Shock!

A portugál project tulajdonképpen egyetlen embert takar: Hugo Flores agyszüleménye szinte az összes dal, valamint ő játszotta fel a gitárokat, basszust, billentyűsöket, ő programozta a dobgépet, és ő is énekel. Segítőtársa, Carlos Mateus a szövegek írásáért felelt, és pár helyen vendégeskedett gitáron vagy szintetizátoron.

A zene egyértelműen progresszív rock. Legelőször a Rush neve ugrott be, egy eléggé egyértelmű YYZ-riff nyúlás miatt, de a megközelítés a kevésbé direkten emlékeztető részeknél is hasonló. Persze a kivitelezés még messze nem tökéletes. Ez egyrészt a gépdobok miatti "húzás-hiánynak" tudható be: a hangzásuk nem bántó, még "eljátszva" nagyjából élő dob-szerűen van, mégis érezni némi erőltetettséget. A másik problémát a project jellege adja: Hugo sok mindenhez ért, ami dicséretes, viszont néha akadoznak a gitárszólók, csúszkál az ének. Nem annyira, hogy bántó legyen, talán első hallgatásra sokaknak fel se tűnne mindez, de érezni, hogy még kissé görcsös lehetett a feljátszási folyamat.

Sokkal jobban tetszenek a space-rock szerű tételek, ahol a gépdob inkább groove-os, modern, nem akar mindenáron igazinak látszani, a kissé izzadtságszagúan progos részeket is felváltja az elszállós szintifolyam, középtempós, szép melódiák. Ezekről a részekről Dan Rock, a Psychotic Waltz egykori gitárosának Darkstar projectje ugrott be. A Sonic Pulsar még nincs olyan monumentálisan lélekzúzó, de sokszor felcsillan a hasonlóság. Akadnak persze jobban eltalált énekes dalok is, mint például a Wasting, mely egy akusztikus megközelítésű ballada. A project nevét adó Sonic Pulsar ismét egy akusztikus szösszenet, és pont azért jó, mert nincs túljátszva. Egy hangulatos gitártémára épül, finoman, lüktetően. Több dalban felbukkan azonban, hogy Hugo még nem ért el hangszerkezelésileg arra a szintre, ahová megírta az anyagot, pár szólója igencsak "kisiskolás". Kár, hiszen érződik, hogy nem kevés munka, agy és szív van ebben a produkcióban.

A helyében zenésztárs-keresés céljából vettem volna fel ennek a - kissé soknak tűnő - hetvenkét percnek körülbelül a negyedét, esetleg harmadát, és csak akkor adok ki lemezt, mikor összeáll egy ütős, igazi zenekar, melyben ott egy karakteres énekes, és pár olyan zenésztárs, aki tudja kontrollálni, dalokká építeni, esetleg visszafogni Hugo ötleteit.
Ígéretes kezdés, a hét pont a lelkesedésnek, a szép zenei világnak és a jövőbe vetett hitnek szól. Remélem, lesz egy kitanult, tapasztalt, kissé érettebb folytatása ennek a próbálkozásnak.