszedték magukat, szuper hallgatnivaló lett a matekos bukfenccel kiadott II.

Jeff Scott Soto nagy kedvencem volt mindig is, és korábban írtam, hogy tőle a telefonkönyv is jöhetne, ám mára kissé elaprózta magát, tagadhatatlanul a sűrű naptárjának kisebb szüneteiben kiadott szólólemeze nem hozza azt a színvonalat, amit öt-nyolc-tizenkét éve képes volt. Ugyanakkor nagyon okosan nem is próbálja hajszolni éneklésével azokat a tartományokat, amik fiatalabb korában erőltetés nélkül mentek, ehhez igazodóan írja meg (írják meg neki) újabb dalait. Az olasz kapcsolat egész gyümölcsöző lett, még így is kellemes az elejétől a végéig, minimális megingásokkal.

Az AC/DC odáig jutott vénségére, hogy egészen rajongójuk lettem vénségemre. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy esetükben mik a mérföldkövek, és ehhez képest hol helyezkedik el a Power Up, ugyanakkor ez van, 2020-ban itt vannak, ütik a vasat, aranyosak, képtelenség beléjük kötni.

Aki nem nagyon tekintget kifelé a rockzenéből, annak Joscho Stephan neve nem mond semmit, ugyanakkor a gitárzene iránt érdeklődő figuráknak kell vele ismerkedniük, egészen elképesztő technikai virtuozitással zenél, túlnyomó részt a gypsy jazz stílusában alkot, lemezein Bireli Lagrene, Tommy Emmanuel és hasonló formák vendégeskednek, idén is vendégzenészekkel dobott ki egy lemezt. Ajánlott.

Kedvenc dalok

Nem vágtam magam hanyatt óriási slágerektől. Vagy nem jut eszembe felfelé jelentősen kiugró szám, ez a kettő majdnem ugyanaz, az eredménye mindenképp. Persze a H.E.A.T sokat tett azért, hogy legyen évdala, de még a One By One sincs akkor mérvű szerzemény, mint mondjuk tavaly az Anna-Leigh.

2020-as koncertek

Lol. De amíg lehetett, mentem helyi kis szeánszokra, így a Szekeres-Barbaró nyáresti kis matinéja menő lazításként szolgált, kicsit sem hiányzott a torzító.

Csalódások 2020-ban

Elmaradt a The Night Flight Orchestra koncertje (is). Bezártak a konditermek és a sportparkok.

Várakozásaim

Kinyitnak a sportpályák. Hátha lesz valami új zene Michael Romeótól (a Symphony X-től), lassan időszerű lenne. 2020-ban régi álmomként bele tudtam fogni a hifizésbe, talán lesz lehetőségem jó hangzású, új kiadású muzsikákat meghallgatni 2021-ben. Tavaly hosszú idő után eljutottam a tengerpartra, szeretnék idén is ott andalogni, fotós túrákat megvalósítani. A metáltól nem várok megújulást (pff), szóval ami véletlenszerűen beesik ÉS megfog, az már öröm.

Aztán, hogy a fekete humor is süthessen szalonnát a várakozás közben, remélem, megérik a nagy öregek is, hogy eljussanak azokra a színpadokra, amelyeken még nem láttam őket, előszeretettel gondolok itt az AC/DC-re.

