Nem könnyű a kanadai kult speed csapat Exciter egy-egy új lemezéről írni. Nem mintha valami magasztos, megfoghatatlan, körülírhatatlan művészetet produkálnának a srácok, sokkal inkább azért, mert gyakorlatilag megalakulásuk óta (1978–ban, még Hell Razor néven kezdték, majd 1980-ban váltottak Exciterre) ugyanazt a szikár, zúzós, sallangmentes speed-power metalt tolják.
Ha elolvasod, mit írtam a csapat legutóbbi, Thrash, Speed, Burn című anyagáról, akkor akár végig se menj ezen a recenzión, sokat ugyanis ahhoz nem tudok hozzátenni.
Maximum annyit, hogy a Death Machine valamicskével gyengébb elődjénél. Persze a borzalmas, demós hangzás iszonyat sokat ront a lemezen, és lehet, csak ennek köszönhető, hogy nem sütnek úgy a dalok, mint legutóbb. Olyan az egész, minta egy lezárt pinceajtón keresztül hallanád a muzsikát. A dob erőtlen, maszatoló, a gitárokból pedig csak egy nagy masszát lehet hallani. Még Kenny „Metalmouth” Winter hangja az, ami úgy-ahogy rendben van, de metszőnek a vokálok megszólalását sem nevezném.
Sok zenekart alapból hazavágna az ilyen sound, az Exciternek azonban olyan sokat nem árt. Ennek a Venom és a Motörhead titkos légyottjából született muzsikának egy kis extra kosz még jól is jön, de azért legközelebb kérnék legalább egy átlagos hangzást, ha lehet.
Ha eddig nem voltál tisztában az Exciter mibenlétével, mostanra tisztulhatott valamicskét a kép, de azt azért hozzátenném, hogy a mikrofon mögött ehhez valami olyasfajta hangot képzelj, mintha egy lepusztult Eric Adams ugrott volna be szövegköpködős thrasht nyomatni 1984-ben. Egyszóval ez maga a kibaszott heavy metal! Prosztó, zajos és poros, de 100%-ig hiteles.
A legutóbbi lemezhez képest változatlan felállásban pusztító Exciter a Death Machine-nel pontosan ott folytatja, ahol a Thrash, Speed, Burnnel két éve abbahagyták. A nóták ismét maximális fordulatszámon pörögnek, egyetlen kivétel van, a Power and Domination, ami akár a Blackwitch (Heavy Metal Maniac lemez - 1983) kistestvére is lehetne, a szövegek pedig ismét irodalmi igényességgel megírt, számtalan, mindannyiunkat foglalkoztató kérdést felvető gondolatsorok, lásd Razor in Your Back, Pray for Pain, Hellfire vagy Skull Breaker.
Ez itt újabb kilenc Exciter dal, se több, se kevesebb. Nem váltják meg a világot, nem is volt céljuk sosem, egyszerűen csak lecsavarják a fejed és maximálisan szórakoztatóak. Még akkor is, ha a nóták egy leheletnyivel gyengébbek, mint legutóbb, a hangzás kifejezetten szar, és a tizedik tracknek feltett gitárszóló atom felesleges. Totál retro, én pedig szeretem az ilyesmit.
