Azt mindenki betéve tudja, hogy a Mangod Inc. az egykori CDT-ből származik nagyrészt, lépjünk túl a történeten mi is. A kezdetekkor egy szál koncertet láttam tőlük, tetszett is, a lemezmegjelenés után Perso felkészített, hogy módosult a zenei irány egy keveset. Alapvetően nekem bejön ez a laza, kicsit rákenról, kicsit denszhól (hát igen) vonalú dolog, ami a sokkal inkább a mainstreamebb zenékből építkezik, mint az underground zenei világból.
Perso dallamérzéke és hangja sokat fejlődött (ezt azt hiszem, el is várta mindenki), nagyon ráfeküdt az emlékezetes refrénekre, sok helyen kifejezetten hatalmasakat ütő dallamokat hozott össze, például mindjárt a második nótában, a The New Revolutionban. Nagyon rendben van minden, a nemnormális szólóval egyetemben. Personak jól áll az ordítozás, de még a kvázi nyávogás is, a hangszíne meg elvitathatatlanul kellemes, jó hallgatni.
A lazább témák közül a The Flood jött be nagyon, viszont a Cut Your Strings lehetett volna még sokkal finomabb (lightosabb), így pont az az íz hiányzik belőle, ami ott kering a háttérben, de nem teljesedhet ki. A szólórésznél meg a Chris Isaac Wicked Games-e sem zavaró, igazából ez is lehetne bátrabb.
Az első két nóta gyakorlatilag schwarzeneggernyi izommal pördül át az emberen, kiváló az indítás. A zenében van egy adag Prong, egy csipet Rob Zombie, meg az újkori lazább stoner világ is, jelesül a Queens of the Stone Age (Stubborn, khm), ízlésesen adagolva. Szabi nagyon ráment a groove-os dobtémákra, jó is ez, nem is kell ide semmi nagyobb megfejtés. Az meg egyértelmű, hogy abszolút csajmágnes dolog, ha a repertoárban ott figyel néhány táncra perdítő dal, ugye... A lemezt egy új stúdióban (Fader) vették fel Scheer Viktorral, tisztességes soundot hoztak össze így elsőre.
Ami a lemez előnye az a hátulütője is valahol: hosszú távon picit még összemosódnak a refrének és ritmikában is elviselnének nagyobb változatosságot a nóták. Egyben hallgatva van néhány töltelékebb téma, kiragadva a dalokat viszont működnek. A jövőre nézve meg talán annyit lehetne mondani: a szélsőségekbe bele lehetne kapaszkodni jobban, ami mainstream ízű, az lehetne bátrabban populáris, ami meg súlyos, az simán súlyosodhat sokkal jobban. Ami pedig kicsit is egyformának tűnik, azt kíméletlenül gyomlálni kell, még akkor is, alapvetően jó a téma.
Az idén megjelent hazai lemezek közül mindenképpen az egyik kedvenc, fazonilag is teljesen rendben vannak, az meg ízlés kérdése, hogy aki a csicsás borítókat kedveli, annak picit puritán lehet a cd kiállítása, viszont a cd-n a csapat első - nem igénytelen - klipje is megtekinthető. Mindenesetre a bizalom bőven megvan, már szinte csak a hazai közönségek múlik, mennyire fog működni a dolog (de tartok tőle ez a zene is túl jó a hazai többségnek, khm.). A pontozásnál igyekszem objektív lenni, első lemez ettől a felállástól és érezni, hogy van még bennük több is, viszont bőven megállja a helyét így is, sőt. A következő lemezig meg találkozunk a táncparketten!