Cseke Feri

1. Lunatic Soul: Through Shaded Woods (Fantasztikus hangulatú dalok, az év legnagyobb meglepetése számomra...)
2. Pain Of Salvation: Panther (Ismételt megújulás és megőrzött eredetiség. Zseni ez a banda...)
3. H.E.A.T: II (Dallamfronton ennél nem volt erősebb dalcsokor 2020-ban...)
4. Harem Scarem: Change The World (Megint hozták a magas színvonalat. Soha rosszabb újkori HS-anyagot!)
5. The Night Flight Orchestra: Aeromantic (Hihetetlen, hogy még mindig ilyen erős lemezeket raknak össze ezek az arcok...)
6. Compass: Our Time On Earth (Ennyire ütős, melodikus progrock-anyagra nem számítottam mostanában. Nagyon várom a folytatást...)
7. Bruce Springsteen: Letter To You (Le kell borulnom az öreg előtt: ezek a nóták megint nagyon rendben vannak...)
8. Sons Of Apollo: MMXX (Nem olyan jó, mint a debüt, de a rossztól is baromi messze van...)
9. John Petrucci: Terminal Velocity (Eleinte túl perfekcionista produkciónak tűnt, de idővel minden pillanatát megszerettem...)
10. Pride Of Lions: Lion Heart (Jim Peterik lila haja kiábrándító, de a zene Toby Hitchcock megadallamaival nagyon jó lett most...)
11. Palace: Rock And Roll Radio (Ennek is a top 20-ban a helye. Elsőrangú Toto-rokon muzsika, néhol meglepően markáns szerzeményekkel...)
12. Pinnacle Point: Symphony Of Mind (A közelmúltban így még senki nem idézte fel a Kansas AOR–korszakát. Jobb, mint a jelenkori „eredeti"...)
13. Armored Saint: Punching The Sky (Metál-slágergyűjtemény felsőfokon...)
14. Myrkur: Folkesange (Nem lehet nem szeretni. Imádnivaló északi folk...)
15. Hail Spirit Noir: Eden In Reverse (Misztikus atmoszférával vegyített pazar stíluskavalkád...)
16. Sorcerer: Lamenting Of The Innocent (Számomra EZ a klasszik heavy metal 2020-ban...)
17. Kvelertak: Splid (Kellemesen mocsadék fekete fém, retró keretek között...)
18. Thematic: Skyrunner (Meglepően ígéretes bemutatkozás prog rock/metal vonalon...)
19. Kiscsillag: Tompa kések (Lovasi totálisan egyedi művészetében még mindig képtelen vagyok csalódni...)
20. AC/DC: Power Up (Ennél jobb AC/DC-lemez nem kell hatvan-hetven év feletti, még mindig aktív emberektől...)

Szintén pörögtek, de annyit nem, mint a fentiek

• Ayreon: Transitus (Az első pici csalódás az életműben. Túl hosszú, túl sok a bosszantó narráció és a dalok között is vannak gyengébbek...)
• Fates Warning: Long Day Good Night (A régiek közül egyiket sem übereli, de persze nem rossz, csak jobbra számítottam...)
• Psychotic Waltz: The God-Shaped Void (Repeat: „A régiek közül egyiket sem übereli, de persze nem rossz, csak jobbra számítottam...")
• Soilwork: A Whisp Of The Atlantic (Az utóbbi időben egyre jobban fellángol a spiritusz a svédekben...)
• Vanden Plas: The Ghost Xperiment – Illumination (Egyértelműen az életmű erősebbik felére került a németek legfrissebb alkotása...)
• Ozzy Osbourne: Ordinary Man (Túl slágeres és kiszámítható ez Ozzytól. Harmadikra már untam...)
• Joe Bonamassa: Royal Tea (Eleve rossz nem lehet, de nem ütött akkorát, mint az előzőek...)
• Blind Ego: Preaching To The Choir (Kellemes, fület gyönyörködtető megszólalású, prog-rock/metal...)
• Corey Taylor: CMFT (Ez nagyságrendekkel jobb, mint a Slipknot anno...)
• Neal Morse: Sola Gratia (Önismétlés mesterfokon...)
• Haken: Virus (Erős keretbe csomagolt, középtájon önmagukhoz képest picit halványabb lemez...)
• White Stones: Kuarahy (death metalban ennél jobb nem volt tavaly...)

Amiktől én pörögtem be

1. King Diamond: ??? (Már megint nem jelent meg a The Institute...)
2. Omega: Testamentum (Méltatlan hangzásba csomagolt dalok az elhunytak emlékére... a hetvenes évek anyagai klasszisokkal jobban szóltak...)
3. Deep Purple: Whoosh! (A lemezcím tökéletesen kifejezi azt, ahogy elhaladt mellettem ez az album...)
4. Dool: Summerland (Nagyon vártam az előző mestermű után és óriásit csalódtam...)
5. Oceans Of Slumber: Oceans Of Slumber (Szintén nagyon vártam, de baromi hosszú és unalmas anyag lett...)
6. Nightwish: Human :II: Nature (Mintha nem is a Nightwish, hanem valamelyik követő középszerű dalainak a gyűjteménye lenne...)
7. Paradise Lost: Obsidian (Ha ásítozni akarok, akkor ezt teszem fel... de miért akarnék?)
8. Dark Tranquillity: Moment (Volt egyszer egy zseniális The Gallery, amire sajnos itt már semmi nem emlékeztet...)
9. Gotthard: 13 (A Firebirth óta valami nagyon nem stimmel...)
10. Kansas: The Absence Of Presence (Nagy hiba volt Kansas címszó alatt kiadni. Ennek már nem sok köze van a klasszik-anyagokhoz, még ha önmagában véve „annyira" nem is rossz...)

