A montreali Blessed By A Broken Heart egyelőre még nem tartozik a legfelkapottabb nevek közé, de ha létezik egy kis igazság a földön, a zenekar nagyot lép majd előre a következő években. A formáció keresztény elveket vall, de sok hasonszőrű csapattal ellentétben nem prédikálnak a dalaikban, amelyekben ma már inkább csak nyomokban érezni a korai metalcore-os ízeket, ezeknél sokkal dominánsabb a '80-as évek virtuóz gitárszólókkal teli, nem kicsit hajmetalos érzésvilága, a Dokken, a Racer X, a Loudness és társaik hatása. A zenekar harmadik lemeze tavasszal jelent meg Feel The Power címmel, erről és sok minden másról beszélgettünk a boszorkányos képességekkel megáldott „Shred" Sean Maier gitárossal.
Sean, a Feel The Power még a Pedal To The Metal lemeznél is metalosabbra sikeredett. Egyetértesz?
Pontosan ez a helyzet. Metal, méghozzá klasszikus értelemben vett metal. Az új lemez sokkal inkább riffgazdag módon súlyos, nem pedig a kitartott hangok meg a sütiszörnyes üvöltések miatt. Sokkal inkább metal, mint core, én pedig boldog vagyok, hogy ebbe az irányba mozdultunk el. Ez a lemez egyfajta átlényegülést hozott el a zenekarnál: haladunk előre, a következő zenei fejezet felé. És persze sokkal inkább a magaménak is érzem az előzőnél, hiszen nagyobb szerepem volt a dalszerzési periódusban is. Érettebb a Feel The Power, mint az elődje, aminek az a nagyon egyszerű oka, hogy mi sem fiatalodunk. És ahogy érünk, úgy érik velünk együtt a zenénk is...
Melyik a kedvenc új dalod?
A kedvenc gitártémáim – amik emellett talán a leginkább jellemeznek engem – az utolsó dalban, a Sleepless Nightsban találhatóak. A Scream It Like You Mean It szólójának is elég érdekes hangulata van, de a Holding Back For Nothing szólójáért is kaptam pár néhány pozitív visszajelzést. Utóbbi kétségtelenül igazságot szolgáltat a címének a tekeréseket illetően, amiket hozok benne... Mindent beleadtunk, és nagyon rágyúrtunk az arcbamászó élre. Hopp, most látom, hogy csak a gitárszólókról beszélek... De hát most mondd meg, ugyan miről is beszélne egy szólógitáros? (nevet)
A dalaitok nagyrészében hatalmas slágerpotenciál feszül. Érzel esélyt egy komolyabb áttörésre?
Kérdés, mit értesz siker alatt. Számomra ez az album sok szempontból máris siker, mert büszke vagyok a dalokra, a hangszeres játékra, és boldogsággal tölt el, hogy részt vehettem az elkészítésében. Ez már akkor is így volt, mielőtt még egy darabot is megvettek volna belőle. Ezen túlmenően egyébként én is érzem, hogy bizonyos okokból kifolyólag több a kommersz sikerpotenciál ezekben a dalokban, mint a korábbi lemezeken. Sokkal single-szerűbbek ezek a témák a szó klasszikus értelmében véve, ez tény. És persze az üvöltős, metalcore-os elemek kisöprésével is nyitottunk egy szélesebb közönségréteg felé.
A Blessed By A Broken Heart egy elég egyedi hangzású banda rengeteg hard rock, sleaze és glam elemmel, de egyszerre ott rejlik benne ez a modern, mai íz is, amire te is utaltál. Szerinted műfaji szempontból hogyan jellemezhető ez az elegy, és hogyan fejlődött idáig a korai metalcore-os zenétek?
Nos, azt kell mondjam, hogy a metalcore-os vonalhoz nekem semmi közöm nem volt. Amikor csatlakoztam a bandához, épp egy shredder típusú gitárost kerestek. Akkoriban, 2005 környékén a csapat egy igazi tekerős fegyvert keresett, aki a '80-as évek hangzása révén a következő szintre juttatja el őket. Akkoriban leginkább tényleg egy nyers metalcore csapatnak számítottak néhány '80-as évek-beli ötlettel és ambícióval. Aztán jöttem én, és hozzáadtam ehhez a hangzáshoz a '80-as évek gitárosi megközelítését. Ettől lett az előző albumon olyan hangulata a zenének, ami már egyértelműen azt az érát idézte – persze a jumpos billentyűhangzás mellett.
A még a csatlakozásod előtt készült debütáló albumról mi a véleményed?
Ha a 2004-es All Is Fair In Love And Warra gondolsz, arról van egy jó sztorim! Jóformán egyetlen dalt sem hallottam róla teljes egészében, mielőtt kipróbáltak. Megtanultam a Carry Ont és segítettem megírni a She's Dangeroust, aztán gyakoroltunk egyet. Annyira jól megtaláltuk a hangot, hogy gyorsan eldöntöttük: belépek hozzájuk. Mielőtt hazaindultam volna, Tyler (Tyler Hoare basszusgitáros) odaadta a CD-t. Később, már otthon, New Yorkban egy haverral úgy gondoltuk, adunk egy esélyt a régi anyagnak. Betettük a kocsiban, de öt-tíz perc után egyetértettünk abban, hogy a CD jobb szolgálatot tenne frizbiként azon a meleg nyári napon...
