Shock!

Megérkeztek az "öregek"! Készíthetik a bukszát mindazok, akik elkötelezett hívei a svéd muzsikusok munkáinak! Nagy meglepetésekre senki se számítson - a Hammerfall inaszakadtáig kitart az eredeti úton, hajszálnyit sem tér le a kitaposott ösvényről.

Már a harmadik nótánál tartok a hallgatásban - s hogy eddig miben volt részem? Három tempós himnuszban. Nem többen, nem kevesebben. A Riders on the Storm és az On the Edge of Honour semmiben sem marad el a korábbi "slágerektől". Lendületesek, vastagon megkenve vokálokkal, a gitárok csilingelnek, a hangzást zokszó nem érheti. A közbülső Hearts of Fire szintén egy rájuk jellemző, erőteljes darab, csak számomra túlságosan direkt. Nem kedvelem az olyan nótákat, melyekbe eleve, már megkomponálásuk idején beleépítik a közönség-énekeltetős részt. Ettől amolyan "most megmutatom, mit kell majd kívülről megtanulnod a bulira" érzetem támad. A címadó Crimson Thunder egy visszafogottabb ritmusú dal. A kóristák mintha időközben megizmosodtak volna a zenekarnál, ami a legkevésbé sem hátrány. Lore of the Arcane - már a cím hangulata is elüt a többitől, a röpke betét azonban csak fokozza ezt a benyomást. Lírai szintitémával és komor férfikórussal állunk szemben, melyről csakhamar kiderül, hogy mindössze összekötő szerepet tölt be a címadó nóta, illetve a Trailblazers tétel között. E szerzemény ismét a tombolandó szongok közé sorolható, igazán fülbemászó melódiájával, headbengelős tempójával.

Mintegy kontrasztként, elérkezünk az album - kötelező - balladájához, a Dreams Come True-hoz. Nem először figyelek fel arra, hogy Joacim kifejezetten jól énekel. Mintha kissé magasabb szintű teljesítményt nyújtana, mint eddig - vagy csak ki voltam éhezve a hangjára és káprázik a fülem? Ez is lehetséges, de szerintem a fiúnak most valahogy jobban zeng a torka... Ebben a képzetben erősít meg az Angel of Mercy nóta, mely egy jó kis énektémával kezdődik, majd zakatolva indul be, ám én egyre csak hegyezgetem a fülem: ork legyek, ha Cans barátunk nem ment el énekleckéket venni... Ez a dal meglehetősen rendhagyó a sorban, sokkal kevésbé direkt, illetve fülbemászó, mint társai. Változatosabb, fantáziadúsabb - bár bizonyos pontjain kissé Maiden-hangulatú. Nekem a Rime of the Ancient Marinert juttatja eszembe... Persze soha rosszabb képzettársítást!

A The Unforgiving Blade-del visszatérünk a tipikusabb szerzeményekhez, majd az In Memoriam ismét líraibb húrokat pönget. Instrumentális darab, melyben a gitár sírósan húzza a fülünkbe fájdalmát. Szép, klasszikus hangulatot teremt körénk, mi pedig hallgatása alatt egészen alfáig süppedhetünk... A végét természetesen felturbózzák a srácok. A Hero's Return egyike a harcos, fejrázós, kórussal nyomulós daraboknak.

Nos, az elején úgy véltem, nincsenek nagy meglepetések. Ez továbbra is érvényes. De azért kisebbek akadnak... A nóták kiválóak. Dallamhegyek, himnuszhegyek rogyásig. Ahogy azt megszoktuk, elvárjuk. Az album nem uncsi. Régebbi rajongóknak, illetve a színvonalas metal muzsikával most ismerkedőknek sem fog csalódást okozni.
Joacim pedig jobb, mint valaha.