Reménységek

Legyen már végre új King Diamond- és Mercyful Fate-lemez!!! A többi már annyira nem is érdekel... Na jó, azért a Symphony X, a Winger, a King's X, a Metallica, a Europe, az Iron Maiden, a Megadeth és a Guns N' Roses is összeránthatna valamit. Hogy csak a legnagyobbakat említsem. A netről meg majd úgyis ömleni fognak ránk az új megjelenések száz lemez/nap leosztásban.

Kedvenc dalok fontossági sorrend nélkül

1. Lunatic Soul: The Passage
2. Pain Of Salvation: Icon
3. The Night Flight Orchestra: Aeromantic
4. Harem Scarem: Aftershock / Fire & Gasoline / Searching For Meaning / The Death Of Me
5. H.E.A.T: Dangerous Ground / Victory / Rise
6. Pinnacle Point: Dangerous Times / Weight Of The World / Never Surrender
7. Compass: Skies Of Fire / Caught In A Frame
8. Palace: Hot Steel / Origin Of Love / She's So Original
9. Pride Of Lions: Good Thing Gone
10. Bruce Springsteen: Burning Train / House Of A Thousand Guitars / The Power Of Prayer
11. Fates Warning: Under The Sun
12. Sons Of Apollo: King Of Delusion / Goodbye Divinity
13. John Petrucci: Gemini / Happy Song
14. Protest The Hero: Soliloquy
15. Armored Saint: Fly In The Ointment / Missile To Gun
16. Myrkur: Ella / Vinter
17. Kiscsillag: Nem szégyellem / Kicsiknek az égben
18. Hail Spirit Noir: Crossroads / The First Ape On New Earth
19. Haken: Messiah Complex
20. Our Oceans: Face Them

Danev György

Top 20 albumok

1. Killer Be Killed - Reluctant Hero
2. Armored Saint - Punching The Sky
3. Vandenberg - 2020
4. The Night Flight Orchestra - Aeromantic
5. Dana Jean Phoenix - Megawave
6. Fates Warning - Long Day Good Night
7. Eric Johnson - EJ Vol. 2
8. Black Swan - Shake The World
9. Reb Beach - A View From The Inside
10. Ozzy Osbourne - Ordinary Man
11. Harem Scarem - Change The World
12. John Petrucci - Terminal Velocity
13. Carcass - Despicable EP
14. Derek Sherinian - The Phoenix
15. Protest The Hero - Palimpsest
16. Jake Shimabukuro Trio - Jake Shimabukuro/Nolan Verner/Dave Preston
17. Dirty Shirley - Dirty Shirley
18. Soilwork - A Whisp Of The Atlantic EP
19. Corey Taylor - CMFT
20. Agnes Obel - Myopia

Kedvenc dalok

1. Corey Taylor - Black Eyes Blue
2. Killer Be Killed - Dream Gone Bad
3. Eric Johnson - Divanáe
4. Armored Saint - Lone Wolf
5. Killer Be Killed - Reluctant Hero
6. Ozzy Osbourne feat. Elton John - Ordinary Man
7. Fates Warning - The Destination Onward
8. Vandenberg - Light Up The Sky
9. Dana Jean Phoenix - Megawave
10. Jake Shimabukuro Trio - When The Masks Come Down
11. Paul McCartney - Find My Way
12. Armored Saint - Standing On The Shoulders Of Giants
13. Dana Jean Phoenix - Figure Me Out
14. John Petrucci - Terminal Velocity
15. Black Swan - Johnny Came Marching
16. Carcass - The Long And Winding Bier Road
17. Dirty Shirley - The Dying
18. Soilwork - A Whisp Of The Atlantic
19. Reb Beach - Attack Of The Massive
20. André Antunes feat. Kenneth Copeland - Judgement on COVID-19

2020 csalódása: Eddie Van Halen és a többiek

2021 reménysége: Ghost, Winger, Richie Sambora, John Sykes, Vandenberg, The End Machine, Anthrax, Megadeth, Death Angel, Jason Bieler, Ronnie Atkins, Smith/Kotzen, Trev Lukather

Kántor Tamás

Az év zenekara díjat a hosszú szünet után visszatérő Green Carnation gárdájának adnám, mert lemezükkel és a szuper netes koncerttel bearanyozták az év első felét. Sajnos a Fekete Zajra az ismert okok miatt nem jöttek (pedig az milyen jó lett volna!), de még év végén is kipottyantottak egy tízperces meglepetésnótát.

