Azt nem tudom, hogy a világnak épp egy új Soulfly lemezre volt-e szüksége, főleg a tavalyi, igen gyenge Enslaved után, de abban szinte biztos vagyok, hogy Max Cavalera agya lassan teljesen feloldódik a saját kertjében termesztett kannabisz füstjében. Primitív, amolyan deszkás dzsungelharcos manifesztóként indult ez a Soulflynak becézett hóbort, amit Cavalerának sikerült felfejlesztenie egy bivalyerős thrash/death szörnyeteggé, csak hogy aztán ledegradálja teremtményét egy, még a korábbiaknál is degeneráltabb kreatúrává. És mindezt az ősök tisztelete valamint a természet szeretete nevében, amely ezek szerint nem csak marketingrizsa volt.
Nálam ha Soulfly, akkor Dark Ages. A banda zenei leépülése sajnos azóta folyamatos, a kétévenkénti, vagy most épp évenkénti megjelenés pedig nemhogy indokolatlan, de egyenesen káros. Az új opusz címe egyébként tökéletesen jellemzi a mai Soulflyt. Vad és nyers az album, ez nem vitás, de ennyi még kevés az üdvösséghez. Ide jó dalok is kellenének, hogy ne csak a Cavalera név miatt szánjunk időt erre a lemezre. De sajnos ezen kívül nem tudok több érvet, ami miatt érdemes lenne végigszenvedni ezt a majd’ egyórányi agyzsibbadást.
megjelenés:
2013 |
kiadó:
Nuclear Blast |
pontszám:
5 /10 Szerinted hány pont?
|
Kissé értetelenül is állok az album relatíve jó netes fogadtatása előtt. Ma tényleg elég ennyi is, ha valaki korábban már nevet csinált magának? Reszelős riffek és üvöltözés? Mert sajnos a Savages ennél sokkal többet képtelen nyújtani. Na jó, az El Comegente végén odaszúrták azt a fajta akusztikus, latinos betétet, amit minden dél-amerikai bandától megkövetel a haza. Ezen kívül nincs mit kiemelni. Cavalera szókincse még mindig leírható négy darab szóval, s hiába vette be saját fiát a hanyatt-homlok elmenekülő David Kinkade dobos helyére, sajnos a húszesztendős srác sem egy Gene Hoglan, de még csak nem is egy Igor Cavalera. Egyedül Marc Rizzo gitárost sajnálom, aki bár egész kellemes szólókkal pakolta meg a lemezt, de ez a kőbunkósodás hallhatóan az ő kreativitására is egyre jobban rányomja a bélyegét. A Spiralban hallható zaklatott játék még afféle tudat alatti segélykiáltásként is értelmezhető. Menekülj te is, Marc, amíg csak teheted! Az öreg Cavalera ezúttal vendégeket is meghívott a lemezére, de sem Neil Fallon, sem pedig Mitch Harris nem tesz hozá semmi extrát a dalokhoz. Gyanítom, őket is inkább a zsenge fűillat csábította a Cavalera rezidenciára.
Összegezve tehát: aki hallotta az utóbbi két-három Soulfly lemezt, az nagyjából ugyanarra számítson most is, csak épp egy fokkal még közelebb fog kerülni az őseihez, konkrétan egészen a neandervölgyi emberig jut majd vissza, s ha már ott van, meg is kérdezheti tőle, van-e közünk hozzá. Szerintem a fickó gondolkodás nélkül le fog tagadni bármiféle rokonságot velünk, de vajon hibáztathatjuk-e ezért? A Max Cavalera iránt érzett tiszteletből lehet adni egy esélyt a Savagesnek, amúgy nem ajánlom. Ezernyi fiatal, ámde ismeretlen csapat mozgolódik odakint, akik ugyan köröket vernek a mai Soulflyra, mégis hamar el fognak tűnni a feneketlen internet hideg ürességében, csak mert náluk nem zajong egy szerencsétlen flótás, akinek a vezetékneve Cavalera vagy mondjuk Hetfield lenne. Nekünk pedig, mikor már elfelejtettünk kézzel írni és lábbal járni, maradni fog egy zenekar, ahol a muzsikusok bunkókkal és csontokkal zajonganak, miközben a zavart tekintetű énekes összefüggéstelenül morog egy szebb időről, amikor még ő is képes volt jó zenét írni.
Hozzászólások
Kritika olvasás után: többet elő sem vettem egy darabig!
Ma: olyan értékes, mint szinte bármelyik lemezük!
Nekem idő kellett hozzá, de nagyon is müködik!, vagy csak egyszerűen elfogult vagyok..:)
Itt nem arról van szó, hogy egyszerű vagy bonyolult. Ez az album -egy-két momentumtól eltekintve- dögunalom. az első Soulfly függetlenül attól, hogy tényleg egyszerű zene volt, tele volt energiával és rengeteg egyszerű, de hatásos téma volt rajta. Persze neked ettől még tetszhet ez a lemez is, nincs ezzel semmi probléma.
Nem tudom, én ennek a zenekarnak már igazából semmiféle imidzsét nem látom. Még csak nem is pózolnak. Olyan, mintha egyáltalán nem is érdekelné őket ez az egész. És ezzel a kijelentésemmel tulajdonképpen egyetértek azzal, amit mondasz.
nekem az a bajom az utolsó 3-4 lemezzel, hogy úgy érzem, az imidzs nem a lemezek pikantériáját adja, hanem a célját képezi. hasonlítsd össze pl a 3-ast ezzel! nekem az ösztönszerűsége és természetessége miatt az az egyik kedvencem - hiteles, zsigerből jövő, és PÓZMENTES. ja, igen, azon is akadnak szar számok bőven, és már akkor is megvolt max azon kedves szokása, hogy a fél haveri és ismeretségi körét behívta a stúdióba, de még a félresikerülteb b dolgokon is azt érzem, hogy ő tényleg HITTE, hogy ezek működnek és valami maradandót alkot az örömzenéléssel, és nem a róla időközben kialakult képnek próbált görcsösen megfelelni.
Kinkade kilépését rohadtul sajnáltam, mert (bár Joe Nunez játékát nagyon bírtam!) végre igazi metáldobosa volt a csapatnak, aki játékával és kiállásával is hozta a kellő ütős-hátteret. Zyon egy éretlen dobos-palánta, aki kapott egy oltári nagy lehetőséget azzal, hogy az apja Max Cavalera és aki jobb híján bepottyantotta a zenekarba, hogy elkalimpálja azt a pár közhelyes témát.
Ezt a lemezt Marc Rizzo se menti meg és őt én is rohadtul sajnálom. Évente kell gyártania a szólókat, szinte futószalag-szerűen, mert a főnöke képtelen belátni, hogy a kevesebb néha több.
10/2 (pár téma miatt)
Köszi a tippet a bunkókkal és a csontokkal, feltétlenül kipróbálom!
:-)
Ehhez elég 1 hallgatás,hogy kiderüljön mennyit ér a belefektetett "munka"....sajnos...Max régi dolgai miatt érzett tiszteletből nem fogom többször meghallgatni,mi vel szar.Ez az igazság.Tökmindegy,hogy az első vagy a nyolcadik után szarozod le,Max bácsi ugyanúgy fog utálni a letöltés miatt,és a lemez sem lesz jobb.
Te is gondolom az a tipikus 'zeneszerető' vagy aki 1 hallgatás után értékel.Szánalmas.Nem azt mondtam hogy ez az évtized metal albuma de ha már ingyen töltök le valamit annyira megtisztelem az előadót hogy nem egy hallgatás után szarozom le.