Hogy találtak meg egyébként a többiek? Hiszen ők kanadaiak, te meg New York-i vagy...
Én találtam meg őket a Myspace-en, a régi idők Facebookján. Több mint hat évvel ezelőtt történt. Éppen szünetet tartottam gyakorlás közben egy késő este, felmentem a Myspace-re, ahol egy csomóan dicsérték a játékomat, és másoknak is javasolták, hogy csekkolják le a felvételeimet. Ötvenen hallgattak meg aznap, ami lenyűgözött, tök jól éreztem magam, és megnéztem a Top Artists kategóriát, hátha ott vagyok! (nevet) De aztán láttam, hogy a System Of A Down az első, utána pedig a Blessed By A Broken Heart következett, vagyis ezek a srácok – mind ugyanazzal a borzalmas frizurával és a szomorú emós névvel. A második helyen! (nevet) Röhögtem rajtuk egy ideig. Aztán belehallgattam a zenébe, és akkor még jobban röhögtem. Nem győztek meg, de láttam, hogy több mint kétezren játszották le a dalukat aznap, ami egy kicsivel több volt az én eredményemnél. Aztán észrevettem a blog szekciójukban, hogy egy '80-as évek-beli shredder gitárosra vadásznak, mert zeneileg még inkább abba az irányba szeretnének haladni. Üzentem nekik, megírtam, hogy kicsit tudok gitározni, épp nincs bandám, vékony vagyok, és megfelelek az általuk vázolt kritériumoknak. És hamarosan már vezettem át New Yorkból Montrealba az említett meghallgatásra. Bumm! És hogy rövidebbre fogjam a sokkal hosszabb sztorit, most itt vagyok.
És most, hogy itt vagy, csapatmunkában vagy inkább egyedül szoktatok dolgozni a nótáitokon?
Mindkettő. Slaterrel, a dobosunkkal például sok zenét írtunk erre az albumra. Általában úgy megy a dolog, hogy előjövök pár gitártémával, ő pedig folyamatosan gyártja a billentyűs megfejtéseket meg persze a dobalapokat. Utána ezeket egybedolgozzuk komplett Blessed dalokká. Remek érzés, hogy sok ötletünk tökéletesen passzol egymáshoz, és így olyasmi jön létre, ami egyértelműen jobb, mint amit egyedül meg tudna alkotni az ember, hiszen a másik kreatív erői belőled is többet hoznak ki. Tyler ebből a szempontból kicsit más: ő inkább a nagy egészet látja át, az imázst, a kinézetet... Ő tervezi például a pólóinkat is, néha simán csak kézzel rajzolgatja a mintákat. Sam (Sam Ryder gitáros) pedig kiváló énekdallam- és harmóniagyártó, állandóan fantasztikus ötletekkel áll elő.
Kikkel turnéznátok legszívesebben? Mi lenne a legszerencsésebb összeállítás a bandának?
Ha az Avenged Sevenfoldnak és az Atreyunak nyithatnánk Amerikában.
Pár éve az Into Eternityt is kisegítetted egy turnén...
Nagyszerű volt azokkal a srácokkal zenélni, hiányoznak is rendesen! Azon a turnén a hatalmas Iced Earth előzenekaraként játszottunk, és lám, mit hoz a sors, Stu Block most már náluk is énekel... Kaptam egy hívást a Century Mediától, hogy be tudnék-e ugrani Tim Roth helyére a turnéra, alapvetően az Iced Earth vendégeként, de néhány önálló bulira is. Sőt, egy koncertet a Soilent Greennel és a Testamenttel is nyomtunk! Igent mondtam, aztán kiderült, hogy öt napom van a program megtanulására, és utána már rögtön ültetnek is fel egy gépre, Minnesotában pedig egy koncert vár rám úgy, hogy életemben nem játszottam még a csapattal! A következő mintegy százhúsz órában oda-vissza játszottam a dalaikat, kimostam az összes fekete ruhámat, lehangoltam C-re, és elrepültem Minnesotába. De nagyszerűen sült el az egész!
A gitárjátékodon elsősorban a '80-as évek nagyjainak hatása hallatszik, pedig jóval fiatalabb vagy. Hogyan fedezted fel ezeket a virtuózokat a '90-es évek végén, amikor a szólózás majdnem tiltottnak számított a metalban?