Nem hallgattam szét túl sok lemezt az idén, és amit igen, azt abszolút rapszodikusan válogatva. Ellenben a régi nagy kedvenc Pain Of Salvation egy vállrándításig jutott, de ugyanígy járt a Katatonia is. Az Ayreonnak és Neal Morse monstre dolgainak pedig neki sem álltam, pedig alapból szeretném az ilyesmit. Viszont kis késéssel, de beleszerettem az Obscura és az Alkaloid dolgaiba, és nagyon sok zenei témájú dokumentumfilmet sikerült megnézni, akár olyanokat is, amik nem fordulnak meg a lejátszólistámon – például Kataklysm, Sodom. A hazai lemezfelhozatal viszont nagyon dicséretre méltó volt idén, a Mad Robots még a Top 5-be is felmászott.

Top 20 (+1) lemez

Az első 5 (ABC-rendben):

• Arkan – Lila H
• Green Carnation – Leaves of Yesteryear (+ A World Without a View dal)
• Mad Robots – Pareidolia
• Teramaze – I Wonder
• The Ocean - Phanerozoic II: Mesozoic / Cenozoic

Egyéb külföld kedvencek:

• Azusa – Loop of Yesterdays
• Eric Clayton – A Thousand Scars
• My Dying Bride – The Ghost of Orion
• Psychotic Waltz – The God-Shaped Void
• Fates Warning – Long Day Good Night
• Protest The Hero – Palimpsest

Hazai lemezek (szintén ABC-rendben):

• Divided – Behind Your Neon Eyes
• Eclipse of the Sun – Brave Never World
• Ghost Toast – Shape Without Form
• Mudfield – Kelet népe
• Nomad – Kilépő
• Ørdøg – O3
• Reason – The Divine Rest
• Slowmesh – Isolate
• Thy Catafalque – Naiv (+ Zápor EP)

...és egy felettébb hangulatos EP:

• Marcello's Mystical Mind – The Dissection of the Mind: Songs from the Inside

Legjobb koncertek

Három szó: Prog Camp, Szigetvár – a fesztivál, amit egyszerűen kötelezővé tennék mindenkinek. A nagy koncertínségben a három nap alatt olyan tömény dózist kaptam a hazai underground legjavából, hogy kötelességemnek érzem az összes fellépőt név szerint megemlíteni, napi egy kiemeléssel - és akkor meg is van a Top 3 koncert listám. Az első napot nálam a The Void mélyűrben fogant és süvöltve az arcunkba szakadó sci-fi metal monolitja vitte, de jól estek a bemelegítő Pokoltornádó southern zúzdái és a „házigazda" Perfect Symmetry immár negyedszázadnyi munkásságának léleksimogató dalai is, még mielőtt koncként odavetődtünk az Angertea kerberoszként acsargó triója elé. Másnap a betonbiztos Solidity után az At Night I Fly prezentálta kiválóan sikerült debütlemezét, az ütős új dalt bemutató Salvus pedig régi barátként ölelt a keblére. A varázslat azonban a Marcello's Mystical Mind koncertjével jött el, és tényleg minden dal utazás volt. A levezetésről a Perfect Pill kissé alteros beütésű, de lendületes szerzeményei gondoskodtak. A The Royal Freak Out feelinges, kellemesen terjengős témái mintha a tengerentúlon születtek volna a '90-es évek derekán. Utánuk a frontcsajos Tiansen robbantotta fel a színpadot, az év hazai lemezét leszállító Mad Robots viszont befordultabb énjét hozta. Erre az Eclipse of the Sun-féle éjfekete doom himnuszok még rátettek egy lapáttal, így szükségünk is volt a táborzáró PlasticOcean új-core-szakos, szinte djentháborítással felérő riffjeire.

