Shock!

Három szám, mindez alig negyvenöt percben... hm. Nos nem tévedés, doom metalról van szó. Én afféle My Dying Bride / Draconian-féle zenét vártam eme norvég csapattól, azonban alaposan rámcáfoltak. Ők atmoszférikus doomnak aposztrofálták művüket, én azonban még beleilleszteném a funeral szót is a jellemzésbe.

A csapat egyébként 2004 nyarán alakult, már akkor decemberben demóként rögzítették ezt az anyagot, majd rá egy évre méltónak találtatott egy rendes kiadós megjelentetésre. Sajnos, a minimális infó és a honlap szűkszavúsága miatt a tagok zenei előéletéről nem sokat tudunk meg, de az világos, hogy nem amatőrök. A zene alapján legalábbis biztosan nem.

Lassú, monoton dallamok, szinte vánszorognak a riffek, mindez akusztikus részekkel sűrűn váltakozva - és egy borongós, melankolikus hangulat, ez a Skumring lemeze dióhéjban. De ezt nem lehet ennyivel elintézni, ezt érezni kell. Valami olyan hangulat kaphatja el az embert a lemez hallgatása közben, mintha néznél ki egy szürke, esős, vagy havazásos napon az ablakon, és előjönnének az emlékeid: a gyerekkorodról, amikor az eresz alatt játszottál, és hallgattad a nyári eső cseppjeinek kopogását, a felnőtté válásról, a fájdalmakról, a veszteségekről. Bizony a funeral doom hangulata körüllebeg, átölel...

Az első dal is igen lassú akusztikus témával kezd, majd jön a (végig) női ének, Cécilie nevű énekesnő által - végig norvégul, és végig szomorkásan, mégis felemelően. Aztán lassan, csigatempóval beindulnak a riffek, súlyosan, de elnyújtottan, és ismét akusztikus részek bontják meg a dalt, majd megint riffek... Vontatottan bontakoznak ki a számok, szinte altatóként, de annyira fájdalmas és szép a zene, hogy nem lehet bebólintani rajta. Az egyetlen kis gyors rész a második, a címadó dal közepe táján érkezik, de ebből is hamar elszáll a lendület, és átveszi a lassú, monoton dallam.

Azt hiszem, a doom műfaj rajongói új kedvenccel gazdagodhatnak, ha a Skumring ebben a szellemben folytatja tovább.