Shock!

Annak ellenére, hogy a Stereochrist előző lemeze négy évvel ezelőtt, 2006-ban jelent meg, igazán nem mondható, hogy eseménytelenül teltek az elmúlt évek a banda körül. A Live Like a Man megjelenését követő időszakban egy stabil, bivaly zenekart láthatott a közönség, akik a remekül sikerült lemez után élőben is ütöttek.

Látszólag tehát minden rendben volt, 2009 elején azonban az akkori énekes, Makó Dávid és a zenekar útjai kettéváltak, majd az egymásra mutogatás, sárdobálás sajnálatos időszaka következett. Ebbe nem szeretnék nagyon belemenni, a lényeg, hogy végre itt a harmadik, egész egyszerűen csak III-ra elkeresztelt anyag a régi/új énekessel, a banda bemutatkozását jelentő Dead River Blueson is danoló Felföldi Péterrel.

Közhely, hogy a harmadik lemez fordulópontot jelent minden zenekar életében, de én úgy gondolom, Kolosék annyi mindenen átmentek már, olyan régóta itt vannak, hogy különösebb misztikus jelentőséget nem tulajdonítanék a hármas számnak. Ez egyszerűen az új Stereochrist lemez, ráadásul nagyon jó, így ha mindenképpen erőltetjük a számmisztikát, véleményem szerint akkor sincs semmi félnivalója a zenekarnak.

Annak ellenére, hogy megmaradt a jól megszokott hangzáskép, zeneileg minden kétséget kizáróan az eddigi legváltozatosabb és legjobb anyagát szállította le a gárda, melyben a már megszokott doomos, COC-s elemek mellett keményebb témák is felbukkannak (When You Climb up the Ladder például), illetve nyugisabb finomságok is hallhatóak (pl.: 941028). Természetesen Kolos gitárjátéka és a nóták felépítése miatt rögtön tudni, kik játszanak, de a frissítés, az új hatások megjelenése kifejezetten jót tett a lemezanyagnak, ami így izgalmassá, sokszínűvé vált.

A Jaya Hari Das vezetésével az Audioplanetben készült III megszólalása természetesen bivaly, és ha már nála voltak a srácok, Jaya vokálozott is egy kicsit a nyitó, iszonyúan fogós Double Dealerben, ami már most elsőszámú himnusznak tekinthető. Koncerten egyike lesz a legnagyobb favoritoknak. A nóták színvonala egyenletesen magas, kiemelném viszont a Shallowmant, a lemez legnyugisabb dalát, amiről ismét csak a COC és a Kyuss dolgai ugranak be, a már említett, zúzós When You Climb up the Laddert, a zakatolós A Shipload of Tricks in Forfeitet és a nagyon doom Unified Theoryt, de nagyjából bármelyik dalt hozhatnám példának, nincs egy töltelék sem.

Egyetlen problémám van csak, az pedig sajnos pont a visszatért régi harcostárs, Felföldi Peti teljesítménye, aki sokat fejlődött az első lemez óta, hangja azonban még mindig nem százszázalékos. Kifejezetten zavaró momentumai nincsenek ugyan, de sajnos időnként önkéntelenül is eszembe jutott egyes megoldásoknál, hogy néhány témának talán neki lehetett volna futni még egyszer. Ennek ellenére elmondható azonban, hogy a zenekar harmadik lemezével eddigi legjobb anyagát tette le az asztalra. Doomstereknek kötelező.