A 2000-es évek eleje egy underground szinten komolynak számító retro-thrash hullámot hozott, melynek keretében hirtelen fiatal bandák egész sora bukkant fel farmermellényben, a '80-as évek – tehát a thrash aranykora – meghatározó bandáitól igen erőteljesen befolyásolt, vegytiszta thrash metalt játszva. Mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak pillanatnyi fellángolásról volt szó, hiszen tíz év elteltével az akkori hullám vezetőiként feltűnt csapatok nemhogy nem tűntek el, de jobbak, mint valaha.
A Municipal Waste, az Evile, a Toxic Holocaust vagy a Fueled By Fire mellett mindenképpen az élmezőnybe tartozik az ír Gama Bomb is, akiknek már a negyedik lemeze jelent meg néhány hete The Terror Tapes címmel. A 2009-es, teljes egészében ingyenesen letölthetővé tett Tales From The Grave In Space után szokatlanul hosszú, négyéves szünetet követően látott napvilágot az új anyag, amely folytatja azt a tendenciát, ami az írek első albuma óta megfigyelhető. Arról van szó nevezetesen, hogy bár a retro-thrash címke továbbra is maximálisan illik rájuk, zenéjükben mégis egyre jobban tetten érhető a dallamosodás, minek köszönhetően az énektémák és a refrének mind inkább fogósabbakká válnak, könnyebben emészthetővé téve az összképet.
Szintén újdonság, hogy a fejhangon elnyomott magas sikolyok, amelyekből a Tales lemezen még szép számmal találtunk, ezúttal teljesen hiányoznak. Philly Byrne nem kiemelkedő torok, kissé nazális hangját továbbra is szokni kell, de én csípem az orgánumát. Sikolyai viszont sosem voltak túl acélosak, így túlzottan nem is bánkódom az elhagyásuk miatt. Nyilván azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy tavaly év elején egy időre el is ment a hangja a fokozott igénybevételtől, így ezen időszak alatt a basszer Joe McGuigan felelt az énektémákért a bulikon – merthogy a lekötött koncerteket nem mondták le, amiért maximális tisztelet jár nekik. Szóval az énektémák abszolút koncepcióba illő dallamosodásán kívül továbbra sincsenek nagy újítások a Gama Bomb univerzumban: a zene karaktere annak ellenére sem változott, hogy az alapító gitáros Luke Graham tíz év után elhagyta társait, helyére pedig a csapattal már 2011 óta együtt turnézó John Roche állt be, illetve hogy immáron az AFM istállójához tartoznak. Zombis, sci-fis retro-thrash ez továbbra is, szélvész tempójú, két-három perces dalokkal, jó adag koppintott Slayer riffel nyakon öntve.
Attól eltekintve, hogy a Terrorscope-ban megidézik Aram Ilijics Hacsaturján Gajane című balettjének utolsó felvonásában elhangzó Kardtánc dallamát, meglepetést nem sokat hordoz a Terror Tapes, de kifejezetten szórakoztató, ha szereted az ilyesfajta muzsikát. Sokat dob az összképen, hogy ahogy a Municipal Waste-es srácok, úgy a Gama Bomb tagsága sem veszi véresen komolyan önmagát; dalaikban jó néhány humoros momentum is felfedezhető. Elég csak rátekinteni a dallistára, máris tudjuk, hogy az olyan daloktól, mint a Beverly Hills Robocop vagy a Cannibals On The Streets (Therefore) All Flesh Must be Eaten, nem kell magvas gondolatokat várni. De a Backwards Bible thrash metalba oltott Scatman-témája is kifejezetten vicces, ahogy az S.O.D. tribute-nótaként is felfogható Shitting Yourself To Live is.
Ha fentiekből nem lett volna egyértelmű, hogy a csapat a '80-as évek metalján kívül leginkább a klasszikus horrorfilmekből, sci-fikből és képregényekből merít inspirációt, elárulom még, hogy a Terror Tapes borítója annak a Graham Humphreysnek a nevéhez fűződik, aki a Rémálom az Elm utcában sorozathoz, valamint az Evil Dead filmekhez is készített plakátokat; a csapat nevét pedig az a Gamma Bombnak nevezett szerkezet ihlette, amelynek köszönhetően Dr. Bruce Banner Hulkká változik át a Marvel képregényében. Thrash metal, horror, sci-fi és képregények 36 percben! Mi kellene még a maximális szórakozáshoz?
