Shock!

Új kiadónál a norvég black scene egyik legeredetibb formációja. És az egyik leghülyébb arcfestést használó csapata. A külsőségekről lehet vitatkozni, kinek tetszik, kinek nem, és bár (szerintem) viccesek ezek a pingálások, azért vannak náluk butábban kinéző csapatok. Ugye.

Nem is ez a lényeg, hanem jelen esetben a cd-n hallható 8 dal, melyből sajnos a promón csak 3 teljes hosszúságú, a többi lekevert. (Hogy szakadna az ég az illegális mp3 terjesztőkre, ezért várhatok februárig, hogy beszerezzem a lemezt egészében...) Az viszont ennyiből is kiderül, hogy ha nem is korszakalkotót (ezt majd úgyis az idő dönti el), de legalábbis óriásközelit alkottak Abbathék. A nyitó One By One klasszikus szélvészsebes kezdése hallatán megállapíthattam, hogy Horgh kicsit sem rozsdásodott be az utóbbi időben, a blastbeatjei egész egyszerűen agyoncsaptak, a finomabb témáitól pedig arcomra tapadt az elégedett vigyor, puffancs vagy nem puffancs, dobolni azt tud!

Szóval itt van ez a One By One, ami úgy a közepe tájékán olyan fogós tekerésbe csap át, hogy ember legyen a talpán, aki nyugodtan ülve végig tudja hallgatni! A kettes tétel egyes részei nyugisabb, hangulatosabb vizekre eveznek, persze sosem lehet tudni mit rejt a dal vége, ugye. Harmadikként a Tyrant egy lassan őrlő, fájdalmas riffel birkózik - egyik kedvencem egyébként - lehet, hogy sokak túl lassúnak találják majd, de talán a kétkedők számára is meggyőző lehet a rövid akusztikus rész utáni hangulatbomba. A negyedik - Demonium - gyorsan indít, melyet egy imádnivaló kétlábgépes tekerés követ, majd ismét roppant fogóssá válik a dal, amitől duplájára emelkedik az adrenalinszint. A Within The Dark Mind egyik riffje kicsit hasonlít az első dal egyik riffjére (ezt most jól megmondtam), amúgy elég dallamos gitártémát játszik Abbath. És már megint húzósat. Olyan érzékkel csavarja meg azokat a témákat, ami csak a profiktól várható el. A hatos In My Kingdom blastbeates témája szokás szerint átcsap a már megszokott Immortal-féle hangulatos dallamos, fogós témákba, majd vissza, Abbath gyomorforgató hörgésétől kísérve. A dal vége (vagy közepe, ez is lekevert sajnos) meg annyira SÚLYos, hogy tíz centit süppedt a ház a földbe tőle. Az Antarctica mintha egy black metalba oltott heavy metal nóta lenne, hmm... érdekes. A záró Beyond The North Waves sejtelmes kezdését követően ismét egy magával ragadó, mázsás súlyú riffel terpeszkedik a hallgatóra, miközben Iscariah (nekünk persze csak Iszkiri) bőgőjátéka hozza ránk a frászt pluszban. Csak, hogy minél élethűbben érezzük azt a jeges norvég szelet.

Akik csupán irgalmatlan sebességet vártak az új Immortaltól, csalódni fognak. Engem azonban a sajátos atmoszférájuk pillanatok alatt el tudott varázsolni. A hangzás is a zenéhez illően tökéletes, csak annyit mondok, hogy Abyss - mi más lenne? - viszont nem a tucat-Abyss hangzás, hanem részletesen kidolgozott, remek munka - természetesen.

A 2002-es év első nagy dobása, én pedig postázok a csapatnak egy cséphadarót és egy doboz 200-as szöget, hátha fel tudják használni a következő fotózáshoz. Ne ítélj a külső alapján! Ronda és finom! Blackeseknek és igényes, szélsőséges zenék kedvelőinek kötelező!