Shock!

A Krampüs a két évvel ezelőtti Perverted And Sadistic demóval komoly reményeket ébresztett bennem, hogy itt valami nagy dolog van születőben. Azon a rövid anyagon egyszerre volt megfigyelhető a klasszikus grindcore és a death metal tisztelete, valamint a saját ötletektől feszülő kreativitás kiélésének a vágya. A Mental Holocaust képében most végre itt az első nagylemez is, lássuk hát, mit sikerült összehozniuk a veszprémi fenegyerekeknek.

Akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban nézzük, a metal lemezborítókról csak a legritkább esetben érdemes említést tenni. A Krampüs Mental Holocaustja ugyan szintúgy ragaszkodik a stílus generálta klisékhez, ám az apokaliptikus pusztítás közepén látható lény képében sikerült egy olyan groteszk figurát teremteniük, amely jó érzékkel lavíroz a humor és a horror között, s eléggé egyedi és bizarr ahhoz, hogy a zenekar kabalafigurájává váljon.

Magára a korongra tizenhat szerzemény került fel, jó grindcore lemezhez méltóan másfél-két perces hosszúságokkal, azaz a teljes mentális holokauszt huszonhét és félpercesre jön ki, ami pont elegendő ebben a stílusban. A mesét nyitó Servants Of Lies elején álló lánccsörgést és üvöltözést hallva kissé lelohadt a lelkesedésem, azt gondolván, hogy ismét egy teljesen felesleges intrót kell végigszenvednem, de szerencsére a zenekar csak fél percnyi betekintést enged a középkori kínzókamrák világába, aztán villámsebesen belevágnak a nyitóriffbe, és egy egészen másmilyen pokol tárul fel előttünk.

A másodikként szereplő Sadistic And Perverted ismerős lehet az együttes demójáról, de mivel annak mind a kilenc tétele szerepel a Mental Holocauston is, ezért még találkozhatunk ismerős pillanatokkal. Ezek a dalok egyébként remekül belesimulnak az új szerzemények által szabott irányvonalba, ami az anyag egyenletes színvonalát tekintve előnyös, ám mindez azt is jelenti, hogy a Krampüs egyelőre alig tudott jelentősen elmozdulni a két évvel ezelőtti demójukhoz képest.

A fentiek miatt nehéz is kiemelni olyan darabot, ami jó irányvonal lehetne a zenekar számára, mivel erre a lemezre is érvényes az, amit már a demójuk kapcsán is leírtam. Vagyis hogy a potenciál ott mocorog a trióban, hiszen kiváló érzékkel játsszák mind a törésekben gazdag, villámcsapászerű grindcore-t, mind pedig a masszív kiállásokba forduló old school death metalt, egyszerűen csak meg kéne találni azt a bizonyos saját utat. Mert az extrém zene e két pusztító irányzatán beül a veszprémi gárda tényleg képes jó dolgokkal előrukkolni. Hallgassuk csak meg a jól megszerkesztett, vérszomjtól csöpögő Sexualpsychopath-t, amely igazi brutál death metal dal, vagy a javarészt középtempós Prepare For Imapling!-et, amely felüdülést nyújt a brutálkodás után. De a Murder, Madness, Revenge! is erős tétel, ebben az ősi, még punkos hatásokat is magába foglaló grindcore szellemisége is felsejlik.

Nem vitás, masszív anyag lett a Mental Funeral, dacára a markáns, egyedi zenei arculat kvázi hiányának. Mindemellett pedig a hangzás is mintha a kelleténél sterilebbre sikerült volna, aminek következtében a zene némileg veszített élő, nyers erejéből.

Mára megszámlálhatatlan azon csapatok száma, akik ezt a zenét művelik, s ha hazai viszonylatokban kezelném a Mental Holocaustot, akkor kedvezőbben szólnék róla. Ám az nem lenne igazságos a zenekarral szemben, hiszen aki nem törekszik nagyra, az nem is érdemel figyelmet. A Krampüsnek pedig nem kell félnie sem hazai, sem nemzetközi viszonyításokban, az első nagyobb lépést megtették, a természetes fejlődési folyamat pedig csak tovább folytatódik, egyszerűen hallgatniuk kell a benső késztetéseikre... Ja, és követniük a favillást az ismeretlenbe.