Shock!

Újra él és virul az Obituary. Igaz Allen West gitárosnak mostanában halvány sejtelme sincs, valójában akar-e zenekartag lenni vagy sem, na de majd csak eldönti. Előbb-utóbb. Addig is itt az új lemez, ami kb. olyan, mintha időgépbe ülnénk és visszarepülnénk úgy tizenvalahány évet. Vagy még többet, jaj, a fene sem tudja, annyira gyorsan pörög az idő kereke, nyehh.

Nos, az Obituary keresve sem találhatott volna jobb címet az új korongjának, mint a Frozen In Time, ezzel azt hiszem, mindent el is lehet mondani a zenéről. Ízig-vérig retro. A dalok mintha még a régi Obi időszakban íródtak volna, nem kétezerakármennyiben, a hangzás szintén elég régies - nem rossz, bár annak fura lehet, aki hozzászokott a mai hiperszuper soundokhoz - a borító szintúgy. Klasszikus festményes halálmetal borító, a booklet négy lapból áll, szöveg nincs benne, de ez nem meglepő esetükben. Lehet most is találomra raktak egymás mellé szavakat.

Kicsit komótos intróval (áá, ez egy három perces instrumentális ám) kezdődik, aztán csak picit gyorsulnak, középtempóig, vagyis olyan, mintha gyors lenne a zene, de igazából azért nem az. A tempó hol gyorsul, hol lassul dalon belül, a gitárszólók ugyanolyan idétlenek, mint régen, a hörgés is, bár ez azért még feelinges. Néha talán már kicsit túl ráérős a tempó, talán a csúz kínozta a hangszereseket, azért nem ment fürgébben, meg olykor már túl egyformának tűnnek a riffek, de ez már csak egy ilyen formáció. Némelyik riffet fülelve meg be-beugrik más régi klasszikus.

Némelyik tag bizony fazonigazításon ment keresztül az elmúlt évek alatt, tán csak a kis böngyör hosszúhajú John Tardy néz ki ugyanúgy. A zenét bizony egy mai tizenéves death metalista bizonyára unalmasnak találná, de a huszonsok, harminconvalahány korosztálynak, aki erre pubertált, tetszeni fog. Hát, bizony ez nekem tetszik, retro ide vagy oda. Nem lesz ebből klasszikus lemez, de tisztességes visszatérés, azt mondom. Csakis nosztalgiázóknak.