Shock!

A Sex Action visszatért. Tisztában vagyok vele, hogy ez már megtörtént lassan tíz évvel ezelőtt is, csakhogy az erős indítás (vagyis a visszatérő koncertek) után zavar támadt az erőben, és úgy alakult, hogy pár év után a megbonthatatlannak tűnő négyesből kivált Szasza, majd Miksa is. Ilyenkor mindenkiben óhatatlanul felmerül a kérdés, van-e értelme egyáltalán folytatni, főleg, ha annak idején az akkori zenei színtéren alapvetéseket tettek le az asztalra, és koruk egyik legnépszerűbb csapata voltak úgy együtt, négyen. Elfogadható, ha valakinek ez így már nem az igazi, de az élet megy tovább, így Miksa helyére Bense Sándor került a Mátyás Attila Bandből, Szaszát pedig Vékony Sándor, azaz Áfonya pótolta (hozzáteszem, mindez jó pár éve megtörtént), aki nemcsak hangban, de pónemben is hozza az ízlésesen szakadt, agyontetovált dirty rock arcot. Koncerten néhány alkalommal volt hozzájuk szerencsém, teljesen rendben lévőnek találtam a produkciót, de hogy mit képesek nyújtani lemezen, új dalokkal, az azért ennek fényében is kérdésesnek tűnt.

Bevallom, nekem is akadtak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e új lemezre egyáltalán, és a kis túlzással ikonikusnak is mondható felállást ilyen formában megéri-e szimbolikusan szétbontani, de amint meghallottam az első dalokat, elillant minden előítéletem. Az a helyzet, hogy a Sex Action leszállította pályafutásának (némi túlzással) második legegységesebb színvonalú lemezét – noha egy pillanatig sem szeretném megkérdőjelezni az első két album létjogosultságát (főleg az elsőét, ami előbb-utóbb a Klasszikushock rovatban fog kikötni) és eredményeit. Az Olaj a tűzre a maga nemében kimondottan erős, kifogástalanul megkomponált szerzeményekkel teli album, ami úgy hozza vissza a klasszikus dirty rock korszakot, hogy egy másodpercig sem fogod porosnak és ódivatúnak érezni a dalokat. Persze ha tisztában vagy Mátyás Attila dalszerzői képességeivel (és mondjuk az első Sex Action lemezzel meg az utolsó Mátyás Attila Band anyaggal), akkor megközelítőleg pontos képet alkothatsz magadnak, milyen irányt vett fel ez a Sex Action 2.0. Meglepetés „csak" annyiban fog érni, hogy az új dalok szinte mindegyike azonnal ható, ragadós, emlékezetes, mindemellett ízig-vérig Sex Action.

Azt is nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az Olaj a tűzre az első Sex Action lemez 2013-as tesója, de ezen kívül sok párhuzamot nincs értelme vonni - noha hazudnék, ha azt mondanám, hogy néhány szám nem kerülhetett volna fel az első kiadványra. Pontosan e furcsa kettősségben rejtőzik az új anyag bája: egyszerre nosztalgikus és naprakész a lemez, ráadásul akkor sem válik unalmassá, ha egymás után háromszor lepörgeted. A részletes elemzést simán megúszhatnám azzal, hogy hallgasd meg az albumot, mert a dalok önmagukért beszélnek, de azon kívül, hogy ez pontosan így is van, elkerülhetetlen a lényegesebb pillanatok megemlítése.

Pár sorral feljebb szóba került egy rövid újkori zenekari történet, így nagy valószínűséggel fel fogod vonni a szemöldököd az első – egyébiránt igencsak fülledt hangulatú – szám hallatán, amiben Matyi énekel és Áfonya csupán a vokálokban bukkan fel. Mindez felfogható egyfajta átvezetésnek (vagy új útra terelésnek) is a „régi" meg az „új" Sex Action között, ám amint meghallod a régmúltban Szaszától megszokott, de ide is átmentett jellegzetes kacajt, máris minden a helyére fog kattanni. A kezdeti dögösen romlott hangulat a lemez nagyrészében megtalálható, ám ha éppen lendületre (vagy seggrázásra) vágysz, a Neked szól és a régivágású Tedd a dolgod lesz a kedvenced. Ha pedig még ennél is pörgősebben tempót szeretnél, a címadó dal punkos, laza rockandrollját fogod favorizálni.

Ha nézted a The Voice nevű tehetségkutató első szériáját, Karai Anna nevére biztos emlékszel, aki a Miért lennék jó című dalban vendégszerepel. Bevallom, ezzel a dallal szimpatizálok a legkevésbé (talán mert ez a legkevésbé szexeksönös), és most sokadszorra is csak a refrénnel barátkoztam meg. Egyébként is az album erősségének tartom a fogós énektémákat, már csak szinte a számcímekre kell ránéznem, és azonnal dúdolom a refréneket. Az azonnal magával sodró gitártémát hozó Az élet csak játék is ezek közé tartozik, vagy a Le kell lépni, amiben cultikusnak is mondható babybabybabyzést is hallhatsz, a végén pedig Matyi is besegít énekileg. A végén a herfli is előkerül az A vérem egyre húz címűben, ebben a pár percben megint olyan, mintha visszadobtak volna a '90-es évek elejére. A legvégén természetesen minden idők legjobb hazai kettőnégyet ütő dobosát, Zana Zolit is megszólaltatják, a Sötét oldallal ő zárja a lemezt, ami nem lett ugyan igazi keménykötésű rap-szám, de itt idegenül hangzana bármi durvább.

Pár hónappal korábban a zenekar első lemeze kapcsán szóba került egy shockos köremailezésben, hogy egy nőnek milyen volt megélni ezeket a szexista szövegeket, vagy lehetett-e bármi módon azonosulni velük, de ugye akkoriban annyira vibrált még a késői hajmetal életérzés a levegőben, hogy fel sem merült bennünk, hogy ezen fel kellene háborodni. Nagyjából ugyanolyan jól szórakoztunk rajta, mint a srácok, főleg, hogy azok sosem voltak ízléstelenek, trágárak. Ez a tendencia folytatódik most is, és mivel azóta eltelt jó pár év, elmondható az is, hogy Matyi kifinomodott ízléssel ír arról, mit, kivel és miért csinálna, anélkül, hogy bármiféle konkrétumot leírna. Vagyis: különösebb filozófiai mélységeket ne itt keress, de ez így van jól.

Mostanában nem először írjuk le itt a Shock!-on, hogy hasonló kaliberű és korú arcoktól teljesen felesleges zenei forradalmat várni, és ha nincsenek irreális reményeid azt illetően, mit kaphatsz tőlük 2013-ban, és elfogadod, hogy Áfonyával és Bense Sanyival él tovább a Sex Action, garantáltan hosszú barátságot kötsz majd az egyébként korszerű hangzást kapott Olaj a tűzre számaival. Ha pedig esetleg az is érdekel, valóban olyan feelingesen tolják-e élőben is, mint ahogy az a lemezen hallható, június 11-én a Zöld Pardonban a helyed!