Shock!

Lehet az ember bármekkora Destruction-rajongó, tény, hogy a thrash műfaj egyik legklasszikusabb német csapata az utóbbi egy évtizedben jó esetben is csak stagnált. Nagy probléma persze az újabb cuccaikkal sincs, azzal viszont nehéz lenne vitába szállni, hogy szép lassan beleszürkültek önmagukba. És igaz ugyan, hogy a Schmier szereplésével készült egyéb lemezek sem voltak feltétlenül formabontóak vagy kiemelkedőek, számomra mind a 2008-as Headhunter, mind pedig a Panzer két nagylemeze mégis jobban bejött, mint a Destructiontől nagyjából bármi a Metal Discharge óta.

Fentiekből pedig egyenesen következik a kérdés, hogy az 1990-ig tartó éra megjelenéseiről a tábor szavazatai alapján összeválogatott, újravett klasszikusokat tartalmazó Thrash Anthems második részének megszületését a fokozódó rajongói nyomás, a régi lemezek nehezebb beszerezhetősége vagy az ihlet hiánya okozta-e. Bár a válasz nagyjából mindegy, a lényeg, hogy közösségi finanszírozásból végül megszületett a lemez, amely ugyan a Nuclear Blast égisze alatt látott napvilágot (illetve lát majd jövő pénteken, hiszen július óta csak azok rendelhették elő, akik adakoztak a felvételek költségeire), a kiadó csak a terjesztéséért felel, magát az anyagot ugyanis nem tartották szükségesnek, és így nem is kívánták megfinanszírozni.

Schmierék persze akár úgy is okoskodhattak, hogy egy mostani tizenévest nyilván könnyebb behúzni a táborba a ráncfelvarráson átesett, felturbózot hangzású klasszikusokkal, mint a régi dalok mai füllel eléggé vékonyka, cicegős hangzású lemezeivel. Ráadásul, ha szembejön egy ilyen gyűjtemény, azt sokkal jobb eséllyel hallgatják meg a fiatalok, minthogy a lemezbörzéken guberálják ki az Infernal Overkill bakelitet. A Thrash Anthems II tehát elkészült, és pontosan azt tartalmazza, amit a beharangozó alapján várunk tőle: a két őstag, a riffmester Mike és a csapat arca, a bőgős/énekes Schmier, valamint aktuális dobosuk, Vaaver által feljátszott tizenegy régi dalt, megfejelve a Dead Kennedys Holiday In Cambodiájának feldolgozásával.

Míg a tíz évvel ezelőtt megjelent első rész a korai anyagok legnagyobb slágereit és két új dalt tartalmazott, addig a Thrash Anthems II-n újdonságot csak a már említett feldolgozás jelent, és döntő többségükben a dalok is a kevésbé nyilvánvaló tételek közül kerültek ki. A Dissatisfied Existence, a United By Hatred vagy a Black Death persze nevezhetők közönségkedvenceknek, de a többi tétel mind-mind a csapat kevésbé ismert darabjai közül való. A felhozatal a Bestial Invasion Of Hell Front Beastjétől a Cracked Brain Rippin' You Off Blindjáig tart, közte három-három tétellel az Infernal Overkillről és az Eternal Devastationről, kettővel a Sentence Of Death EP-ről, illetve felvették még a Release From Agony Dissatisfied Existence-ét is. Azt a ziccert tehát megint kihagyták, hogy az 1994-től 1998-ig tartó, Neo-Destruction korszakként emlegetett időszak alatt megjelent két EP-ről és a The Least Succesfull Human Cannonball albumról is rögzítsenek valamit, azért azonban külön piros pont jár, hogy újra van dal a már Schmier nélkül készült Cracked Brainről is. Érdekesség még a lemez kapcsán, hogy pár vendéget is hallhatunk szólózni rajta, így elereszt egy-egy virgát például Mike Amott és Ol' Drake is.

A Thrash Anthems II már csak jellegénél fogva is a diehard-rajongókat kívánja megszólítani, de az első résszel együtt alkalmas arra is, hogy a frissiben érkezettek megismerkedjenek általa a csapat történelmével. Mivel pedig megjelenése kapcsán ezek a régóta hanyagolt dalok is újra aktuálissá váltak, remélhetőleg a koncertprogramot is feldúsítják majd velük a következő turnén, hogy végre ne ugyanazokat a korai zsengéket halljuk majd, amelyek évtizedek óta bebetonozódtak a repertoárba.