Shock!

A Therion elhagyta a sárkányosdit, s az új albummal az arab mesék világába kalauzolnak el minket. Nem titok, hogy számomra a Theli a csúcsalbum - és persze sejtettem, hogy nem ide fognak visszakanyarodni a Vovin és a minialbum után -, azért cseppet reménykedtem, hogy nem az lesz a koncepció, hogy vegyünk egy adag alap heavy metal riffet, szórjuk meg wagneres kórusokkal és akkor jól letudtuk a lemezt.

Hááát... Sokkal könnyedebbek és emészthetőbbek a dalok, mint bármikor eddig, valamint már kizárólagosan kórusok képviselik a vokáltémákat (kivéve Flesh Of The Gods, ahol Hansi Kürsch vendégénekel a Blind Guardianból), a riffek is csontegyszerűek (meg plagizálás is előfordul néhol), de ugye a Therion nem is azért jó, mert agyonkomplikálnak mindent. Azért kicsit hiányolom a gyorsabb témákat (amikor a címadó nóta belendül egy kevéssé, feldobja rendesen a lemezt végigkísérő leülepedett hangulatot), a deja vu érzés elfogott a korongot hallgatván. A nyolcas tételben eddig még ennyire nem alkalmazott Vivaldi-szerű hegedűfutamokat hallhatunk, fene tudja, hogy fog ezzel megbarátkozni némely konzervatívabb metal rajongó. Bár aki bírja ezt az opera-metalt, nem hiszem, hogy pont ezen akadna ki.

Ők is feldolgozták a Carmina Burana fő motívumát, az O Fortunát, akárcsak a Nevergreen. Utóbbi csapatnál tökéletesnek érzem az átiratot, mintha csak rájuk szabták volna ezt a dalt, és a Therionnál sem sikerült rosszul. (Mondjuk nehéz lenne elrontani az O Fortunát...) Ez is tökéletes, csak éppen más a hangulata. A korong legjobbja azonban a két részből álló Vie Nocturne, melyben egy reneszánsz fuvolás betét is felcsendül; ha ilyen változatos és fantáziadús lenne az egész lemez, akkor habozás nélkül maximális pontszámot adnék rá. De úgy érzem, igenis vannak közepes nóták a Deggial-on - meg persze kiemelkedőek -, így most szőrös szívvel csak ennyit adok.