Shock!

Négy és fél év telt el a legutóbbi Fu Manchu lemez, a Signs Of Infinite Power óta, és hát ekkora pauza korábban bizony sosem jelentkezett egy-egy albumuk között. De azért valahol érthető a dolog: időközben kivágták őket a Century Mediától (ez azért több mint várható volt), a tagság nagy része pedig szépen szétszéledt, hogy erre-arra projektezzen. Brad Davis basszer a zseniális The Company Bandben múlatta az időt, az időközben egyre inkább alaszkai aranyásó-fizimiskát öltő Bob Balch gitáros pedig hóna alá csapta Scott Reeder dobost (és egy másik Scott Reedert is), hogy elkészítsenek egy több mint érdekes, általam mondjuk nem túl sokra becsült, az olvasók részéről azonban sokkal jobban kedvelt különös korongot, a Sun & Sail Club Mannequinjét.

Mindenki megpróbálta tehát máshol kiélni a kreativitását, kissé magára hagyva a főnök Scott Hill énekes/gitárost, aki közben azért létrehozta saját kiadójukat, az At The Dojót, illetve minden bizonnyal gyűjtötte az energiát ahhoz, hogy egy jobban sikerült lemezt dobjon az asztalra, mint az utóbbi három-négy korong volt. Oké, azok sem voltak kifejezetten rosszak, csak éppen sokkal kevésbé invenciózus dalokat tartalmaztak, mint a csapat két főműve, az In Search Of... és a The Action Is Go. Amelyek egyébként 2011-ben és '12-ben ünnepelték tizenöt éves jubileumaikat, a csapat pedig két tematikus (és Magyarországot természetesen elkerülő) turné keretében ünnepelte meg mindezt, úgy, hogy a koncerteken teljes egészében eljátszották az aktuális lemezt. De nem fogytak ki a múltidéző ötletekből idénre sem: első lemezük, a No One Rides For Free húszéves kora tiszteletére új, felturbózott kiadást fog kapni, nem is olyan sokára. És végül április legvégén megjött a Gigantoid is, hogy szerencsés módon elrúgja a picsába a nosztalgiahullámot.

Merthogy ez az anyag minden szépet és jót tartalmaz, ami a Fu Manchut a legjobb pillanatokban valaha is jellemezte – a nyitó Dimension Shifter például igazi esszenciális darab: a sejtelmes felütést követő energikus, tempósabb vágta (kábé a King Of The Road vonaláról) a dal felétől átvált egy hamisítatlan stoneresen lelazult-elszállt jammelésbe, mélyre hangolt gitárokkal, basszus-uralommal, ahogy azt kell. És a Manchu mindig is ebben a dologban volt igazán jó, meg persze az olyan rövidebb, ellenben szélvészgyors darabok interpretálásában, mint a kettes Invaders On My Back, vagy majd későbbről a No Warning (alig másfél perc!) és a Triplanetary. Amikben – elég ellentmondásos módon - egyszerre jelenik meg a punk energiája és fésületlensége, valamint a surf rock jókedve és könnyedsége – és hát éppen ez volt mindig a legfőbb különbség a Fu és mondjuk a Kyuss között: Scott Hillék mindig is sokkal energikusabbak és jobbkedvűek voltak, mint Garciák.

Persze a lényeget akkor sem ezek jelentik, hanem az olyan igazi lúdbőröztető darabok, mint amilyeneket a már korábban kiadott és igencsak remek Robotic Invasionnel villantottak fel előttünk (érdekesség, hogy a hátsó borítón lévő számlista nem tartalmazza a dal címét, pedig még a szöveget is betették a bookletbe). Lassabb, súlyos, csak mértéktartóan jammelős és ízléssel elborult tételek, amelyektől minden igazhitű stoner rocker szíve elkezd sajogni a megfelelő helyen. Olyanok, mint a mesteri Anxiety Reducer (valami betegesen eltalált porszívós gitárhangzással és alattomosan őrlő riffel!) és a lemezt záró monolit, a bő nyolcperces The Last Question, ami három és félpercnyi döngölés után olyan elszállt utazásba vált át, amit akár space rocknak is nevezhetünk, ha épp ahhoz van kedvünk.

A legszebb az egészben, hogy még a lemez fennmaradó részénél (Radio Source Sagittarius, Mutant, Evolution Machine) sem érzem, hogy töltelékekről lenne szó, oké, ezek már kicsit kaptafa jellegűek, de mindben van valami kis nüansz, amire elégedetten rázom sokat hallott kobakomat. És emiatt a jóleső érzés miatt fogom kissé tán felpontozni a Gigantoidot, mivel ezt a kellemesen otthonos Fu Manchu-érzést kábé a King Of The Road óta nem éreztem, pedig nagy szükségem lett volna rá. És egészen biztos, hogy az évvégi listámon is ott fog királykodni a porzabáló kaliforniai négyes tizenegyedik nagylemeze – és ha a hírek nem hazudnak, még a tizenkettedik is jó eséllyel idén várható. Részemről nagyon is oké!