Shock!

Olasz csapat a Novembre, akik '95-ben adták ki debütáló lemezüket, melyet anno atmoszférikus dark metal és death keverékeként írtak le. Három újabb lemez után úgy érezték, hogy az első anyag, melyet még egy olcsó stúdióban, minimál produkciós keretek között rögzítettek, megér egy újrafelvételt. Így hát berontottak egy kicsit jobbnak tűnő stúdióba, rögzítettek mindent megint, és hogy jelezzék a minőségi különbséget az eredeti és az új között, új címmel látták el az anyagot, ez lett a Dreams D'Azur.

Az eredeti verziót nem hallottam, sem a többi lemezt, de a produkció tényleg nem tűnik rossznak. Kapásból a letisztultabb, késői Opeth jutott eszembe - de még náluk is arányosabban adagolják a death-alapú, de annál színesebb zúzdát és az atmoszferikus részeket. Az énekes tud énekelni is, meg néha amolyan üvöltözős-hörgős stílusban működik, nem is rosszul. A hangszeresek is pontosan, szépen játszanak, és kifejezetten érzelemgazdag, változatos muzsika kerekedik ki a kezük alól. A death jellegű részek sem az esztelen zúzás jegyében íródtak, erős, dallamos, húzós betétek ezek, amiknek ugyanúgy megvan a helyük a jól felépített kompozíciókban, mint a zongorás lassulásoknak vagy az igényes gitárszólóknak.

A két tesó és egy nemtesó, valamint egy session-bőgős ügyes szerzeményeinek színvonala ráadásul kifejezetten egységes a lemez elejétől a végéig. Ízlésesen adagolják a hangulatváltozásokat is, amikor már épp ellazul az ember egy finom, szomorkás résztől, odakennek egy lendületes metal riffet dupla lábdobbal, fogósan, húzósan, utána meg ismét tökéletes időzítéssel másznak vissza valami pszichedeliába. Azon morfondírozom, hogy ha a lemez 1995-ös eredetije is ilyen volt, akkor bizony olasz barátaink jóval megelőzték az Opeth hasonszőrű színeváltozását.

Valószínűleg hatott rájuk a Pink Floyd zenéje, de persze a death gyökerek és a gótikus zenék is. Egyes helyeken meg agyasabb korszakbeli Voivod-íz is beleszövődik a dalokba. Tetszik, na! Persze megvan ennek is az a tipikus baja, ami a hasonszőrű repülős poszt-death zenéknek úgy általában: kegyetlenül megjegyezhetetlen. De az is tény, hogy nem is erre van kitalálva az ilyes, hanem arra, hogy egyedül, egy elsötétített szobában, egy elsötétített fülhallgatóval és egy elsötétített XIX. századi angol verseskötettel elmélyedj benne.