Hatalmas köszönet Szkróbó Szabolcsnak és szervező/lebonyolító csapatának, hogy ekkora ellenszélben is vitorlát mertek bontani!

Legjobb stream-koncertek:

• Green Carnation
  
• Madder Mortem
  
• Disillusion
  
• Voyager
  
• Subterranean Masquerade
• plusz Joey Eppard (Three) akusztikus merengései

Egyéb online tartalmak, amik nélkül elsorvadtak volna az agysejtjeim a karantén(ok) alatt:

• Dalfutár
• Lukács Peta rendszeres gitáros adásai
• a RicsCast zenei és egyéb témájú beszélgetései

Amit várok idén:

• Subterranean Masquerade - Mountain Fever lemez
• Madder Mortem-dokumentumfilm
• A Dying Planet-, Cynthesis- vagy Zero Hour-anyagok – azaz bármi a Tipton tesóktól
• új Gojira-anyag, ha jobb lesz, mint a Magma
• Yossi Sassi (ex-Orphaned Land) gitáros is új anyagon dolgozik, egyre tovább evezve a világzene és a rock vizein
• a kamaszkori kedvenc Lake Of Tears is gurít talán egy említésre méltót az Ominous lemezzel, majd kiderül....
• remélem, hogy tényleg újraéled a Saviour Machine, életjelt ad a régóta hallgató Believer, és – bár már rég le kéne mondanom róla – de az egyre inkább patchwork-projekt Tourniquet is kap egy újabb esélyt, ha már lemezt harangoztak be 2021-re.
• itthon pedig: Solidity fullos lemeze, új anyag a The Void, a Dystopia és bármelyik hazai kedvenc műhelyéből, a Miserium hamvaiból éledő From The Sky projekt, a Salvus és a Mad Robots beharangozott stream koncertjei, nomeg az immár júniusi időpontra került Prog Camp fesztivál jelentik a reménysugarat.

Az év csalódása

A COVID-19 World Tour mellett a két Cynic-tag halála és az ex-Psycho Symphony tagokból álló Untold Faith feloszlása szomorított el fenemód.

Kiss Gábor

1. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void

• Fates Warning: Long Day Good Night
• Sons Of Apollo: MMXX
• Body Count: Carnivore
• Wolf: Feeding The Machine
• Havok: V
• Mekong Delta: Tales Of A Future Past
• Sorcerer: Lamenting Of The innocent
• Deep Purple: Whoosh!
• AC/DC: Power Up
• Onslaught: Generation Antichrist
• Vicious Rumors: Celebration Decay
• Pain Of Salvation: Panther
• Heathen: Empire Of the Blind
• Ayreon: Transitus
• Armored Saint: Punching The Sky
• Blues Pills: Holy Moly!
• Primal Fear: Metal Commando
• Axel Rudi Pell: Sign Of The Times
• Anvil: Legal At Last

Koroknai Balázs

Kell-e mondanom, annyira megtetszett a tavaly kitalált évösszegzős koncepcióm, hogy idén már eszembe sem jutott másként csinálni. Lényeges különbség viszont 2019-hez képest, hogy apróbb túlzással az alább felsorolt öt lemez tulajdonképpen le is fedi az idei év meghatározói zenei történéseit számomra. Ennek elsődleges oka még csak nem is 2020 olyan-amilyensége, hanem azon (lényegében kizárólag pozitív) dolgok, amelyek esetemben alaposan elhúzták a fókuszt az aktualitások kergetése felől. Kevesek kiváltsága, ezért meg is becsülöm, hogy elégedett mosollyal nézhetek vissza a mögöttünk hagyott évre, és gyakorlatilag nincs is hiányérzetem. Nem sorolok most neveket, de idén rebootolt shockos kollégánkat, Polgár „Ultralocrian Synthwave King" Tamást mindenképpen köszönet illeti azért, hogy ez így lehet.

