Shock!

A minneapolisi illetőségű The Mighty Nimbust az Alabama Thunder Pussy gityósa, Erik Larson és a Sixty Watt Shaman-es Minnesota Pete Campbell hívta életre valamikor 2002 nyarán, amikor a fenti két csapat közösen túrta a nagy amerikai kontinenst.

Ez a tudorok számára már biztos mond valamit a banda stílusát illetően, az igazán árulkodó infók azonban most jönnek: a TMN európai kiadója az a Threeman Recordings, amit ugye még az Entombed tagjai hoztak létre anno, és fő profiljuk azóta is a svéd arcok és baráti körük albumainak megjelentetése. Angolszász területen pedig a Candlelight Records dobta piacra ezt a 10 tételes anyagot.

Hát igen. Ezek alapján már mindenki kitalálta, hogy a játék neve nem is lehet más, csak doom metal, annak is az undorítóbb, nyersebb (és általam igen-igen kedvelt) válfaja, ami egyfelől a New Orleans-i mocsarakból gőzölög elő gyakorta (á la Crowbar, Eyehategod, esetleg Down), másrészt meg a fagyos északon találkozni vele (főként a már említett Entombed). A TMN is valami ilyesmit nyom, az említett csapatok közül kettővel (plusz Pro-Pain) együtt koncertezve tán épp ebben a pillanatban is, ami mindjárt egy szimpatikus dolog. Ugyanis ezzel a fajta zenével nem lehet nagyot szakítani, ezt elhivatottságból szokás játszani, és biztos vagyok abban, hogy a The Mighty Nimbus is így teszi.

A fiúk nem bárgyúskodnak, a nyitónótában (ami Everything I See névre hallgat, és elég erősen Orange Goblin hatást mutat) rögtön olyanokat énekelnek, hogy "I kill everything I can" - és mi tagadás, ezt el is hiszi nekik az ember. Pláne, ha látta egyik-másik zenekari fotójukat, amin a csapat úgy néz ki, mintha a San Quentinben alakult volna. Ez a dal valamivel gyorsabb, mint a korong utána következő része, de talán épp emiatt is, az egyik legjobban sikerült darab. És már itt is hallani, hogy mi lesz a lemez fő erőssége: a két gitár egymást kiegészítő-ellensúlyozó játéka, meg a többnyire lassú, de nagyon-nagyon súúúlyos lüktetés. Ahogy az már egy doom bandához illik is.

Jönnek is sorban a jó kis doom szerzemények, amik közül kis kedvenc még a kettes sorszámú I'll Never Sleep, főleg a Dinis deCarvalho által játszott bugyborékoló basszusfutamoknak köszönhetően, meg azért ez a gitártémákban mutat southern (vagy hívjuk inkább stonernek?) rock jegyeket is. Ha csak nyomokban is. Igen jó a Drinkin' On a Pile of Skulls elején a betorzított és a tisztább hangzású gitár párosa, és ebből a számból egy jó kis doom himnusz is lehet még. Vagy akár valamelyik másikból. Aztán az ötös Fenrirnél egy kicsit megpihenhetünk végre a nagy súlyosság közepette, ugyanis ez egy rövid, gitár-zongora párosra írt átvezető dal, amiben ének és dob nincs egy szál se. Úgyhogy koncerten Andy Campbell dobos (aki másodállásban Minnesota Pete szép nagyra nőtt bátyja) el is mehet szépen sörözni kb. másfél perc erejéig. Ez egyébként tényleg szép, meg jót is tesz a lemez dinamikai változatosságának egy kis nyugi, egy csak a bajom vele: mintha a Black Sabbath óta minden hasonló stílusban tevékenykedő zenekarnak elő lenne írva, hogy lemezre vegyen egy ilyen dalt. Nekem épp a Laguna Sunrise-t juttatta eszembe valahonnan nagyon messziről, de ez legyen ugyebár az én bajom.

De sebaj, mert csak annál nagyobbat dörren a Raising the Mammoth, ami megint a jól bevált recept szerint készült - igen jól. Aztán a hetes Impose My Will legelején egy pár pillanatig azt hittem, hogy még egyszer elnyomják az I'll Never Sleep-et, csak lassabban, de aztán Andy Campbell hoz egy teljesen másféle ritmust, és egy jófajta, váltásokkal teli disszonáns szám lesz a dologból. Nagyon jó még a gitárharmónia az Eclipse elején, akárcsak maga az egész szám, oszt kábé ennyi.

Az énekről eddig nem írtam semmit, aminek az az oka, hogy nem mindig tetszik olyan hú-hú de nagyon. Az énekes Dan Soren Minnesota Pete bátyóhoz hasonlóan szintén tevékenykedik a 60 Wattos Sámánban is, és aki ismeri, az tudja, hogy nem éppen arról híres, hogy különösebben nagy hangszálakrobata lenne, ami ugye ehhez a stílushoz nem is kell, tán csak ártana. Viszont néhol kicsit színesebben adhatná elő magát, ugyanis a mélyről feltörő, de többnyire csak egy-két hangon kántálás egy idő után fárasztó tud lenni. Engem legalábbis az album végére már fárasztott, és némelyik nótában volt, hogy egy-egy résznél kimondottam örültem, hogy csak a zenészeket hallom. (Különösen a Sacrament of the Sickben, meg a Fenrirben, de hát ott hülyén is hatott volna, ha hagyják énekelni.) Egyébként úgy látszik, hogy nem csak nekem szúrt fület Dan teljesítménye, ugyanis a legfrissebb hírek szerint le lett cserélve Alex "The Yeti" Petrovicra, aki a legutóbbi turnén már kisegítette a srácokat gitáron (mivelhogy időközben Erik Larson is leugrott a vonatról), meg vokálisan is. A neve alapján ő sem lehet az a vékonydongájú mamakedvence, úgyhogy biztos frankón illik a képbe.

Aztán a hangzásról is beszélve egy kicsikét: biztos nem álltak rendelkezésre dollármilliók, úgyhogy nem kell egetverően megdörrenő cuccra készülni, de a lemezt simán oda lehet tenni bármelyik hasonló cipőben járó zenekar produktuma mellé. Egyébként halvány lila gőzöm nincs, hogy hol vették fel az anyagot, ki volt a producer, meg semmi ilyesmi, de nekem tetszik. Kellően szutykos meg mocskos, és ez a lényeg.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy itt debüt albumról van szó, és minden hibája ellenére (amiből tényleg nincs is olyan sok) jó hallgatnivaló ez, csak úgy vagyok vele, hogy semmi igazán extra. Azaz nincs semmi, ami miatt inkább ezt venném le a polcról, és nem az új Orange Goblint vagy Electric Wizardot. Hogy a fent említett nagyok nevét ne is írjam ide még egyszer, meg pláne ne olyanokat, hogy Melvins, The Obsessed és Saint Vitus. Őket egyébként a fiúk igen-igen szerethetik, mert a lemezre került egy szem feldolgozás (a záró Born Too Late) pont tőlük van, és játsszák is becsülettel, a végére szépen elszunyókálva, ahogy kell. És én tényleg szeretem ezt a stílust, meg jó kedvem is van, úgyhogy ez most legyen egy nyolcas. De valami azt súgja, hogy lesz ez még jobb is. Talán már a következő albumon, amin a hírek szerint nyártól már dolgozik is a csapat. "No motherfucker can stop it."- ahogy az a honlapukon is írva vagyon. És ez itten a lényeg, kérem alássan.