No, van ez az A Perfect Circle nevű formáció, mely a honi propagandának köszönhetően az égvilágon semmit nem mondana. Ám aki nyitott szemmel jár ezen zeneileg (is) felgyorsult világunkban, s esetleg az ilyen műfaj felé tendál, azon egyén már jó régen várja az említett együttes debütáló korongját. Ugyanis.
Az alapító tag, Billy Howerdel, az egykori Failure-ből (hozta magával Troy Van Leeuwent is onnan), a dobok mögött Josh Freese (Vandals), ki a Guns N' Roses-nek is dolgozott, valamit Maynard James Keenan a Tool nevű Grammy díjas bandából. Őket egészíti ki basszus téren Paz Lenchantin nevű hölgy, ki nemtom kicsoda. Nos, tehát adott egy nagyszerű zenészekből álló banda, ahol a zenéért Billy, a szövegekért Maynard a felelős (nem is csoda, pikk-pakk leszerződtette őket a Virgin). Mindazonáltal a zene nem olyan, mint anno a Failure volt, annál kidolgozottabb, hangulatosabb, s szövegek sem - úgymond - Toolosak, annál azért egyszerűbbek, nem oly' mélyek. A lemezcím franciául annyit tesz: "Nevek tengere", mely a dalcímekre tekintvén nem kíván különösebb magyarázattal szolgálni. (Judith, Rose, Thomas, Magdalena...). Bár minden bizonnyal mást is bele lehet a névbe magyarázni, de azért ez a legnyilvánvalóbb. Asszem.
Személyes kedvenceim egyike egyből a nyitódal (Hollow), melyben a "temporarily" szócska oly' gyönyörűségesen van elénekelve Maynard által (ki mostanság hosszú fekete parókát visel), hogy simán megállná helyét egy Tool nótában. Ezen gyorsabb számot követi nem sokkal a 'Rose' című, melyben Paz kisasszony megvillantja hegedűjét is - bár kicsit elüt a daltól - hogy a szám legvégére helyeztek egy kis 'hegedülj-csak-Paz' részt, mely idegen ebben a számban, mint fehér ember Pomázon. No, de mikor megint jól előveszi hangszerét (3 Libras), akkor aztán ülnek a vonóshangok a dalban, semmi kétség, meg is bocsátjuk 'Rose'-t. (Megjegyzem jól slágergyanús szám egy kicsit, de belefér.) Az album legsikerültebb nótája (figyelem! sokak általi vélemény, éljen az objektivitás), az Orestes. Összetettebb az album többi dalánál, valóban szépen kidolgozott ritmus- és hangegyveleg, s ezért is furcsa, miképpen az együttes első maxija mégiscsak a Judith című dal lett. Valószínűleg ennek is megvan az oka, mit mi nem érthetünk, de sebaj, ezen számhoz egy klip is készült, ami ugyan kicsit egysíkú, de egy olyan nagyszerű ember által van rendezve, mint David Fincher. (Tudjátok: Fight Club, Seven, meg ilyesmi filmek mestere.)
Összegezve: jó kis lemez lett ez, mindenkinek merem ajánlani, ki szereti a jó rockzenét. (Aj, de tág fogalom ez, legyen inkább, gitár-basszer-gitár-dob-ének-megnéhahegedű zene, s akkor nem esünk közhelyekbe. Vagy mittomén.)