(Illik azért legalább pár sor erejéig megemlékezni az év Nagy Hiányzójáról, a koncertekről, és arról a felemás érzésről, amellyel ezt az önmagában rettentően lehangoló folyamatot követtem. Hangsúlyozottan külső szemlélőként az ellenségeimnek sem kívánnám soha azt a brutális pofont, amelyet ez az iparág a pandémia kapcsán beszedett, összességében viszont azt gondolom, hogy azt a sokszorosan túlburjánzott, önmaga karikatúrájává lett szituációt, amelyben a koncertipar a koronavírus érkezéséig a legújabb időkben leledzett, sokáig amúgy sem lehetett volna fenntartani ebben a formájában. Megpróbálok tehát pozitívan nézni az aktuális helyzetre, és azt kívánom, okosabban, egészségesebben jöjjünk ki belőle, mint ahogy érkeztünk: olyan koncertekkel, ahol a belépőért fizetőket megbecsült vendégnek tekintik, a koncerttermek alkalmasak a minőségi szórakozásra, és maguk az attrakciók is több frissességgel szolgálnak majd, mint egy sokadszor felmelegített instant kávé.)

Az idei évet számomra ezek a lemezek határozták meg:

Az év formátuma: Ihsahn - Pharos/Telemark

Ihsahn megfellebbezhetetlenül a 2000-es évek legnagyobb hatású szerző/előadóinak egyike számomra, még akkor is, ha borítékolható, hogy nem ez a két idei EP teszi majd fel a koronát a pályafutására. A Teleros hozott néhány elképesztően nagy dalt, de legfőképpen azt az amúgy is meglévő vélekedést erősítette, hogy az Emperor (egykori?) frontembere mára végképp minden korlátot lebontott maga körül, és hogy emiatt számunkra nagyon-nagyon jó idők következnek.

Az év meglepetése: Katatonia - City Burials

Talán még sosem hallgattam annyi Katatoniát, mint idén, és bizony a legtöbb dal a City Burialsről szólt. Részemről tökmindegy, hogy Renkse-szólólemez vagy sem, megkaptuk a védjegyszerű hangulatokat, az egészen váratlan újdonságokat, és összességében egy szürreálisan méregerős slágergyűjteményt a nagyon is aktuális szomorúan vigadáshoz. Ha ez egyszeri „kisiklás" volt Blakkheiméknél, már azt is megköszönöm, ha folytatása is érkezik, újra a rajongójuk leszek.

Az év legszebb színe: Ørdøg - Ø3

Az a helyzet, hogy a jelenkori hazai mezőnyben senki sem fest úgy zenével és szöveggel, mint az Ørdøg. Harmadszorra futottak neki, és most sem tudták elrontani, én pedig már most leteszem a garast, hogy ez így lesz legközelebb is. Ragyogj hát hangosan, Rácsai Donát!

Az év tiszta pillanata: Thy Catafalque - Naiv

A végletek éve volt a 2020-as, ez vitathatatlan, szerencsére akadt azonban pár alkotás, amely kapcsán nem kellett okvetlenül egyrészt-másrésztezni. A Naiv ez utóbbiak egyike, az év legtisztábban pozitív érzéseinek koncentrátuma, amit kezdetben talán éppen ezért esett nehezemre befogadni olyan előzmények után, mint a Geometria. Pedig egyszerűen csak végtelenül szerencsések vagyunk, Tamás évek óta elkényeztet bennünket.

Az év popzenéje: Ulver - Flowers Of Evil

Farkasok, pávák, gépfegyverek, orosz babák, apokalipszis, nosztalgia, tánc, tánc, tánc. Talán az utolsó, de az legalább önfeledt. Az Ulver fekete-fehér blockbustere, minden kategórián kívül, minden határon túl.

Nagy Andor

Milyen évértékelő, hát meg ne bolonduljunk már! Ez az év konkrétan értékelhetetlen volt.

Ezek próbálták meg jobbá tenni...

• AC/DC: Power Up
• Black Stone Cherry: The Human Condition
• Body Count: Carnivore
• Deftones: Ohms
• Elder: Omens
• En Minor: When The Cold Truth Has Worn Its Miserable Welcome Out
• Gone Is Gone: If Everything Happens For A Reason... Then Nothing Really Matters At All
• Killer Be Killed: Reluctant Hero
• Kirk Windstein: Dream In Motion
• Lazarvs: Lazarvs
• Mad Robots: Pareidolia (2020 legjobb lemeze)
• Mr. Bungle: The Raging Wrath Of The Easter Bunny Demo
• My Dying Bride: The Ghost Of Orion
• Ørdøg : Ø3
• Pallbearer: Forgotten Days
• Paradise Lost: Obsidian
• Sepultura: Quadra
• Slowmesh: Isolate
• The Atomic Bitchwax: Scorpio
• Trident: Beat

... nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült.

