Shock!

A német csapat neve a Somewhere Into Nowhere rövidítése, mely egyben 2003-as első lemezük címe is volt. Második lemezük ugyanúgy a 80-as évek amerikai hajmetalját idézi, ráadásul a sok esetben bevált recept szerint angol énekessel (Jason Marks) próbálnak autentikusabbak (és valószínűleg akcentus-mentesebbek) lenni.

Sajnos a megszólalás eléggé szögletes, az első hangok alapján inkább az Accept kockasága ugrik be, mint a később kibontakozó Dokken, Alcatrazz hasonlatok. Jason hangja persze sokat elvesz a németes élből, bár érzésem szerint néhol kissé túlvállalja magát: alapvetően magas hangja teljesen megfelelő a stílushoz, de a pár helyen megvillantott Glenn Hughes-szerű hajlítások már nem állnak neki ennyire jól.

A lemez egyébként számomra amolyan szódával elmegy típus. Sajnos nem tudnak annyira elvonatkoztatni és visszavarázsolni a hallgatót a megcélzott korszakba és helyre, mint például a Pink Cream 69, vagy a nemrég "lapjainkon" is kitárgyalt meglepetés, Michele Luppi. Másfél évtizede az MSG-nél éreztem hasonlót, ezt a csakazértis amerikai zenét fogunk nyomni, és csakazértsem fogja senki észrevenni, hogy német vagyok felkiáltást. Igaz, az MSG-be sikerült egy olyan nem német énekest is szerezni, akinek totál Klaus Meine hangja volt, a S.I.N. esetében legalább ez a probléma megoldott.

Valahogy az összkép nincs még teljesen rendben. Az alapok ugyanis nem rosszak (eltekintve attól az átkozottul műanyag módon szóló gépdobtól, vagy triggertől), a gitárszólók alapján sem a kutyaütők közé sorolandó a brigád. Kicsit talán inkább lélektelen az egész, és a dalok sem azok az iszonyatosan hasbavágóan eredetiek és átütő erejűek.

El kéne szakadni a Nail It To The Wall Acceptes felhangjaitól és a Johnny's Running kissé euro-speedesre vett figuráitól, hiszen vannak itt jó ötletek és kezdemények. Hülyén hangzik, hogy az az igazi rock'n'roll feeling nincs még meg a zenészek lelkében, ami ahhoz kellene, hogy kiszakadjanak az "Unterbauersburgershalle kedvenc rock kocsmájának legjobb zenekara" típusú olyan-mintha érzésből, úgy istenigazából feltúrni a hajukat, kigombolni a felső két gombot, lelazítani a torkokon valami Jack Daniel's jellegű innivalót a jófajta német sörök helyett. Poénkodásnak tűnhet, de tényleg, valahogy le kéne lazulniuk, amit nem tudok jobban kifejezni. Az alapok jók, szóval van még remény.