Már csak alig több mint két hét, és Budapesten játszik az utóbbi tizenöt év egyik legsikeresebb rockzenekara, a kanadai Nickelback. A Papp László Sportarénában totális teltház várja Chad Kroegeréket.
Norvégia egyik legizgalmasabb avantgarde rock/metalzenekara, a Leprous az elmúlt években attól válhatott ismertté, hogy Ihsahn, az Emperor egykori frontembere a már kétszer Budapesten járt formációból verbuválta saját élőzenekarát, ám az Einar Solberg (Star of Ash, Peccatum) vezette formáció már kinőtte azt, hogy csak emiatt lehessen beszélni az október 20-án az A38 Hajó fedélzetére érkező kvintettről.
Bár januárban karbantartási munkálatok miatt zárva lesz az A38 Hajó, ettől függetlenül nem áll meg az élet, ha minőségi programokról van szó. Ezért is jelenthetjük be örömmel, hogy hat évvel legutóbbi klubkoncertjét követően a Club 202-be tér vissza a múltidéző, pszichedelikus space rock legdögösebb és leghitelesebb zenekara, a Monster Magnet. Dave Wyndorfék a legutóbbi két fesztiválkoncert – a Sziget és a VOLT – után immáron új lemezükkel, a Last Patrol dalaival látogatnak majd január 29-én Budapestre: a New Jersey-i zenekar három év után adta ki október 15-én a kilencedik nagylemezét, amely a tagok elmondása szerint egyfajta visszatérés a gyökerekhez.
2013. október 12-én, szombaton a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N' Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose tízéves születésnapi koncertet tart a Petőfi Csarnokban.
Ritka alkalom manapság, hogy olyan releváns, aktuális death metal zenekarok jutnak el Budapestre, akik még nem jártak itt, október 10-én viszont mindjárt két ilyen banda lép fel egyazon este. Mindkét csapat a 2000-es években bukkant fel, tehát szó sincs felmelegített főzelékekről, de már elég sok komoly dolgot tettek le az asztalra ahhoz, hogy nyilvánvaló hiba legyen elkerülni őket.
A tavaly októberi A38 Hajós Ascension 46 showcase fogadtatás hagyományt teremtett, hiszen a zenekari tömörülés egy olyan izgalmas és hiánypótló színfoltja a hazai kurrens keményzenei életnek, mely dinamikusan fejlődik, folyamatosan változás alatt áll, de közben mégis értéket, üzenetet közvetít. Ezt hivatott az október 5-én megrendezendő koncert is igazolni, ahol nem véletlen az '& Friends' – bővítés: ebben a körben nincs helye sem a különcködésnek, sem a kirekesztésnek, főleg, ha van mit ünnepelni.
Az izraeli Orphaned Land saját rajongói körében már megteremtette a békét a Közel-Keleten: zsidó, arab és keresztény hatások összeolvasztásával, otthonuk problémáinak nyílt és bátor megközelítésével egyszerre aratnak sikereket a különböző világvallások képviselői között, és szerte Európában. Legújabb lemezük az említett három civilizáció közös gyökereire hívja fel a figyelmet – budapesti koncertjükre október 4-én kerül sor a Club a 202-ben.
Még egy világsztárral több áll majd október 1-jén a Budapesti Kongresszusi Központ színpadán: a hírek szerint ugyanis nemrég Derek Sherinian, a Dream Theater és Alice Cooper egykori billentyűse is csatlakozott a Joe Bonamassát kísérő zenekarhoz. AZ új zenésztárs persze inkább csak emeli, de nem homályosítja az este főszereplőjének fényét: Bonamassa személyében ugyanis napjaink legjobb blues-rock gitárosát hallgathatjuk majd meg.
Több évnyi kihagyás után ismét turnéra indul az elmúlt évtized egyik legjelentősebb dallamos metal zenekara, a Masterplan. A zenekar stabilizálódott felállásban, Novum Initium címmel adott ki új albumot, mely a visszajelzések szerint valóban új kezdetet jelenthet számukra. A Budapestre október 18-án érkező turnén a Mystic Prophecy, a Siren's Cry és a Sebastien is játszik majd a SOTE Klubban.