Shock!

Zseniálisan jó az új Soulfy. A "zseniális" jelző az, amiről sosem hittem volna, hogy valaha megfordul a fejemben a Soulfy kapcsán, hiszen az utóbbi lemezeik enyhén szólva csalódást okoztak, és nem vártam semmi jót Max Cavalerától. Aztán most meg itt van ez a Dark Ages, meghallgattam egyszer, aztán még jó sokszor - ami sajnos egyre ritkábban fordul elő új lemezekkel kapcsolatban -, és egyfolytában álmélkodom.

Feszül az erőtől elejétől a végéig. Nincs üresjárat, nincs töltelék, nincs időhúzó marhulás, csak riffek, groove-ok, keményen, odabaszósan. Ahogy azt illik. Persze néha nótákon belül meglepnek pici kis finomságokkal, elsőre oda nem illő dallamokkal, hangszerekkel, hangszereléssel, de ez jó, most egyik sem töri meg a dal egységét, ebben az esetben színesít. A dalok egy része mintha Arise/Chaos A.D. korszakos Sepultura lenne, meg van olyan, ami egy következő Nailbomb lemezen is elfért volna. Néha nagyon tikatikás thrasht nyomnak (Carved Inside), komolyan, szinte csak Igor erőteljesen törzsi dobolása hiányzik, bár azért Joe Nunezre sem panaszkodhat senki. Az Arise Again címet viselő dal is elég beszédes, gondoljon mindenki arra, amire akar, én is azt teszem.

Az első dal (Babylon) egy sejtelmes intro után következik, valami horrorisztikus, nyekergő hang kíséretével tapos laposra. Punkos-gyors, spanyol nyelvű dal is szerepel a cd-n megint, ez is tiszta nosztalgia - Molotov a címe és Billy Milano is dalszerző többek között. Más vendégszerzők-zenészek is felbukkannak a lemezen - ahogy eddig mindig.
A lemez egyik húzónótája az Innerspirit, igazi őserővel felvértezett zúzda, amelyben nem kevés érzelem is szorult, a szólórész teljesen furcsán oda nem illő és mégis működik az egész. Szintén ebben szerepelnek vendégzenészek (Nemanja Kojić és Bojan Stojanovic). A Corrosion Creeps olyannyira Sepultura, hogy a Territory riffjét véltem felfedezni benne. Sebaj.

Törzsi ritmusoknak persze most sem vagyunk híján, a Riotstarter hallatán megint a dzsungel mélyén érezhetjük magunkat, bódultan, ütemre ringatózva. Majd két perc után dallá nyúlik a dolog, bár mintha különálló tétel lenne: samplerek, kütyük és Nailbomb-hangulat. Nem kicsit. Utána jön a másik általam leginkább kedvelt dal (bár igazából így a nemtomhanyadik hallgatás után már mindegyiket imádom valamiért), a Bleak. Hipnotikus hatású, mélyen riffelő dolog ez. A The March még Nailbombabb, imádtam azt a projektet, tetszik ez a mostani klattyanás is. Egyszerű, de hatásos. Nem is túl hosszú, egy percen alig nyúlik túl.

Amikor a 8 perces Staystrongben, valaki hamisan elkezd ordítva énekelni (legalábbis ilyesmit hallhatunk), az sem idegesít annyira. Amúgy Max unokatestvére lehet - legalábbis a névből ítélve: Richie Cavalera. Nos, talán nem minden esetben kellene a pereputtyot meghívni a lemezfelvételre. Ez is tán a legcéltalanabb nóta a lemezen, jó hosszú esőzéssel, dörgéssel végződik és átúszik a lemez tényleg legkülönösebb dalába, egy tíz perces merengős, akusztikus, furcsa hatásokkal rendelkező nótába. Mielőtt mindenki magához kapna: nyugis, szép lezárása a korongnak és a Soulfly V címet viseli. Maxnek mindig voltak különös ötletei, amelyek közül volt, ami tetszésre talált nálam, volt amitől a hajam hullani kezdett. Most ez kedvemre való, olyan "szomorú is, meg nem is"-dal. Nem is egészen egybefüggő, négy, egymástól teljesen független és különböző részből áll.

Mintha a Soulfly most talált volna igazán magára, ha most nem emelkednek magasabbra, akkor sosem. A hangzás ehhez méltóan erőteljes, mégsem túlságosan modern. Ez az a lemez, amit a Roots után ki kellett volna adnia a Sepulturának, ha... Én meg csak álmélkodom és álmélkodom. Két csodálkozás közepette felpattanok és headbangelek egyet. Így megy ez...

Az egyik "év lemeze", nem vitás.