Shock!

Sok minden történik a norvég black metal élvonalában, de a kevés stabil pont közül a Borknagar neve garancia a minőségre. Kovenantok jönnek, Mayhemek mennek, a Borknagar, az Borknagar marad. A zenekart Oystein G. Brun alapította, Garm kezdte az énekesi poszton (Ulver, Arcturus), és ő is - mint majdnem minden tag - kiszállt. Egyedül a zenei agy, Brun Mester maradt és gyűjtötte maga mellé Norvégia fiatal tehetségeit.

A Borknagar és az Olden Domain után jött egy új arcú lemez, az Archaic Course. Az új arc főként Simen, azaz itt I.C.S. Vortex nevéhez fűződik, aki az Arcturus-ban tűnt fel tehetségével. Ahogy a Chaos Path című számban énekelte Poe versét, azzal örökre beírta magát a szívembe. Teljesen egyedi hanggal rendelkezik, amit az Archaic Course-on is tapasztalhattunk.

Nagy kíváncsisággal vetettem bele magam a Quintessence hallgatásába, igazából arra voltam kíváncsi, hogy merre viszik tovább az előző lemez vonalát. Bizalmam így pár hallgatás után is töretlen, nagyon erős és vaskos lemez született. Sokkal keményebb lett mint az elődje. Vortex rengeteget károg, visszaszorult a dallamos ének, de ahol alkalmazza, ott mindig emelkedett és csodálatos. Nem is tudnék rajongás nélkül írni erről a zenekarról, és nem is fogok.

In Medias Res berobbanás a Rivalry of Phantoms. Összetett, bonyolult muzsika, Brun mester folkos-sajátos gitárjátékával. Tipikusan Borknagar, ahogy a második nótában, a The Presence is Ominous-ban elkezdődik az ének, szépen magasan ível és viszi a hallgatót a természet szépségei közé. Grind témák is felütötték a fejüket, és folk-black hatás is megjelent a nótákban. Keményebb hangvétel üti fel a fejét a Ruins of the Future-ban, hogy aztán a Colossus-ba torkolljon, ahol Simen - illetve Vortex - ismét hozza a formáját. Akusztikus tételekben sincs hiány. Az előző lemez Hammond szólóját Vortex követte el, itt is hasonló ízes zongoratéma hallható. Az Inner Landscape következik, ami egy kis bolyongás az anyatermészetbe, kellemes kis instrumentális tétel. Hömpölyögve érkezik kétlábgépen az Invincible, az album hatodik nótája. Vortex hangja sok helyen effektdús, és előfordul, hogy a károgás a dallamos énekkel kombináltan egymást fedve érkezik. Tipikusan "Borknagar-os" kezdés az Icon Dreams, kifacsarodott és magas énekkel a' la Chaos Path, majd megjelenik a károgás, hogy felelgessen az énekkel. Gyönyörűen ívelő, dagályos dallamvilág, majd durvulat.

Egy kemény indítás, hogy aztán beletorkolljon egy csodás Brun féle szólóba, és Vortex durva hangjába. Fülbemászó refrénszerű gitárdallam, grind, ez a Genesis Torn. Az utolsó tétel előtt egy gyönyörű kis gitáros nóta. Az Embers nagyon finom darab. Az ember szeretetet érez a természet iránt mikor ezt hallja. Nagyon szép. És következzék a hat perces zárótétel, a Revolt, melyben elköszön tőlünk a zenekar a szokásos kettős érzéssel, melyeket az ének és a gitár szállít felénk. Elégedetten dőlhetünk hátra... illetve hunyhatjuk le szemünket.

Ez az! Mindaz, amit vártam és - remélem - vártunk. Ilyen egyéni és szép muzsikát nagyon kevesen készítenek, becsüljük meg és szeressük őket. Engedjük, hogy a Borknagar vezessen minket a magányos barangolásban, az anyatermészetben. A mai világban, amikor minden a pénz és az önérdek körül forog, felüdülés egy ilyen lemez, és öröm számomra, hogy hallhatom. Remélem stabilizálódik a felállás és nem kell több évet várni a következő Borknagar lemezre. Kiváló lemez!