Jaj, be csodás ez a borító! Három fickó látható rajta (felteszem a zenekartagok), felsőtestük csövekkel összekötve néhány helyen, fejükön fekete maszk, talán jobb is, hogy elbújtak... Az ugyan a borítóról nem derült ki pontosan, hogy melyik a zenekar neve (először arra tippeltem, hogy Utopia Sadistica, aztán mégsem).
|
megjelenés:
2004 |
|
kiadó:
Spikefarm / HMP |
|
pontszám:
6,7 /10 Szerinted hány pont?
|
A zene grind, de még a hallgathatóságon innen, vannak benne értelmes ütemek, riffek, témák, nagyjából dalszerkezetek is. 27 perc 25 trackkel, tehát lehet sejteni, hogy rengeteg egy perc alatti zúzásnak örülhetünk. Néha egyik-másik nóta úgy indul, mintha rendes dal kerekedne belőle, lassítanak a tempón is, itt inkább death hatások érezhetők, mint bármi más. A szólógitárhoz meg mintha Kerry Kinget engedték volna oda pár másodperc erejéig. Érdekes módon némelyik ultragyors grind téma abszolút egyszerű rockandrollos jelleggel bír.
Túl sok infót nem bírtam találni a csapatról, annyit tudok, hogy finnek és ez az első lemezük, egy EP-t adtak ki eddig, és ezen a cd-n néhány vendégbugyborékoló ember is felbukkan. Azt meg fejtse meg, hogy ki mikor mormog, aki akarja. Amúgy összességében abszolút hallgatható zene, dinamikus, és nem mondható idegesítőnek, aki kedveli a sebes zenéket, az örülni fog a zenekarnak. Persze az is tény, hogy cseppnyi újdonság nincs a dalokban, zeneileg nem egy nagy megfejtés, csupa eddig hallott téma, igaz, szórakoztató formában. Az is jót tesz nekik, hogy nem tekernek végig egy megvadult tigris sebességével, hanem sok helyen lassítanak a tempón, érthetőbb, húzósabb riffeket is alkalmaztak. Meg az is igaz, ha meghallgatsz két dalt, tudod milyen a másik 23 a korongon. Rosszabb hangzással valószínűleg elsikkadna a cd, de a soundra érezhetően odafigyeltek, nem lett kása kicsit sem, ami ennél a zenénél azért sokszor előfordul.
Mindettől függetlenül csak és kizárólag fanatikusoknak ajánlott.
