Na végre! Mikor már szegény AOR és hard rock rajongók kezdik megfonni a hurkot egy jó vastag kötél végén, amiért nem találnak maguknak új kedvencet, a semmiből felbukkan a Double Cross...
Szép vastagon szóló, igazi hajmetal témák sorakoznak a lemezen, az énekes igazi hard-to-rock, a refrének énekelhetőek, a szólók heroikusak, ahogy ez az AOR nagykönyvében meg vagyon írva. Kicsit talán a dobhangzás vérszegény, a hangszerek és vokálok erdejében háttérbe vesző puffogássá degradálódik, kár érte.
A csapat tagjai már magukra szedtek némi rutint előző bandáikban (Liar, Mama's Boys, Graffiti), hatásaik között pedig ott van a brit AOR és hard rock (Whitesnake, Thin Lizzy, Magnum) ugyanúgy, mint amerikai megfelelőik. A Reach Out és az azt követő, mega-refrénnel bíró How Do We Know megadja az alaphangulatot némi Harley-lovaglásra, a Touch The Sun szinte Queenes vokáltémái viszont napfényes, korai Van Halen ízű riffekkel találkoznak, szóval leparkoljuk a motort és beugrunk a lagúna vizébe. A When Two Worlds Collide igazi, nagyívű AOR-ballada, a nyitó dal mellett ebben is hallatja a hangját a Magnumos Bob Catley. A When We Were Young nyitó riffje lehelletnyire megidézi a TNT legendás Intuition-jének nyitó témáját, de hála az égnek, nem megy át nyúlásba. Valahogy az egész lemez ilyen egyébként, halványan emlékeztet a régi nagyokra, de mégis egyéni és nagyon hangulatos. Kis finomságok is fellelhetők a dalokban, mint például az arabos íz a Valley Of The Kings-ben, mely frissességet kölcsönöz ennek a sokak által elavultnak titulált műfajnak. A Don't Walk Away ismét ballada, aztán megint jönnek a hajlobogtatós, megint csak motorra pattanós nóták...
Egy szó mint száz: kár, hogy ez a stílus már jó tizenöt éve kegyvesztett lett, hiszen az ilyen Double Cross-féle csapatok megmutatják, hogy képesek a hagyományokra épülő, mégis friss és érdekes zenét csinálni, ami ugyan nem váltja meg a világot, de 59 percre és 52 másodpercre boldogságot és szabadságot vetít az emberek szívébe.
