Shock!

Finnország (nem is olyan) lassan rátelepszik a kontinens zenei életére. Mindenütt Jarik, Villék, Mikkók, Timók, Tuomasok és Jukkák köszönnek ránk a borítókról és szaklapokból, bármerre fordulunk. A Twilightning is egyike a fiatal(abb) vodkaföldi csapatoknak, amelyek evickélni próbálnak a hatalmas északi áradatban.

A helyzet nem olyan könnyű, mint azt bárki remélhetné, aki sok finn bandával találkozik. A fent nevezett csoport ugyanis nem sorolható egyértelműen azok körébe, akik a jellegzetes skandi védjegyeket képviselik muzsikájukban. A sötétebb, folkosabb oldaltól fényévek választják el őket, ám a dallamosabb és könnyedebb folyamba sem illenek egészen. Noha az info alapján Timo Tolkki is dolgozott velük, zenéjüknek vajmi kevés köze van a Strato-Sonata vonalhoz. Nyilvánvalóan önálló arculatot kívánnak kialakítani azzal, hogy nem állnak be a sorba. Ezzel nem is lenne baj - ha sikerülne kifilóznom, vajh miből is tevődik össze ez az egyediség. Jó sok dallam van, de megfogható, ragadós típus annál kevesebb. (Ha mégis becsúszik, akkor állatként szakít, csak hallga a Victim of Deceit királyságát!) Roppant pofás vokálok is feltűnnek időről-időre. Helyén zúz és pilinckáz a gitár, a dobok is okésak, a szinti teszi a dolgát. Heikki Pöyhiä magas hangon, de erőteljesen énekel, sikolt, rekeszt. Stílusa nem egyszer Bach barátunkat juttatja eszembe...

A dolog elég igényesnek tűnik, viszont nem kifejezetten slágeres. Annál poweresebbek a riffek, több a gógyi. Gyakorta "amcsi" fíling kacsint be az anyagba. A líraian induló ballada - Painting the Blue Eyes - igazi kis erőgombóccá gyúrja ki magát. A Fever Pitch, a Diamonds of Mankind, illetve a vérbő Riot Race is betonbiztosan hozza magát.

Ügyes cuccot rángattak össze ezek a bábosok, többszöri hallgatásra érdemes. Finnek, egyetlen finn zönge nélkül. Lám, a hatalmas palettán ilyen is akad. Senkit se riasszon a rusnya borító, kimunkált póveres arcoknak bizonnyal tetszeni fog.