Shock!

Mégis mire asszociálhat az egyszeri rajongó, ha kedvencei Az Anvil az Anvil címmel hozzák ki friss nagylemezüket? Nyilvánvalóan arra, hogy egyfajta karrierösszegző, definitív anyag készült a trió műhelyben, és tulajdonképpen mindez igaz is. Persze egy olyan csapat esetében, akik lassan negyven éve tartó karrierjük során sikeresen kerülték el a műfaji kicsapongásokat, talán fura ilyesmit emlegetni, hiszen ha kicsit sarkosan fogalmazunk, egyik Anvil-cucc olyan, mint a másik, maximum a dalok minőségében van különbség, karakterükben vajmi kevéssé. Az utóbbi években pedig kifejezetten jófajta eresztések érkeztek a kanadai kult-brigád istállójából, és szerencsére a jó széria ezúttal sem szakadt meg.

A nyitó, kalózos tematikájú Daggers And Rum mondjuk kissé kilóg a sorból, de a jellegzetes gitártémák, meg persze Lips hangja miatt azonnal felismerhető ez is. Annak ellenére, hogy személy szerint nem igazán talált el, biztos, hogy a koncerteken igazi party-himnusz lesz. Egy Anvil-lemezre egy kísérletezős darab bőven elég, a kettes Up, Down, Sidewaystől kezdve pedig szépen sorjáznak is a kellemesen ismerősnek ható darabok. A trióra simán rásüthető ugyanis, hogy ugyanannak a – nem túl sok lapból álló – kártyapaklinak esetenkénti megkeverésével varázsolják elő új tételeiket, de esetükben ez cseppet sem zavar. Zenéjük régisulis, feelinges, rock'n'roll-alapú heavy metal, és amíg a megszokott alkotóelemek megkeverésével olyan jó kis dalokat tudnak összerittyenteni, mint a málházós Gun Control vagy a Run Like Hell, cseppet sem zavar az önismétlés.

A lemezen ismét jó aránnyal találhatóak gyorsabb szerzemények (Runaway Train, It’s Your Move, Fire on the Highway) és középtempós, anvilesen döcögő, döngölős darabok (Zombie Apocalypse vagy Forgive don’t Forget), annak ellenére pedig, hogy Lips finoman szólva sem nevezhető még csak középszerű énekesnek sem, mégis kifejezetten fogós és emlékezetes énekdallamokat hoz, amiket tökéletesen egészítenek ki a ragadós, melodikus gitárszólók. Hogy precízlegyek, azt még meg kell említenem, hogy a két alapember, azaz Lips, illetve dobos harcostársa, Robb Reiner mellé 2014-ben új basszusgitáros került, nevezetesen Chris Robertson, de ha őszinte akarok lenni, ennek a ténynek túl sok jelentősége nincs. Ez a csapat ugyanis 1978 óta Lips és Robb gyermeke, a két öreg pedig természetesen ismét hibátlanul hozza, amit kell: feszes, atom dobolásra építkező, remek gitár- és énekdallamokban gazdag régisulis heavy metalt. Merthogy az Anvil az Anvil. Március végén ki ne hagyd őket Udo Dirkschneider előtt!