A Band Of Spice elnevezés természetesen nem valamelyik Spice Girl jobb sorsra érdemes kísérőzenekarát rejti, sokkal inkább a Spice And The RJ Band univerzális jogutódját, amelynek a lelke – megdöbbentő módon – maga Spice, azaz Christian Sjöstrand. És hogy ki a fene ez a fickó?
Ne csináljátok már – hát ő az a nagydarab, szőrös figura (nem mellesleg hatalmas rocktorokkal megáldva), aki Mike Amott mellett küzdött hosszú-hosszú évekig a Spiritual Beggars soraiban, míg végül az Ad Astra megjelenését követően azt nem mondta, hogy akkor ennyi volt, vége a dalnak. Sokáig azért nem pihent a babérjain, hanem gyors egymásutánban életre hívta a baromi jó muzsikát nyomó Kaysert, és a nem kevésbé érdekes, viszont az utóbbi évtizedben enyhén szólva hibernált The Mushroom River Bandet.
Emellett pedig ott volt a már említett Spice And The RJ Band is, amiben az R betű azt a Bob Ruben dobost jelölte, aki főhősünkhöz hasonlóan tagja a Kaysernek és Mushroomnak is, a J betű pedig egy Johann nevű basszert (akinek nem jutott családnév). Ebből is látszik, hogy a három formáció közt igen-igen szoros összefonódás figyelhető meg. Pláne, ha hozzávesszük, hogy 2009 végén az az Anders Linusson is csatlakozott a hadhoz, aki szintén tépi a Mushroomban is a húrokat. Befogadásával aztán az RJ rövidítés már mehetett is a levesbe, és megszületett a Spice Bandája (gondolom, a Spice And The RJL Band név már túl hosszú lett volna), de a diszkográfiában a Feel Like Coming Home a hármas sorszámot viseli, így aztán vitán felül ugyanaz a csapat játszik itten, mint eddig.
Amúgy is tök mindegy, Spice koma adhatná akár a Judit és a Zenemanók nevet is aktuális brigádjának, akkor sem jönne belőle más, mint a hard rock forrásvidékéről származó, a '60-as évek végének/'70-esek elejének hippikorszakából is jócskán merítő hangulatmuzsika, zsigeri, érzelemdús ősrock, emitt vastag riffekkel, máskor lágy dallamokkal operálva. Igazi feelinges örömzene, amitől mindenkinek jobb kedve kerekedik, akinek füleket adott a Jóisten, és ez az új lemezre fokozottan igaz. Merthogy az eddigi két sorlemez – The Will és Shave Your Fear – jól sikerültek ugyan, ámde valahogy mindig ott bujkált az agyam hátsó szegletében, hogy ez abszolúte nem más, mint egy Spiritual Beggars Light, mégpedig nagyon is light, mivel Amott zseniális gitártémái borzasztóan hiányoztak a képből, és hát valljuk meg őszintén, Spice zeneszerzői kvalitásai is eléggé elmaradoznak a vöröshajú démonától. Különösen a 2009-es Shave Your Fearen volt ez fülbeötlő, itt ugyanis jó pár nótával meg kellett volna kurtítani az igen hosszúra nyúlt és ezáltal sajna elég üressé is vált zenei anyagot. A Feel Like Coming Home esetében azonban szerencsére egyáltalán nincs ilyen érzésem, és ha ehhez az kellett, hogy az új korong minden eddiginél dallamosabb és dalközpontúbb legyen, hát áldásom rá.
Merthogy ezúttal igazán súlyos riffekkel és erőteljes bömböléssel csak elvétve fogunk ám találkozni, leginkább majd a hetes Emptinessben, ami ezáltal leginkább Spice SB-beli munkásságára hajaz, kábé az Ad Astra környékéről. Naná, hogy ez jön be a legjobban, és nyilván azt tartom a korong legnagyobb (helyesebben egyetlen) hiányosságának, hogy több ilyen tétel nem nagyon került rá, talán még a hét perces Lose Control sorolható a fajsúlyos darabok közé, de ez is inkább energikusan döngölő, mint kiábrándultan dühös, a refrén pedig ennél is simán dúdolható. Ezt persze nem panaszként mondom, hiszen Spice mindent egybevetve karakteresebb dalokat rakott össze, mint eddig bármikor, és hallhatóan egészen felszabadult is lett mostanság.
Olyannyira, hogy a legtöbb nótánál tényleg annyira slágeresen fülbemászó a végeredmény, hogy kivétel nélkül a normálisabb rockrádiók kedvencei lehetnének. Füleljük csak meg a Turn Your Face megadallamokkal ellátott refrénű klasszikus hard rockját, az adrenalintól duzzadó Dear Lord és God Bless You dalpáros izgága gitártémáit, a Beside Of Life pörgős, életvidám rock and rollját (személyes kedvenc ez is), vagy épp az Out Of Tune stadionrockosra fazonírozott ódáját. Az egy fokkal merengőbbre vett, egykori Creedence Clearwater Revival slágereket idéző, szaxofonnal színesített Last Day, és a valóban otthonos érzéseket keltő, remek szólókkal felvértezett (amiket szintén Spice tol) Feel Like Coming Home pedig tényleg tízpontos darabok.
Újfent bebizonyosodott, amit már amúgy is tudtunk: Spice hihetetlenül otthonosan mozog ezekben a hard/blues rock témákban, és olyan bivaly hangja van, amitől még a kevésbé ütős tételek is azonnal életre kelnek. Ezúttal szerencsére az önkontrollja is a helyén volt, a háromnegyed órás anyag egy perccel sem hosszabb a kelleténél, és tényleg tökéletesen hozza azt a napfényes, országúti autózós feelinget, amire hivatott. Brant Bjork utazik mostanság egészen hasonló dolgokban, de Spice-ék témái ezúttal még jobban magukkal ragadtak, mint Brant Bátyó legutóbbi dalcsokra. Ha előbb ismerem meg, az év végi listán is rajta lehetett volna.