A gitártanárom, Jaf vezetett be a '80-as évek-beli gitárhősök világába. Emlékszem, három lemezcímet írt le a gyakorlós jegyzetfüzetembe: a Dokken Back For The Attackjét, az Yngwie J. Malmsteen's Rising Force-ot, valamint az egyes Van Halent. Egyből elmentem és megvettem mindhármat, aztán széthallgattam őket. Onnantól kezdve végem volt, elkapott a tekerési láz, és felkutattam minden egyes shredder gitárost, illetve minden egyes bandát a '80-as évekből és a korai '90-esekből, ahol kiemelkedő gitárosok játszottak. Ez az említett három lemez óriási hatással volt rám, de utánuk direkt utaztam a gyorsabbra, a keményebbre, a TÖBBre. Így jutottam el Paul Gilbertig és első zenekaráig, a Racer X-ig. Addig bámultam a videókat és addig gyakoroltam, amíg tényleg boszorkányos sebességgel tudtam tekerni.
Kérlek, értékeld az alábbi gitárosokat egy egytől tízig terjedő skálán, és mondj róluk pár szót!
George Lynch – Technikailag 7, érzésre 9, kreativitásra 8. George hatalmas gitáros és nagyszerű fickó. Megadatott számomra, hogy eltölthettem vele némi időt a 2009-es Loud Park fesztivál backstage-ében Tokióban. A Lynch Mobbal játszott, de hosszú évek óta először végre ismét a Dokkennel is színpadra lépett aznap, szóval állati jó este volt!
Warren DeMartini - Technikailag 7, érzésre 9, kreativitásra 8. Mindig is úgy éreztem, hogy DeMartini és Lynch hasonló típusú játékosok. A mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor megvettem a klasszikus Out Of The Cellar lemezt!
Wes Borland – Technikailag 3, érzésre 1, kreativitásra 4. Nem igazán vagyok rajongó, de emlékszem pár nagyon érdekes színpadi ruhájára, azokért megérdemel néhány pontot. A késői '90-es évek és a 2000-es évek eleje a gitárszólók sötét kora volt...
Kerry King – Technikailag 2, érzésre 1, kreativitásra 4. Nem bánnám, ha sikerülne eladnunk annyi lemezt, mint a Slayer, de King képességeit illetően elég annyi, hogy láttam már hangszerboltokban is kölyköket, akik Schechter gitárokon, Line6 Spider erősítőkön lazán lepipálták.
Dave Mustaine – Technikailag 5, érzésre 5, kreativitásra 8. És 10 pont az ATTITŰDJÉRE! De a basszusgitárosunk, Tyler nem Dave kedvence, ez biztos... Nagyszerű ritmusgitáros és frontember, de totál őrült!
Akira Takasaki – Technikailag 7, érzésre 8, kreativitásra 7. Az ő nevéhez fűződik az egyik kedvenc gitárnótám, az Exploder a Disillusion lemezről. Gyilkos!
Vito Bratta – Technikailag 8, érzésre 8, kreativitásra 8. Sosem felejtem el, amikor tizenöt éves koromban először hallottam a Wait szólóját, és szétrobbantotta az agyamat, ahogyan olyan buján, szétvisszhangosítva játszotta azokat a fals harmóniákat, csodálatos volt.
Scotti Hill – Technikailag 6, érzésre 7, kreativitásra 6. A Skid Row egy állati jó banda király szólókkal. Nem a kedvencem, de mindenképpen kitűnő szólógitáros.
Oz Fox – Technikailag 6, érzésre 7, kreativitásra 7. Egy korai Blessed turnén nyitottunk a Strypernek 2005-ben. Nagyszerű csapat, az ikergitáros harmóniák terén az egyik legjobb. Állati szívesen játszanék velük megint.
Paul Gilbert – Technikailag 10, kreativitásra 7, érzésre a '80-as években 7, mostanság 9. A legnagyobb kedvencem a világon. Szerencsére meg is ismerkedtünk már, és hihetetlenül szerény arc, pedig a legmegdöbbentőbb gitárosok egyike a bolygón. A hozzá hasonlóan ismert figurák közül nem mindenki ilyen barátságos – örülök, hogy ő igen.
Rajta kívül kiket neveznél még a kedvenc zenészeidnek?
Guthrie Govant, Richie Kotzent, Jeff Loomist és Greg Howe-t.
A zeneipar helyzetéről mi a véleményed?
Ami történt, megtörtént. Felesleges abban reménykedni, hogy a dolgok majd hirtelen a visszájukra fordulnak. Ma már a turnézásból és a merchandise-ból lehet pénzt keresni. Persze én is azt kívánom, hogy bárcsak könnyebben lehetne jövedelemre szert tenni a zenélésből, és bárcsak úgy fogynának a lemezek, mint azelőtt, de ez van. A mostani viszonyokhoz kell alkalmazkodnunk.
Mi volt életed legjobb koncertje rajongóként?
Ami most így eszembe jut, egy 2009-es New York-i Extreme buli az Irving Plazában. Hihetetlenül feszesek voltak. Nuno a király!
Mi az élet értelme?
Hogy összhangba hozd a belső és külső céljaidat. Élj úgy, hogy közben nem okozol szenvedést másoknak és magadnak sem. Élj a mában azáltal, hogy egyszerre vagy elfogadó, lelkes, és élvezed az életet.
Külön köszönet Danev Györgynek az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségéért.
Hozzászólások