Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Februárban folk metal ünnepet tart a Turisas a Hajón

turisas_2014Finnország egyik legnagyobb metalzenekara, az idén új lemezzel jelentkező Turisas jövő márciusban visszatér Budapestre: a We Ride Together turné az A38 Hajót is megmozgatja majd, hiszen az ötödik hazai koncertjét adó zenekar újult erővel, és persze friss dalokkal tér vissza Magyarországra – minden bizonnyal a folk metal szerelmeseinek legnagyobb örömére.

2014 fontos esztendő lesz a háború finn istenéről elnevezett zenekar életében, hiszen jövőre lesz immáron tíz éve, hogy a zenekar bemutatkozó nagylemeze, a Battle Metal meghozta a nemzetközi áttörést. A Turisasnak nem csak az segített saját népszerűségének növekedésében, hogy jókor (a folk metal nemzetközi robbanásakor) volt jó helyen (a Century Mediánál) – ehhez kellettek az erőteljes és szigorú dalok is, amelyek harcias, feszes és büszke természetével egész Európa, majd a különféle kontinensek is egyként tudtak azonosulni. A Mathias Nygard énekes és Jussi Wickström gitáros köré felépülő zenekar három éven át turnézott a lemez dalaival, amit tagcserék és nemzetközi turnék színesítettek: így azonban már méltán várta a metal közönsége és szakmai oldala is a 2007-ben megjelent The Varangian Way-t, aminek dalaival már Ázsia, Japán és Ausztrália is meghódításra került. A tágabb közönség szemében jobbára a Boney M-feldolgozás (Rasputin) révén emblematikussá vált anyag zenei értelemben is egy bátor, útkereső kiadvány volt, hiszen a Turisas már akkor elkezdte kitaposni saját ösvényét, és a folk metal jellegzetes elemein túl több műfaji jellemvonást is bevonni az összképbe. Ettől kezdve egyáltalán nem volt meglepő, ha stadionrock, szimfonikus vagy progresszív metal elemek bukkantak fel az egyes dalokban, hiszen a Turisas már rálelt saját hangjára.

Az ekkoriban a DragonForce-szal, a Cradle of Filth-szel és a Moonspell-lel turnézó zenekar 2009-ben jutott el először Magyarországra – akkor a Diesel Klubban, majd a Sziget Fesztiválon bizonyíthattak, legközelebb pedig 2011-ben, a Stand Up And Fight megjelenési évében dupláztak a Club 202-ben, előbb a Die Apokalyptischen Reiter oldalán, utóbb a Heidenfest kiemelt fellépőjeként. Most pedig, 2014 tavaszán önálló főzenekarként tér vissza A38-as klubkoncertjére a banda, akik a turnénak is nevet adó We Ride Together fényében ezúttal a musicales-teátrális elemektől sem riadtak vissza, ám a Turisas2013 című anyag címében is egy definitív, eklektikus kiadványt takar, aminek köszönhetően egy teljes karriert áttekintő, maradéktalan dalválasztású koncertre készülhetnek a harci metal itthoni csatlósai.

Az A38 Hajó bemutatja: 'We Ride Together' European Tour:
Turisas (FI) + vendégek

2014. március 2., Budapest @ A38 Hajó, 19:00

Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: A38 Hajó és www.a38.hu

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.