Az új Hardline hallatán ismét komolyan elgondolkodtam rajta, mennyiben áldásos és mennyiben káros a nápolyi Frontiers tevékenysége a melodikus műfaj szempontjából. Mert tök jó, hogy az ezredforduló idején az olasz cég igazi mentsvár és egyben új főhadiszállás lett a '80-as évekből megmenekült arcok és fiatalabb követőik számára, és tök jó, hogy egy csomó efféle arc ma is lehetőséget kap tőlük a lemezkészítésre. Viszont eközben – és az utóbbi öt-tíz évben erősödő tendenciaként – ráálltak egy olyan vágányra, aminek nem látom sok értelmét. Üzleti szempontból persze biztos van neki, hiszen egyébként nem csinálnák, de – akármilyen fellengzősen is hangzik ez – művészileg biztosan kérdéses a dolog.
Itt van például a Hardline, ahol vélhetően a Frontiers rendelkezik a névhez fűződő jogokkal – mást legalábbis nem nagyon tudok elképzelni indokként a történet rendszeres bolygatására, ennek a mostani Hardline-nak ugyanis ezt leszámítva nincs sok köze az eredeti, „igazi" Hardline-hoz. Ha esetleg nem tudnád, miről beszélek: a Hardline-t az AOR-színtér egyik leghatalmasabb mestere, Neal Schon alapította a '90-es évek elején, amikor a Bad English már földbeállt, de a Journey még nem alakult újjá. Az 1992-es Double Eclipse igazi mestermű volt a stílusban, akár azt is mondhatom, hogy a fénykor utolsó nagy dallamos klasszikusainak egyike, de már későn érkezett, és kereskedelmi szempontból nem szólt igazán nagyot, így a banda gyorsan szétszéledt. Johnny Gioeli frontember később Axel Rudi Pell énekeseként betonozta be magát az iparba, aztán a Frontiers tíz évvel a debüt után valahogy felélesztette a bandát, de már az ismét a Journey-vel nyomuló Schon nélkül.
A II című visszatérő album még tetszett is – bár nyilván meg sem közelítette a Double Eclipse szintjét –, a folytatást viszont már nem tudtam mire vélni. A progosabbra vett, 2009-es Leaving The End Open zeneileg okés volt, de a névhasználatot nem éreztem indokoltnak, itt ugyanis Johnny hangján kívül gyakorlatilag tényleg semmi nem emlékeztetett már a régi Hardline-ra. Aztán a 2012-es Danger Zone-nál a kiadó házi zeneszerzője, Alessandro Del Vecchio vette kézbe a kormányrudat, jött egy kanyar visszafelé, a végeredmény pedig igazi, törzskönyvezett Frontiers-tucatrock lett. És sajnos ugyanez a helyzet a Human Nature-rel is.
Félreértés ne essék, a lemezt simán meg lehet hallgatni, viszont baromi jellegtelen, ami épp a név miatt meglehetősen illúzióromboló hatást kelt. Sokszor leírtuk már, hogy Del Vecchio profi dalszerző, akinél alighanem hegyekben állnak a felhasználatlan témák ezen a vonalon, de ezeket a nótákat tényleg, szó szerint akármelyik Frontiers-projektnél el lehetne sütni kisebb-nagyobb módosításokkal. És ezen sajnos nem segít, hogy Gioeli hatalmas torok, akit ezer közül is felismer az ember, ha egyszer itt egy Schon-féle alapozás után kellene megfelelően fajsúlyos dalokat letenni az asztalra, és ahhoz Del Vecchio egyszerűen kevés. Itt jön képbe, amiről fentebb beszéltem: értem, miért erőltetik a Hardline nevet, de nem tartom szerencsésnek a dolgot. Ha ezeket a dalokat nem Gioeli énekelné, tényleg simán felkerülhettek volna a Revolution Saintstől a Resurrection Kingsen át egészen Ted Poley-ig bárki lemezére némi fazonra szabással, akiknél csak Del Vecchio felbukkant az utóbbi években.
Ezen túlmenően nincs mit túlelemezni a lemezen, mert tényleg hegybe hord minden közhelyet, ami ebben az AOR-os dallamvilágú, de hangszerelésében azért néhol acélosabb, harapósabb szegmensben kötelező és elvárt. Gioeli nyilván jól énekel, Josh Ramosnak is akadnak szépen elkapott szólói, de a dalok pár kivételtől eltekintve (halld például Where Will We Go From Here, When The North Wind Blows, In The Dead Of Night, United We Stand) leginkább egy nagy masszává olvadnak össze. A végtelenségig el lehet hallgatni az albumot, mert profi módon összerakott produkció, de sok nyomot igazából nem hagy maga után. Ami önmagában talán nem lenne probléma, ha mondjuk Gioeli-szólóalbumként, netán megint valami új, egyszer használatos fantázianév alatt jelentetik meg – akkor azt mondanám, egynek elmegy, lapozzunk. Így viszont, hogy a Hardline felirat áll a borítón, eleve mások az elvárások, és nem leszek olyan jó fej, hogy emiatt ne vonjak le egy extra pontot tőlük.
Hozzászólások