Egyértelmű, hogy az újhullámos speed/thrash-csapatok közül mára a Gama Bomb a legnagyobb kedvencem. A hatodik nagylemezénél járó ír csapat ugyanis egyszerűen képtelen hibázni: lemezeik egytől egyig tele vannak pofátlanul fogós thrash-himnuszokkal, ráadásul minden alkalommal kitalálnak valami jópofa koncepciót, így a körítés is mindig hibátlan. Voltak már náluk nindzsák, zombik, meg mindenféle menő, old school cucc, most pedig a klasszikus ponyvaregények látványvilágára köré építették fel a vizuális körítést.
A fél órát megint épp csak meghaladó lemez tizenkét tételének mindegyikéhez megalkottak ugyanis egy-egy könyvborítót, kábé olyasmi rajzokkal, mint ami anno a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatot vagy az Albatrosz könyveket jellemezte itthon. A back cover pedig olyan, mintha egy könyvespolcon figyelnének egymás mellett a kötetek, szóval tényleg marha menő az egész, és persze a zene is hozza a megszokott magas minőséget, a szokásosan kattos szövegekkel. Egyszóval iszonyú szórakoztató az egész.
|
megjelenés:
2018 |
|
kiadó:
Century Media |
|
pontszám:
10 /10 Szerinted hány pont?
|
Annak, aki nem ismeri őket, olyan hívószavakat dobálnék be, mint speed metal, Agent Steel, Overkill, Anthrax, Judas Priest, csordavokál, a Gama Bomb azonban ezeket a full egyértelmű és azonnal tetten érhető hatásokat sikerrel tudta összeolvasztani egy markáns, saját hangzássá, ami abszolút kiemeli őket az átlagcsapatok alkotta masszából. Az előző anyagokhoz képest zeneileg minimális a különbség: Philly Byrne énektémáiban sosem volt még ennyire hangsúlyos a Judas Priest hatása (a Give Me Leather a napnál is világosabb tiszteletadás), ezt leszámítva azonban minden változatlan.
A Speed Between The Lines fél órája maximális fordulatszámon pörög végig, ennek ellenére azonban minden dal karakteres, szinte azonnal ható refrénnel és kiváló riffeléssel felvértezve. Az egyébként egységesen magas színvonalú lemezanyagból így is kiemelkedik a megunhatatlan Bring Out The Monster, illetve a Kurt Russell, aminek refrénjénél nagyobb királyságot idén még nem hallottam, és valószínűleg már nem is fogok.
A Gama Bomb boszorkánykonyhájában semmi sem változott, ez ugyanúgy egy bivalyerős, hibátlan lemez, ahogy elődei is azok voltak.
Hozzászólások
Én személy szerint nem gondolom, hogy 20 év múlva a Rust in Peace, a Reign in Blood, a Muster of Puppets, a Bonded by Blood és társaik mellett majd ezt a Gama Bomb albomot sorakoztatjuk fel az örökéletű thrash klasszikusok sorában.
Messze nem volt soha ennyire jó a zenekar, egy megbízható középszintet hoznak mindig, én három hallgatás után ezt is letöröltem, elfelejtettem.