Shock!

Büszkén vallom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik 2013-ban is komoly elvárásokkal közelítenek egy új Depeche Mode sorlemez felé. Oka ennek részben az a tény, hogy az ellenszenves külsőségek és a '90-es évek elejének teljes pályás rádiós letámadása hatására viszonylag későn, a Playing The Angel album tájékán kapcsolódtam be érdemben a Depeche sztoriba. Sokkal fontosabbnak érzem ennél azonban azt, hogy a legutóbbi Gore/Gahan alkotás, a sokat szidott Sounds Of The Universe lassan, de biztosan klasszikussá érett be nálam. Hozzám tehát eleve sokkal közelebb áll a Hillier-éra immár trilógiává hízott világa, mint a csapat legsikeresebb, Alan Wilder és Mark „Flood" Ellis fémjelezte korszaka.

A Delta Machine felvezetéseként persze ismét elhangzottak olyan félrevezető információk, melyek a Songs Of Faith And Devotion hangzásának 21. századi változatát vizionálták, de ezeket a reményeket a friss dalcsokor nyugodt természetességgel tapossa el. Az, hogy húsz év után újra Flood kevert egy Depeche Mode albumot, persze rengeteg ember nyálelválasztását beindította, ők azonban zömmel csalódni fognak. Beszédes már önmagában az a tény, hogy a csapat harmadszor is Ben Hillierre bízta a lemez végső formába öntését, vagyis sokakkal ellentétben a zenekar nagyon is elégedett azzal az analóg, minimalista megközelítéssel, mely a Playing The Angel óta uralja a hangzásképet. A csapat lelke, Martin Lee Gore és a brit producer látványos egymásra találása ma már egyértelműen többet kell, hogy jelentsen egy futó flörtnél – egy komplett korszakot fémjelez a Hillier név a terjedelmes és fordulatos történetben. Elöljáróban nem árt ezt elfogadni, és ennek megfelelően megítélni a tizenharmadik Depeche Mode albumot.

Talán meglepő választás volt az utóbbi idők legtempósabb kiadványát éppen a Heaven derűs nyugalmával felvezetni, a teljes anyag ismeretében viszont valóban ez a dal fogja meg leginkább a Delta Machine esszenciáját. Ahogy Martin is kijelentette a lemez kapcsán, az album üzenete egyértelműen pozitív, negatív energiáknak nyoma sincs. A címválasztás szintén magáért beszél: a Delta Machine egyike a kaliforniai Szilícium-völgy egyedi, kézzel készített gépipari alkatrészek előállítására szakosodott üzemeinek. Itt sincs szó másról: Gahanék produkciója minden ízében gépi és szintetikus, ugyanakkor mégsem hiányzik belőle az az intimitás, ami az Ultrát vagy az Excitert annyira közel tudta hozni a hallgatóhoz. Dirty blues Depeche-módra. Ahogy a legutóbbi Ákos albumnál, itt is a szégyentelen alkotói öröm sugárzik a produkcióból, ez pedig önmagában felülír minden külső elvárást.

Ami a dalokat illeti, az első belehallgatások után a DelMa a Sounds... nyílegyenes folytatásának tűnt, ám az elmélyülés árnyalja valamelyest ezt a képet. Nem újdonság, hogy immár Gahan is ír dalokat az albumokra, dalszerzői szerepe ezúttal mégis hangsúlyosabb, mint valaha. Szerzőtársa most az a Kurt Uenala, aki hangmérnökként az énekes Hourglass szólóalbumán bukkant fel először Dave mellett. A deluxe változaton öt dalt is jegyeznek ők ketten, illetve ismét akad egy Gahan/Gore közös szerzemény a bónuszok között. Megkockáztatom, sokan éppen e dalokat fogják leginkább szeretni a lemezről, a Gore szerzemények most mintha szegényebbek lennének az átütő erőben. Ebben a szekcióban újdonságot legfeljebb a Soft Touch/Raw Nerve lendülete hoz, annál több ellenben a kiszámítható momentum, mint például a The Child Inside sokadszor előhúzott Martin-lírája. Dave korát, zűrös múltját és ismerten gyenge lábakon álló önbizalmát meghazudtolóan remekel, egyértelműen sokadvirágzását éli a dalokban számára megnyitott tág terekben.

Ahogy az várható volt, a Delta Machine ismét szélsőséges indulatokat szít a rajongótáborban, egyértelmű választóvonalat húz a Wilder/Flood és a Hillier korszak fanatikusai között, a lényeg azonban mégiscsak az, hogy a Depeche Mode tökéletesen felvállalható módon öregszik, a külső nyomástól kvázi függetlenül képes jó dalokat írni, vagyis az újkori életmű továbbra is makulátlan.

A Depeche Mode május 21-én a Puskás Ferenc Stadionban koncertezik a Live Nation szervezésében.