Shock!

Nos, mikor a fenti kiadók bejelentették e lemez piacra dobását, egyből felkaptam fejem rá, mint gyakorló Tool fan. Jogosan gondolhattam, hogy a Tool muzsikája vonósokra átdolgozva tán emészthetőbbé teszi a zenét, hisz a vonósokkal általában nincs gondja az embernek.

Az első meglepetést a feldolgozott számok listája hozta, s kisebb értetlenséget tükrözhetett arcom, mivel nem ezek az általában favorizált nóták, de sebaj, a vonósszekció nyilván ezt tartotta érdemesnek átzenésíteni. Aztán kezembe került a lemez is. Rohanás ez első lejátszóhoz, sör, ropi odakészít fotel mellé, tv kikapcs, szomszéd elzavar, elégedett mosoly arcra helyezve.

Az első nóta a Sober, meglehetősen remekül szól, semmi okom túlvesézni (toolvesézni), nagyot húzok a serből, mint később kiderül, éppen csak egy lemezhossznyi idővel előbb ittam a medve bőrére. A második nóta (Intolerance) kezdődik... hősünk kezd elbizonytalanodni. Harmadik nóta (The Grudge) után már a sör sem csúszik. S innentől kezdve teljes a káosz. A lemez a legkitartóbb Tool rajongókat is az őrületbe kergeti csupán azzal, hogy az egyik legegyszerűbb feldolgozáslemezt tartja kezében. Kezd idegesítő lenni, hogy a megszokott nóták olyan formában kígyóznak be a hallójáratba, ami messze nem Tool-közeli. Az egy dolog, hogy nem képesek visszaadni a legegyszerűbb dallamokat sem - csak valami egészen más formában -, s arról már nem is szívesen beszél az ember, hogy az eredeti, jól megkomponált számok olyan szépen le lettek egyszerűsítve (kerülve minden Tool behatást), hogy leginkább sírna az ember. Meg lehet hallgatni, de leginkább annak, aki nem vár Toolt belőle. Biztos én vagyok a hülye, ha azt hiszem, hogy csupán az önzetlen zene rajongás kergette a fickókat e lemez megalkotására (?), meg sem fordul fejemben, hogy esetleg a pénz motiválja őket. Nyilván nem azért készülnek hasonló rémtettel a Radiohead vagy Tori Amos műveivel is.

Összegzésképpen mindenkinek tudom ajánlani a Sobert. A többi számot el lehet ásni, vagy ajándékozni.