Manapság a black metal hattyúdalát éljük. Minden nap eltűnik valaki, az utánpótlás pedig gyönge lábakon áll. Elfogyott az újító szándék? Nincs már inspiráció? A black metal egy olyan műfaj, amely csak önmaga szülte szabályai szerint képes változni. A stabil pontok viszont mindig azok maradnak, történjen bármi. A saját hang megtalálása és a keretek közti egyenletes fejlődés és változás az, ami ezt a stílust még életben tartja. A reformok pedig nem tesznek jót a stílussal, bár kivételek akadnak...
A norvég Immortal egyénisége és vezető szerepe töretlen a mezőnyben. Egyeduralkodó a műfajban. Lemezeik mindegyike hozott valami változást, megőrizve egyéniségüket, és ami a legfontosabb, a hagyományaikat. Mindig volt egy agresszív, háborús töltete a szövegeiknek, de az északi motívumok és az egyedi nyelvhasználat egyéni ízt ad. Zenéjük nyers, szinti és kompromisszummentes. A dallamokat a gitárok viszik és a fő szerepet a stílus legjobbjaiként prezentálják ezen hangszereken.
Tudásuk is vitathatatlan. A felállás régen a két Doom Occultából, Abbath-ból és Demonazból állt, akik minden hangszert képesek voltak feljátszani. A számomra nagy kedvenc Blizzard Beasts-re már kiegészültek Horgh-gal, aki immáron a harmadik lemeze bizonyít. Demonaz kézsérülése után ketten csinálták meg a szenzációs At The Heart Of Winter lemezt, hogy elérkezzünk egy év elteltével a legújabb alkotásig, a Damned In Blackig.
Zeneileg a The Heart Of Wintert és a Battles In the North-ot egyesíti főleg stílusában. A részek viszont már kiforrottabbak. A lemezen a szélvészgyors zúzdáktól egészen a már-már slágeres, emlékezetes refrénű számokig mindenfélét lehet találni. A kezdő Triumph egy igazi nyitónóta. A grindos durvulat kellemesen fonódik össze a refrénnel, igazi Immortalos ízt adva. Abbath ultranyers durva hangja már magas sikolyszerű károgással is próbálkozik, változatot csempészve, hogy tovább zakatoljon a lemez a Wrath from Above című számmal, amelyben szintén nincs sok kímélet. Az album tovább zakatol az Against the Tide-dal, hogy aztán a My Dimensionbe torkolljon. A The Darkness that Embrace Me-vel, az In our Mystic Vision Belsttel, és a lemezt záró, címadó Damned In Blackkel áll össze a hallgatóban a kép. A számokról külön-külön nem is érdemes megemlékezni, mivel együtt alkotnak kerek egészet. Egy percre sem állnak le a srácok, kegyetlen túrással tudatják velünk, hogy mi is az az Immortal. A legjobb nóta véleményem szerint a címadó: Damned In Black, amelyben az előző lemez stílusa pendül meg, emlékezetes refrénnel. Amúgy érdekes thrash-es megoldások találhatók a számokban, sok a grind, a nyomulás. A lemez Immortalosan gyors, és rövid, nem több 45 percnél.
Mégis nekem valami hiányzik. Azt hiszem kicsit el lett hamarkodva a lemez, a nótákat lehetett volna még érlelni. Elődjei mind jobbak, mint a Damned In Black, de ez a lemez is emlékezetes marad számomra. Mindezek ellenére bátran ajánlom a Damned In Blacket, aki viszont most ismerkedik a zenekarral, annak az elődöket javaslom. A pontszám fanatizmusom miatt nem kétséges. Minden negatív észrevétel ellenére 10 pont.
