Shock!

Én és a Magnum korábban maximum néhány dal erejéig "futottunk össze", a Shock! révén hallok először tőlük teljes albumot. A brit csapat 1994-ben feloszlatta magát, az énekes Bob Catley ezután szólóban aratott jelentős sikereket. Most pedig épp az újjáalakulásnál kapcsolódtam be az eseményekbe.

Az elején említett tény miatt elég hülyén venné ki magát, ha olyanokat firkálnék ide, hogy ott folytatják, ahol annak idején abbahagyták, ám azt bizton állíthatom, hogy a muzsika még mindig ugyanaz, mint amivel megismertem a bandát: régi stílusú, alaposan kidolgozott, igényes hard rock zene szól a Breath Of Life-on. A dalok többnyire a középtempó különböző árnyalatait mutatják be, ezek közé épül be olykor egy-egy balladisztikus szerzemény. Sok helyen Mark Stanway és a billentyűs hangszerek szerepe válik kiemelt fontosságúvá, másutt persze Tony Clarkin gitáros is észrevéteti magát, de minthogy a tempók viszonylag kis tartományban mozognak (és hát a megszólalás is lehetne erőteljesebb, korszerűbb), úgy érzem, elkelt volna ide még több markáns riff.

Viszont Bob Catley teljesítménye mellett nem lehet elmenni! A számok bőven adnak helyet kiváló adottságai érvényesítésére, ő pedig nagyívű, mély átéléssel tolmácsolt melódiákkal és finom vokálokkal tölti be a rendelkezésére álló teret. Számomra a Breath kétségtelenül az ő lemeze! Két nótát emelnék ki a tizenkettőből néhány meghallgatás után. Igazából ezt a kettőt is Catley éneke teszi csúcsra, a többiek inkább elegánsan kiszolgálják őt, ám az összhatás itt a legkedvezőbb. A monumentális Everyday és a hosszas instrumentális bevezető után kitárulkozó Night After Night egyaránt lassú, ha nem is egészen lírai húrokat penget és mindkettő álomszép, de tényleg.

Voltaképpen a többi nótáról se tudnék rosszat mondani - a borítóról már annál többet. Ez a roppant primitív és nem is túl ötletes számítógépes grafika kész röhej egy, az 1970-es évek közepe óta zenélő társaságtól! A pontozásnál nyilván nem ez volt a meghatározó szempont, de annyira szemet szúrt (és nem is csak nekem!), hogy nem hagyhattam szó nélkül...