Teljesen véletlenül (és megkésve) akadtam Red Fangék nyomára. Történt ugyanis, hogy egy jó cimborám átküldött nekem egy Prehistoric Dog címmel ellátott videoklipet, azzal a megjegyzéssel, hogy be lehet szarni rajta a röhögéstől, ráadásul nekem valószínűleg még a zene is be fog jönni. Mondanom sem kell, később az állítás mindkét része igaznak bizonyult. Nem is kellett hozzá sok idő, hogy utánanézzek ennek a dobozos söröket igencsak egyéni módon vedelő, négy rettentő ronda pofának, és megtudjam, hogy a Portlandből elszármazott, önnön zenéjét heavy rockként aposztrofáló brigád idén áprilisban már a második lemezét zúdította a gyanútlan hallgatókra (a fent említett opus még az elsőn volt található). Később megtekintettem legújabb gyöngyszemüket, a túlzás nélkül kimondottan slágeres Wires-re forgatott videót, amely ugyanolyan kattantnak bizonyult, mint elődje, és már tudtam is: meg vagyok véve kilóra. A teljes lemezanyag ismerete szinte már csak hab volt a tortán. De micsoda krémes hab!
Adva vagyon egy leginkább a stoner színtér közepére helyezhető kvartett, akik jól hallhatóan törekszenek arra, hogy kellően változatos muzsikával kápráztassák el hallgatóságukat, melynek érdekében két énekest is csatasorba állítanak: Bryan Giles énekes/gitáros torka ráspolyosabb, így aztán ő kapja a durvább, kíméletlenebb darabokat, míg Aaron Beam énekes/basszer a slágeres, letisztultabb számokban ereszti ki a hangját. Kettejük közül Aaron kap nagyobb szerepet, ami abszolúte nem is gond, hiszen egyértelműen az ő hangja a jobb, ráadásul a zenéhez is jobban illik. Mondjuk a nyitó Malverde pont egy durvább darab, ami egyben egy kicsit megtévesztő is, mivel olyan erős Melvins hatást mutat, aminek én csak örülni tudok, azonban a lemez egészére nem lesz jellemző – sőt, igazából összesen csak a négyes Dirt Wizardban réved még majd lelki szemeim elé King Buzzo torzonborz figurája. A kettes Wires a korong abszolút slágere, egy jó értelemben vett stoner himnusz rettentően fogós énekdallamokkal, és Bryan, valamint David Sullivan másodgityós bevérzett szemű, elborult játékával. Az érdekes című Hank Is Dead aztán egyértelműen QOTSA dal szeretne lenni, ráadásul abból is az újabb fajta, Aaron ugyanolyan elnyújtott, nyafogós énektémákat hoz, mint amilyenekbe a legutóbbi időkben Josh Homme is beleszerelmesedett.
A Dirt Wizard ugye ismét Melvins, kábé a Stoner Witch idejéből, majd az ötös Throw Up aztán jól ad a pofánknak, igazi sludge szörnyetegként ragad minket torkon, ráadásul pincébe hangolt gitárjaival nemcsak a korong legsúlyosabb tétele, hanem egyben a leghosszabb is. A varacsk riff miatt még a Crowbart sem hülyeség felemlegetni. Ezután a széttorzított, punk rockos Painted Parade szinte már üdítőnek hat, a Number Thirteen meg aztán pláne. A Wires mellett ez lenne a korong másik slágeres darabja, ha a végére nem durvítanák be egy kicsit ezt is. Az Into The Eye a legfémesebb tétel, itt meg az „énektémákról" ugrik be Kirk Windstein barátunk. És még mindig nem lőttek el minden puskaport, sőt! Utolsó előttiként érkezik személyes favoritom, a The Undertow, amely elvarázsolt hangulatával, elszállt atmoszférájával nem csak címében idézi meg a Toolt. Mondjuk, azt a háttérben a fél számot végigvijjogó, fúrógépszerű effektet igazán megspórolhatták volna, mert hosszú távon azért elég idegtépő. A végére aztán kapunk egy megint csak elég markánsan QOTSA hangulatot árasztó Human Herd-öt, bár ez inkább a példakép Rated R-os korszakát idézi meg, nem is rosszul.
A fentiek alapján nem nehéz levonni a konklúziót: az oregoni banda nálam ugyanúgy ott van az év felfedezettjei között, mint az Orchid vagy a Graveyard, a Murder The Mountainsnek pedig bérelt helye van az év végi listámon. Végezetül pedig ígérjétek meg, hogy ti is megnézitek a Prehistoric Dog zseniális klipjét!
Hozzászólások