Shock!

Tudom, prófétáék már korántsem zöldfülűek a szakmában, hisz a kilencvenes évek derekán kezdték terjeszteni jóslataikat, én azonban eddig csupán futtában érintkeztem velük - és aligha lesz ez másként a jövőben is. Az alapvető kérdésem imigyen fest: ez valami vicc? Hogyan szólhat egy album ennyire pocsékul, vacakul, bedobozoltan, torzan?

Meglehet, ez az ő tudatos törekvésük, része a világuknak, de én teljesen értetlenül állok előtte. Mi lehet ezzel a céljuk? Megpróbálok eltekinteni a förtelmesen tompa, ugyanakkor fülsértő garázshangzástól, de nincs könnyű dolgom, elvégre a gázos sound minden másra rányomja bélyegét.

A Heavenly tempós, dallamban bővelkedő power tételként nyitja a korongot. A misztikusan kezdődő címadó nóta alatt is jobbára úgy tekernek, mintha felhúzták volna őket. Kaotikus masszaként örvénylik, majd monoton reszeléssel tarol a Transfusion Vamp. Tüzes, robbanásra kész energiától duzzad a hangsúlyos vokálokkal megtámogatott Leatherette. Pompás speed-power dörgedelem, penge melódiával ellátva - nálam az album egyértelműen legjobb nótája. Elvontabb, lila ködös hangulatban, nyögvenyelősen startol az Angels, hogy később, magához térve, erőre kaphasson. Félig-meddig balladai szerepet tölt be az albumon a részint mélabús, részint beindulós You are my Life. A jellegtelen Lost my Way hallgatása során kezdek kínosan unatkozni és azt lesni, mennyi van még hátra... Törtető iramban, lélektelen szárazsággal csattog végig a Political Greed, amitől még a maradék lelkesedésem is azonvást kiirtódik.

Egyszerűen nem értem ezeket a fickókat. Akadna pár pofás nóta a lemezen, melyeket egy az egyben tönkre vágnak a kritikán aluli, élvezhetetlenül puffogó, zörgő és maszatos hangzásukkal. Nálam ezzel a produkcióval nem mennek sokra.