40Grit, gyenge egy név, még a borító is ronda, de lássuk belülről. A köszönetrovatban számos kedvenc, illetve számomra szimpatikus zenekart soroltak fel, nocsak, talán nem lesz olyan rémületes a zene. A Machine Head ugrott be azonnal - mi más? -, mert ugye ők bukkantak fel úgy nagyjából először ebben a stílusban, belőlük nőtt ki a Skinlab is, plusz a sok hasonszőrű keménykedő zenekar, akikkel csak egy baj van; arctalanok.
Üvöltik bele a világba a fájdalmukat, ezerszer hallott extrém metal riffekkel körítik mindezt, itthon a Neck Sprainben százszor több tűz van, mint jelen zenekarban, pedig nem ők a nyugati kiadósak. Sajnos. A 40 Grit amerikai csapat, érzik a feelinget, egész jól elszórakozom a Heads dalain, csak ne kelljen meghallgatnom egymás után többször. Egy héten belül sem. Még hónapokig is tökéletesen érzem magam nélkülük.
11 súlyos szám, nagy kár, hogy nem maradt meg utána semmi, de semmi belőlük. Azt meg külön utálom, hogy az utolsó track végére már megint elrejtettek egy pár másodperces értékelhetetlen, és eredetét illetően kideríthetetlen zajdarabot, hülye technika, de legalább vége a cd-nek, el is teszem pihizni pár hónapra, a zenekarnak meg üzenem, hogy próbáljanak meg már saját dalokat írni, mert ez így roppant kevés.
