Shock!

Ha az albumok borítójának szépsége minden esetben egyenes arányban állna a belbeccsel, akkor a Tad Morose teljesítménye most valahol a topon járna. Ez azonban itt és most nem egészen érvényes. Én ugyanis egy kicsit (tényleg csak icuri-picurit) csalódtam bennük.

A Matters of the Dark annak idején 9 pontot kapott tőlem. Az én hibám, hogy ezúttal is legalább ilyen teljesítményt vártam az Urban Breed-féle csapattól... A hangzás továbbra is vastag, tömör, iszonyat súlyos. A nóták több tonnás málhákat cígölnek, ez már a nyitó Anubis, vagy a nyomában döngető No Mercy hallatán is kiütközik. Ami ezúttal - az én füleimnek - hiányzik, az az igazán fogós nóták megléte. A maga módján valamennyi bivalyerős - de nem abban az értelemben, ami arra sarkallná a hallgatót, hogy újra és újra végigpörgesse a korongot a lejátszójában. Az olyan dalok, mint az Afraid to Die, a Cyberdome vagy az orientális behatással kacsingató When the Spirit Rules the World, számomra kicsit jellegtelenek. A Clearly Insane szerencsére visszahozza a kezdeti lendületet és pompás dallamvilágot.

Akinek a Take on the World cím ismerős valahonnét, az ne forduljon kezelőorvosához, patikusához. Nem feldolgozásról van szó, ez egy saját szerzemény, afféle színtiszta metal zönge, melynek során felcsillan valami abból a csodás vokálból, ami már előző anyaguk kapcsán is magával ragadott. Nem bánnám, ha jóval gyakrabban csillogna! A Mother Shipton's Words az album legpörgősebb perceit hozza meg számunkra, igazi rákkendroll tobzódás. Röpke szimfonikus bevezetővel örvendeztet meg minket a Life in a Lonely Grave, ez a birodalmi csillagrombolók lomhaságával kúszó és áradó nóta. A bő hét perc talán kicsit sok neki, de elnézem, mert itt legalább ismét hallhatóak a vokálok...
Kis csalódás ide vagy oda, azért a Tad Morose továbbra is megbízható színvonalat nyújtó csapat.