Mindig érdekes megismerkedni olyan zenei közeggel, ami eddig ismeretlen volt számomra, talán ez vezetett ahhoz, hogy elővegyek egy olyan promót, amit még tavaly év vége felé tettem félre. Eddig nem voltam ismerős a litván black metal színtéren, ezért negatív előítélet nélkül tudtam meghallgatni ezt a splitet. Gyakorlatilag vártam a csodát, hiszen ki tudhatja, lehet, hogy ki sem tudom majd venni a lejátszóból a lemezt. Nos, nem így történt, de a végeredmény azért korántsem olyan rossz, mint gondoljátok.
A cd kiállítása impozáns, 16 oldalas igényes booklet, a lemez sem valami másolt vacak, hanem szép gyári cucc. Valahogy így kéne kinéznie minden promónak, bár ettől még nem lesz világszínvonalú, ami rajta van.
A lemez első szereplője hat dallal a Luctus, ami egyszemélyes „zenekar" létére már szép múlttal büszkélkedhet, 2001 óta kiadott két demót, egy EP-t, és most ezt a split korongot. Az infólap persze elbüszkélkedik azzal, mekkora sikere is volt underground szinten ezeknek az anyagoknak, de a zene ismeretében ezt én kissé kétlem. A hat dal nagyjából egy koncepció mentén készült, skandináv hatásokkal bőven felvértezett black metalról van szó, kevés dallamos betéttel, annál több fűrészeléssel. Sajnos a produkció elég gyenge, Rómában a The Lair stúdióban vették fel, de már az első dal hallgatása közben kiderül, hogy az egyszemélyes zenekarok összes hibája benne van, gondolok itt a dobgép rossz keverésére, a hangzás ürességére, semmi súly nincs benne, hiába nyomkodtam rá a basszust, csak nem dörrent meg. Alapvetően a zenével olyan nagy gond nincs, semmi extra, semmi világmegváltó, standard black riffek, eredetiségre utaló jel nem sok van, de legalább a tálalás korrekt. Gyanítom, hogy ezzel a cuccal a black metal színtér meghódítása nem fog összejönni, egyszerűen azért, mert ez egy teljesen átlagos anyag, amiből 666 millió másik is létezik, ráadásul a nem litvánul megírt szövegek sem hordoznak túl sok mondanivalót (litvánul meg nem tudok, tudom, hogy ez hiányosság, de ezzel együtt kell élnem), klisés nagyon az egész.
Nagy baj, hogy Luctus mindezt egy személyben akarta megoldani, mert például a hatodikként szereplő No Future (for your future) című dal elég erős a többihez képest. Erősen ajánlanám, hogy ez lehetne az az irány amerre el kellene indulni, mert az első öt dal egyszerűen átszalad az emberen, ez az, ami se nem rossz, se nem jó, és sajnos az átlagos zenék még soha nem váltották meg a világot. Nem hallottam ugyan Luctus többi anyagát, de ez így kevés ahhoz, hogy a jövőben elővegyem a lemezt.
A split másik szereplője a szintén litván Argharus, ami annyiban azért különbözik Luctustól, hogy ez tényleg egy zenekar, és ez már az első néhány percnél kiderül. A 4 dalt a Phoenix stúdióban vették fel Litvániában, ez végre megdörren és nem olyan üres, mint az első versenyző anyaga. Ereje van a riffeknek, és ugyan a dobos nem túl ügyes, azért az élő dobtémák kellemesebbek a fülnek. Alapjaiban nem különbözik az Argharus sem a Luctustól, annyi a különbség, hogy a nyilvánvaló skandináv hatások mellett simán fel lehet fedezni az eredetiséget, vagy legalábbis az arra való törekvést, akad néhány szokatlan megoldás, ami azért skandináv bandákra nem jellemző, itt jóval több az eredeti ötlet, sokkal kevésbé klisés, érezni lehet, hogy törekedtek arra, hogy egyedi dolgot hozzanak létre.
Sajnos a szövegeket litvánul írták meg, így a mondanivalóról semmit nem tudok mondani, de jelzem, ez azért komolyabb anyag, és ha figyelembe veszem, hogy igazából nekik ez az első hivatalos anyaguk, több esélyük van a szélesebb körben való ismertségre, mint a split másik szereplőjének. Talán a dalok hossza az, ami nem tetszik, túl hosszúak és így hamarabb válnak unalmassá, persze lehet, hogy van, akinek ez tetszik, szerintem felesleges egy standard black metal anyagot 5-6 percig húzni, főleg akkor, ha nincs igazán sok váltás, mert így fárasztó még ezt a négy dalt is végig hallgatni.
Igazából az Argharus tagjainak nem tudok jó tanácsokat adni, mert jó úton járnak, ha ezt folytatják és elhagyják a litván szövegeket, talán több siker is várhat rájuk.
