Shock!

Mikor 1994-ben a Cynic feloszlott, sokan megdöbbentek, hiszen épp az előző évben adták ki a Focust, amely a jazzes ihletésű technikás death metal egyik meghatározó lemezének számít, s amellyel az addigi demós korszakát élő banda végre kitörhetett, s komolyabb fellépéseknek is eleget tehetett. A feloszlás persze inkább csak képletesen értendő, hiszen a zenekar kreatív magját képező Paul Masvidal – Sean Reinert páros a Cynic után is megbonthatatlan zenei organizmusként működött tovább. Portal néven új csapatot alakítottak, amelyhez másodgitárosnak Jason Gobelt, basszusgitárosnak pedig Chris Kringelt szerződtették. Eddig akár még a Cynic egyenes folytatásának is tekinthetnénk a dolgot, ám Masvidalék Aruna Abrams személyében egy énekesnőre is szert tettek, aki aztán a szintetizátorokért is felelt a formációban. Gondolhatjuk hát, hogy a két agytröszt nem épp új Cynicnek szánta a Portalt.

Mivel a The Portal Tapes tizennyolc éve rögzített felvételeket tartalmaz, valahol döbbenetes, hogy zeneileg mennyire illik abba a vonalba, aminek előző állomása a tavalyi Carbon-Based Anatomy EP volt. Talán nem is véletlen ez a furcsa időzavar, mert mintha Masvidalék már a 2008-as visszatérő Traced In Air lemez óta sulykolnák a Cynic rajongóiba, hogy az irány, amelyet választottak, egyre messzebb vezet a Focus extrémitásától. A The Portal Tapesen ennek megfelelően death metalt apró nyomokban se találunk, de úgy általában véve sincs még annyi köze sem a szélsőséghez, mint a legutóbbi EP-nek. Ez itt amolyan agymasszírozó muzsika, amelytől garantáltan elernyednek az egész napos felesleges aggódástól és rohanástól görcsbe rándult idegszálak.

Érdekes az anyag, már csak azért is, mert mostanra vált világossá előttem, hogy a Masvidal – Reinert duót mindig is inkább a jazzes elszállások, laza témázgatások jellemezték, mintsem a hagyományos zúzás. A The Portal Tapes épp ezért olyan is, mint egy velejéig lecsupaszított Focus; egyes szerzeményekre nyugodtan ráhúzhatnánk pusztító staccato riffeket is, és a végeredmény máris Focus 2 lenne. De a gitáros-dobos párosnak esze ágában se volt ilyesmit tenni, életművükben nem igen találni példát az önismétlésre. Épp ezért hátborzongató belegondolni, hogy a zene mennyire rétegzett is lehet valójában, micsoda mélységekkel rendelkezhet, s hogy mikor már azt hinnénk, ismerjük az adott lemezt, idővel rá kell döbbennünk, hogy az csak az érem egyik oldala volt csupán. A Cynic érméjének pedig kettőnél jóval több oldala van.

A nyitó Endless Endeavors például tökéletesen megfelel a fentieknek. Jellegzetes, cynicesen lebegős, baljóslatú témák haladnak végig a szerzeményen, a dobolás pedig eléggé visszafogott ahhoz, hogy tovább növelje a darab sejtelmességét. A Karma's Plight egy szinttel mélyebbre visz minket ezen a belső kozmikus utazáson, mely aztán az egész anyagon végigvonul, s ami a meditáció és a keleti vallások iránt fogékony Masvidal zeneszerzésének legfőbb motívuma. A gitáros egyébként énekel is, méghozzá a tiszta hangján, a focusos torzított robothangot pedig csak elvétve húzza elő. Nincs óriási orgánuma, de itt nem is övé a főszerep a mikrofonnál, ő csak ellenpontozza, kiegészíti Aruna Abramst. A hölgy kellemes tónusú, kissé fátyolos hanggal bír, mely ehhez a zenéhez tökéletes, sőt, a Mirror Childban már szinte popos irányba mozdul el, de jó értelemben véve.

Legelső gondolatom a The Portal Tapesszel kapcsolatban az volt, hogy csupán a marketing végett jelentették meg a Cynic neve alatt. Ám minél többet hallgatom, annál erősebb bennem a meggyőződés, hogy ez itt legalább annyira Cynic, mint a tavalyi EP vagy épp a Focus. Sőt, figyelembe véve az irányt, amerre Masvidalék tartanak, talán a Portal még cynicebb volt, mint maga a Cynic.