Ugyan nem övezi őket vakító reflektorfény, de Dánia elsőszámú thrash metal alakulata a 2007-es újjáalakulás óta kiegyensúlyozottan működik. Két tagcsere ugyan volt már azóta, ettől függetlenül azonban az Artillery két-három évente szállítja aktuális nagylemezét, tele jobbnál jobb, dallamos thrash-témákkal. És nincs ez szerencsére máshogy ezúttal sem: a The Face Of Fear két évvel követi a Penalty By Perceptiont, és ismét csak csont nélkül hozza a jól megszokott minőséget.
Természetesen továbbra is Michael és Morten Stützer egyéni riffelése adja az Artillery hangzásának alapját, amire érkeznek a szintén markáns hangulatú énektémák, amelyek alapján a zenekar mindig beazonosítható, függetlenül attól, ki is épp az énekes. A 2012-ben a dobos Josua Madsennel karöltve érkezett Michael Bastholm Dahl mindehhez remekül is teljesít, azaz a harmadik közös lemezre tényleg szépen összeért a produkció. Ugyan továbbra is tartom, hogy az eddigi vokalisták közül talán az ő hangja a legkevésbé karakteres, viszont ezúttal talán minden eddiginél jobb témákat sikerült írniuk számára, ami az ötletes, feszes riffeléssel együtt egy kifejezetten erős Artillery-lemezt ad végeredményként.
Hiába teker ugyanis néhány dal igen magas fordulatszámon, mégis mindegyik markáns, ragadós dallamokkal bír, így például a Sworn Utopia annak ellenére kifejezetten slágeresnek hat, hogy nagy részében a gyors riffelésé és a szögelő pergőé a főszerep. Az Artillery mindig is erős volt a lassabb, súlyosabb dolgokban is, így a visszafogottan induló, de hamar málházós szörnyeteggé váló New Rage ezúttal is csúcspont, de a kissé szellősebb, gitártémáit tekintve AC/DC-meets-Artillery benyomást keltő Through the Ages of Atrocity is kiemelkedő. Egyedül a Thirst For The Worsttel nem vagyok teljesen kibékülve, ami amellett, hogy a leghalványabb dal a lemezen, még felvonultat a csapattól egy némiképp idegen, hevimetálosan heroikus témát is a középrészben. Nagy gond mondjuk ezzel együtt sincs vele, meg hamar feledtetik is a soron következő, fél-ballada Painnel, ami talán az egyik legerősebb ezúttal, és az Under Water instrumentális átvezetése után érkező, ismét csak horzsolóan riffelő Preaching To The Unconverted is remek zárás. Bónusznak aztán itt van még újravéve egy korai zsenge, a Mind Of No Return a csapat legelső demójáról, illetve a Legions album Doctor Evilje szintén ismételten rögzítve.
Az Artillery továbbra is leginkább a korai cuccok, főleg pedig a By Inheritance miatt megkerülhetetlen, de újkori lemezeik is magas minőséget képviselnek, még akkor is, ha a The Face Of Fearből bizonyosan sosem lesz a műfaj klasszikusa. Attól viszont még kifejezetten jó hallgatni.
Hozzászólások
En meg nem kotekedesnek szantam, inkabb amolyan szomoru ironizalasnak. En magam is tobb, mint 70 CD-t vettem az ev folyaman, szoval ram se a letoltos zenegyujtes a jellemo, de elmult mar a lemezgyujtemeny ek kora az biztos. Sajnos, teszem hozza.
..ezt nyilván csak poénnak szántam,itt figyel a CD a polcon a megjelenés napjától és tisztelet azoknak akik még manapság pénzt áldoznak a kedvenc zenéikre!szóval helyesbítek..irány a megrendelőgomb! :P
Hat igen, manapsag thrashernek lenni annyit jelent, hogy youtube-on egy regi thrash album szol a hatterben a laptopon, mikozben facebook-ozunk. Ha nagyon bejon, es ugy erezzuk hogy "ez kell", akkor letorrentezzuk, hogy legyen egy sajat peldanyunk is. Nem lennek foallasu zenesz, az biztos.
A visszatérő When death comes volt még szerintem hasonlóan kiemelkedő tőlük.Végre a borító is méltó szinvonalú.A hangzás horzsol,egyszer re retro és mégis minden hangszer gyönyörűen hallható.A középtempókra már pár hallgatás után is bólogat az ember a refrének pedig nagyon fogósra sikerültek ezúttal.A Pain power eposz meg egy mestermű..
"Tresserek",irány a letöltőgomb!