Shock!

Német csapat a Casanova, olyan arcokkal, mint a Bonfire egykori gitáros-énekese, Michael Voss, a Warlock volt dobosa, Michael Eurich, valamint kipróbált, szőröstökű germán stúdiózenészek. A csapatnak egyébként ez már a hetedik lemeze, '91 óta sorban gyártják a lemezeket, de jelen korongjuk hallatán a céljuk nem épp a zeneipar fenekestül való felforgatása, és a zeneelmélet totális megreformálása...

Egyébként feelinges, amerikai jellegű hard rock szól a lemezről, amolyan korrekt de semmilyen. Autóban jó hallgatni az ilyet, nem kell rá odafigyelni, de kellemes. Talán épp az ének lóg ki az összképből, Herr Voss amolyan igazi németes, szavak elején küszködős típus: nem lenne olyan vészes hangja egyébként, az a standard egérhang ami simán elfér az ilyen zenékbe, csak hát az az izzadtságszagú küszködés a sorok elején, az nagyon elveszi az ember kedvét.

Ahogy jönnek egymás után az önmagukban korrekten eljátszott nóták, egyre olyanabb lesz az egész, mint a monda szerint Mátyás király kardja: hosszú és lapos. Hasonló középtempós dolgok adtak el sok Asia lemezt például, csak azokban volt egyéniség, valami meg nem nevezhető plusz. Pedig itt is minden nóta rendben van, el van játszva rendesen, minden vokálban minima kilenc éneksáv van, de talán pont ez a korrekt tömegtermelés okozza azt, hogy egyetlen büdös dallamot sem képes megjegyezni az ember a lemez végére.

On My Love, Lying, Dreaming, Under My Skin... Tucat címek és tucat dalok, ha mégoly korrektek is zeneileg. Még a Psycho Lisa nyitó keleties kütyüi sem mentik meg a lemezt a totális unalomtól. Pedig pont ez a nóta egész erős... lehetne, aztán leül, és jön Herr Voss, hogy elkuruttyolja az egészet. Kár. Az utolsó nóta elején meg közönséghang van, de kábé annyira élő a felvétel mint Lenin. Ez a lemez már akkor elaltatott mikor kivettem a tokjából. Pedig egy Casanovának pont nem az altatás lenne a célja, nemde?

Nyugodalmas jó éjszakát!