Oravecz Zoltán

1. Code Orange: Underneath
2. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
3. Ludwig Göransson: Tenet filmzene
4. Sepultura: Quadra
5. Body Count: Carnivore

Pálinkás Vince

Évlemezei

Szerencsére a felhozatal korrekt volt idén is, legalábbis nem szarabb, mint tavaly.

• Armored Saint: Punching The Sky
• Ayreon: Transitus
• Biff Byford: The School Of Hard Knocks
• Blues Pills: Holy Moly!
• Bonded: Rest In Violence
• Conception: State Of Deception
• Deep Purple: Whoosh!
• Dirty Shirley: Dirty Shirley
• Fates Warning: Long Day Good Night
• Havok: V
• Heathen: Empire Of The Blind
• John Petrucci: Terminal Velocity
• Onslaught: Generation Antichrist
• Ozzy Osbourne: Ordinary Man
• Pain Of Salvation: Panther
• Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
• Sepultura: Quadra
• Sorcerer: Lamenting Of The Innocent
• Vandenberg: 2020
• Wolf: Feeding The Machine

Évkoncertje???

Haha, hát lényegében az összes, amin 2020-ban voltam: Vinnie Moore rögtön az év elején, Dream Theater a teljes Scenes albummal, FFDP/Megadeth nem kevés plusztartalommal, a tökéletes Ezeregyéjszaka-giccsmetált ízlésesen tálaló Myrath és a magyar bulik, amik egy „normális" évben nem kerülnének be, mert abból mindig van rengeteg. Mégis, ez a pár darab mindentől függetlenül különlegesnek bizonyult valamiért: példának okáért az Ørdøg akusztik formációjával ez volt az első találkozásom Székesfehérváron, különleges helyen és ráadásul hónapokig ez volt az utolsó élőzenés program, amin részt vettem február végén. A Storm The Studio fellépése eleve exkluzívnak számított nyáron, az 80s Movie Night est pedig megvett kilóra a koncepciójával, itt kimondottan sajnáltam, hogy az őszi alkalmat már lefújták.

Ennek kapcsán meg kell említsem a Dürer Kert sajnálatos bezárását is, pláne, hogy ez nemcsak a koncertek miatt fájdalmas, hanem a közösségi tér, a próbatermek és a bulihely miatt is, nem beszélve Budapest egyik legjobb balkán grilljéről – jó szívvel fogok mindig emlékezni arra, hogy mindegyiket rendszeresen látogathattam és fogyaszthattam. Persze ez a bezárás lehet, hogy COVID-tól függetlenül is megtörtént volna, de tegyük meg ezen történést 2020 szomorú szimbólumának – a koncertipar és vendéglátás általános helyzetéről ugyanis nincs sem erőm, sem energiám merengeni, megteszik helyettem a kollégák, én a magam részéről (ahogy májusban az első, sőt már a nulladik adandó alkalommal is) rohanok kimozdulni, amint ez lehetséges lesz. Az ember ugyanis alkalmazkodik bármihez, lehet és kell is használni a streamet, de az online koncert/előadás/edzés/konferencia/szakmai találkozó/csapatépítő/házibuli/satöbbi olyan, mint az alkoholmentes sör meg a guminő: pótlék. Talán csak a jó minőségű mozizást lehet igazán jól megoldani otthon, de az meg amúgy sem interaktív műfaj.

Úgyhogy mielőbb vissza egy normálisabb kerékvágásba, és persze remélem, készülnek már a konteókban gazdag thrash-dalszövegek is a 2021-es megjelenésekhez.

Révész Béla

1. Testament: Titans Of Creation
2. Lamb Of God: Lamb Of God
3. Sepultura: Quadra
4. The Black Dahlia Murder: Verminous
5. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
6. God Dethroned: Illuminati
7. AC/DC: Power Up
8. Havok: V
9. The Agonist: Orphans
10. Jinjer: Macro
11. Heathen: Empire Of The Blind
12. Onslaught: Generation Antichrist
13. Hatebreed: Weight Of The False Self
14. Deftones: Ohms
15. Trivium: What The Dead Men Say
16. Vader: Solitude In Madness
17. Lazarvs: Lazarvs
18. Warbringer: Weapons Of Tomorrow
19. Devildriver: Dealing With Demons I
20. Body Count: Carnivore