Shock!

december 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A&R tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Desert Dance: Open Secrets

1204ddcTalán furcsa, talán nem, de a mai napig kapunk kisebb-nagyobb rendszerességgel megkereséseket a világ rockzenei szempontból eldugottabbnak tekinthető régióiból is. Így került képe a brazil Desert Dance is, akik frissen megjelent EP-jükkel, az Open Secretsszel ékesen bizonyítják: a hatalmas dél-amerikai országban zenélő fiatalok nem kizárólag a Sepultura vagy a Krisiun, netán az Angra által kitaposott ösvényt járják.

Bertli Zoli: Olyan a csapat, mintha bementek volna a zeneiskolában a Hard Rock zene a '80-as években című előadásra, onnan kijőve pedig elhatározták, sikeres vizsgát fognak tenni belőle. A foglalkozás végül elérte célját, de sajnos nem lett több, mint a tananyag megfelelő bebiflázása, sarkos, szögletes, mentes mindenféle érzelemtől és vibrálástól. Az énekes figura kissé zavaróan nyávog, túlontúl elvonja a figyelmet az összképről, a szólók pedig szintén az iskolapadot juttatják eszembe, és nem is az eminens szekcióból. Érdekességnek ugyanakkor nem rossz.

Draveczki-Ury Ádám: A Desert Dance esetében a külcsín és a belbecs tökéletes harmóniában van: az EP borítója simán készülhetett volna mondjuk 1990-ben Los Angelesben, és ez a zenére is áll, a már-már nevetségesen fiatal srácok vérbeli hajmetalt nyomnak a dallamos hard rock fénykorának játékszabályai szerint. Nem mondom, hogy kiugró a színvonal, de van íze annak, amit csinálnak, egyáltalán nem esik az embernek nehezére hallgatni az EP-t – sőt, igazság szerint ennél gyengébb glam/sleaze/street rock cuccok is simán jelennek meg manapság különböző észak-amerikai vagy európai hálószobakiadóknál. A megközelítés hallatán olyan nevek jutnak eszembe, mint a Skid Row, a Hurricane, az egészen korai Shotgun Messiah, netán itt-ott az ős-Guns. A dalok lehetnének karakteresebbek, de az irányt abszolút érzik, és elég okésan is szól a cucc.

1204dd

Pálinkás Vince: A brazil srácok promófotója alapján egyikük nővére lehetett az, aki színtiszta szívatásból modellt állt a borítóhoz, mert simán pubertáskor határvonalán táncoló tiniknek tűnnek. Ha ez tényleg így van, de még akkor is, ha átlépték már a tizennyolcat, netán a húszat, kimondottan meggyőző a produkció, még ha a kolléga megjegyzése szerint iskolás is. Az ilyen bandákat harminc éve orrba-szájba szerződtették a nagykiadók, ha az Egyesült Államokba születtek, de sajnos a Desert Dance-ből nem lesz a dallamos zenék Sepulturája, még akkor sem, ha az énekes néha egy az egyben Axl Rose próbál is lenni. A zene ugyanakkor nem gunsos, annál kicsit direktebb, metalosabb, felmerülhet a Ratt, a Hurricane, a Malice meg még ezer másik banda neve. Ha valaki úgy adja oda, hogy ez egy '86-os demó egy elfelejtett bandától, simán elhiszem neki.

Valentin Szilvia: Első, felületes pillantásra korai thrasher csapatnak gondoltam a fekete-fehér promófotón a brazil (!) srácokat, csakhogy a borítókép nem tűnt műfaj-kompatibilisnek. A zene tipikus ’80s, a vagányabb Skid Row-, Guns N’Roses-féle vonalon lavírozva, noha náluk azért némelyest polírozottabban, kevésbé nyersen szólnak. Az énekes srác olykor tiszta Axl, de sorolhatnék sok más nevet is, tökéletesen magukba szívták a ’80-as évek életérzését, és ehhez jó dalokat is írtak. Kedvencem a Letting You Know, abban benne van az a dög, amit imádok abból a korszakból. Ha három évtizeddel ezelőtt születtek volna egy másik országba, egy kiadó biztos lecsap rájuk, kapnak egy jó producert, és meglett volna a világhír. Drukkolok a srácoknak, hogy ne ragadjanak le a bandcampes oldaluk világszerte küldözgetésénél.

 

Hozzászólások 

 
-1 #2 iLane 2014-12-07 10:27
Elég okésan szól?? :)
Volt szerencsém demókat és bemutatkozó EP-ket hallgatni a 90-es években, ahhoz képest ez lerobbantja az agyamat. De azt hiszem ha a Metallica Justice lemezét sikerült volna ilyesmire keverni most senki nem húzná a száját.
Zene amúgy teljesen rendben van, majd ha a retro thrash után divatba jön a retro hard-rock akkor nagyon menők lesznek.
Idézet
 
 
+1 #1 LiliMiciPanniSári 2014-12-06 07:36
EgYik dal sem olyan erős, hogy erre valaki "fontos ember" elkezdje jobban hegyezni süket fülét....de lehet, hogy vélem vala a baj...ja és tuti nem tülednek majd a hozzászólók itt mögöttem..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.